:

Folyamatosan fejlődni

:

A futásnak számos pozitív hatása van a szellemre és a fizikumra is

Lassan itt a tavasz, és végre lehetőségünk nyílik arra, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, mondjuk, futással. Csakúgy mint a topolyai Becskei Dániel, aki már négy éve foglalkozik futással versenyszerűen. Az interjúból kiderül, hogy miért jó futni, és az is, hogy milyen változások lépnek fel a testünkben, amikor hosszabb távon űzzük ezt a sportot.

Mikor és hogyan kezdtél futni?

– Már általános és középiskolás koromban is futottam, de komolyabban csak 2014 őszén kezdtem foglalkozni vele. Mondhatjuk úgy is, hogy az akkor Topolyán megrendezett Szkenderovics Pál Emlékmaratonon kezdődött minden, ezen én is részt vettem.

Emlékszel még az első versenyedre?

– Azon a versenyen 2014 szeptemberében tizedik lettem. Azután versenyről versenyre egyre javultam – dobogós helyezéseket értem el. Az első versenyem nagy motiváció volt számomra, segített a fejlődésben.

Eddig mely országokban futottál?

– Általában szerbiai futamokon veszek részt, de egy-egy verseny erejéig Magyarországon, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában is futottam már.

Milyen hosszú távokat szoktál lefutni?

– Öt, tíz és félmaratoni, vagyis 21 kilométeres távokon szoktam indulni. Terveim között szerepel, hogy lefutom az Apatin és Eszék közötti ötvenkilométeres távot, de ezt még fontolóra veszem.

Hogyan kell felkészülni egy versenyszezonra?

– A felkészülés már télen elkezdődik, hiszen tavasszal indul a szezon. A téli alapozásnál (kilométergyűjtésnél) kezdődik minden, tavasszal gyorsítunk a tempón. Ezenkívül a helyes táplálkozás és kellő mennyiségű pihenés is része a felkészülésnek.

Felvetődött már benned a feladás gondolata egy-egy futóversenyen?

– 2016 augusztusában Horvátországban indultam egy félmaratonon. A verseny délután kezdődött. A nap tűzött, körülbelül 40 fok lehetett. A 14. kilométernél az út emelkedni kezdett. 10 százalékos emelkedőről beszélünk, de ott és akkor megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy mi a francnak futok én. De mire beértem a célba, ez a gondolatom elszállt, és boldog voltam, hogy nem adtam fel és kitűnően teljesítettem a távot. Ez egy igazi adrenalinlöket volt számomra.

Becskei Dániel

Melyik klubnak vagy a tagja?

– Kezdetben nem voltam tagja egyik klubnak sem, de mindenki mondta, hogy jó lenne csatlakoznom egy csapathoz, ahol foglalkoznának velem, és tartozhatnék valahova… Így már három éve az AK Hajduk – maraton tim Kula tagja vagyok. Ez egy regisztrált klub, körülbelül harminc tagja van, tíztől hatvan éves koró futók. Az edzéseket szerdánként tartják. Az a jó, hogy mindenki együtt edz, így tudjuk egymást motiválni, fejleszteni.

 Hogyan válhat valaki a klub tagjává?

– Fel kell keresni a klubot, vagy lehet beszélni a klub elnökével. A regisztrációhoz kell egy fénykép magadról, különféle dokumentumok, és ha országos versenyekre is szeretnél jelentkezni, szükség van orvosi vizsgára is. Ez utóbbit évente meg kell ismételni.

Kinek ajánlod a futást?

– Mindenkinek. A legfiatalabbaktól kezdve az idősebb korosztályig bárki futhat. Ha valaki versenyszerűen szeretné űzni ezt a sportot, ajánlatos minél fiatalabb korban elkezdeni a helyes futótechnika elsajátítása végett, de sosincs késő elkezdeni.

Mit takar a futótechnika fogalom?

– Nos, elég sok mindent. Meg van szabva például, hogy egy futónak milyen a testtartása: oda kell figyelni a dőlésszögre, a fejtartásra, a kézlengetésre, a lépésütemre, a lépésszámra… A legjobb, ha a lépésszám eléri a percenkénti 180 ̶ 200-at. Fontos, hogy ne lépjen túl hosszúakat, és ne erőből tegye, a lábakat pörgetni kell futás közben… Én sem tudok még úgy futni, ahogy kellene, de a fejlődés folyamatos.

Milyen ruhában érdemes futni?

– Mindegy, csak sportos és kényelmes legyen. A legfontosabb a futócipő (ami nem árt, ha kényelmes) és a speciális futózokni. Egyesek a futáshoz órát is vesznek, hogy mérni tudják a sebességüket, az átlagjaikat és a pulzusukat is. Egy ideig nekem nem volt órám, de a klubtársaim rábeszéltek, így vettem, és nem bántam meg.

Milyen változásokat vettél észre magadon azóta, hogy futsz?

– Megnőtt a kondícióm, a fizikumomban is változások történtek – vékonyabb, de izmosabb lettem, és még az immunrendszerem is erősebb.

Tervek a futással kapcsolatban?

– Már sok versenyre bejelentkeztem/beneveztem. Egészségesnek tartom több versenyen részt venni, egyrészt a mozgás és a kondíció miatt, másrészt azért, mert egyes versenyek edzésnek is megfelelnek.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A Vatikán palota nyáron
Ha a falak beszélni tudnának 7. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása
II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) Idén ünnepeljük II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulóját.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.blg.com
Jogi Kar, te drága! DAY 124: INDOKOLT ESET

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Biztonság az interneten Az internet egy olyan áldás, ami nélkül ma már az idősebb generáció tagjai sem nagyon lennének me...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Steve, Andy és a Kifi képviselői
„Tele vagyunk hosszú távú tervekkel” Fesztiváli interjú a sokadszorra visszatért Messiah zenekar két tagjával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kinevetni a háborút Január 22-én kettős ünnep volt Topolyán, a magyar kultúra napja mellett a Mara Amatőr Színház leg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A bűnügyi regény apoteózisa Friedrich Dürrenmatt: Az ígéret (Das Versprechen) – 1957

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Folyamatosan fejlődni A futásnak számos pozitív hatása van a szellemre és a fizikumra is

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 67. 67. rész – Savanykodjunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A személyiségzavarok 2. A BORDERLINE (HATÁRESET)-SZEMÉLYISÉGZAVAR

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A lengyel progresszív rock/metál éllovasai Belgrádba látogatnak A varsói Riverside zenekar 2001-es megalakulása óta hét lemezt adott ki, és talán leginkább a pro...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Podolszki József publicisztikai pályázat! A bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József Emlékbizottsága meghirdeti a 22....

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kéziratpályázat fiatal szerzők részére Az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet pályázatot hirdet 35 évnél fiatalabb vajdasági magyar szerző...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Khargash (Burai Károly) Szociológus, zenész, a Khargash és az Obscured zenekarok frontembere, a Terrorhammer zenekar bass...

0 Hozzászólás | Bővebben +