: A kikindai ötös fogat betöltötte a nemlétező színpadot
A kikindai ötös fogat betöltötte a nemlétező színpadot

Underground testvériség-egység

: A kikindai ötös fogat betöltötte a nemlétező színpadot
A kikindai ötös fogat betöltötte a nemlétező színpadot

Több mint féléves szünet után folytatódott a népszerű 250 gramm – 250 dinár koncertsorozat a zentai Rin Tin Tinben. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy a kiéhezett metálfanatikusok színültig megtöltötték a kiemelt helyen, vagyis a „Rini” emeletén lévő klubhelyiséget, de az alagsorban sem maradt üresen egyetlen ülőhely sem. Továbbá a vendéglő előtt egy népes hosszú hajú brigád törte volna meg a piactér sötétségét, ha éppen nem koromfekete öltözéket viseltek volna maguk is, méghozzá tetőtől talpig. Hangjelzéseik alapján viszont könnyedén lehetett következtetni a létszámra.

Mindenesetre érdemes volt kivárni az újabb felvonást, a gondos vendéglátók ugyanis felújították a régi szép időkben tanult tudományt a régión belüli nemzetiségek barátságáról. Egy magyarországi, egy horvát és egy bánáti extrém-metál banda lépett fel teljes egyetértésben és összhangban.

A sort a szegedi DVVAD kezdte, amit szerencsére Dúvadnak is ki lehet ejteni. A falka mindössze három tagot számlál, és egyetlen EP-vel dicsekedhet, ebből kifolyólag egyszerű, első hallásra élvezhető muzsikát produkál. Rendkívül rövid repertoárjuk miatt inkább a Nyúlfark elnevezéssel illetném őket, pedig a sötét tónusokkal teli, lomha dallamok alatt még sokáig elméláztam volna. Nevükkel ellentétben néhol olyan szelíd hangokat ütöttek meg, amelyek – az énekes károgásától eltekintve – akár a doom kategóriába is beleillenének. A visszatapsolást egy szerény „Köszönjük, még két együttes következik utánunk” kifogással hárították el.

A požegai Defiant aztán tényleg felkorbácsolta a hangulatot. Komoly pogózás kerekedett, és mivel az előadók azonos szinten álltak a közönséggel (nemcsak zenei ízlés terén, hanem tengerszint feletti magasságban is), így gyakorta előfordult, hogy a moshpitből kirepülve egy-egy rajongó valahol az énekes, a gitáros és a dobszerkó között fogott talajt. Persze, kemény fiúkról és lányokról lévén szó, nem kell őket félteni, inkább a hangszerek és a pedálok voltak nagyobb veszélyben. A sörösüvegek nem repültek, pezsgő híján viszont ezeket is kitűnően fel lehetett rázni, és a jószagú permet máris fényesíthette a nagyérdemű társaság dús sörényét.

A horvátok klasszikus felállású négyes fogattal vonultak fel. Az egyetlen őstag, Kristijan Krpan immár 14 éve vezeti a csapatát, mellette a frontember, a bőgős meg az ütős is kitűnőre vizsgázott, és meg tudták idézni olyan death és black metál példaképek hangzásvilágát, mint a Behemoth, a Vader, a Hate, a Decapitated. Eddigi négy stúdióalbumukből bőségesen válogathattak, de a műsor gerincét a 2018 májusában megjelent Insurrection Icon anyaga képezte. Bő egy órán át ütöttek, vágtak, daráltak és hörögtek teljes átéléssel, mindezek mellett még kitelt az erejükből egy ráadás Venom-nóta is. Nagyon találóan, az egész irányzatnak nevet adó Black Metalra esett a választásuk. Részükről sem maradt el a hálálkodás, hogy ilyen szép számban megjelentünk egy underground összeboruláson, néhányszor még színtiszta magyarsággal is elrebegték a „köszönöm”-öt.

Defiant

Arrafelé vannak a csillagok! Lelkesedésből egyaránt csillagos ötöst érdemel a Defiant csapata és a hallgatóság is

Végül régi ismerőseink, a kikindai Downstroy legénysége késztette erőteljes lábmunkára a kitartó fémkedvelőket. Melegen köszöntötték a közönséget és a szervezőket, nem feledve azt sem, hogy első albumuk éppen a zentai Chainroom stúdióban készült. Az együttes neve a „down” és a „destroy” szavakból tevődik össze, ezzel nagyjából mindent elmondtunk a zenei irányzatukról és felfogásukról, amit szaknyelven akár groove-metálnak is titulálhatunk. Magasan eleresztett vokáljaival Darko Živković maradéktalanul eleget is tett a magasztos feladatnak, időnként pedig meglepően kellemes dallamokat belopva Marko Barjaktarević basszer és a gitáros Miloš Šegrt (nomen est omen) segítette ki a frontembert. A társulat betartotta a létszámot illető egyenletes növekedést, ők ugyanis már öten álltak csatasorba.

Tőlük is kaptunk ráadást, az ugyancsak hazai Eyesburn egyik dalát dolgozták át kissé súlyosabb értelmezésben, miután már éjjel két óra is elmúlt. Azzal búcsúztak, hogy valahol hamarosan úgyis ismét összefutunk. Ebben nem is kételkedünk, hiszen zsák a foltját mindig megtalálja, így most már minden hiányérzet nélkül, maradék energiánkat összegyűjtve ballaghattunk hazafelé.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Az újvidéki Szabadság híd napjainkban
Ha a falak beszélni tudnának 13. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Harry Woodgate
Az elvál(aszt)ás pillanata – Avagy kis (?) trauma ez, de a miénk A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának első díjas alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
14 év az oktatásban Az eddigi húsz életévemből tizennégyet valamilyen oktatási intézményben töltöttem, és az egyetemn...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.stuff.co.nz
Jogi Kar, te drága! DAY 147: KÖTELMI JOG ÉLET

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kikindai ötös fogat betöltötte a nemlétező színpadot
Underground testvériség-egység Több mint féléves szünet után folytatódott a népszerű 250 gramm – 250 dinár koncertsorozat a zent...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Paul Delvaux festménye
Egy álom tükre Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Insπráció című irodalmi alkotópályázatának első díja...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mersz vagy nyelsz? Bada Dada Alapítvány: Mersz könyvek

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Prés alatt 2. Második rész – A neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform zavarok

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szűcs Dávid (fotó: Bojana Jurić)
Aki választ: Szűcs Dávid Szűcs Dávid vagyok, zenész és pedagógus. Jelenleg a Szabadkai Zeneiskolában dolgozom, nagybőgőt é...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„KMV nélkül el lennénk veszve, mint burek a világegyetemben” Róluk-tőlünk-nektek: a káemvésekről, magáról a KMV-ről – AZ életérzésről és az emlékekről.

0 Hozzászólás | Bővebben +