: Lugaw
Lugaw

Sporhetsztori 72.

: Lugaw
Lugaw

72. rész – Ave Cesar!

5. rész

Akár hiszitek, akár nem, elérkeztünk cézáros interjúsorozatunk befejező részéhez. Személy szerint szívesen kérdeztem volna még sok mindenről, és örömmel hallottam volna arról a bizonyos otthonról ellógós punk-rock koncertről is részletes élménybeszámolót, de akkor nem egy „rövid” cikksorozatra kellett volna „berendezkednem”, hanem könyvkiadásra! Remélem, ti is akkora érdeklődéssel olvastatok hősünkről, mint amekkorával én ittam magamba szavait és jelenítettem meg magamban élete fontosabb momentumait az elbeszélései alapján. Ugyanekkora szeretettel ismertetem az általa fogyasztott-készített ételek receptjeit, amelyek kipróbálása után biztosan pocaksimogatva, mosollyal az arcotokon fogtok hátradőlni a heverőn.

Anya csirkés rizskásája – Lugaw

Hozzávalók 2 személyre:

  • 5 csésze víz

  • 1 csésze ragacsos rizs

  • 3 evőkanál növényi olaj

  • 1 fej fokhagyma finomra vágva/szeletelve

  • 1 ujjnyi gyömbér szeletelve

  • 1 kisebb fej vöröshagyma szeletelve

  • 2 db csirkemell, bőr és csont nélkül, kockákra vágva

  • 1 evőkanál halszósz

  • só, őrölt bors ízlés szerint

  • 1 teáskanál annatto por (helyettesíthető ½ tk kurkuma és ½ tk őrölt paprika keverékével)

  • 2 keményre főtt tojás

  • 2 db zöldhagyma vékony szeletekre vágva

  • citrom/lime a tálaláshoz (kihagyható)

 

Elkészítés:

Egy megfelelően nagy edényben forrald fel a rizst a megadott mennyiségű vízben. Mérsékelt tűzön, folyamatos kevergetés mellett főzd puhára (kábé 25 perc). Egy serpenyőben forrósítsd fel az olajat közepes hőfokra. A fokhagymát pirítsd aranysárgára, majd a felét tedd félre. Keverd bele a gyömbért, pirítsd, míg el nem kezd illatozni (körülbelül egy perc). Add hozzá a vöröshagymát, és pirítsd üvegesre. Ekkor jön a csirke, a halszósz, a só és a bors. Addig dinszteld, míg a csirkehús el nem készül (kábé 5 perc). A csirkés keveréket keverd a rizshez. Egy apró lyukú szűrőn keresztül szórd meg az annatto porral, és alaposan keverd el. Lassú tűzön főzd, míg kásaszerű állagú nem lesz. Félbe vágott főtt tojással, hajszálvékonyra vágott zöldhagymával és pirított fokhagymachipsszel, citrommal tálald.

A fogás filippínó neve Lugaw (ejtsd: lugao), és ragadós rizsből készült kását jelent – tömör fehér, nem áttetsző szemű rizsről van szó, amely főzéskor igen ragacsossá válik. A lugaw elnevezés valójában egy gyűjtőnév, mely sok különféle specialitást magába foglal (édeset és sósat egyaránt), melyek fogyasztása igen közkedvelt a Fülöp-szigeteken. Hagyományosan ragadós rizsből készül, de átlagos fehér rizs is felhasználható, kevesebb víz hozzáadásával. Az alap verzió gyengén ízesített, általában csak só-gyömbér-fokhagyma kombinációjával készül, vagy édesen. A gazdagabb verziók csirke, hal, sertés vagy marha alaplében, hússal főnek. Megnyugtató és könnyen emészthető fogásként tartják számon, mely reggelire készül a hideg és esős évszak alkalmával. Általában gyerekeknek, időseknek, betegeknek és ágyhoz kötött személyeknek kínálják.

A recepthez szükséges ragacsos rizs (mely jobban felszerelt, esetleg speciális üzletekben kapható) helyett használhatsz jó minőségű kerek szemű rizst. Készülhet hosszú szeműből is, de akkor oda kell figyelni a főzővíz csökkentésére. Ha lehetőség van rá, víz helyett alaplét használj. Felhasználható a maradék sült csirke is a hűtőből!

Megjegyzés: az annatto egy narancssárgás-piros fűszer és ételszínezék, mely az achiote fa (Bixa orellana) magjából készül, Mexikó és Brazília trópusi övezetében őshonos. Íze enyhén borsos és parányit szerecsendiós. Számos őshonos törzs használta/használja rituális és díszítő testfestésre, de sok más felhasználási módozata is létezik.

Almás-banános tavaszi tekercs, wasabi majonézzel

Almás-banános tavaszi tekercs, wasabi majonézzel

Almás-banános tavaszi tekercs, wasabi majonézzel

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 2 lap tavaszi tekercs tészta (ázsiai boltban kapható)

  • 50 g banán

  • 50 g alma hámozva, szeletelve

  • 20 g cukor

  • 2 ek méz

  • 30 g japán majonéz (ázsiai boltban kapható)

  • 50 g tejszín (desszerthez)

  • 200 ml olaj

  • vaníliafagylalt

A wasabi majonézhez:

  • 20 g méz

  • 20 g japán majonéz

  • 20 g cukor

  • 5 g wasabi krém (ízlés szerint több-kevesebb)

Elkészítés:

Az édes wasabi majonézhez az összes alapanyagot keverd össze, és frizsiderben tárold felhasználásig. A tavaszi tekercshez egy robotgép segítségével pépesítsd a gyümölcsöket, majd add hozzá a cukrot, a mézet, a japán majonézt és a tejszínt. Addig mixeld, míg szépen össze nem áll. Ezt követően két órán át hűtőben pihentesd, hogy a megfelelő állagot kapd. A tavaszi tekercs tésztára tegyél két evőkanál tölteléket, majd egy levélboríték formát képezz, és tekerd fel (a két szélét hajtsd rá a töltelékre, és tekerd fel). Ügyelj, hogy szépen, légmentesen záródjanak a tekercsek. 4-6 perc alatt süsd aranybarnára, bő, forró olajban. Amikor kész, azonnal tálald: tegyél a tányérra 2 evőkanál wasabi szószt, erre helyezd rá a tekercseket. Ekkor jöhet a vaníliafagyi és lehetőség szerint az ehető virágokkal, mentalevéllel történő díszítés. Ne csak egy adagot készíts, okvetlenül oszd meg valakivel, akit szeretsz!

(Vége)

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A Futaki úti kaszárnya napjainkban
Ha a falak beszélni tudnának 12. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lakatos Adrián
A kollégium biztonságot nyújt Lakatos Adrián vagyok. Adai. Joghallgató.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A luxusremete Fajismertető szatíra

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.corporatefinanceinstitute.com
Jogi Kar, te drága! DAY 145: A MATEMATIKA ÉS ÉN A JOGON

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jelenet az előadásból
Egy NEM semmi előadás! A diploma, a szerelem, Isten, a bankkártya, a sport, vagy a barátok?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Picsába a zsánerekkel! (Avagy az irodalom és a filmművészet egyik legszerencsésebb találkozása)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lugaw
Sporhetsztori 72. 72. rész – Ave Cesar!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha tészta, legyen sajtos 2. Szóval, egyenesen a lábasba szórtam a fél marék sót is, ami ekkora mennyiségre inkább kevés, mint...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Prés alatt 1. Első rész – A neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform zavarok

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Furcsaságok Észak-Amerikából Az emberek furcsák, ez tagadhatatlan. Érdekes módon egyes földrajzi területeken belül a furcsaság...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Búzás Zsuzsanna (fotó: Huszár Krisztián)
Aki választ: Búzás Zsuzsanna Búzás Zsuzsanna vagyok. A Pannon RTV munkatársa már 13 éve.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hatodik 2019. 04. 11., csütörtök, Budapest

0 Hozzászólás | Bővebben +