:

„Meg kell szokni a folyamatos tanulást”

:

Beszélgetés Mengyán Alberttel – a SZOTE orvostanhallgatójával

Mengyán Albert a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola gimnazistájaként végzett. Immár két éve Szegeden orvostanhallgatóként éli az egyetemisták mindennapjait. Az interjúból kiderül, kiből válhat jó orvos és az is, hogy miért érdemes erre a szakra iratkozni.

Miért ezt a szakmát választottad?

– Harmadéves gimnazistaként, az első félév végén jutottam erre a döntésre. Olyan szakmát szerettem volna választani, amellyel biztosítani tudom magamnak az anyagi hátteret, de a legfőbb tényező az volt, hogy szeressem csinálni. Azért örülök, hogy ezt a szakmát választottam, mert édesanyám orvos, így a tudásával ő is hozzájárulhat a tudásom bővítéséhez, másrészt humánus szakma – segítek az embereknek. Ez az egyetem hatéves, azaz tizenkét szemeszteres.

Mely tantárgyakból kell érettségizni, hogy felvételt nyerj az egyetemre?

– Magyarországon emelt szintű biológia és kémia érettségi kell hozzá, illetve a kémia helyett fizikából is lehet.

Milyen tantárgyaid vannak?

– Van anatómiánk, élettanunk, biokémiánk, immunológiánk, általános kémiánk és fizikánk, sejtbiológiánk (ez utóbbi három csak elsőben). Emellett pszichológiát és szociológiát is tanulunk – ezek az úgynevezett magatartástudományok. Másodikban az anatómia szigorlat (záróvizsga) a félév végén van, élettanból és biokémiából pedig év végén. Aki jó jegyet kap anatómiából, az felveheti a klinikai anatómia tantárgyat.

Van kedvenc tantárgyad?

– Pillanatnyilag nincs kifejezett kedvencem, de van egy ötödéves tantárgy, az igazságügyi orvostan, amire önkéntesen bejárok, hiszen gyilkossági esetekről (és hasonló dolgokról) van szó. Bár az anatómia is érdekes.

Mengyán Albert

Mire szeretnél specializálódni?

– Volt egy olyan időszak, amikor nőgyógyász szerettem volna lenni. Ezt most sem zárom ki, de most inkább a sebészet felé orientálódtam – úgy gondolom, jól áll a kezemben a szike. Lehet, hogy később meggondolom magam, de egyelőre a sebészet az, ami a leginkább érdekel.

Szerinted kiből válhat jó orvos?

– Azokból, akik szeretik az embereket, és szeretnek rajtuk segíteni – és természetesen azokból, akik elhivatottak a tudomány iránt. Az orvoslás egy társadalmilag eléggé elismert foglalkozás, ugyanakkor hiányszakma is.

Mivel töltöd a szabadidőd?

– Tanulással. (Nevet) Főleg tanulni kell, de persze nem csak erről szólnak az egyetemi évek. Nagyvárosban bármit csinálhat az ember: például sportolhat, emellett az egyetem környékén jó kávézók vannak, ahol ki tudunk kapcsolni, és kari bulikba is szoktunk járni. Az év közbeni időszak viszonylag laza, a kisebb demonstrációk ellenére. Egyszóval, meg kell szokni a folyamatos tanulást. Leggyakrabban a TIK-ben (Tudományos Információs Központ) szoktunk tanulni. Ebbe a helységbe több ezren is beférnek, tele van számítógéppel, és van egy hatalmas könyvtár is.

Hogy állsz a lakás VS koli vitához?

– A koliban bulik vannak, és több embert lehet megismerni, és persze olcsóbb is. Én lakásban lakom, és vannak lakótársaim is. A lakás, az drágább, viszont diszkrétebb. Van saját szobád, ami azt jelenti, hogy akkor fogadod a vendégeidet, amikor csak szeretnéd. Így viszonylag kevesebb embert ismersz meg, habár előbb-utóbb mindenféleképpen megismered őket az egyetemről, csak nem olyan kapcsolatban leszel velük.

Van példaképed?

– Konkrét példaképem nincs, de természetesen felnézek édesanyámra! Inkább több ember jó tulajdonságát kiválogatom, és így rakom össze az én saját példaképem.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Ha a falak beszélni tudnának 3. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Meg kell szokni a folyamatos tanulást” Beszélgetés Mengyán Alberttel – a SZOTE orvostanhallgatójával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.microbiologybytes.com
Jogi Kar, te drága! DAY 113: NYÁRI SZÜNET LEFÚJVA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Könnyű a kisebbet bántani Minden társadalomban vannak olyan személyek, akiknek több jut a javakból – többet járnak iskolába...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az első lemez
A lila ötven árnyalata Idén 50 éves a Deep Purple

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Amigod és a lelkes közönség
Toronymagasan a legjobb döntés Az AMIGOD együttes vendégszereplése a Hajdúságban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
H Ulrich Edel: Christiane F. – Az elveszett generáció (Christiane F. – Wir Kinder vom Bahnhof Zoo) ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szép új világ Aldous Huxley angol író, filozófus, esztéta Az észlelés kapui című, meszkalinélményét feldolgozó ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Noémi és egyik hajója Budapesten
Sporhetsztori 63. 63. rész – A cuki sztori – harmadik felvonás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csalánba nem üt a ménkű! Vagy mégis? A csalánkiütés (Urticaria)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Roadburn – 2019-ben is befájdítanánk nyakizmainkat A híres sztóner fesztivál szervezői maguk is bevallják, hogy az eseményre elmenni kész zsákbamacska

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Oláh Tamás (fotó: Szerda Zsófi)
Aki választ: Oláh Tamás Oláh (K.) Tamás vagyok. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója.

0 Hozzászólás | Bővebben +