Kelemen Emese: Izzik a hangulat
Izzik a hangulat

Az év koncertje 2013-ban

Kelemen Emese: Izzik a hangulat
Izzik a hangulat

Aki ismeri az újvidéki SPENS méreteit, tudja, az épülettel kapcsolatban nem elég érzékletes a „nagy” jelző. Amikor elindultunk Emesével azon a szeles, borongós szombati délutánon, hogy részesei lehessünk a koncertek koncertjének, nem számoltunk azzal, mit is jelent mindez számunkra. Hiszen csak el kell menni a megadott belépőkapuhoz, felvenni a jegyeket, és kezdődhet az év utolsó, fesztiválnak is beillő maratonja! Az az egy óra azonban, amit a megfelelő bejárat felkutatásával töltöttünk, alaposan rácáfolt naiv elképzelésünkre.

Amikor összességében talán másodszor kerültük meg az épületet, nagyjából a nyolcadik embert szólítottuk le a bejáratoknál szorgoskodó biztonságiak közül, kezdtünk kissé elbizonytalanodni. Érzékeinket ekkorra teljesen eltompította az alattomosan száraz téli szél, a csupa hasznavehetetlen útmutatás teljesen összezavarta tájékozódási képességeinket. A bentről kiszűrődő metál azonban arra biztatott, nem adhatjuk föl, így végül ráleltünk a kissé eldugott, ám annál inkább szemmel tartott művészbejáróra.

A korai időpont lehetett az oka, hogy – főként a fiatalabbak – csak kisebb csoportokban szivárogtak az arénába, sokan közülük pedig a SPENS lépcsőin melegítettek a késő esti programokra. Így tehát a tizennegyedik alkalommal megrendezett óriásbuli nyitányán, a Kolaps nevű banda 16.00-kor induló koncertjén nem volt kifejezetten nagy tolongás, de nagyjából ugyanez mondható el a Feud, majd az őket követő horvát Brkovi fellépésének hangulatáról is. A Six Pack kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel zenélt a növekvő publikumnak. Őket a Kanda, Kodža i Nebojša nevű formáció követte, bár ők sem tudták meghozni teljes mértékben a közönség hangulatát, ahogyan az Obojeni program és a Bjesovi fellépése sem váltott ki igazi katarzist – csak foltokban lehetett ugráló, pláne tomboló csoportokat látni. A legtöbben csak szomorú képű, bólogató kutya módjára ingatták fejüket még a zúzósabb részeknél is, és ekkorra az is nyilvánvalóvá vált, hogy a vártnál jóval kevesebben váltottak jegyet az év koncertjére. A középső lelátó aránylag megtelt, a felsőn viszont csak elhanyagolható számban buliztak, ami magát a koncerttermet illeti… teljes vásári standokat lehetett volna felállítani az üresen maradt térségeken. Pedig nem lehetett panasz sem a látványra – amelyet a világhírű képregényrajzoló, Bane Kerac tervezett –, sem pedig a hangzásra, hiszen a hangosításért felelős csapat is alaposan kitett magáért.

Az idő múlásával persze ezek az üresen hagyott részek is feltöltődtek: mindenféle feleslegessé vált ruhaneművel, megfáradt táborozókhoz kicsit sem hasonlító emberek kupacaival, sör és más, bizonytalan eredetű folyadékok tócsáival, nem is szólva az ilyenkor elmaradhatatlan, mindent beborító műanyag poharakról. Túl a koncertek nagyobb hányadán, körvonalazódott a közönség összetétele is: többségben voltak a bandák iránt elkötelezett huszonévesek, ám meglepően sok félmeztelen vagy jócskán alulöltözött középiskolás kóválygott a tömegben, olykor pogót imitálva, máskor pedig iskolatáskájukat vadul lóbálva.

Az Električni Orgazam nagy öregjei klasszikus, jól ismert számaikat játszották, de ezzel csak előkészíthették a terepet az Eyesburnnek. Minden bizonnyal a belgrádi banda koncertje volt a nap csúcspontja, hisz a közönség egy emberként tombolt a legvégéig. A zene, a látvány, a zenészek színpadi koreográfiája és ezzel együtt a hangulat messzemenően ebben az alig egy órában volt a legnagyobb összhangban. Ami ezután még hátramaradt, az a Partibrejkers korántsem partigyilkos koncertje, valamint a program zárásaként a Hladno Pivo zúzása mozgatta át a minden bizonnyal alaposan megfáradt közönséget.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
EJF? EJF! EJF – a három bűvös betű, amely egy intézmény, egy közösség, egy család nevét képviseli.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez volt Mielőtt nekirugaszkodnánk a második félévnek, arra tekintünk vissza, hogy mi történt a világban a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Japánban vagyok A Dániában töltött félév után visszatértem Szegedre az egyetemre, ahol befejeztem a diplomamunkám...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Aurora 94 körül. Galacs, Vigi, Blinker
Messze még a tréfa vége Rövid rátekintés az Aurora történetére Víg László énekes/gitáros segítségével

0 Hozzászólás | Bővebben +
Baldur Bragason:
NINE INCH NAILS A BANDA BUDAPESTEN IS LÁTHATÓ LESZ JÚNIUS 19-ÉN!

0 Hozzászólás | Bővebben +
Kelemen Emese: Izzik a hangulat
Az év koncertje 2013-ban Aki ismeri az újvidéki SPENS méreteit, tudja, az épülettel kapcsolatban nem elég érzékletes a „na...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Minden idők legdrágább házimozija A hetvenéves Jimmy Page köszöntése, avagy a jószomszédi viszony megmételyezése egy koncertfilm ka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A kékvirág-pártiak A bűn éjszakája (The Purge, 2013) Rendezte és a forgatókönyvet írta: James DeMonaco

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ambient Megvan a technológiánk, megvannak a mérnöki készségeink, hogy gyógyítsuk magunkat, hogy etessük m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halvaszületés Introvertált hazugságú lét kicsiny, terméketlen lányú csontunk medencéjében is kevésbé hasonl...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Charles LeClaire: Nov 10, 2013; Pittsburgh, PA, USA; Pittsburgh Steelers tackle Kelvin Beachum (68) prepares to block against Buffalo Bills outside linebacker Jerry Hughes (right) during the second quarter at Heinz Field. The Steelers won 23-10. Mandatory Credit: Charles L
A sportoló mint beteg Szinte alig akad olyan sport, melyet a sérülés teljes veszélye nélkül űzhetnénk, de a lehetséges ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Játsszunk a Raspberry Pivel! (2.) Olcsó multimédiás központ Ezúttal egy olyan projektemet mutatnám be, amelyet bármely háztartásba...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Idén új CPU-k – Bővül az Intel? Az igényesebb asztali és szerverprocesszorok piacán az -E végződésű Intel processzorokból 2014 ha...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gyors grafikával érkeznek a Kaveri APU-k Az AMD Richland APU egységei tulajdonképpen „tuningolt” Trinity APU egységek. Csak nemrégiben jel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
2014-es játékmegjelenések Az ünnepi szezon elmúltával mind a két új konzol gyártója büszkén közölte a statisztikákat, misze...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Viccek Egy borkereskedés szerződött borkóstolója meghalt, így az igazgató hirdetést adott fel a megürese...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Horoszkóp Kos (március 21. – április 19.) Teljes erőbevetéssel kezdesz neki a második félévnek, viszont ne...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est CSÓKA Csókai Városi Könyvtár Január 16., szerda, 15.00 A Szép Szó Egylet baráti körének talá...

0 Hozzászólás | Bővebben +