:

A bűnügyi regény apoteózisa

:

Friedrich Dürrenmatt: Az ígéret (Das Versprechen) – 1957

„Maguk a cselekményt logikusan építik fel, úgy tesznek, mintha sakkoznának, itt a gonosztevő, ott az áldozat, emitt a cinkos, amott az orgazda; a detektívnek csak a játékszabályokat kell ismernie, és lejátszhatja a partit, már ki is ütötte a bűnöst, győzött az igazság. Dühöngök, amikor ezt a fikciót hallom. Mert logikával csak részben tudunk hozzáférkőzni a valósághoz. De ezt tudva – elismerem – éppen mi, a rendőrség emberei kényszerülünk arra, hogy a tudományos módszeresség elvei szerint, vagyis logikusan járjunk el; ám a zavaró körülmények, amelyek meghiúsítják számításainkat, oly gyakoriak, hogy a legtöbb esetben csak a vadászszerencse meg a véletlen hozza meg a sikert. Vagy balsikert. A maguk regényeiben viszont nincs szerepe a véletlennek, s ha olykor valami véletlennek látszik is, akkor az nyomban a sors és eleve elrendeltség szerepét kapja; mert maguk, írók, megszokták, hogy az igazságot odavessék a dramaturgia szabályainak martalékául. Dobják végre sutba ezeket a szabályokat.”

Friedrich Dürrenmattot elsősorban a méltán híres modern drámáiról ismerjük, ugyanakkor nem árt róla tudni, hogy pályafutása során bizony néhány – nem kevésbé zseniális –detektívtörténetet is papírra vetett. Sutba dobva a „szabályokat”. Az ígéret alcímében (A bűnügyi regény rekviemje) is jelzi, hogy úgy érezte, a krimit nem ártana méltó helyére állítani/visszahelyezni, és nem lenne helyes – sem az író, sem az olvasó részéről – félvállról venni. Persze az avatott könyvrajongó tudja jól, korántsem olyan tragikus a helyzet, hogy gyászmisét kellene mondani a zsánerért, hiszen Poe óta – akitől Borges a műfajt eredezteti – mindig is voltak és vannak hiteles művelői. Elég csak például Dosztojevszkijre vagy Ecóra gondolnunk. De ugyanúgy a „filléres regények” között is jócskán akadnak igazi gyöngyszemek; a személyes nagy kedvenceim például Simenon Maigret-történetei: ha figyelmesen olvassuk őket, és kellőképpen elmélyedünk soraikban, ha nem csupán a – kétségkívül izgalmas – sztorira fókuszálunk, hanem a mögöttes tartalmakra is ügyelünk, rá kell döbbennünk, micsoda lélektani bravúrokat rejtenek. (És egyébként is: közelében sem jár a lényegnek, aki a „ponyva” szó hallatán fitymálóan elhúzza a száját. Nem létezik rossz műfaj vagy rossz téma. Esetleg rossz író. És olvasó.)

Dürrenmatt

Dürrenmatt talán túlzott egy cseppet, amikor rekviemet emlegetett munkája alcímében, mindazonáltal helyes és hasznos volt a szándéka a műfaj megőrzésére és újragondolására. Keretes történetében a primer elbeszélő – tulajdonképpen a szerző alteregója – Churban előadást tart a bűnügyi regényírás művészetéről. A hallgatóság soraiban helyet foglal dr. H. is, a zürichi kantoni rendőrség egykori parancsnoka – a szekunder elbeszélő, aki majd a teljes történetet elregéli irodalmárunknak –, és ő intézi az íróhoz az előadás után a bárban bíráló szavait, amiből cikkem elején idéztem is. Mert persze nem az a cél, hogy a valóságot pontról pontra lemásoljuk az alkotás folyamán, viszont úgy kell annak a lényegét visszaadnunk, hogy az igazságként tükröződjön. Ez művészeti evidencia. Az idős rendőrtiszt azonban – aki élete nagy részében „élesben” foglalkozott a kriminalisztikával – azt kifogásolja a krimiírók munkáiban, hogy történeteik szinte teljességgel illuzórikusak. Mindent alávetnek a dramaturgiának: amiből éppenséggel kikerekedhetnek ugyan tetszetős művek – csakhogy azoknak nem sok közük lesz sem a valósághoz, sem az igazsághoz. Röviden: nem lesznek hitelesek.

Dürrenmatt

Dürrenmatt igyekszik megfogadni saját regényfigurája tanácsát, és száz-egynéhány oldalon olyan kisregényt – vagy inkább hosszú elbeszélést – tár elénk, amely minden mozzanatában az abszolút hitelességre törekszik. Az ígéret tulajdonképpen mély lélektani dráma – még ha prózában íródott is –, amely nem nélkülözi az éles és precíz társadalombírálatot sem. Végső soron annak nyomon követése, milyen változásokon esik át az a személy, aki rideg, csak a szakmájának élő és ahhoz tökéletesen értő hivatalnokból emberré változik (és hogyan reagál erre az őt körülvevő közeg, végső soron a társadalom). Tehát krimi a krimiben. Két síkon folyik a nyomozás: a detektív a sorozatgyilkost, az író a detektívet követi nyomon. Mindez meglehetősen szenvtelen hangon elbeszélve; az érzések az olvasóban csapódnak ki. A végeredmény lenyűgöző.

A regény alapcselekményét jelentő történetet tehát a nyugalmazott rendőrparancsnok meséli el az írónak, miközben Zürich felé autóznak – előbb azonban egy isten háta mögötti benzinkútnál megmutat neki egy emberi roncsot. Magát a kút bérlőjét, aki már messziről bűzlik az abszinttól, cigarettacsutka lóg ki a szája sarkából, tekintete, beszéde egyaránt zavaros. Ez a férfi, Matthäi, egykor a kantoni rendőrség szépreményű felügyelője volt. Nem ivott, nem dohányzott, nem is nősült meg... egyáltalán: csakis a szakmájának élt. Éppen kinevezték a Közel-Keletre, hogy szaktekintélyként az ottani rendőrség munkáját irányítsa, és már csak kis idő volt hátra az indulásig, amikor kollégáival még utoljára kiszállt egy esethez: egy városka határában az erdőszélen brutális bestialitással lemészároltak egy kislányt. Mivel senki más nem vállalta, Matthäi maga ment értesíteni a szülőket. Az anya szavát vette, a felügyelő pedig szavát adta, hogy előkeríti a tettest, akár a föld alól is; az üdvösségére esküdött. Az esetet egyébként Matthäi egyik besúgója, egy házaló jelentette, aki maga is volt már elítélve szemérem elleni vétségért. Mivel ettől automatikusan gyanúsítottá vált, Matthäi ellenvetése ellenére utóda és emberei vallatni kezdték, ráadásul nem éppen törvényes módokon; így végül persze „beismerte” tettét – másnapra pedig felakasztotta magát a zárkájában. És az ügy ezzel lezárult; két régebbi, nagyon hasonló, felderítetlen eset aktájával egyetemben…

Dürrenmatt

...és itt mutat rá Dürrenmatt sebészi precizitással, mennyire működik „racionálisan” ez a mi társadalmunk, még egy olyan „tökéletes” országban is, mint amilyen Svájc: az ügy ilyen módon való lezárásával mindenki egyetértett volna, a hivatal, a közösség, még maguk a szülők is. Mindenki – de nem úgy Matthäi. Benne végre megmoccant valami, nem volt hajlandó ilyen olcsón megnyugtatni a lelkiismeretét. A lehető legkomolyabban vette az anyának tett ígéretét. Nem utazott el az új munkahelyére, inkább felmondott, és minden idejét, energiáját az eset felderítésének szentelte. Kibérelt egy benzinkutat, maga mellé vett egy volt prostituáltat, akinek a kislánya megfelelt a korábbi áldozatok típusának, és nekilátott, hogy csapdát állítson az igazi sorozatgyilkosnak.

Hogy végül megszállottjává vált az ígéretének, hogy a sorozatos kudarcok felőrölték idegeit, és hamar az alkoholizmus karmai között találta magát, az bizonyos tekintetben irreleváns. Ha emberi roncs lett belőle, nem számít: a hangsúly az emberin van. Mert bűnhődni is csak az igazak képesek. Erkölcsi szempontból a felügyelő magasan föléje emelkedik mindenkinek ebben a történetben. A többiek csupán hideg csavarokként működnek egy olajozott, ám öncélú és embertelen gépezetben. A tanulságot majd levonja az olvasó, Dürrenmatt nem sokat moralizál. Hiteles alkotóként pusztán tükröt tart elénk.

Dürrenmatt

A regény 2001-es filmadaptációját szintén melegen ajánlom. Rendezője Sean Penn, a főszerepben Jack Nicholsont láthatjuk, aki a szokásos módon brillíroz, de az epizód- és cameoszereplőknek köszönhetően is kellemes meglepetések érik a nézőt (Benicio del Toro alakításával ezúttal is mellbe vág). Penn ugyan cseppet már hajlamos a moralizálásra, de azért jócskán a jóízlés határain belül teszi ezt. Ami viszont extra érdekesség, hogy Az ígéret eredetileg is filmforgatókönyvnek íródott! És Dürrenmatt adta is a nevét a Fényes nappal történt című 1958-as mozihoz, de nem volt teljesen elégedett annak „kielégítő” végkifejletével, így megírta a könyvet is. (A filmnek utóbb még készült német, holland és olasz remake-je is, és csak ezt követte Penn adaptációja; aki egyébként hívebb módon követi az író komorabb verzióját.)

Számomra Dürrenmatt drámái is rendkívül olvasmányosak, regényként abszolválhatóak, ám miközben azok hangulata a komikus és groteszk szituációknak és jellemeknek köszönhetően sokkalta oldottabb, addig ez a rövid és feszes műremek a maga baljóslatúságával és fordulatos cselekményszövésével ragad meg, és nem ereszt. Többé soha már.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A Vatikán palota nyáron
Ha a falak beszélni tudnának 7. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása
II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) Idén ünnepeljük II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulóját.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.blg.com
Jogi Kar, te drága! DAY 124: INDOKOLT ESET

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Biztonság az interneten Az internet egy olyan áldás, ami nélkül ma már az idősebb generáció tagjai sem nagyon lennének me...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Steve, Andy és a Kifi képviselői
„Tele vagyunk hosszú távú tervekkel” Fesztiváli interjú a sokadszorra visszatért Messiah zenekar két tagjával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kinevetni a háborút Január 22-én kettős ünnep volt Topolyán, a magyar kultúra napja mellett a Mara Amatőr Színház leg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A bűnügyi regény apoteózisa Friedrich Dürrenmatt: Az ígéret (Das Versprechen) – 1957

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Folyamatosan fejlődni A futásnak számos pozitív hatása van a szellemre és a fizikumra is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 67. 67. rész – Savanykodjunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A személyiségzavarok 2. A BORDERLINE (HATÁRESET)-SZEMÉLYISÉGZAVAR

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A lengyel progresszív rock/metál éllovasai Belgrádba látogatnak A varsói Riverside zenekar 2001-es megalakulása óta hét lemezt adott ki, és talán leginkább a pro...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Podolszki József publicisztikai pályázat! A bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékbizottsága meghirdeti a 22....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kéziratpályázat fiatal szerzők részére Az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet pályázatot hirdet 35 évnél fiatalabb vajdasági magyar szerző...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Khargash (Burai Károly) Szociológus, zenész, a Khargash és az Obscured zenekarok frontembere, a Terrorhammer zenekar bass...

0 Hozzászólás | Bővebben +