:

Róka Fest 2018

:

Koncertek, buli és irodalmi pályázat

Július 6-án és 7-én immár harmadik alkalommal rendezik meg a Róka Festet, amelynek ezúttal is a ludasi Róka Tanya ad otthont. Az idei téma: Mutasd az igazi arcod!

A Iuventus Ventus Civil Szervezet tagjai gondoskodtak arról, hogy a középiskolások és az egyetemisták két napon át önfeledten bulizzanak, sátrazzanak, kiállítást tekintsenek meg, képregény workshop-on és könyvbemutatón vegyenek részt, valamint a sörpongban csillapítsák szomjukat.

A kétnapos bérlet megvásárolható a Cortexben 790 dináros áron, de természetesen a helyszínen is kapható lesz.

Róka Fest

A Róka fesztivál minden évben kitűzi a feladatai közé, hogy támogassa a fiatal tehetségeket. Ennek keretein belül az idén szeretnénk nagyobb teret adni az irodalomnak.

Szereted papírra vetni a gondolataidat?

Ne csak az asztalfióknak őrizgesd munkáid! Küldd el nekünk a legjobban sikerült alkotásod, legyen az líra, vagy próza, tartalmi megkötés nélkül, maximum 8000 leütésnyi terjedelemben. A legjobb pályamunkák azon felül, hogy a fesztiválon is felolvassák őket, publikálási lehetőséget is kapnak, illetve az írókat fesztiválbérlettel jutalmazzuk.

Várjuk az írásaitokat a következő címre: rokafest2017@gmail.com tárgy: irodalmi pályázat.

Határidő: 2018.06.30.

Róka Fest

Róka Fest

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Halford és Faulkner talpig bőrben mindörökké
A Fém Templom Papjai Budapesten Judas Priest koncert a Live Nation szervezésében

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Továbbra sem szelídül a fenevad A Legacy of the Beast turnénak soproni megállója is VOLT

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A fellépők már alig tudnak aludni
Már csak néhány nap van hátra a Fekete Zaj Fesztivál kezdetéig A Fekete Zaj Fesztivál pénteken déltől hétfő reggel nyolcig támasztja ki kapuit és biztosítja a l...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Malmok Útja vezet Oromra augusztus 10-től 12-ig Augusztus 10-én a Tanyaszínház vendégszereplésével kezdődik az oromi szélmalomnál az a háromnapos...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Végleges az idei Brutal Assault programja A szervezők közzétették a részletes programot az idei Brutal Assault Fesztiválra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Újabb nyereményjáték, napi bontás, utolsó fellépők Brutal Assault huszonharmadszor

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Szilárd Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Szerda Mária Réka Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Ugyonka Krisztina Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hoffman Dávid Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Slam poetry, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +