:

Szabadság

:

Többségünk szereti a szabadságot: szeretjük, ha magunk dönthetünk az életünket befolyásoló kisebb-nagyobb dolgokról, kezdve attól, hogy melyik cipőt húzzuk föl, egészen odáig, hogy melyik városban éljük le az életünket. A korlátokat már kevésbé szeretjük, hiszen ezek megléte azt jelenti, hogy kevesebb a szabadságunk. Hogy szoknyát vagy nadrágot húzok ma, az természetesen semmiben nem befolyásolja az életminőségemet, és nincs hatással a boldogságomra sem; de azért meglehetősen zokon venném, ha valaki rám akarná kényszeríteni akár az egyiket, akár a másikat. Nagyobb horderejű dolgok esetében ez különösen így van: nem szeretjük, ha a szeretteink beleszólnak az iskolaválasztásunkba vagy abba, hogy mégis milyen fiú/lány illik hozzánk, azt meg valószínűleg kivándorlással jutalmaznánk, ha törvényben határozná meg az állam, hogy ki milyen iskolában tanulhat, milyen munkahelyen dolgozhat.

Sokszor nagyon leegyszerűsítve azt gondoljuk, hogy a szabadság egy álom, a korlátozás meg a rémálom. Pedig korlátokra nagyon is szükség van, sőt: korlátok nélkül nincs szabadság.

Ez olyannyira így van, hogy bizonyos esetekben bele sem gondolunk, hogy most tulajdonképpen a szabadságunkban vagyunk korlátozva, hanem önként szabjuk meg a határokat. Ilyen például a közlekedés: hiába esne jól, nem hajthatsz százhússzal a belvárosban, mert ha neked lehet, akkor mindenkinek lehet, az pedig végül nem vezetne semmi jóra. Elképesztő belegondolni, hogy mekkora bizalom szükséges ahhoz, hogy eljussunk az egyik városból a másikba. Elvégre az úttest bal oldala semmivel sem rosszabb a másiknál, bárki gondolhatná úgy, hogy fittyet hány a szabályokra, úgysincs rendőrautó a közelben. Ilyesmi mégis csak nagyon ritkán fordul elő, egyszerűen azért, mert belátjuk: bizonyos korlátok azért vannak, hogy nekünk jobb legyen, a szabadságunk megnyesegetése csak mellékes.

freedom

A szabadságunknak nemcsak azért vannak korlátai, mert a társadalmi együttélés ezt kívánja meg. Kinézhetem én magamnak a legcsinosabb nyári ruhát, télvíz idején akkor sem fogom fölvenni, ha ontja magából a meleget a kandalló. Pedig ebben nem korlátoz senki: én vagyok az, aki úgy döntök, hogy az időjáráshoz igazítom a döntésemet. Csak akkor lehetek szabad, ha tisztában vagyok a döntéseim várható következményeivel. Tehát fölvehetem én azt a nyári ruhát télvíz idején is, de valószínű, hogy akkor meg fogok fázni.

A szabadság tulajdonképpen a választás lehetőségét jelenti: elmehetek színházba vagy moziba, ihatok kávét vagy kakaót, tarthatok otthon macskát vagy kutyát. Ehhez hasonlóan azt is eldönthetem, hogy áttanulom a délutánt, vagy inkább végignetflixezem, kipihenem magam éjjel, vagy kocsmáról kocsmára járva ápolom a szociális kapcsolataimat, továbbtanulok vagy dolgozni kezdek. Csak akkor lehetek szabad, ha az életemet irányító, sorsdöntő kérdésekben rendelkezésemre áll több lehetőség is.

A nyomor szélére születni, és csak azt látni magam körül, hogy értelmetlen iskolába járni, mert úgyis csak napszámba megy mindenki, és nem lehet más délutáni programban gondolkodni, mint az ivás – ez nem szabadság, hanem előre kijelölt életút. De nem tekinthető szabadságnak a másik véglet sem: a sokdiplomás szülők versenyistálló-szerű iskolába járó gyereke, aki csak annyit dönthet el, hogy jogot tanulna, vagy inkább orvos lenne, de a képzőművészetet (legyen akármilyen tehetséges is benne) csak hobbiként űzheti.

freedom

Persze mondhatjuk, hogy igenis ott a választás lehetősége, hiszen a nyomor szélére születő gyerek is jár iskolába, találkozik tanító nénivel, más gyerekekkel, és az elitgyerek is az asztalra csaphat, hogy márpedig ő festő lesz, ha kisbalták potyognak is az égből. De ha a választás lehetősége nem valódi, akkor szinte semmit sem ér.

Az utóbbi példánál maradva a valódi választás lehetősége azt jelenti, hogy az értelmiségi szülők a festészetben is támogatják a gyereküket, hiszen jómódúak lévén, ezt megtehetik. Így a gyereküknek nem kell olyan, sokszor vállalhatatlan nehézségekkel szembenéznie, mint például, hogy miből tartja el magát (nem olyan egyszerű ám a tanulás mellett elég pénzt keresni az önfenntartáshoz). Ami még fontosabb: nem kell attól tartania, hogy a család ellöki őt magától. Egy normális családban ugyanis az a helyzet, hogy a családtagok kötődnek egymáshoz, szeretik egymást, ezért szeretnek egymásnak kedvére tenni is. Ezért van, hogy apa elmegy a gyerekkel korcsolyázni akkor is, ha nincs kedve, és aznap is van ebéd, amikor anya a háta közepére se kívánja a főzést. A szülők a legjobbat akarják a gyereküknek – más kérdés, hogy néha azt hiszik, jobban tudják, mi a jó neki, mint maga a gyerek. A gyerek is a legjobbat akarja a szülőnek, ráadásul az ember olyan, hogy szeret szeretve lenni, ezért sokszor inkább behódolunk, feláldozzuk a szabadságunkat, mint hogy fölvállaljunk egy messzire vezető és nem belátható eredménnyel végződő konfliktust.

Ez utóbbi késztetésünk olyan erős, hogy néha a legelképesztőbb helyzetekben is győzedelmeskedik fölöttünk. Kívülállóként sokszor nem is értjük, a másik miért áldoz föl szó szerint mindent a családjáért, pedig elég nyilvánvaló: fontosabb neki a család, mint a saját szabadsága. Így fordulhat elő, hogy a mélyszegénységből, a cigánysorról kitűnik egy fiú a focitehetségével, egykettőre elkerül a fővárosba, ahol a legjobb edzőkkel dolgozhat, ösztöndíjat kap, mindenben segítik, támogatják – majd két hónap után hazautazik a családjához, gyereket csinál a tizenéves barátnőjének, és segédmunkás lesz belőle.

freedom

A választási lehetőségek valódisága nem mindig állapítható meg egyértelműen. Mégis fontos foglalkozni a kérdéssel, mert nemcsak az egyéni, de a társadalmi szabadságunkban is korlátozhat minket, ha csak látszólagos lehetőségeink vannak. Aki például az újvidéki meg a szegedi egyetemek közül választ, az biztosan figyelembe veszi az oktatás nyelvét is. Aki nem tud jól szerbül, annak az elején nagyon nehéz lehet alkalmazkodni az új nyelvi környezethez. Egyrészt persze teljesen normális, hogy egy ilyen alapvető szempontot figyelembe veszünk egy olyan horderejű kérdésben, mint a továbbtanulás. De nemzeti kisebbségként jogunk lenne ahhoz, hogy az állam biztosítsa számunkra a nyelv elsajátításának lehetőségét akkor is, ha magyar nyelven tanulunk az iskolában. Hogy az oktatási rendszer erre nem képes, az nem a mi hibánk, és nem lenne szabad, hogy ezért hátrány érjen minket akár a felvételi, akár a beiratkozás, akár később, a tanulás, az egyetemi élet vagy a vizsgák során.

Ehhez hasonlóan az sem valódi szabadság, amikor a kerekesszékes ember azért kénytelen nemet mondani egy egyébként neki való állásajánlatra, mert az épületben való közlekedése nincs megoldva. Vagy nagylelkűen megengedjük a nőknek, hogy gyereknevelés mellett is munkát vállaljanak, de nem biztosítunk bölcsődét, ahol a gyerek biztonságban van, amíg a szülei dolgoznak. Ezekről a dolgokról egyszerűen gondoskodni kell, mert ezek teszik valódivá a választás lehetőségét.

Márpedig amíg a választás lehetősége csak látszólagos, addig a szabadság tényleg nem jelent többet a számunkra, mint egy jó nagy szobrot a New York-i kikötőben.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Az épület homlokzata a mai napig nem változott
Ha a falak beszélni tudnának 11. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nagyobb a szabadság, de a felelősség is” Potrebić Lázár vagyok. Becsei. Kitartó. Családcentrikus. Törekvő. Társaságkedvelő. Jó humorérzékk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Könyvelőgyakornok Avagy mi van az állásinterjú után?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: blog.adw.org
Jogi Kar, te drága! DAY 142: HAZUGSÁG HAZUGSÁGRA HALMOZÓDIK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Északi fény a Petőfi színpadán
Szálltunk, szokás szerint szálltunk Sólstafir / MKC Petefi Šandor / Novi Sad

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A világ segglyuka, avagy: „Ko je kriv?” Goran Paskaljević: Lőporos hordó (Bure baruta / Cabaret Balkan) – 1998

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 71. 71. rész – Ave Cesar!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha tészta, legyen sajtos 1. Sokáig azt gondoltam, hogy a konyhában a mosogatáson kívül legfeljebb egy ízletes tejberizst, ese...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem jobb későn, mint soha Avagy a felnőttkori bárányhimlő

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szinte teljessé vált a Brutal Assault fellépőinek névsora Egész pontosan 82 százalékban tudni lehet, kik jönnek az idén a csehekhez a Josefov-erődítmény fa...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jódal Kálmán (fotó: Bartolec Igor)
Aki választ: Jódal Kálmán Eszméletlenül rég, fiatalon születtem. Abban a városban, ahol máig is élek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amit semmi pénzért ki nem hagynánk Ha egy kicsit is érdekel a művészet, akkor „versenyzőként” vagy nézőként, de részt veszel a Közép...

0 Hozzászólás | Bővebben +