:

Frissülés a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjében és koncertbeharangozó

:

Nagyjából egy hónap múlva zajlik le a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének XLVII. döntője, amely a hagyományokhoz híven Óbecsén valósul meg – idén április 25-27. között.

Az óbecsei döntőn kiderül, hogy a körzeti vetélkedőkön túljutott diákok közül kié lesz a multifunkcionális Arany KMV-jelvény. Aggodalomra semmi ok, a KMV minden kategóriájából kikerül egy ilyen díj! (Amikor a nyertesek egyesítik az Arany KMV-jelvényeiket, megjelenik minden művészetek tudója, KMV-kapitány, aki csak a fantáziában létezik – de szép lesz!)

Amennyiben a régi KMV-seknek a jelvény ismeretlen fogalom lenne, megnyugtatunk titeket, számunkra is az, s ez csupán csak egy a sok újdonság közül, amivel az idei KMV bővül. Vörös szőnyeg, vakuvillogás, fontos emberek, hosszú limuzinok, igen, idén beerősítettünk! Jön az új színpadkép, a már fent említett jelvény, új logó, új fazonú diplomák, jegyzetfüzetek, könyvek, és természetesen minden reggel friss burek az ottalvó döntős (vagy egyéb kategóriákban díjazott) diákoknak! Afelől nincs kétség, hogy egy vajdasági magyar összművészeti Kánaán zajlik majd le április folyamán – és nem csak Óbecsén!

Ugyanolyan fontos kiemelni a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének többi szerves részét is! A körzeti vetélkedőket, amelyek Szabadkán, Újvidéken, Óbecsén, Törökkanizsán, Nagybecskereken és Zomborban már lezajlottak és csak Topolya, illetve Zenta körzeti vetélkedői maradtak még hátra.

Ezen kívül április 4-én a Thurzó Lajos Közművelődési Központ szervezésében a zentai Művelődési Házban a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedője kerül megrendezésre, amelynek díjnyertes színdarabja és filmje az óbecsei döntőn is bemutatásra kerül. Húsvét után néhány nappal, 24-én a Népzene és Néptánc Vetélkedőre kerül sor Temerinben a Szirmai Károly Művelődési Egyesületnek köszönhetően – le is kell majd táncolni azt a sok húsvéti sonkát!

A döntő pedig a döntő, izgalmas koncertekkel megfűszerezve péntek és szombat este is! Április 27-én, vasárnap, az ünnepélyes óbecsei díjátadó gálán megkapják díjaikat azok a diákok is, akik a képzőművészeti, a plakát-, a néprajzi pályázatban (a Zentai Városi Múzeum és a Kiss Lajos Néprajzi Társaság szervezésében), a Magyar Nemzeti Tanács-KMV nyelvi jogokkal foglalkozó pályázatában, illetve a műfordítói vetélkedőben (a Híd Irodalmi Folyóirat Szerkesztősége felügyelete alatt) elnyerték a zsűri tetszését.

Meglepetésekből lesz még bőven – figyeljétek az Univerzum fő hírforrását, ami nem a Twitter, hanem a Facebook! Címünk: www.facebook.com/kmvon, illetve minden hivatalos dokumentum elérhető és letölthető a www.kmvon.net oldalról.

Ha még nem találkoztunk volna, találkozzunk április folyamán Zentán, Temerinben és Óbecsén!

Az idei KMV díjnyertes plakátja a KMV Facebook-oldalán került nyilvános megszavazásra, és Nagy Kornélia (Szabadka, Svetozar Marković Gimnázium) keze munkáját dicséri

 

KMV-koncert: Eyesburn, ZAA, Subway


Április 26. lesz idén az a dátum, amikor az idei Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére felkerül az egyik korona!

Miután a fiatalok pénteken és szombaton összemérik tehetségüket, szombat este egy olyan buliban rázhatják ki lámpalázukat, ami reméljük, mindenkinek emlékezetes lesz. Amit kínálunk nem kevesebb, mint bombasztikus gitártépések, sodró dallamú fúvósok, egy kis raszta érzés, na jó, egy kicsivel több, éneklés a világbékéért, megértésért, ez a belgrádi Eyesburn, és ők lesznek a XLVII. KMV fő fellépői, akiket még a kruševaci nem kevésbé tehetséges ska-reggae ZAA és a lelkes, az energikus, a raszta metál, az adai Subway erősít – vendégekkel!
Egy a biztos, ismét egy emlékezetes est lesz a KMV-buli! Gyertek, lesz minden földi jó, kivéve a Nutellát – addig mégse ér el a kezünk! Vidámság? Az lesz!
Minden egyéb info arról, hogy mi a KMV, hogy hol is vagyunk a Facebookon, és képek a tavalyi rendezvényről, tehát minden – kivéve a Nutellát – itt látható és kiásható az online páncélszekrényből, pályázatostul: www.kmvon.net, illetve a kék-fehér univerzumban: www.facebook.com/kmvon

A zenekarok pedig itt várnak titeket április 26. előtt:
EYESBURN (Belgrád):
http://www.facebook.com/eyesburn.band
ZAA (Kruševac):
https://www.facebook.com/zaafbpage
http://zaabanda.bandcamp.com/album/foot-by-foot
SUBWAY (Ada):
https://www.facebook.com/subwayzenekar
http://www.subwayofficial.com/


!!! Ja, és a legviccesebb dolog kimaradt !!!


Mindezért röhejesen keveset, csak 300 dinárt kell fizetni!
Kapunyitás: 21 órakor, kezdés 21:45-kor, pontosan, mint egy svájci óra
Helyszín: Óbecse, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Nikola Tesla u. 38.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Frissülés a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjében és koncertbeharangozó Nagyjából egy hónap múlva zajlik le a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének XLVII. döntője...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A VMIK vezetősége
„Kapocs a hagyományok és a jelen világ között” VMIK – Ifjúsági bál – március 28.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
1 Biztos: Élen végzett a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium A Vajdasági Magyar Diákszövetség idén is megtartotta az 1 Biztos általános műveltségi vetélkedőt

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Virrasztók: A halál színei Virrasztók: A halál színei. Nail records, 2013

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Budai Róbert
(Itt)hon a zenében is Budai Róbert zombori fiatalember...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Használati utasítás nélkül Még anno elkezdtem angol meg német filmeket nézni, nyelvtanulás céljából.

2 Hozzászólás | Bővebben +
:
Beatnemzedék / Allen Ginsberg Kiállítás a Ludwig Múzeumban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Poborai Örs kispózái Poborai Örs - kisprózák

0 Hozzászólás | Bővebben +
: San Francisco 1988 januárjában fogadta el a javaslatot, hogy utcát nevezzenek el Jack Kerouacról – Ezt ünnepli ez a korabeli hirdetőtábla
„Pusztult a világ. Legfőbb ideje volt hazafordulni” Negyvenöt évvel a halála után Jack Kerouac még mindig tovább halad az Úton…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tsukuba tudományos város - Levelek Japánból Előző írásomban említettem, hogy a Tsukubai Egyetem doktori képzésében veszek részt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Frissülés a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjében és koncertbeharangozó Nagyjából egy hónap múlva zajlik le a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének XLVII. döntője

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Saghmeister Gábor élménybeszámolója Magyarkanizsa - Ifjúsági Otthon - március 26., 17.00

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar19-25 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +