:

Ez volt

:

Mielőtt nekirugaszkodnánk a második félévnek, arra tekintünk vissza, hogy mi történt a világban a téli szünet idején, de inkább a derűs (vagy épp a borús) eseményekre koncentrálunk.

 

Újévvárás

Beköszöntött 2014. A világ minden pontjáról érkeztek hírek az utcai újévvárásokról. Ezúttal Dubaj mindent beleadott. Több mint ötszázezer tűzijáték-rakétát töltöttek csőre, így megközelítőleg száz kilométeres körzetben hatperces, látványos égi show-ban lehetett részük az odalátogatóknak. Főleg akiknek rálátásuk volt a város tengerpartjára, a Palm Jameirah és a World Islands mentére, valamint a Burj Khalifa és a Burj Al Arab tetejére. A tíz hónapos tervezés és előkészület végén száz számítógép szinkronizálta a pirotechnikai effekteket és a zenét. A tűzijáték pontos időzítésén több mint kétszáz technikus ötezer munkaórát dolgozott. Dubaj nem bízta a jószerencsére a dolgot, a korábbi 2012-es kuvaiti világrekordot – amely alkalmával csaknem nyolcvanezer rakétát lőttek ki – már az első percben megdöntötték.

Vajdaságban ennél azért szerényebben ünnepeltünk, de az nem jelenti, hogy nem voltak jó bulik. Szabadkán például több mint kétezren jöttek össze a Night Cruisers várostéri koncertjére.

 

Busszal jött a baba

Belgrád környékén egy nő a városi autóbuszon szült újév reggelén. Segítségére volt a sofőr és három női utas, így a baba a rakovicai buszmegállón látta meg a napvilágot, reggel fél kilenckor. Hamarosan megérkeztek a mentők is, majd kórházba szállították az anyát és a kis jövevényt. Mint kiderült, az anyuka és kislánya is kiváló egészségnek örvendenek.

 

Téves üdvözlet

Nem mehet mindig minden flottul. Szinte törvényszerű, hogy újévkor is történniük kell bakiknak. Az újévi bakinyertes ezúttal Ciprus. A ciprusi rádió (CyBC) ugyanis december 31-én éjfélkor a hivatalban lévő államfő, Nikosz Anasztasziadesz helyett a 2013 elején leköszönt korábbi elnök, Dimítrisz Hrisztofiasz volt államfő 2009-es újévi beszédét kezdte sugározni. Hrisztofiaszt azonban csak néhány másodpercig lehetett hallani, azután hirtelen megszakadt az adás. Ez persze elég volt ahhoz, hogy számos hallgató felfigyeljen a bakira, és kitörjön a botrány. A rádió vezetősége hanyagsággal indokolta a történteket, az elkövetett hibát rendkívül súlyosnak nevezte, és haladéktalan vizsgálatot indított. Cáfolták azokat az állításokat, amelyek szerint szándékosság állt a háttérben. Szerintük az ügyeletes technikus egyszerűen csak rossz gombot nyomott meg.

 

Szélsőséges időjárás: hóvihar és vulkánkitörés

Nem mindenhol volt felhőtlen a téli ünnepi időszak. Ez szó szerint is értelmezhető. Szélsőséges időjárási viszonyok tomboltak világszerte ekkortájt. Míg nálunk szinte tavaszba fordult az időjárás, Egyiptomban történelmi havazásra került sor, amire több mint száz éve nem volt példa. A piramisokat ellepte a hó, a tevék pedig homok helyett hóban ücsörögtek. Valóságos ítéletidő tombolt Amerika északkeleti és Kanada keleti részén. Rekordok dőltek meg, mínusz harminc fokkal és hatvancentis hótakaróval kellett megküzdenie a lakosságnak. A pusztító hóvihart hóarmageddonnak is nevezték, mivel több mint tíz emberéletet követelt.

A tél története az is, hogy Indonéziában kitört a Sinabung vulkán, amely miatt evakuálni kellett a közelében élő lakosságot. A Sinabung vulkán az 1600-as évek elejétől 2010-ig alvó állapotban volt, az utóbbi három évben, különösen az elmúlt hónapokban pedig szinte folyamatosan háborgott.

 

Újévi lelet

Egy évszázadokkal ezelőtt létesült gránithíd került szárazra Kína legnagyobb édesvizű tavának apadása következtében. A csaknem négy kilométer hosszú, teljes egészében gránitból épült objektum a Pojangi-tó partjainál került a felszínre a vízszint csökkenése miatt. Szakértők szerint az építmény csaknem négyszáz évvel ezelőtt, a Ming-dinasztia (1368–1644) korában létesült. A Csianghszi tartományban elterülő óriási, eredetileg 4500 négyzetkilométer területű vízfelület szintje évek óta csökken a csapadékhiány miatt, ennek következtében bukkanhatott elő a híd is.

 

Újévtől legális

Coloradóban újév napján megnyíltak az első legális marihuánaboltok. A megnyitót több száz érdeklődő tette ünnepélyesebbé. Amerika távolabbi területeiről is érkeztek turisták az eseményre, a hideg sem tántorította el őket. Órákig álltak sorban, hogy elsők közt vásárolhassanak a legális drogból. A legalizációval Colorado el akarta venni ezt az üzletet a drogkereskedőktől, így idén megközelítőleg hetvenmillió dollár adóbevétellel számolnak, ráadásul megspórolják a kis mennyiségű kábítószerrel rendelkezők ellen folytatott rendőrségi eljárás költségeit. A közép-nyugati régióban elhelyezkedő államban a 2012-es elnökválasztással egy időben tartott népszavazáson döntöttek úgy, hogy 2014 januárjától kis mennyiségben engedélyezik a kábítószer legális értékesítését. Ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy törvénysértő a marihuána kivitele az állam területéről.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
EJF? EJF! EJF – a három bűvös betű, amely egy intézmény, egy közösség, egy család nevét képviseli.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez volt Mielőtt nekirugaszkodnánk a második félévnek, arra tekintünk vissza, hogy mi történt a világban a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Japánban vagyok A Dániában töltött félév után visszatértem Szegedre az egyetemre, ahol befejeztem a diplomamunkám...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Aurora 94 körül. Galacs, Vigi, Blinker
Messze még a tréfa vége Rövid rátekintés az Aurora történetére Víg László énekes/gitáros segítségével

0 Hozzászólás | Bővebben +
Baldur Bragason:
NINE INCH NAILS A BANDA BUDAPESTEN IS LÁTHATÓ LESZ JÚNIUS 19-ÉN!

0 Hozzászólás | Bővebben +
Kelemen Emese: Izzik a hangulat
Az év koncertje 2013-ban Aki ismeri az újvidéki SPENS méreteit, tudja, az épülettel kapcsolatban nem elég érzékletes a „na...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Minden idők legdrágább házimozija A hetvenéves Jimmy Page köszöntése, avagy a jószomszédi viszony megmételyezése egy koncertfilm ka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A kékvirág-pártiak A bűn éjszakája (The Purge, 2013) Rendezte és a forgatókönyvet írta: James DeMonaco

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ambient Megvan a technológiánk, megvannak a mérnöki készségeink, hogy gyógyítsuk magunkat, hogy etessük m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halvaszületés Introvertált hazugságú lét kicsiny, terméketlen lányú csontunk medencéjében is kevésbé hasonl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Charles LeClaire: Nov 10, 2013; Pittsburgh, PA, USA; Pittsburgh Steelers tackle Kelvin Beachum (68) prepares to block against Buffalo Bills outside linebacker Jerry Hughes (right) during the second quarter at Heinz Field. The Steelers won 23-10. Mandatory Credit: Charles L
A sportoló mint beteg Szinte alig akad olyan sport, melyet a sérülés teljes veszélye nélkül űzhetnénk, de a lehetséges ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Játsszunk a Raspberry Pivel! (2.) Olcsó multimédiás központ Ezúttal egy olyan projektemet mutatnám be, amelyet bármely háztartásba...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Idén új CPU-k – Bővül az Intel? Az igényesebb asztali és szerverprocesszorok piacán az -E végződésű Intel processzorokból 2014 ha...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gyors grafikával érkeznek a Kaveri APU-k Az AMD Richland APU egységei tulajdonképpen „tuningolt” Trinity APU egységek. Csak nemrégiben jel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
2014-es játékmegjelenések Az ünnepi szezon elmúltával mind a két új konzol gyártója büszkén közölte a statisztikákat, misze...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Viccek Egy borkereskedés szerződött borkóstolója meghalt, így az igazgató hirdetést adott fel a megürese...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Horoszkóp Kos (március 21. – április 19.) Teljes erőbevetéssel kezdesz neki a második félévnek, viszont ne...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est CSÓKA Csókai Városi Könyvtár Január 16., szerda, 15.00 A Szép Szó Egylet baráti körének talá...

0 Hozzászólás | Bővebben +