Sverc

Sverc

Arról akarok írni, hogy milyen volt otthon, illetve az otthoniakkal nálam, de a túlfűtött kampány így ezer meg ezer kilométeres távolságból is úgy megolvasztotta az agyamat, hogy már alig tudom felidézni, mi is volt azelőtt, történt-e egyáltalán bármi az én parányi életemben, amire megéri emlékezni. Az egyik brit függetlenségi párti képviselő szerint a sok áradás azért van, mert törvényes lett a melegházasság, és a számuk egyre nő – és a víz ettől mérges. A felforrósodott levegőben néhányan azonban itt Cardiffban mégsem erről a meglepő meteorológiai megállapításról, hanem a szerbiai szebb jövőről beszélnek. Olyanok, akik nem a többpárt-fűtéses agyolvadástól látják ezt a délibábot. Odaültem a walesi barátok közé, és azt mondtam nekik: „Ide figyeljetek, ez Szerbiában van, ilyen meg ilyen, hogy így meg úgy, és hogy ennyi meg annyi.” Azóta ők csak Szerbiát emlegetik, hogy oda kell menni, az a Paradicsom.

Ez akkor történt, amikor visszatértem rövid hazalátogatásomból. Elővettem a nyereg alatt puhított hús helyett az olcsó cigit meg a házi pálinkát – a vendégmunkás életmentő készletének kincseit. Kóstolgatták, slukkolgatták, és én közben mondtam nekik, hogy ez van, igen, de nem ez a lényeg, nem erről szól ott az élet, csak megszoktuk, hogy visszük magunkkal, bárhova megyünk, ha nem cigizünk és nem iszunk, akkor is. Hogy sokan Szerbiában nagyon szomorúak, és nem is esznek gyümölcsöt, inkább csak megrohasztják, hogy aztán kifőzhessék, és lerészegedhessenek, felejthessenek, sirathassanak. Sok szétszabdalt ország, nép és lélek lakja azt a helyet, ahol a cigi is azért olcsó, mert mindenki meg akar halni, ködöt lehelni a szeme elé, hogy ne lásson már több borzalmat.

De már késő, a nappaliban már mind a YouTube-kóló videoleckéjét nézik, és kézen fogva táncolják körbe a recsegő laptopot. Mikor véget ér a dal, jönnek, kopogtatnak az ajtón, és mondják, hogy ezt a cigis meg pálinkás sztorit írjam meg, jó poén, meg majd írjam oda azt is, hogy ők azonnal kólózni kezdtek a nappaliban, mert már tudják, hogy mi az. Persze, meglesz, mondom, és megköszönöm, hogy kiguglizták a szerb nemzeti táncot, csak miattam, hogy jobban megismerjenek, és nem mintha a csárdást jobban szeretném, vagy ha egyáltalán bármelyiket is szeretném, de mégis kicsit zavarba jövök, hogy így kibicsaklik a barátkozgatásunk ezen része, pedig hányszor előadtam már ezt a nemzeti és állampolgársági mesét. Pedig hoztam magyar népi motívumokkal díszített mosogatószivacsot is, de az talán nem elég hangsúlyos, és azóta már le is kopott a virágminta.

Valójában tényleg a szesz és a dohány volt az első kettő dolog, ami eszembe jutott, hogy hozni kéne otthonról, és ezekkel tényleg jobbat mutat egy balkáni fazonra nyírt bemutatkozó, lövöldözős lakodalmas videók meg ilyenek. Olyanok, mint a harmadik dolog az otthonról hozott ismeretterjesztő csomagban egy doboz boszniai gyártású ratluk. Így még kevésbé tudom témába hozni a barantát meg a táltosokat. Mondom, hogy ez olyan, mint az itt kapható török lokum, csak ez szláv muzulmán kiadás, vagyis light. Ezért finomabb, és ezért szeretjük mi is, mi, akik nem vagyunk se szlávok, se muzulmánok, de ha vendégségbe megyünk, ajándékként ezt visszük, mint a mi konyhánk ízét. Erre is ráharaptak, és azonnal töltötték is le a jugoszláv best of filmválogatást.

Aztán itt a negyedik elem, a kivándorló batyu legújabb és egyben legretróbb eleme: a padlásra zsákolt családi ruhatár legjobb darabjai a nyolcvanas és kilencvenes évekből. Valami fogyasztóitársadalom-ellenes gesztusként indult, de végül divat lett belőle. Vintage divat. Ez nem új dolog, de most éppen erős a hulláma. Jaj, de imádom hordani nagyanyám régi ékszereit – adja a szótár is a példát, vagy inkább az ötletet ahhoz, hogy exjugoszláv öregapáink kötött pulóvereivel mint a legmenőbb cuccal törjünk be a nyugati piacra. Adják körbe a német zászlós munkáskabátot, a kopott bőrkesztyűt, a hálós kötött sapkát, a vasaló égette pulóvert – menő, mert régimódi vasaló égette meg. Nagyon tetszik nekik. Az ötödik nélkülözhetetlen harmadik világbeli portékát biztos otthon felejtettem, mert nem találom, nem is tudom, mi lehet, mi hiányzik még otthonról.

Nem is fontos, nem is kell több, így is hatalmas sikert arattam. Tudtam előre, hogy így lesz. Azért jöttem, hogy egzotikus brandként adjam el a hazámat és magamat is. De ehhez kellett az áru, újra kellett töltenem magam vajdasági magyarsággal, haza kellett mennem. És mentem is. Annak ellenére, hogy a repülőtéren ezt az üzenetet kaptam: „Egy jó tanács, ne gyere be Szerbiába, amíg nem rendeződik a helyzet! Ne indulj meg!”, én megindultam, vagyis, már úton voltam, nem volt mit tenni. Nem volt mit tenni a következő két napban sem. Szerbia zárva. Nem engedtek be. Kinn rekedtem. Mivel egyszerre érkeztem a kossavával, két nappal megnyúlt a féléves távollétem. Amíg én külföldön, éhezve egy falat hazai kenyérre, addig sport, politika, hadsereg – mindenki a szenzációs Kishegyes Községbe járt fényképezkedni. Mire én bejutottam, már a sztár- és a hóvihar is véget ért.

Egy hét fárasztó pihenés otthon, aztán bepakolom a svercárut, és vissza. Egy apró vámhivatali kitérővel már benn is voltam az unióban. Onnantól már nincs határ, a túloldalról visszaintettem a valjevói vám-bajtárs öregnek, jól el lehetne adni a pulóverét – gondoltam, aztán átértem. Nincs több romantika, folytatódik a termelés, vissza a Vörös sárkány földjére. A gettószéli utcámban a fagylaltos és a rendőr szirénáinak duettje üdvözöl. Éppen kopik a póréhagyma a Szent Dávid-napi karneválozók arcáról, amikor nárciszfejű csalódott rögbiszurkolók angol zászlót gyújtogatnak a sarkon. Ez itt tényleg nemzeti sport. Ehhez képest én erőtlenül csalódok a Stonehenge köré emelt fizetőkapu láttán. A bőröndnyi kincsemért cserébe nem ezt vártam. Prémium jeggyel jár egy jövendölés is az éppen szolgálatban lévő druidanőtől, de mi az olcsó jeggyel megyünk piknikezni, és várjuk a jövőt.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Dr. Csordás Mihály
Ott, az altató daloktól ringó bölcsőnél… Podolszki József publicisztikai pályázat – 3. díj

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vágyfokozó Avagy miért kell azonnal beszerezned a Sikoly 37. számát

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Monte-Carlóban verhetetlen volt, de 1988-ban kiesett az első helyről
A gladiátor és az önbeteljesítő jóslatok „Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít”

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Shakespeare style
Sverc Arról akarok írni, hogy milyen volt otthon, illetve az otthoniakkal nálam...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mint ittmaradott lelkek egy elveszett világban” Beszélgetés Szilágyi von Königsberg Évával… (1. rész)

2 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Ha erős akarsz lenni, mint a bivaly, edd azt, amit a bivaly eszik, de a bivalyt ne edd meg.”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est apr2-8 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +