:

Programváltozás és további újdonságok az idei Brutalon

:

Sajnálatos hírt közöltek a rendezvény szervezői. A doom metál nagyapái, a Wino Weinrich által vezetett Obsessed zenekar lemondta idei európai turnéját, ezzel együtt az augusztus 7-e és 10-e között megtartandó cseh extrém metál fesztiválon való szereplést is. Az Obsessed helyett a lengyel fűnyíró metál zenekar, a Belzebong lép fel. Bluesos tempójuk lassan de biztosan töri majd ki a nyakakat mélyre hangolt stoner zenéjükkel.

A szervezők felhívják a figyelmet az eddigi években is jól működő technikai újítások kihasználására. A karszalag előretöltés jelentősen megkönnyíti az első napok sorban állását, az ehhez szükséges regisztráció már megkezdődött és a szolgáltatás elérhető a hivatalos weboldalon. A Google Play áruházban emellett beszerezhetünk egy applikációt a fesztiválra, ami megkönnyíti a tér- és időbeli tájékozódást a rendezvényen, és folyamatosan kapunk értesítést az aktualitásokról.

Brutal Assault 2019

A rendezvény nem áll meg az újdonságok megépítésében. Az idei évtől két kiemelt álló tér is lesz a nagyszínpadokkal szemben. Ezek a lelátók három méter magasak és a kihangosító sátor felett helyezkednek majd el. Az ide szóló jegyek ára 40 euróba kerülnek, és erősen limitáltak.

A napokban a fesztivál hivatalos termékeire is megindult az előrerendelés. Aki nem szeretne lemaradni egy jó kis fesztivál címkés tangáról, illetve kapucnis felsőről, jobb ha időben rendel. Átvétel a helyszínen lehetséges.

Brutal Assault 2019

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az önismeret vektorai A VEKTOR Kárpát-medencei Ifjúsági Műhelytárbort 2015-ben álmodták meg, és 2016 óta rendszeresen m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is Szabadegyetem After A Vajdasági Ifjúsági Fórum, azaz a VIFÓ idén is megrendezte a hagyományos Vajdasági Szabadegyetemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tai-chi, workshopok és képregény black metál a Fekete Zajon A héten kezdődik a Fekete Zaj Fesztivál: a Mátrában péntek estétől 4 napon át játszik több mint 8...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Indulnak a Malomfesztivál alkotótáborai Már javában épül a 6. Malomfesztivál helyszíne, a szépítők is kiköltöztek már a malom tövébe, pén...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fekete Zajon csend is van
Tíz éves a Fekete Zaj A Fekete Zaj tízéves jubileumáig már két hetet sem kell várnunk, ugyanis a sötét hangulatú zenei ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Rózsa Bettina Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Kovács Erik Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Szilárd Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Lassú Ivett Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Publicisztika 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +