:

Esetem az Arctic Monkeyszal

:

Tulajdonképpen nem is volt választási lehetőségem. A barátnőm kitűnően értett ahhoz, hogy mással is megszerettesse azt, ami neki őrülten tetszik. Így esett, hogy rákattintottam a legelső linkre, ami a majmok videójához vezetett. A barátnőm nem tévedett, valóban jók. Meghallgattam még néhány dalt tőlük, mindannak ellenére, hogy én szilárdan elhatároztam, csakis Green Dayt hallgatok.

Azt mondták, hogy egy indie rock bandáról van szó, én pedig ezt sosem kérdőjeleztem meg. Annyira azért nem értek a zenéhez. Ha valamire azt mondták, hogy punk, akkor az punk volt. Ha valami indie, akkor az meg indie. Nekem csak az volt a lényeg, hogy ott legyen a rock, és az nekem bőven elég volt. De én már a harmonikus hangokkal is megelégedtem, hogy dobolásra, táncolásra késztetett a fülembe mászó zene.

Akik még nem hallottak róluk, azoknak mondom el, hogy az Arctic Monkeys egy angliai banda, akik 2002-ben alakultak, és azóta egyre feltörekvően dobják piacra új lemezeiket. Mindössze négy emberről beszélünk, Alex Turnerről, Jamie Cookról,  Nick O’Malleyről és Matt Heldersről. Ők négyen lennének az Arctic Monkeys. És hogy honnan ered ez a különös névválasztás? Ez volt az első ötlete a négytagú bandának. Ennyi. Semmi komolyabb háttér. Eszükbe jutott, megtetszett nekik, és rajtuk maradt.

Fennállásuk óta öt albumuk jelent meg: Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not (2006), a Favourite Worst Nightmare (2007), a Humbug (2009), a Suck It and See (2011) és az AM (2013).

Hogy mi volt az, ami engem megfogott? Lássuk csak. Eleinte csak a dalok címét böngésztem. Az első, ami úgymond szemet szúrt, az az R U Mine című dal volt. Végighallgattam a dalt, és minden részletre figyelve végignéztem a videót. Fekete-fehér, két csávó ül a kocsiban… megragadó a lezsersége és az egyszerűsége. Aztán néztem tovább a videót, és feltettem magamban párszor a kérdést: Hűű, ezek de coolok. Hogy lehet, hogy én még nem hallottam róluk?

Hihetetlen, hogy mennyi idő telt el 2002 óta. Még hihetetlenebb, hogy 2009-ben ez a banda itt nálunk is fellépet az EXIT-en, de nekem akkor még csak fogalmam sem volt, hogy az Arctic Monkeys létezik.

Aki még nem hallott róluk, azoknak itt az ideje feltenni a fülhallgatót. Akik viszont hallottak róluk, és rajonganak értük… azok csak folytassák, amit tesznek!

 

R U Mine?


I’m a puppet on a string
Tracy Island, time-traveling diamond
Coulda shaped heartaches
Come to find ya fall in some velvet morning
Years too late
She’s a silver lining lone ranger riding
Through an open space
In my mind when she’s not right there beside me

I go crazy ’cause here isn’t where I wanna be
And satisfaction feels like a distant memory
And I can’t help myself,
All I wanna hear her say is „Are you mine?”

Are you mine?
Are you mine?
Are you mine?

I guess what I’m trying to say is I need the deep end
Keep imagining meeting, wished away entire lifetimes
Unfair we’re not somewhere misbehaving for days
Great escape lost track of time and space
She’s a silver lining climbing on my desire

And I go crazy ’cause here isn’t where I wanna be
And satisfaction feels like a distant memory
And I can’t help myself,
All I wanna hear her say is „Are you mine?”

Well, are you mine? (Are you mine tomorrow?)
Are you mine? (Or just mine tonight?)
Are you mine? (Are you mine? Mine?)

And the thrill of the chase moves in mysterious ways
So in case I’m mistaken,
I just wanna hear you say you got me baby
Are you mine?

She’s a silver lining lone ranger riding through an open space
In my mind when she’s not right there beside me
And I go crazy cause here isn’t where I wanna be

And satisfaction feels like a distant memory
And I can’t help myself,
All I wanna hear her say is „Are you mine?”

Well, are you mine? (Are you mine tomorrow?)
Are you mine? (Or just mine tonight?)
Are you mine? (Are you mine tomorrow, or just mine tonight?)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Farsang Topolyán A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban az idén is megszervezték a farsangi táncházat

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Deep Purple két őstagja: Roger Glover és Ian Gillan – ma már mindketten hatvankilenc évesek (Mohai Balázs felvétele)
Now This! - Deep Purple-koncert Deep Purple-koncert, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17. – Kombank Arena, Belgrád,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A gitárszekció
Inhumánus! - interjú Vatai Leventével a Jack zenekarból A kiskunhalasi Jack zenekar a punk legextrémebb változatához tartozó grind/crust műfaj egyik alap...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esetem az Arctic Monkeyszal Tulajdonképpen nem is volt választási lehetőségem...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Love of my life – Mary Austin és Freddie Mercury így ünnepelte 1986. szeptember 5-én az énekes negyvenedik születésnapját
Az országúti cirkálók rejtekében Amikor az évfolyam- és csoporttárs bekerült a zenekarba, minden megváltozott: a Smile-ból Queen l...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: fotó: Kovács V. Sára
Piros zoknit vegyél! Soha nem tudom, mire számítsak, amikor színházba tévedek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amorphis- és Hamferð-koncert - 2014. 3. 19., Dom Omladine, Belgrád , 20.00 Március 19-én igazi metálünnepre számíthatnak a jó ízlésű emberek

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar5-11 Szemezgetés vajdasági műsorajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +