Farsang Topolyán

Farsang Topolyán

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban az idén is megszervezték a farsangi táncházat, melyen az egyesület néptáncosai, tánckedvelők és barátaik vettek részt. A már hagyományosnak mondható rendezvényen ismét a Csalóka együttes zenélt.

Az est a gyerekcsoportok mulatságával kezdődött, az apróságok ropták (a kisebbek totyogták) a táncot este nyolcig, amikor a felnőttek vigadalma következett. A farsangi táncház remek alkalom, hogy a vajdasági tánccsoportok kötetlen hangulatban ismerkedjenek, kiengedjék a gőzt, és felkészüljenek a következő évadra. A helyiek mellett leginkább a hegyesiek és a becseiek a visszatérő vendégek. A szigorú öltözködési szabályokat követő néptáncosok ilyenkor szabad kezet kapnak, mindenki annak öltözik, aminek akar. Igaz, remek alkalom ez híres párosok bőrébe bújni, és mint mesélik, megesett már az is, hogy az összes lány összeöltözött.

Mint utaltunk is rá, a rendezvény házigazdája a Cirkalom táncegyüttes, akiknek az idén nehezebb volt időpontot találni a farsangi táncházra, mivel az együttes nem szűkölködik a munkában. A farsangi bohókázás után kemény feladatok várnak a táncosokra, több fontos fellépésre készülnek. Március 1-jén Budapesten az Operettszínházban léptek fel, a Néptáncantológián (amelyet a Martin György Néptáncszövetség szervez) vettek részt, március 14-én este Topolyán az immáron hagyományos március idusi, egész estét betöltő műsorban működnek közre a Kodály-ház szakosztályaival együtt. Március utolsó hétvégéjén pedig fellépnek a Fölszállott a páva népművészeti vetélkedőn.

Aki szeretné közelebbről is látni az elismert topolyai táncegyüttes előadásait, válogathat a fenn említettek közül.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Farsang Topolyán A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban az idén is megszervezték a farsangi táncházat

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Deep Purple két őstagja: Roger Glover és Ian Gillan – ma már mindketten hatvankilenc évesek (Mohai Balázs felvétele)
Now This! - Deep Purple-koncert Deep Purple-koncert, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17. – Kombank Arena, Belgrád,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A gitárszekció
Inhumánus! - interjú Vatai Leventével a Jack zenekarból A kiskunhalasi Jack zenekar a punk legextrémebb változatához tartozó grind/crust műfaj egyik alap...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esetem az Arctic Monkeyszal Tulajdonképpen nem is volt választási lehetőségem...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Love of my life – Mary Austin és Freddie Mercury így ünnepelte 1986. szeptember 5-én az énekes negyvenedik születésnapját
Az országúti cirkálók rejtekében Amikor az évfolyam- és csoporttárs bekerült a zenekarba, minden megváltozott: a Smile-ból Queen l...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: fotó: Kovács V. Sára
Piros zoknit vegyél! Soha nem tudom, mire számítsak, amikor színházba tévedek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amorphis- és Hamferð-koncert - 2014. 3. 19., Dom Omladine, Belgrád , 20.00 Március 19-én igazi metálünnepre számíthatnak a jó ízlésű emberek

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar5-11 Szemezgetés vajdasági műsorajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +