: Laki Ákos és Hans Dulfer (fotó: Eric van Nieuwland)
Laki Ákos és Hans Dulfer (fotó: Eric van Nieuwland)

„A legjobban akkor szórakozom, amikor zenélek”

: Laki Ákos és Hans Dulfer (fotó: Eric van Nieuwland)
Laki Ákos és Hans Dulfer (fotó: Eric van Nieuwland)

Interjú Laki Ákossal

A zentai származású Laki Ákos a kilencvenes évek óta él családjával Hollandiában. Szaxofonistaként számos elismerésben részesült, a dzsesszzene neves előadóival játszott együtt, megannyi formációban vett részt. Jelenleg is egyszerre több zenekarban és projektumon dolgozik, mi is éppen Rotterdamból Amszterdamba, a munkájáról hazafelé menet, autójában tudtuk elérni telefonon.

Talán kezdhetnénk azzal, hogy hogyan is kerültél ki Hollandiába.

– 1996-ban kerültem ki Hollandiába. Úgy történt mindez, hogy fiatalként nagyon sokat muzsikáltam egy amatőr folklórcsoportban Újvidéken, a Svetozar Marković Művelődési Egyesületben. Zenéltünk, főként mindenféle „národnyákokat”, na de valójában azért jártam oda, hogy bejárjam a világot velük. Jártunk mindenfelé. Akkor még nem érdekelt annyira ez a zene, na de most már egyre jobban. Mindig ingyen muzsikáltunk, nem tudtak fizetni, és mindig azt sorolták nekem, hogy majd Hollandiában szerzünk neked valami jó munkát, és végül így is lett. Kimentünk egyszer családostul. Apám zongorázott, húgom hegedült, én klarinétoztam, szaxofonoztam, énekeltünk…

És hamarosan, egyik barátommal együtt, megnyertem a Dutch Jazz Competition nevezetű legfontosabb holland dzsesszversenyt. Ettől kezdve indult el a karrierem itt. Találtam munkát is egy színházban, muzsikáltam musicalekben, mindenféle műsorokban, és akkor úgy alakult, hogy kint maradok. A színházban dolgoztam, ami igen néger meló volt, jól fizetett, de én mellette mindig csináltam az én zenekaraimat is, nem hagytam magamat ellustulni.

Szerbiában és Magyarországon is jártál zeneakadémiára, majd Hollandiában tanultál tovább, hogyan történt ez?

– Először Újvidéken tanultam klasszikus klarinétot a zeneakadémián. Amikor ott befejeztem, Magyarországon elölről kezdtem mindent, és még négy évet tanultam, de akkor már dzsesszt, és klarinét helyett szaxofont. Tehát két különböző egyetemet végeztem el, és ezek után iratkoztam posztgraduálisra Hollandiában. Ide viszont csak egy évet jártam, ekkor már 29 éves voltam, viszonylag nagy volt a korkülönbség is a többiekhez viszonyítva, és két zeneakadémiával a hátam mögött már nem tudtam folytatni. De azért nagyon hasznos volt, mert megtanultam néhány dolgot, és főként basszusklarinéton játszani.

Jelenleg a Čarlama zenekarodról hallhatunk leginkább. Hogyan alakult ez a csapat, kik alkotják?

– Igen, volt több formációm is, de jelenleg ez az, ami a legjobban megy, amivel a leginkább lefoglalom magamat. Épp most adtunk ki egy új cédét, Mečka Bela néven. A zenekar az én ötletem volt, de minden tagnak megvan a saját dolga benne. Szerettem volna a „szerb trubačok”-féle hangzást – a balkan brass zenét, ahogy mondják –, tehát a balkáni fúvószenét játszani, de egy kicsit más megoldásokkal, például trombita helyett szaxofonnal. És mivel a basszust ugyan játszotta volna a tuba, de a szaxofon hangja nem elég mély, kellett volna bele egy basszus hangszer is. Majd egyszer valahol véletlenül összefutottam egy basszusszaxofonistával, és tudtam rögtön, hogy ő lesz az. Mondtam is neki nagy örömmel, hogy épp egy ilyen embert keresek, és elmeséltem neki a zenekar alapításáról szóló tervem, ami már régóta a fejemben volt, és így meg is alakult a zenekar. A tagok cserélődtek azóta, de a bázis maradt. Stanislav Mitrović barátom, akivel megnyertem a holland dzsesszversenyt, ő a csapat agya. Stanislav írja a számokat, aztán megbeszéljük, hogy mi menjen, mi nem. Ő az ész a csapatban, ahogy mondják, én meg a szív. Miközben a dobos a menedzser is, tehát mindenkinek van külön feladata, én a zenélés mellett a színpadon vagyok a főnök, vezetem a műsort, beszélek a közönséggel, én vagyok az MC is (nevet), ahogy ma mondják.

Milyen a fogadtatása az effajta zenének arrafelé Nyugaton?

– Nagyon jó a fogadtatása, de érdekes, Hollandiában a legrosszabb, ami azt illeti. Mindenhol a világban kitűnően fogadják ezt a balkáni zenét. Játszottunk Kolumbiában, Mexikóban, Hongkongban, mindenhol meg vannak őrülve az emberek a koncerteken, de itt Hollandiában nagyon nehéz őket elérni. Mindig kell hogy legyen néhány szerb vagy magyar a közönségben, akkor indulnak be. Kicsit hideg népség ebből a szempontból, teljesen más kultúra, másképp reagálnak a dolgokra. Viszont érdekes, hogy a koncertek után mindig odajönnek hozzánk, dicsérnek, jaj, de jó volt, kiváló volt a koncert, mondják… Akkor mindig az jut eszembe, hogy hát eddig hol voltatok, mi meghalunk a színpadon, úgy nyomjuk, miközben ti le sem tekertek bennünket. Erre ők azt szokták válaszolni, hogy mi így figyelünk. Tetszik nekik, mindenképpen, de a holland így reagál a dologra. Viszont Dél-Amerikában őrületes koncertek voltak, Mexikóban például. De játszottunk Jordániában, Izraelben, mindenhol nagyon jól fogadták a Čarlamát.

A többiek is mind Hollandiában élnek, odavalósi zenészekből áll a zenekar; konkrétan Stanislav Mitrović?

– Igen, ő 25 éve kint él, belgrádi egyébként. Ővele itt ismerkedtem meg. Aztán duóban játszottunk, és megnyertük az említett versenyt. Double B-nek hívtak bennünket, a Double B-vel nyertük meg a dzsesszversenyt, már eleve érdekes volt, hogy csak ketten játszunk, basszusklarinéton, klarinéton, szaxofonokon stb., de csak mi ketten. Játszottunk különböző fesztiválokon, cédét is adtunk ki. Sőt, volt olyan is, hogy Stanislavval együtt játszottunk Herbie Hancock ritmusszekciójával… Szóval voltak érdekes pillanatok.

A Čarlama mellett milyen zenekarokban játszol még?

– A Laki Latino nevű zenekarom említhetem, de erre sajnos mostanában nincs sok időm. Nagyon sok dolgom van, leginkább a színházi szervezkedéssel vagyok elfoglalva. A Laki Latinóban egy kubai, latin dzsesszritmusszekció szerepel. Kongák, timbaleszek, dobok, basszus, illetve zongora és szaxofon szerepel benne. Vajdasági lakodalmas dalokat szerkesztettem át például salsába, a Kicsiny falumat és hasonlókat, vagy éppen szerb dalokat is, mint a Devojko mala stb. Ennek is nagyon jó volt a fogadtatása, de a Čarlama ennél is jobban megy jelenleg. Otthon a Laki Latinót nagyon jól fogadták, a Čarlamával még nem játszottunk otthon. Az idén nyáron valószínűleg játszunk majd a Pesten szervezendő Balkan Partyn, júliusban.

Ezek mellett szólóban is fellépsz?

– Szólóban nem annyira, viszont most az a divat, hogy DJ-vel lépnek föl a szaxofonisták. És egyre többet játszunk elektronikus zenét is. Régebben nagyon idegenkedtem ettől, de most egyre jobban érdekel. Sokat gondolkoztam, hogy mit tudnak a fiatalok ebben (imitálja a technózene alapritmusát) megfogni. Mi a fene van ebben? Aztán tavaly Zentán volt a Green Future fesztivál, a nyáron otthon voltam, és teljesen véletlenül csöppentem oda. Gondoltam, ha már itt vagyok, meghallgatom, hogy mi is ez! Beálltam a közönség közé, ugye az a hangulat… azok a specifikus fények, a fiatalok tömege stb. És egyszerre elkezdett tetszeni az egész! Szégyellem bevallani (nevet), de elkezdett tetszeni, mert valójában megértettem, mi is ez. Rájöttem, hogy ugyanúgy működik ez is, mint a többi zene, ugyanúgy emelkedik az intenzitás a dalok szerkezetében, csak éppen más módon, mint ahogy én csinálom a dzsesszben. Sok eleme párhuzamba vonható, csak éppen sokkal egyszerűbb. Egyébként szerintem ez annak a jele, hogy haladunk visszafelé az őskorba szellemi szinten, ezért ilyen a zene is. Később rájöttem, hogy a bonyolultabb zenére ma egyáltalán nincs igény a fiatal közönség soraiban. Elég, ha csak folyamatosan megy ez a puff-puff és vele mindössze két-három hang. Az átlagembernek ez kell ma.

És ugyanígy, a dzsesszt is nagyon nehezen lehet eladni, kivéve, ha az ember valamivel keveri. Az nem megy, hogy most jaj, de jól játszom én a dzsesszt, és eladom valakinek. A fenét sem érdekli! Európában, ha nem vagy amerikai, és nem vagy fekete: nem érdekes. Később rájöttem, hogy tőlem azt kérik, azt kívánják, ami onnan ered, ahonnan én jövök. És akkor egyszerűen elkezdtem a balkáni zenére összpontosítani. Persze szeretem én ezt, sokat játszottam, meg azért túl vagyok már nagyon sok mindenen ebben a szakmában, a lakodalmas teremtől a klubokon át az óriási koncerttermekig, van tapasztalatom, megtanultam, hogy hogyan működnek a dolgok.

Több hírességgel is volt szerencséd fellépni a karriered során…

– Igen, például Rhoda Scottal, a Hammond-orgonista zenészhölggyel, vagy mondhatnám Marcus Millert, Arturo Sandovalt, George Bensont vagy Al Fostert. Eszembe jutott még Paul Jackson és Mike Clark is, valójában ők számíthatók a funk nagyapjainak. Magyarországon Pege Aladárral, Kőszegi Imrével vagy Lakatos Gézával is remek koncerteket adtunk.

A te zenei világodra kik voltak hatással? Valójában mikor kezdtél el a dzsesszel ismerkedni, illetve foglalkozni?

– Az az igazság, hogy nagyon korán kezdtem dzsesszt hallgatni, mert nagyon érdekelt. Otthon csak klasszikus zenét lehetett tanulni. Tizenöt éves koromig abszolút nem gyakoroltam semmit. Én úszó szerettem volna lenni, vagy vízilabdázó, ezek a dolgok vonzottak. Egyáltalán nem érdekelt a klasszikus zene. Közben volt Zentán egy nagyon jó dixielandzenekar, Tarapcsik Jóska zenekara, ez nagy hatással volt rám. Én már akkor szaxofonoztam, és ők mondták először, hogy térjek át a klarinétra, azzal tudok majd továbbtanulni, mert akkor Szerbiában nem volt lehetőség továbbtanulni szaxofonon. De akkor is csak a dzsessz érdekelt. Azt hallgattam, próbáltam is muzsikálni, akkor még nem ment, ennek ellenére is csak az érdekelt. Van egy nagyon jó zentai barátom, Burány Béla, aki most Magyarországon az egészségügyi miniszter főtanácsosa, ő is szaxofonozott, klarinétozott, még most is szeret zenélni, egy osztályba jártunk, volt egy féltestvére, akitől elcsentük a lemezeket, és már vagy tízévesen hallgattunk jó, dzsesszes dolgokat.

Az első nagyobb név Lionel Hampton és Benny Goodman volt. Később pedig megismertem két szaxofonost, akik azóta is nagy hatással vannak rám: Sonny Rollins és John Coltrane. Leginkább Sonny Rollins zenéje az, ami a mai napig a padlóra vág. Ő most 85 év körül van, pár éve néztem élőben, többször láttam már, óriási élmény. Hihetetlen energiával játszik. Ami nála megfogott, az az, hogy Rollinsnak – aki ugye egy afroamerikai dzsesszzenész, aki életében nem járt Vajdaságban –, hihetetlen, hogy teljesen úgy szól a szaxofonja, mint a nálunk hallható lakodalmas zenekarok szaxofonistáinak. Csak úgy ropog az egész hangszer, amikor játszik! A régebbi felvételein ez hallatszik is, de főként élőben mutatkozik meg. Otthon látsz mindenféle ilyen-olyan szaxofonistát, és akkor jössz rá, hogy lehet ám ezt a zenét játszani egészen másként, sokkal jobban, a hangszer számít a legkevésbé. Ami a legjobban megfog, az maga a hang, magának a szaxofonjának a hangja.… Később pedig nagyon sokat hallgattam a Gatto Barbieri nevű fúvóst is.

Van-e olyan zenész, aki jelenleg hatással van rád, kortárs zenész, akinek a játéka megfog, akár nem is kizárólag a dzsessz világából?

– Van egy zenész haverom, akivel, hogy így mondjam, hála istennek, együtt játszhatok. Lehet, hogy ez az ember még nem híres, de világhírű fog lenni, véleményem szerint. Óriási hatással van rám a játéka. Ő egy román cimbalmos fiatalember, itt él Hollandiában, úgy hívják, hogy Marius Preda. Egyébként most hétvégén jön egy nagy zentai társaság Rotterdamba valamilyen konferenciára, és felkerestek engem, hogy kibéreljenek egy dzsesszklubot, amelyben hétvégén Mariusszal fogok játszani, kitűnő lesz. Nos, ez az ember a gyerekkora óta tanulta a román népzenét, mellette pedig befejezte az akadémiát. Tehát játszik népzenét, játszik klasszikust és dzsesszt is. Dzsesszvibrafon szakon végzett az akadémián, de cimbalmos. És mellette még hét-nyolc hangszeren ugyanúgy játszik, mint ezeken. Megfogja a harmonikát, a hegedűt, a nagybőgőt, mindegy, mindenen úgy játszik, hogy nem tudod, melyik az első hangszere. Én ilyent még nem láttam a karrierem során. Őstehetség. Van egy zenekara, rá lehet keresni a neten, Marius Preda’s Unknown Allstars. Alapítottunk mi is együtt egy zenekart. Úgy érzem, hogy megtiszteltetés játszani vele, és ő is ugyanezt mondta a velem való együtt zenéléssel kapcsolatban, úgyhogy nagyon jól együttműködünk a színpadon. Mindenféle stílust játszik, mindenféle hangszeren, minden hangnemben, ilyent még nem láttam sehol. Én ha klarinéton gyakorlok valamit, és aztán ugyanazt kell játszanom szaxofonon, akkor nem lehet rögtön rátérni, el kell hogy múljon fél óra… Marius rögtön játszik bármelyik hangszeren, hihetetlen zseni. Megfogja a nagybőgőt, játszik, majd a zongorához ül, és tovább játszik rajta, egyszerűen nem tud rossz hangot fogni. És egy nagyon fontos dolog – elvégre ezért nem lett még híres, gondolom én –, hogy nincs benne az az arrogancia, ami sok zenészben benne van sajnos, hanem nagyon rendes, visszafogott zenészember. Az ilyen emberekkel szeretek én is együtt zenélni. Hisz a legfontosabb, hogy jó legyen a koncert közbeni hangulat.

Gyakran hazajársz Zentára vagy Magyarországra?

– Igen, Zentára gyakran járok. Az egyedüli hely, ahol le tudok nyugodni. Ha elmegyünk a családdal valahova vakációra, minden más: hotelek, utazás stb., tiszta ideg az ember. Zentára hazamegyek, ott lakom a Tisza mellett, kimegyek a Tiszára, már attól lenyugszom, ha végigsétálok a Tisza-parton. Pestre szoktam még eljárni, a húgom is ott él, de Pesten sem sokat maradok. Zalaegerszegre megyünk még, a feleségem onnan származik, tehát egy kicsit Zalaegerszeg, egy kicsit Budapest, és irány Zenta.

Nyilván az életed a zenéléssel áll szoros kapcsolatban, ez a munkád, ez a szórakozásod. A zenélés mellett mivel töltöd az idődet legszívesebben?

– Az igaz, hogy a legjobban akkor szórakozom, amikor zenélek. Viszont, amit nagyon szeretek, de rég voltam már, nem volt rá mostanában időm, az a síelés. Imádok síelni. És úszni szintén szeretek, de egyre kevésbé megyek mostanában, bár a Tiszára azért szoktam…

Jelenleg milyen projektumokon dolgozol, mik az idei terveid a zenéléssel kapcsolatban?

– Jelenleg egy iskolában tanítok, januárban pedig nyílt egy színház Rotterdamban, és ott is dolgozom. Ez egyfajta művelődési ház, ami az ún. „community art”-tal foglalkozik. Nagy vonalakban úgy lehetne ezt elmagyarázni, hogy emberekből mi művészekként mit tudunk kihozni. Egy ezzel kapcsolatos munkát kaptam az alapítványom, a Romco, a Rotterdam Music Community által ebben a színházban. Ez a szervezet ebben a rotterdami színházban mindenféle olyan zenei eseményeket szervez, ami az ottani lakosságnak érdekes lehet. Három éve ezzel próbálkozunk, a lakosság összetételéhez mérten, hisz főként idősek laknak itt, illetve suriname-iak, törökök stb. Ez egyébként a Feyenoord futballstadionhoz van közel, ami Rotterdamnak olyan része – csak érdekességként említem –, ahol jóformán csak a sör meg a foci számít (nevet), és az égvilágon semmi más. Tehát ezeket az embereket kell becsábítanunk a színházba. Nagyon nehéz munka. Sok időm elmegy ezekre a projektekre. Kitaláltam például egy Music Laboratory nevű foglalkozást a projektumon belül, amelyben egyik barátommal alap groove-okat rögzítünk, és ezekre zenélnek azok az emberek, akik bejönnek ide a színházba. Afféle sessionöket tartunk amatőr emberekkel együtt. Bárki részt vehet benne. Aki nem zenészként érkezett, csak nézőként, neki is ki szoktam osztani kis ütős hangszereket, perkussziókat, és mindenki muzsikál.

Egy másik érdekes dolog, amivel foglalkozunk most, hogy táncházakat szervezünk, a magyar táncházakhoz hasonlóan, csak kissé átalakítva, amelyben változatos dalok és táncok tanítása folyik. Az itteni közönség multikulturális, így minden hónapban másféle táncot mutatunk be. Egy harmadik projektumban pedig a gyerekeknek szóló Kodály-módszer alapján magyar népdalokat tanítunk hollandra lefordítva.

Ezek mellett van-e időd gyakorolni, egyáltalán szoktál-e gyakorolni?

– Igen, ritkán, de szoktam, főként, mikor újat tanulok. Most pl. az Amsterdam Klezmer Band, egy errefelé igen híres zenekar fellépésére kell gyakorolnom. Egyrészt énekelek, úgymond rappelek, a cigány muzsikában hallható hangszerjátékot utánzó hangokat adok, ezt rögzítik a következő lemezükre, miközben az egyik szaxofonos tagot is váltom, mert nem tud eljönni, és ezért a Klezmer Band összes számát meg kellett tanulnom.

Legközelebb mikor látunk itthon Vajdaságban?

– Úgy néz ki, hogy április végén, május első két hetében otthon leszek, ekkor valahol biztos zenélünk majd, a Mojóban, Zentán, talán Újvidéken, még nem tudom, de mindig fel szoktak kérni egy jó kis zenélésre, amikor otthon vagyok, úgyhogy találkozunk!

 

https://www.facebook.com/akos.laki.56

https://www.facebook.com/pages/Carlama-Orkestar

 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: eddiebadapples.deviantart.com
Hátsó borító: Sasvári Bella
Egészségedre! – Ha már ekkora állatbarát vagy, hogyan lehetséges, hogy mégis fogyasztasz állati eredetű élelmis...

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Dr. Csordás Mihály
Ott, az altató daloktól ringó bölcsőnél… Podolszki József publicisztikai pályázat – 3. díj

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vágyfokozó Avagy miért kell azonnal beszerezned a Sikoly 37. számát

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Monte-Carlóban verhetetlen volt, de 1988-ban kiesett az első helyről
A gladiátor és az önbeteljesítő jóslatok „Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít”

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Shakespeare style
Sverc Arról akarok írni, hogy milyen volt otthon, illetve az otthoniakkal nálam...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Mint ittmaradott lelkek egy elveszett világban” Beszélgetés Szilágyi von Königsberg Évával… (1. rész)

2 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Ha erős akarsz lenni, mint a bivaly, edd azt, amit a bivaly eszik, de a bivalyt ne edd meg.”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est apr2-8 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +