:

Időrendi táblázatban a Brutal Assault fellépői

:

Aki szeretné önmagával leszervezni mit néz és mit nem az idén augusztus 7-e és 10-e között megrendezendő szélsőséges zenei fesztiválon, az végre megteheti. Az esemény színpadonkénti időrendi táblázata szinte teljes. Kezdődhet a sakkozás a bandákkal és a színpadokkal. Pontos beosztás a kisebb helyszínekről egyelőre nem született, de sok mindent biztosan tudhatunk velük kapcsolatban is.

A hangulatos egykori raktár, ami (egyben a legbiztonságosabb hálóterem a Horror Cinema mellett) pár éve már The Keep – Ambient Lodge névre hallgat, idén is tárt kapukkal várja az érdeklődőket a sötét hangulatú zenés előadásokra. A legnagyobb nevek között ott van Justin Broadrick (ex-Napalm Death, ex-Scorn, Godflesh), aki a nagyszínpados produkciója mellett a Final nevű bandájával is fellép itt, míg Dominick Fernow, az amerikai experimentális zene guruja Pruirent előadását hozz el. Franciaországból a drone stílusban zúzogató Diahod jön, a Jude gitárcentrikusabb industrial zenét játszik, az Antelogos pedig kiváló háttérzene bizarr szertartásokhoz, amit előadással is kísérnek az előadók. Érdekes fellépésre számíthatunk a németországi elektronikus zenében alkotó előadónő Maria Kijutól, de ha ez nem lenne elég, akkor ott lesz industrial power electronicsnak a Teorema, de őszintén szólva az Olaf Olafson and the Big Bad Trip hangzik legjobban. Magyarán, aki szeretné, ha félbetépve a frász kerülgetné valami hallucinogén szeren, az bátran forduljon be a K.A.L. helyszínre, mert itt kiváló zenei aláfestés lesz mindehhez, a breakcore/hardcore/techno partyk pedig minden éjjel várják a látogatókat.

Brutal Assault 2019

A fesztivál első napja már évek óta egy külön kihívás a szervezőknek és látogatóknak egyaránt. Ezt a helyzetet nem fogja könnyíteni az idei telt ház sem, ezért a tömeghullámok leverése érdekében ismét van pár új és régi könnyítés a látogatók számára. Mivel a Vip Campekbe már évek óta rövid idő alatt elfogynak a jegyek, idén egy harmadik is nyílik, ahol még lehet helyet találni, valamint a parkolók is bővülnek. A szervezők továbbra is felhívják a figyelmet a karszalagok házhoz rendelésére, ami megkönnyíti annak a stressznek a feloldását, amit minden látogató megkap szerdánként. Ez a lehetőség európaiak számára július 22-ig elérhető!

A csehországi Jaromer szélén elhelyezkedő Josefov erődítmény falai idén már 24-ik alkalommal lesznek próbára téve a nagy hangerőtől. Aki nem gondolkodott időben, az erről már biztosan lemarad.

Bővebb információ az alábbi weboldalakon:

https://www.brutalassault.cz/en

https://www.facebook.com/events/322562071846842/

https://www.facebook.com/brutalassault.cz/?ref=br_rs

Brutal Assautl 2019

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az önismeret vektorai A VEKTOR Kárpát-medencei Ifjúsági Műhelytárbort 2015-ben álmodták meg, és 2016 óta rendszeresen m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fat & Cute garantált bulit biztosít
Három magyarországi rockzenekar is fellép csütörtök este Újvidéken A Cinema City a K3CI (Kortárs Kultúra és Kreatív Iparágak Kaleidoszkópja) projekt részeként három...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is Szabadegyetem After A Vajdasági Ifjúsági Fórum, azaz a VIFÓ idén is megrendezte a hagyományos Vajdasági Szabadegyetemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tai-chi, workshopok és képregény black metál a Fekete Zajon A héten kezdődik a Fekete Zaj Fesztivál: a Mátrában péntek estétől 4 napon át játszik több mint 8...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Indulnak a Malomfesztivál alkotótáborai Már javában épül a 6. Malomfesztivál helyszíne, a szépítők is kiköltöztek már a malom tövébe, pén...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Rózsa Bettina Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Kovács Erik Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Szilárd Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Lassú Ivett Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Publicisztika 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +