:

A szfinx elveszíti nyugalmát

:

Patrick Süskind: A galamb (Die Taube) – 1987

„...1984 augusztusában, egy péntek reggel, megtörtént a baj.” Jonathan Noel, az ötvenes évei elején járó, zsidó származású francia biztonsági őr története itt kezdődik el. És voltaképpen az élete is. Süskind előtte kilenc oldalon mintegy mellékesen felvázolja, hogy hősének 1942-ben először az édesanyját vagonírozzák be, és hurcolják el valamelyik lágerbe, hamarosan az édesapa is követi, őt és húgát a rokonok bújtatják valahol vidéken, majd a háborút követően is a nagybátyjánál marad, aki mezőgazdasági munkásként alkalmazza. A rokon felszólítására sorkatonai szolgálatra jelentkezik, túléli az indokínai háborút, utána hozzáadják egy megesett lányhoz, aki négy hónappal az esküvőt követően gyereket szül, majd ugyanazzal a lendülettel le is lép egy vidéki zöldségessel. Mivel Jonathan nem leli meg a házasság által „azt az egyhangú és eseménytelen nyugalmat, amelyre mindig is vágyott”, összecsomagol, és Párizsba utazik. Hamarosan alkalmazzák biztonsági őrként egy bankban, közben egy borzlyuknyi cselédszobában kényelmesen be is rendezkedik. Innen kezdve háborítatlanul múlnak felette az eseménytelen évtizedek – amitől ő végtelenül elégedettnek érzi magát. Egészen addig, amíg kezdetét nem veszi számára a lidércnyomás.

Kilenc oldal. Hugo vagy Balzac erről regényfolyamokat vetett volna papírra. Süskind viszont nem csupán a felvezetésben ilyen rendkívül szabatos. A teljes elbeszélés mindössze száztizenhat oldal. Százhét jut hát a lidércnyomás leírására. (A legenda szerint százhét lépés vezet a siralomháztól a vesztőhelyig – csak egy érdekesség.) Olyan tömörítés ez, amit Hemingway is megirigyelne.

Patrick Süskind

Egyszerű és megrázó, olvasható a fülszövegben. A megrázóval mélységesen egyetértek. Minden mondat abszolút a helyén, és minden mondat abszolút betalál. Ritkán találkozni az irodalomban a helyes mérték és a meghökkentő érzékletesség ilyen csodálatra méltó találkozásával. No de hogy egyszerű?... Tény, hogy A galamb pazar módon olvasmányos, ráadásul Süskind nem csupán „sebész”, de ihletett költő is egyúttal; lélegzetelállítóak a leírásai. Az is tény, hogy az elbeszélést olvashatjuk „szimpla” pszichothrillerként is. De ahogyan nemrégiben a krimivel kapcsolatban is megjegyeztem, úgy a thrillerről, a horrorról – a sci-fi-ről, a fantasyről és a többi „peremműfajról” – is elmondható, hogy az igazán jó munkák a zsánerben soha nem holmi könnyed és szórakoztató vasárnapi újságmellékletek. Pedig még a könnyedség és a szórakoztatás is stimmel – ám mindemögött bizony ott lapul a szerző verejtéke (mely az olvasó homlokát hűti le). Az már a mi fantáziánkon és műveltségünkön – vagy akár csupán a kedvünkön, pillanatnyi szeszélyünkön – múlik, hány rétegét fedezzük és fejtjük fel egy-egy ilyen „habkönnyű” munkának.

No, A galamb még a legfelső rétegében sem habkönnyű, azt szögezzük le villámgyorsan! Mert mi is zajlik a felszínen? Jonathan egyik reggel még derűsen lép ki szépen berendezett agglegényéletének ajtaján, hogy a bérház közös mosdója felé vegye az irányt, amikor rémülten konstatálja, hogy a folyosón, a küszöbtől csupán egy arasznyira, betegen verdesve szárnyaival, maga alá ürítve, hidegen bámulva semmitmondó szemeivel ott gubbaszt – a galamb!

Ez a váratlan élmény – mely az átlagember számára puszta kellemetlenségnek minősülne – olyan mértékű iszonyattal tölti el hűsünket, ami mellett messze eltörpül a szüleinek elvesztése vagy az indokínai mészárlás és sebesülés, és ami alapjaiban rengeti meg egy élhető életbe vetett hitét. A következő oldalakon briliáns és hajszálpontos leírását kapjuk a pánikbetegségnek – aki már átélte, mint e cikk szerzője is, az azonnal ráismer –, de olyan elementáris erővel ábrázolva, ami az olvasót is megrázza, sőt, irtózatosan fel is zaklatja. Süskind valóságos zsoltárt ír a pánikról, amelynek még gyomorszorító dallamát is hallod olvasás közben. „Sehol egy tiszta kontúr. Sehol egy biztos pont. Minden csupa villódzás.” Az ateista Jonathan ajkait egyszerre csak elhagyja az „éli, éli, lamá szabaktáni?”.

Patrick Süsking

Ha csupán ezt az elemi pánikot követjük végig a könyv oldalain, amely a hőst egy napján kíséri végig, és amelytől felszakadnak az egek, és a Föld az odafent vicsorító Pokolba zuhan, már ettől is megrázó olvasmányélményben lesz részünk. A következő réteg viszont a történet pszichológiai aspektusa. A miért? Miért esik hirtelen ekkora pánikba ez a szürke, eseménytelen életet élő kispolgár, aki sosem „kényelemre vágyott, csupán biztos menedékre, ami csak és egyedül az övé, ami megvédi az élet kellemetlen meglepetéseitől”, és aki voltaképpen nyomasztó, szűk lakására úgy tekint, mit a kedvesére, „aki melengető és óvó karjaiba zárta, amikor esténként hazaért, gyarapította testben és lélekben, mindig számíthatott rá, és sohasem hagyta cserben”? Aki napközben rendíthetetlen szfinx módjára áll őrt a bank lépcsőin, és ott sem háborgatja őt a külvilág?... Hát éppen ezért. Jonathan valójában próbálja megúszni, elbliccelni az életet. Magát az élést. Ami úgy biológiai, mint szellemi és lelki mivoltában taszítja, mi több, elborzasztja őt. Egy ideig irigyli az egyik csavargót, aki ugyanezt teszi, „bliccel”, de közben még erőfeszítéseket sem tesz a nyugalma biztosítására: napközben csak elnyúlik a padon, kirakja kalapját az ösvény mellé, közben zacskóból eszeget, palackból bort kortyol, dohányzik... és közben végtelenül szabadnak tűnik. Az irigység addig tart, míg egy nap Jonathan véletlenül meg nem pillantja őt az utcán parkoló autók között a nagydolgát végezni. Ekkor rádöbben, hogy ilyen áron nem kéne neki ez az „ingyenszabadság”. Érdemes idézni ezt a részletet, hogy Süskind naturalizmusába is betekintést nyerjünk.

„...észrevette, amint az utca szemközti oldalán két parkoló kocsi között kuporog, és a szükségét végzi: a csatornanyílás mellett guggolt térdig letolt gatyában, pucér ülepét Jonathan felé fordítva, a járókelők szeme láttára. Ez a kék foltok és vöröses forradások borította hófehér hátsó olyan förtelmes látványt nyújtott, mintha egy beteg aggastyáné volna – holott a csavargó nem lehetett idősebb Jonathannál, akkoriban talán harminc, legfeljebb harmincöt. És ebből a förtelmes hátsóból egyszer csak valami barnás, híg lé ömlött az aszfaltra, bő sugárban és végeérhetetlenül, pocsolyává, tóvá duzzadt, körülfolyta a férfi cipőjét, összevissza fröcskölt, bemocskolta mindenét, zokniját, lábát, nadrágját, ingét...”

Patrick Süskind

Az ezt követő részben tulajdonképpen a civilizáció kritikáját kapjuk – hiszen mikor lenne megbotránkoztató az emberek vagy a fajtársaik számára, amikor például a szarvasmarhák egymás szeme láttára végzik a dolgukat. Vajon nem akkor közelíthetjük-e meg a totális szabadságot, ha felülemelkedünk vagy túllépünk a civilizáción? ...Jonathan innen kezdve mindenesetre megszűnt irigyelni a csövest, és ha látta, „csupán olyasmit érzett, amit közönségesen toleranciának hívnak: az undor, a megvetés és a részvét lagymatag keverékét. Az ember már nem izgatta. Az ember közömbös volt számára.”

Az életet pedig – legalábbis amíg életfunkcióink működésben vannak – „megúszni”, „elbliccelni” bizony nem lehet. Mert Jonathan is élete elfojtott szorongásait, fiatalsága sorozatos kudarcait, felnőttkora sivár egyhangúságát pillantja meg a galamb tekintetének halott tükrében. Az elfojtások pedig előbb vagy utóbb vicsorgó szörnyetegekként törnek elő és rontanak rád, nincs apelláta.

Patrick Süskind

A soron következő réteg pedig már metafizikai: A galamb tulajdonképpen beavatásregényként is olvasható. Süskind, gazdagon felhasználva a tárgyak, biológiai és mitológiai lények – például szoba, galamb, szfinx – szimbólumrendszerét, végigvezeti az értő és ráérző olvasót az élve eltemetésen, a pokolra szálláson, az üdvözülésen... Terjedelmi okokból ezt már nem szeretném részletesen kifejteni, annyi a lényeg, hogy igencsak érdemes ebben az apró remekműben egyre mélyebbre és mélyebbre leásni.

Süskind, ez a világnak önmagából ugyancsak keveset megmutató, nagyszerű német író 1981-ben A nagybőgő című monodrámájával lett híressé német nyelvterületen, 1985-ben A parfüm című regény a világhírnevet is meghozta számára. Ezt követte A galamb és még három rövidpróza (a forgatókönyvek mellett). Nem túlságosan termékeny szerző tehát – mondanák mindazok, akik a termékenységet mennyiségben mérik. Olvasd csak el A galambot, és majd meglátod, mennyire megtermékenyítő erejű ez a száztizenhat oldalnyi irodalom. Mint a galambtrágya: ott is ugyancsak óvatosnak kell lenni a mennyiséggel, ha a virágágyásaidat megszórod vele.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A Mihajlo Pupin iskola napjainkban
Ha a falak beszélni tudnának 10. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
,,Az újságírás előnye a világnézet-szélesítés” Ha rendszeresen forgatjátok a Képes Ifjúságot, akkor biztosan találkoztatok már Bíró Tímea nevével.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Minden publikálási lehetőséget meg kell ragadni” Patyerek Réka vagyok. Hegyesi. Maximalista. Túlzottan kritikus. Érdeklődő. Elhivatott. Családcent...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.news.usc.edu
Jogi Kar, te drága! DAY 137: HALADÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Bennünk van a pörgés” Jó hangulat, pozitív energia, szikra a színpadon, amely tűzbe hoz, energikus dalok, tomboló közön...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szfinx elveszíti nyugalmát Patrick Süskind: A galamb (Die Taube) – 1987

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cézár a kisfiával
Sporhetsztori 70. 70. rész – Ave Cesar!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Üröm az örömben Az ételmérgezések

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esküvő Malajziában Interjú egy szerencsés világcsavargóval – 2. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Technikás halálfém mészárlás A szélsőséges zene hívei nem panaszkodhatnak az utóbbi években, mert egyre több turné eljut hazán...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Marduk koncert Belgrádban A svéd Marduk tavaly megjelent Victoria lemezük bemutató körútja során látogat ismét a szerb fővá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is van alternatívája az undergroundnak Újvidéken A Festival srpskog podzemlja rendezvény egyre biztosabban véglegesíti székhelyét Újvidéken.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Aki választ: Góli Kornélia Góli Kornélia – dramaturg, tanár. Már nagyon régen összefonódott a hobbim és a hivatásom.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Plakátpályázat 2019 A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén hagyományosan a plakátpályázat eredményeit hirdetik ki le...

0 Hozzászólás | Bővebben +