:

Minden jegy elkelt az idei Brutal Assault fesztiválra

:

A szervezők július 3-án hozták nyilvánosságra a hírt miszerint az összes jegy elfogyott az idei Brutal Assault fesztiválra. Aki eddig halogatta a nyári befektetését az augusztus 7-e és 10-e között megrendezésre kerülő jaromeri underground metál találkozóra, az mostantól kénytelen lesz a feketézőkhöz fordulni. A szervezők ugyanakkor felhívják a figyelmet a jegyhamisítással való lehetséges visszaélésekre is, ezért azt ajánlják, hogy másodkézből való jegyvásárlás esetén legyünk körültekintőek, és elővigyázatosságra intenek az olyan jegyüzér oldalakon, mint a Viagogo és Ticketswap. A hamis belépők érvénytelenek és nem jogosítanak fel a belépésre.

Szintén nemrégiben vált hivatalossá az is, hogy két fontos koncertet lemondtak. A dán black metál sellő, Amalie Bruun anyai örömök elé néz, ezért a Myrkur zenekar lemondta az idei fellépését, Dave Wyndorfot pedig a házi orvosa utalta kórházi műtétre, ami miatt a Monster Magnet 2019-re tervezett európai turnéját kénytelen a jövő év elejére halasztani. Utóbbi zenekart az egyre népszerűbb németországi psychedelikus rockot játszó a Kadavar helyettesíti, előbbit pedig az ex Morbid Angel énekes David Vincent által vezetett extrém metál csapat, az Vltimas.

A kedd esti bemelegítő buli főleg a cseh színtérre támaszkodó programja is véglegessé vált. A mínusz egyedik estén olyan bandák lépnek fel mint a metalcore Victims, a black metál Aeon Vinds, a death metál Morna és Fleshless, a németországi doom metál Nailed to Obscurity és az igen hakniszagú pop átdolgozásokkal operáló frissen alakult Frog Leap. A kapuk ezen a napon délután kettőkor nyitnak, az első banda kettőkor kezd, a záróra éjfélkor várható.

Nailed to Obscurity

Bővebb infók:

https://www.brutalassault.cz/en

https://www.facebook.com/events/322562071846842/

https://www.facebook.com/brutalassault.cz/?ref=br_rs

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az önismeret vektorai A VEKTOR Kárpát-medencei Ifjúsági Műhelytárbort 2015-ben álmodták meg, és 2016 óta rendszeresen m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fat & Cute garantált bulit biztosít
Három magyarországi rockzenekar is fellép csütörtök este Újvidéken A Cinema City a K3CI (Kortárs Kultúra és Kreatív Iparágak Kaleidoszkópja) projekt részeként három...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is Szabadegyetem After A Vajdasági Ifjúsági Fórum, azaz a VIFÓ idén is megrendezte a hagyományos Vajdasági Szabadegyetemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tai-chi, workshopok és képregény black metál a Fekete Zajon A héten kezdődik a Fekete Zaj Fesztivál: a Mátrában péntek estétől 4 napon át játszik több mint 8...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Indulnak a Malomfesztivál alkotótáborai Már javában épül a 6. Malomfesztivál helyszíne, a szépítők is kiköltöztek már a malom tövébe, pén...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Rózsa Bettina Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Kovács Erik Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Szilárd Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Lassú Ivett Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Publicisztika 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +