: Címoldal: Gutási Lukács
Címoldal: Gutási Lukács

Most egy kis időre elköszönünk

: Címoldal: Gutási Lukács
Címoldal: Gutási Lukács

Talán a tavalyi év szeptemberének első napja óta várjátok ezt a pillanatot, de legalábbis a téli vagy a tavaszi szünet befejezte óta bizonyára mindannyian csak arra tudtatok gondolni, hogy mikor fejeződik be végre ez az iskolaév, mikor tudtok egy kis időre búcsút inteni az iskolapadoknak, a tanároknak, a vizsgáknak. Sokan bizonyára már túl vagytok a munka nehezén, már nincs sok feladatotok az iskolában, az egyetemen. Viszont azt is tudjuk, hogy néhányan még nagyban tanultok, készültök a fennmaradt vizsgákra, és éjt nappallá téve azon dolgoztok, hogy minél jobb eredményt érjetek el. Szolidaritásból ezért azokat, akik már lerázták a kötelezettségeket, most arra kérem, hogy legyenek egy kicsit szolidárisak és csendben örüljenek. Na, nem síri csendben, azt azért nem lehet kibírni, csak egy fokkal vegyék le a hangerőt, hogy a többiek még koncentrálni tudjanak, hogy utána együtt lehessen feltételek nélkül, hangerőszabályozók nélkül, az utcákon, a tereken, a tó- és folyó- és tengerpartokon, a fák között és a falak között.

Reméljük, hogy lapunk munkatársainak az elmúlt iskolaévben sikerült ideig-óráig feledtetniük veletek a nehézségeket, és egy-egy fárasztó hétfő és kedd után szerdánként tudtunk egy kis örömöt csempészni a mindennapjaitokba, ugyanakkor azt is reméljük, hogy rajtunk keresztül többet is megtanultatok a világból, és talán olyan tudásra is szert tettetek, amire az iskolában nem sikerült.

Talán észrevettétek, hogy a Képes Ifi legutóbbi lapszámaiban rendre egy-egy fesztivál beharangozójával, ajánlójával találkoztok. Reméljük, sikerült felkelteni az érdeklődéseteket egy-egy fesztivál iránt, és ígérjük, hogy egyik-másik fesztiválon személyesen is ott leszünk. Munkatársaink szeretnek fesztiválozni, és bízunk benne, hogy szeptemberben, amikor újra beültök az iskolapadokba, ezekről a fesztiválokról szóló beszámolókon, ott készült interjúkon keresztül ti is részesültök majd azokból az élményekből, amelyeket ottjártunkkor szereztünk.

De ami még hátra van.

KMV

Megszokhattátok, hogy egy-egy tanév utolsó Képes Ifijét a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének, vagyis a KMV-nek, a káemvének szenteljük. Így történt az idén is, így ha belelapoztok a most kézbe vett Képes Ifibe, találkozhattok az áprilisi óbecsei döntőn elhangzott alkotások legjobbjainak zömével. Olvassatok bele, higgyétek el megéri.

A káemvés írások többségét Gutási Lukács helyszínen készített fotóival illusztráltuk, akinek ezúttal is köszönjük, mint ahogy lapunk legújabb borítóképét is.

Alább a káemvé díjkiosztóján készült fotót láthatjátok. Pacsi!

Ezzel búcsúzunk, találkozunk szeptemberben.

És ne felejtsétek el jól érezni magatokat a nyáron!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Gutási Lukács
Most egy kis időre elköszönünk Talán a tavalyi év szeptemberének első napja óta várjátok ezt a pillanatot, de legalábbis a téli ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gaelle Beri:
A Voivod ismét átszeli Vojvodinát Újvidék helyett sajnos Belgrádig mennek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kora őszi italio halál fém Újvidéken Európa egyik legjobb death metál zenekara hazánkba látogat. Az olasz Hour of Penance hét lemez ut...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A power metal legendái először Szerbiában Az újvidéki SKCNS Fabrika október 30-án vendégül látja a svéd heavy/power HammerFall zenekart

0 Hozzászólás | Bővebben +
Lukasz Jaszak:
A Decapitated Újvidéken November 11-én érkezik Újvidékre a Nuclear Blast kiadó segítségével a lengyel Decapitated zenekar

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Szilárd Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Szerda Mária Réka Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Ugyonka Krisztina Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hoffman Dávid Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2018. Slam poetry, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +