: D-A-D (fotó: Kim Wendt)
D-A-D (fotó: Kim Wendt)

D-A-D: slágerlistás albummal tér vissza a dán hard rock zenekar

: D-A-D (fotó: Kim Wendt)
D-A-D (fotó: Kim Wendt)

A Prayer For The Loud című új lemezének megjelenése után turnéra indul a dán hard rockzenekar, a D-A-D. A friss lemez rögtön az első helyen nyitott a dán slágerlistán, a csapat pedig egy négyhetes, 9 országot érintő, 24 állomásos turnét tervezett be magának az év végére: Budapesten december 7-én játszanak majd az A38 Hajón.

– Ez lesz csak az igazi mulatság – mondta el a D-A-D énekese, Jesper Binzer. – Fesztiválokon játszani is mindig nagy öröm, de az ottani egy óra alatt a D-A-D éppen csak bemelegszik - egy jó koncert a hozzád közel álló rockklubban az, ami megmutatja az igazi rock’n’roll életérzést. Egy hangos, izzasztó haveri összejövetel: pont ez az, amiről a mi zenekarunk szól! Szóval, jöttök a koncertre?

A D-A-D még az 1980-as évek elején kezdte meg működését Koppenhágában. A zenekar eredetileg küldetéseként kezelte, hogy egyfajta bohém zenei forradalmat vigyen végbe, és fellépéseik az örömről és a lüktetésről legyenek híresek – máig ebben vidám a szellemiségben, lazán és töretlenül nyomják a rock and rollt. A budapesti koncertre jegyek már kaphatók!

A Livesounds bemutatja:

A Tour For The Loud
2019. december 7., szombat 19 óra
Budapest, A38 Hajó
D-A-D koncert
Belépő: early bird 6900 Ft, elővételben december 6-ig 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, valamint a Ticketportal, a Tex hálózatában, és a www.tixa.hu és www.a38.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
https://d-a-d.dk/

https://www.facebook.com/livesoundProd
https://www.facebook.com/events/3321138084570402/

DAD

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az önismeret vektorai A VEKTOR Kárpát-medencei Ifjúsági Műhelytárbort 2015-ben álmodták meg, és 2016 óta rendszeresen m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is Szabadegyetem After A Vajdasági Ifjúsági Fórum, azaz a VIFÓ idén is megrendezte a hagyományos Vajdasági Szabadegyetemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tai-chi, workshopok és képregény black metál a Fekete Zajon A héten kezdődik a Fekete Zaj Fesztivál: a Mátrában péntek estétől 4 napon át játszik több mint 8...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Indulnak a Malomfesztivál alkotótáborai Már javában épül a 6. Malomfesztivál helyszíne, a szépítők is kiköltöztek már a malom tövébe, pén...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fekete Zajon csend is van
Tíz éves a Fekete Zaj A Fekete Zaj tízéves jubileumáig már két hetet sem kell várnunk, ugyanis a sötét hangulatú zenei ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Rózsa Bettina Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Kovács Erik Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
Tóth Szilárd Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Humoreszk, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Gutási Lukács
Lassú Ivett Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2019. Publicisztika 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +