SZOCSI, TE DRÁGA!

SZOCSI, TE DRÁGA!

Oroszország felől többnyire politikai hírek érkeznek hozzánk, jobb esetben földgáz, bár mostanában ez utóbbinak is csak addig tudunk örülni, még kezünkbe nem vesszük a gázszámlát. Nyilván ezen a hátrányos megítélésen szeretett volna változtatni az orosz kormány, élén Vlagyimir Putyin „örökös” elnökkel, amikor megpályázta a 22. téli olimpia szervezési jogát. A tagországok véleménye is erősen megoszlott a hét évvel ezelőtti szavazáson, mert Szocsi mindössze 51:47 arányban múlta felül Pjongcsangot, és így további négy év várakozásra kényszerítette Dél-Koreát. A Kaukázus tövében meghúzódó, festői üdülővárosban ezek után a legnagyobb rendben folytak az építkezések, időben el is készültek a korszerű létesítmények, és végül a kivitelezők egyáltalán nem rejtették véka alá az elképesztő költségeket, hanem szinte dicsekedve hozták nyilvánosságra, hogy összesen 51 milliárd dollárba került nekik ez a kiváltságos helyzet. Nem tudjuk persze, hogy ebben benne foglaltatik-e az alkalmazottak kifizetetlen bére, amiről a szerbiai vendégmunkások is tanúskodhatnának, de reméljük, hogy csak elvétve fordultak elő ilyen átverések. Az összehasonlítás kedvéért: a pekingi nyári olimpia 44 milliárdba került, a legutóbbi téli olimpia Vancouverben pedig mindössze 8,2 milliárdot emésztett fel. Az orosz vezérkar azzal a nem titkolt szándékkal vetette rá magát a munkálatokra, hogy végre országuk erényeiről is beszámolhasson az egész világnak, különös tekintettel az eszmei és katonai ellenfelekre. Másfél hónappal a megnyitó előtt azonban mégis a politika került előtérbe. Az egyik déli tagköztársaság vélt, vagy valós elnyomására akarták felhívni a figyelmet a terrorszervezetek a volgográdi robbantásokkal, ám a kegyetlen vérontással csak két dolgot értek el azonnali hatállyal. Egyrészt az eddig semleges szemlélődőket is maguk ellen fordították, másrészt pedig hosszú idő után ismét egyesítették az amerikai és az orosz haderőket. Soha nem látott óvintézkedések kísérték a rendezvényeket, és az alapos felügyelők még azt is kiszámították, hogy egy sportolóra 26 biztonsági őr jutott.

Tagadhatatlan, hogy a földkerekség minden szegletéből Szocsira irányult a figyelem február 7-én húsz óra tizennégy perckor (a helyi időpont, számjegyekkel leírva már sokkal szemléletesebben utal az idei esztendőre: 20.14), amikor látványos ceremónia közepette felgördült a függöny a vadonatúj arénában. Még az Óceánia szigetvilága mélyén rejtőzködő Tonga is képviseltette magát szánkóbajnoka által, s a jóval méretesebb Mexikó sem akart lemaradni mögötte, bár onnan legalább egy kellő tapasztalattal rendelkező polihisztor fotóművész, popénekes, nem mellesleg síelő érkezett, aki immár az 56. életévét tapossa. Jellemző, hogy 18 állam mutatta meg magát a nagyközönség előtt ilyen módon, vagyis egyetlenegy versenyzőt kivezényelve, akit főleg a zászlóvivő szerepére képeztek ki. Thaiföld kétszer ennyi képviselőt vonultatott fel, s a csapat szebbik felét szintén zenész, nevezetesen a világhírű Vanessa Mae alkotta, ezúttal síbotra cserélve a hegedűvonót. Maga az ünnepség mindenkit elkápráztatott. Negyvenezer néző az újszerű elemekkel bővelkedő Fisht stadionban, az emberiség többi része pedig a képernyők előtt ülve ámulhatott három órán keresztül a hatalmas, színpompás díszleteken, háromezer szereplő összehangolt tánclépésein, mialatt mindenki megbizonyosodhatott afelől, hogy Oroszországnak igenis van történelme, földrajza, tudománya, űrkutatása és művészete is, na meg Szeretete, hiszen épp ezt a nevet kapta az egész tündérmese főszereplője: Lubov. Nem utolsósorban pedig rengeteg kiváló sportolót nevelt fel, hiszen a hazaiak 225 tagú gárdával vonultak fel, alig 5 fővel lemaradva a legnépesebb, amerikai küldöttségtől. Figyelemre méltó, hogy az Egyesült Államok olimpikonjai először léptek orosz földre a történelem folyamán, mivel ők annak idején bojkottálták a moszkvai nyári játékokat.

A színielőadáson pedig egymást váltották a látványelemek, hol a földből nőttek ki a kellékek, különféle figurák és artisták, sőt a felvonuló sportolók is, hol pedig a 120 kivetítő varázsolt 3D képeket a stadion talajára és légterébe, majd az est fénypontjaként Irina Rodnyina legendás korcsolyázónő, és Vlagyiszlav Tretyak, ugyancsak felejthetetlen emlékű hokikapus együttesen vitték át a fáklyáról az olimpiai lángot a síugró sánc kecses ívét megtestesítő kandeláberre. Thomas Bach, a NOB elnöke szép gesztusként a díszpáholyban büszkélkedő Putyint kérte fel, hogy személyesen mondja ki a hivatalos, megnyitó szavakat, és csak ezután gyújtottak alá a 22 tonnányi tűzijátéknak. Utolsó felvonásként tehát néhány percre hatalmas és igencsak mozgékony képzőművészeti alkotássá vált az egész város feletti égboltozat. Mindössze egy apró technikai hiba történt a közel ötezer embert foglalkoztató ünnepélyen, amikor az öt aláhulló, fénylő hókristály közül négy egyszeriben csak olimpiai karikává nyílt szét, az ötödik azonban megmakacsolta magát. Ezt az egy momentumot aztán szinte mindegyik külföldi híradás világgá kürtölte, sőt néhány „figyelmes” tudósító szerint épp az amerikai kontinenst ábrázoló hópihe maradt veszteg, persze arról megfeledkeztek, hogy ez attól függ, melyik oldalról szemléljük a karikákat. Azt hiszem, a jövőbeli szervezők nagyon büszkék lehetnek majd magukra, ha egy ilyen összetett, sokrétű előadáson csupán ennyi malőr következik be.

Összességében 88 ország 2900 sportolója lépett fel 17 napon keresztül, és 15 sportág 98 versenyszámában avattak új bajnokot. Végül mégis 99 aranyérem talált gazdára, ugyanis női lesiklásban a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin egyaránt 1 perc 41,57 mp időt futottak, vagyis még a század másodpercek sem tudtak különbséget tenni közöttük, és rendhagyó módon két nyertest kellett kihirdetni. Hasonló csoda történt a férfiak óriás műlesiklásánál, ott ugyanis a harmadik helyért osztottak ki két bronzérmet. Ennél jobb bizonyítékot keresve sem találnánk a kiélezett, elszánt küzdelmekre. De aztán mégiscsak találtunk. Justyna Kowalczyk, lengyel sífutónő félholtan csuklott össze 10 km után, amikor elsőként ért a célba, s akkor mindenki azt hitte, hogy a fáradtság döntötte le a sítalpakról. A blogjában közzétett vallomása szerint azonban törött lábbal fejezte be a versenyt, tehát inkább a fájdalom terítette le, és ez a hihetetlen önfeláldozás már bőven túlszárnyalja a coubertini eszmét. A mi vidékeinkről érkező vitézek viszont a közismert elvek által vezérelve főképpen a részvétel fontosságát tartották szem előtt. Szerbiából mindössze 8 sportoló kelt útra, Magyarországról pedig 16, bár ez utóbbiak eldicsekedhetnek a hatodik helyezett váltóval rövidpályás gyorskorcsolyában, valamint a lesiklás hetedik helyén végző Miklós Edittel, így összességében egy egész olimpiai pont került csomagolásra a budapesti járat poggyászai között. Nem is maradt el a megérdemelt jutalom, hiszen a Magyar Síszövetség máris megemelt állami támogatásból gazdálkodhat. Ezúttal sem hiányozhatott az 1988 óta méltán népszerű jamaicai bobcsapat, bár az idén nem sikerült négy vállalkozó kedvű fickót találniuk, így felére csappant a létszám. Az utolsó helyet azonban így sem kaparinthatták meg, mégpedig egyetlen, számunkra nem túl vidám körülménynek köszönhetően: a szerbiai páros is szerepelt a 30 induló között. A szintén közép-amerikai ősökkel rendelkező, de amerikai színekben fellépő Lauryn Williams női kettes bobban a második helyre szorult ugyan, mégis bekerült a nagy történelemkönyvbe, mert két évvel ezelőtt Londonban nyert aranyérmet a 4x100 m váltó tagjaként, így feliratkozott azon ritka tünemények közé, akik télen-nyáron egyaránt nyílsebességgel száguldanak végig a kijelölt távon, és ezáltal mindkét fajta olimpiai dobogón otthonosan mozognak.

Az idén nem kevesebb, mint 12 új versenyszámot iktattak be a teljes programba. Közülük talán legfurcsábban hangzik a csapatok vetélkedése műkorcsolyában, ugyanis már lelki szemeim előtt láttam, amint egy csomó táncművész megszállja a jeget, csakúgy, mint a szinkronúszók a vizet. Sajnos erre mégsem került sor, hanem csak egyszerűen összeadták a két egyéni versenyző, a páros, valamint a jégtáncosok pontszámait, és ezután hirdették ki a végső győztest. Mondanom sem kell, hogy ezt épp az oroszoknak találták ki, de azért nem érheti szó a ház elejét, mert ebből az alkalomból bemutattak a nagyérdemű közönségnek egy ígéretes tehetséget a tizenöt éves Julija Lipnyickaja személyében, aki ily módon máris olimpiai bajnoknak mondhatja magát. A másik érdekes újdonság a női síugrás, amit ma már nyugodtan nevezhetünk sírepülésnek is. A hölgyek ebben a nyaktörő mutatványban sem akartak lemaradni férfitársaik mögött, és valóban kitettek magukért. A német Carina Vogt nemcsak az első aranyéremmel dicsekedhet, hanem azzal is, hogy a sáncról elrugaszkodva több mint 100 méteren át szárnyalt a levegőben. Ő egyébként simán átment a doppingteszten, azt pedig már nem vizsgálták, hogy szárnyasbetétet használt-e repülés közben. Néhány versenyző azonban felakadt a szűrőn ezen az olimpián is, de egyikből sem lett különösebb szenzáció. Részben azért is, mert már kezdünk hozzászokni az ajzószerek használatához, de főleg a körültekintő ellenőröknek köszönhetően, akik majdnem minden részvevőtől vettek vizelet- vagy vérmintát, és a pozitív eredményt mutató szabálysértőt eleve a rajtvonal közelébe sem engedték. Talán jobb is ezt így intézni, mint utólagos botrányokkal elhomályosítani az egész sportfesztivál nagyszerűségét.

A hódeszka művészeti irányzaton belül idén vezették be a „slopestyle” válfajt, nem is érdemtelenül, hiszen igazán akrobatikus futamokat bámulhattunk szinte tátott szájjal, ellenben mi itt a Nagyalföldön ezeket csak bizonyos nehézségek és esetleges zúzódások árán tudnánk megvalósítani, sőt már a kifejezés helyes fordításával is meggyűlik a bajunk. Jobb híján, egyelőre elfogadjuk a „lejtő” elnevezést, de hasonló gondunk akadt már a régebb óta honos „halfpipe” fantázianévvel is, amit mi magyarul „félcső”-re kereszteltünk, persze az már nem mindegy, hogy a hóval kibélelt csövet keresztben, vagy hosszában felezzük el.

A téli sportoknál a hazai környezet valóban nagy előnyt jelent, és itt nem csupán az olyan ágazatokra gondolok, mint a női műkorcsolya, melyben Dél-Korea külön vizsgálatot követelt saját versenyzője érdekében, vagy ahogyan ők fejezték ki magukat, „a bírói pontozásnál túlságosan lejtett a pálya Szotnyikova felé”. Mi tagadás, születhetnek néha részrehajló ítéletek, ám sokkal fontosabb a szó szerint értelmezett hazai pálya ismerete, ahol a vendéglátó síelők, korcsolyázók, hódeszkásók, szánkózók, bobozók és sílövők már hetekkel a fellépés előtt alaposan feltérképezhetnek minden egyes kanyart, buckát vagy akár hópelyhet. A curling megszállottjait itt nem említeném, mert úgy vettem észre, hogy náluk a jégkefélés intenzitása, valamint a csatakiáltások hangereje bír sorsdöntő jelentőséggel a győztes kilétét illetően, bár a kanadai jégteke szakosztály sorozatban harmadik diadalát senki sem kérdőjelezte meg Szocsiban, tehát valamit nagyon jól csinálnak ezek a délceg férfiúk. A bírók tárgyilagosságát bizonyítja továbbá a jégkorongozók példája, ahol a játékvezetők igencsak befolyásolhatják a mérkőzés kimenetelét, ha akarják. Ezúttal azonban nem akarták, és a legerősebb összeállításban, nagy étvággyal nekigyürkőző orosz válogatott csak a negyeddöntőig jutott, Kanadának pedig itt is összejött a címvédés. Ennek ellenére az éremtáblázat élén a hazai versenyzők végeztek. A végső sorrend:

Ország Arany Ezüst Bronz Összesen

1. Oroszország 13 11 9 33

2. Norvégia 11 5 10 26

3. Kanada 10 10 5 25

4. USA 9 7 12 28

5. Hollandia 8 7 9 24

6. Németország 8 6 5 19

Az örökranglistán természetesen egyelőre senki sem veszélyezteti a norvégokat, akik 118 aranyéremmel fölényesen tartják az első helyet, sőt az idén még növelték is előnyüket az összesen 96 bajnoki címmel rendelkező Egyesült Államokkal szemben.

Befejezésül leszögezhetjük, hogy az orosz jegesmedvék szerencsére nem ijedtek meg a néphagyomány szerint február 2-án a saját árnyékuktól, és ébren maradtak, mi több, tökéletes munkát végeztek. Egyik, tekintélyes méretű példányuk még a záróünnepségen is tevékenyen részt vett egy síelő nyuszi és egy snowboardozó hópárduc kíséretében. A búcsúztató ünnepség valamelyest rövidebb ideig tartott, mint a megnyitó, de azért bővelkedett szemet gyönyörködtető, sokszor szinte bájos jelenetekben, miközben cirkuszi zsonglőrök, bohócok, s többek között a Bolshoi Teatr balettművészei is közreműködtek, és persze a pirotechnika meg a kivetítők sem aludták téli álmukat. A tarka jelmezekbe bújtatott táncosok ezúttal a talajon alkottak négy nagy karikát meg egy kisebb kört, példás öniróniával felidézve a megnyitón történt bakit, egyben azt is elárulva, hogy a lelkiismeretes szervezők túlságosan szívükre vették a külföldi sajtó élcelődését. A 8 méter magas, ám nagyon barátságos arckifejezésű mackó végül könnyedén a stadion közepére korcsolyázott, kérdőn tekingetett jobbra-balra, hogy tényleg ezt kell-e tennie, majd egyetlen nagy lehelettel kioltotta az olimpiai lángot, miután egy hatalmas könnycsepp gördült le a bal szeméből. Mielőtt még a nyugati újságírók elkezdik feszegetni, hogy miért is a bal szeméből, addig megnyugtatom az érzékeny lelkű macit, hogy nincs miért sírnia. Való igaz, hogy kissé sokba került a medvetánc, de Oroszország ideális körülményeket teremtett a világ élsportolói számára, mindvégig megőrizte a békét, és emlékezetes, fehér olimpiát rendezett nem is akárhol, hanem a Fekete-tenger partján.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Minden tanulónak legyen egy fája tanulóvárosában A Rügyező hagyaték csapatának közösségépítő tevékenysége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Wooden Ambulance a színpadon
A harmadik Wooden Ambulance-lemez elé - Interjú Goran Grubišićtyal Goran az első szerbiai vagy talán ex-YU térségbeli posztrockcsapat, az Ana Never egyik alapító ta...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MONSTER MAGNET – LAST PATROL Mintha összebeszélt volna a Monster Magnet a Nine Inch Nailssel...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Case (soundofjapan.hu): fotó: Case (soundofjapan.hu)
Monster Magnet @ Club 202, Budapest „We are all here my friends...

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Yoko Ono a hatvanas években
Beatlejuice A nyolcvanegy éves Yoko Ono Lennon köszöntése, avagy egy végzetes nap...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A lány, aki túl keveset tudott - Carrie (2013) A Stephen King-regények egyik alapköveként is elkönyvelt Carrie újabb feldolgozása...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mészáros Zita: Ez nem szerelem, csak mese Meglátni őt a trafikosnál, összenézni, és még ugyanolyan cigit is kérni felemelő érzés.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Könyvekről – röviden Könyvek rövid ismertetője

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fish Stadion volt a megnyitóünnepség helyszíne
SZOCSI, TE DRÁGA! Oroszország felől többnyire politikai hírek érkeznek hozzánk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Boldogság Érdekes, hogy miközben szinte mindannyian a boldogságra törekszünk...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Régen minden jobb volt (?) Tudod, hogy van ez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
ATHEIST RAP, március 07., Clash Club, Szabadka Az Atheist Rap március 7-én, pénteken vendégszerepel a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est feb26-mar4 Szemezgetés a vajdasági műsorajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +