: A legjellegzetesebb Hrabal-fotók egyike
A legjellegzetesebb Hrabal-fotók egyike

Szigorúan ellenőrzött vonzatok

: A legjellegzetesebb Hrabal-fotók egyike
A legjellegzetesebb Hrabal-fotók egyike

„Senki más nem fejezi ki úgy Prágát, mint Bohumil Hrabal. Csak ő képes a barokk képzeletet a kisember humorával ötvözni” – mondta róla Milan Kundera; avagy a cseh író köszöntése születésének századik évfordulója alkalmából

„Soha, még álmomban sem jutott eszembe, hogy változtatni kívánjak vagy akarjak a politikai eseményeken, melyek közepette éltem. Soha nem vágytam rá, hogy akár a nyelven, akár a világon változtassak, és ha Marxot idéztem, ha Rimbaud-t idéztem, ha Mallarmét idéztem, mindig magamat akartam megváltoztatni, azt az embert, aki a kezem ügyében volt, önmagamat. Ezért mindig tanúnak tekintettem magam, sohasem a kor rossz lelkiismeretének, erre sosem voltam alkalmas, mert már gyerekkorom óta csodálattal töltött el a valóság, amit nem én teremtettem, ami korábban keletkezett, mint én, aki csak arra vágytam, hogy tükrözzem ezt a valóságot, mert még a legszörnyűbb eseményekben is annyi szépséget láttam. Én mindig is tökfilkó voltam, aki csörgővel sétál a napfényben, és a látszólagos bohócsipka ma is a fejemen van” – így határozta meg saját magát vallomásosan Bohumil Hrabal cseh író a Ki vagyok című írásában (Körtvélyessy Klára fordítása).

Érdekes összehasonlítást tett nemrég Cserna-Szabó András író, aki felhívta a figyelmet, hogy Budapesten egyetlen magyar íróról sem neveztek el kocsmát vagy éttermet – hiszen a Krúdy söröző sem Krúdy Gyuláról kapta a nevét, hanem azért hívják így, mert a Krúdy utcában található –, ellenben Hrabal sörözőből négy is van a magyar fővárosban. Érdekes és egyben izgalmas is ez a magyar kötődés Bohumil Hrabalhoz, ami cseppet sem új keletű: Magyarországon ő már akkor is ünnepelt író volt – a rendszerváltás előtt is –, amikor hazájában, az azóta már különvált Csehszlovákiában még feketelistás írónak számított. Népszerűségéhez, népszerűvé válásához persze nagyban hozzájárultak Jiří Menzel filmrendezőnek a Hrabal művei alapján készült munkái, köztük az Oscar-díjas Szigorúan ellenőrzött vonatokkal. A Port.hu ismertetője szerint: „Milos a német megszállás idején lép először szolgálatba a kis vidéki vasútállomásán. A hallgatag fiatalember megismerkedik az állomásfőnökkel, aki ideje nagy részét legszívesebben galambjai körében tölti. Kollégája még Hubická forgalmista, aki roppant sikeres nőcsábász. Milos Tapicka forgalmista szerelmes Másába, a fiatal kalauznőbe. Hétköznapi kisemberek mindnyájan ők, távol a nagyvilágtól, akikből észrevétlenül hősök lehetnek. Az ő állomásukon haladnak át ugyanis a szigorúan ellenőrzött katonai vonatok a frontra, mivel a partizánok felrobbantották a németek egyik hadianyag-szállítmányát és megrongálták a vasútvonalat. Tapicka forgalmista egyik pillanatról a másikra, minden félelem nélkül lesz főszereplője egy titkos küldetésnek, a háború kellős közepén.”

Hrabalnak részben önéletrajzi regénye is az 1965-ben megjelent Szigorúan ellenőrzött vonatok, ugyanis a háború idején – jogi tanulmányait a német megszállás miatt megszakítva – rövid ideig vasúti forgalmistaként dolgozott egy alig néhány lelket számláló Kostomlaty nevű faluban, Észak-Csehországban. Az akkoriban szerzett élményeit dolgozta fel, no meg persze színesítette ki művében.

 

Bohócsipka az író fején

Magyar kötődésből azonban mindez még távolról sem elég. Vannak ugyanis neves, kortárs magyar irodalmárok, akik nem tévedésből s nem is tudatlanságból, hanem szándékosan és teljesen komolyan magyar írónak mondják és tartják őt. Mert ha tulajdonképpen nem is volt magyar, mégis, lelkületében annyira rokon, hogy a néplélek szinte fenntartások nélkül, őszintén és nyíltan befogadta Hrabalt. S valóban, kevés olyan író volt és van a nagyvilágban, akinek életműve körül ilyen fenntartások nélküli lenne/lehetne az egyetértés: politikai oldalaktól és irányvonalaktól, irányzatoktól és hitvallásoktól függetlenül fogadja el szinte mindenki, tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen nézeteket vall.

Ez a bohócsipkás cseh író pedig 1914. március 28-án született Brünnben, vagyis a város cseh nevén Brnóban, Morvaország legnagyobb városában (az utóbbi időben egyre inkább terjed a Brno névalak a magyar publikációkban is, egyelőre azonban még helyesebbnek tűnik Brünnek mondanunk, hiszen évszázadokon át ebben, a németből átvett formában jegyezték a települést a magyar szövegekben; a város középkori magyar neve ellenben Berén volt). Így hát alig két hete még, hogy egy igen jelentős, valódi jubileumot ünnepelhettünk, és születésének századik évfordulója, vagyis centenáriuma alkalmából ültetjük most fel őt is a körhintánkra. Egy ilyen alkalommal pedig igazán illik is a bohócsipka az ünnepelt fejére…

De nemcsak a magyarok olvasták szívesen Hrabalt, sajátságos, jellegzetes, szinte már műfajteremtő hrabali humorát ugyanis az irodalomelmélet jeles nagyságai gyakran rokonítják Örkény Istvánéval (1912–1979). A cseh író pedig előszeretettel olvasta Örkény műveit. Egy interjúban például így beszélt róla: „Az emberek jellemét, természetét a beszédmódjukon keresztül szeretem megragadni. A beszédmódjuk koloritjából ki kell derülnie, milyen környezetben élnek, milyen szituációban vannak éppen, milyen az anyagi helyzetük, mit éreznek stb. Ehhez nekem elég, hogy meghallgassam őket. Sosem erőltetem, mindig spontánul jön az ilyen. Például a magyar irodalomból is ezért áll olyan közel hozzám Örkény úr, akit jól ismerek, pedig sosem találkoztunk. És sosem találkozunk, hiszen Örkény István meghalt már, ahogy nemsokára én is meghalok, hiszen jövőre leszek hetvenéves. De azért a szellemével találkozhatok, amikor megnézem a Činoherní klubban a Tótékját, vagy elolvasom valamelyik novelláját. És ilyenkor arra gondolok, hogy valahol Magyarországon élt egy ember, aki bizonyos értelemben a testvérem volt” – így vált tehát Örkény István a cseh Bohumil Hrabal síron túli fogadott testvérévé. Kettejük találkozásától azonban akkor még bő négy esztendő választotta el őket…

 

A hrabali vízjel

Hrabal haláláig sem tudta meg, hogy ki volt az édesapja. Vezetéknevét, amelyen világhírűvé vált, nevelőapja, František Hrabal sörgyári könyvelő után viselte, aki 1920-ban feleségül vette az író édesanyját.

Igen, a sör – és a sörgyár. Egy másik megkerülhetetlen önéletrajzi elem Hrabal életművében. És egy újabb fontos Menzel-film: a Sörgyári capriccio. (Ajánlott YouTube-letöltés: https://www.youtube.com/watch?v=badzQNIwv8w; ja igen, és ha már itt tartunk, a Szigorúan ellenőrzött vonatok is teljes változatban elérhető a legnépszerűbb videómegosztón: https://www.youtube.com/watch?v=M7i3lz-ix7o. Ne kíméljétek egyiket se!) A kis Hrabal gyerekről feljegyezték, hogy bizony az iskolában nem nagyon remekelt, inkább csak végigkínlódta eme éveit, és a tanulás helyett sokkal szívesebben kujtorgott a sörgyárban, barátkozott a munkásokkal, figyelte őket, és izgalommal, érdeklődéssel hallgatta a történeteiket. Mintha csak egy tanulmányúton lenne…

Persze, tanulmányúton volt ő mindenképp, csak akkor ezt még sem ő, sem a környezete nem sejthette. Tanulmányúton volt, amelyen szivacsként szívta magába az élményeket, amelyeket későbbi regényében feldolgozott. Állítólag nevelőapja testvére, tehát a mostohanagybátyja, Jozef Hrabal volt rá a legnagyobb hatással. A vidéki sörgyár és az álmos kisváros hangulata – a múlt század húszas éveinek miliője – sok-sok művének visszatérő eleme, mint egyfajta hrabali vízjel, amelyről könnyűszerrel azonosítható a szerző.

 

Primus inter pares

„Csak most tudom, hogy a nyakamba lihegő hetven év természetes érelmeszesedéssel és mű-érelmeszesedéssel jár együtt, csak most, hogy feleségem már negyedik hónapja nyugdíjas, tehát folyton velem van, most tudom, miféle poklon kell az embernek felülkerekednie. Elmenni, az olcsó volna, tíz deka sziléziai disznósajt három korona ötvenért, nem, magamra kell vennem a keresztet, és hallgatnom kell a feleségemet, figyelnem kell rá, de közben gondolnom a magamét, sőt erősebben kell gondolnom a magamét, mint azokban a látszólagosan aranyidőkben, amikor több mint negyed évszázadig sok szabad időm volt, csak a magam számára, szabad időm, amit azonban nem becsültem meg, amit, mint a tékozló örökös, pazarlón elfecséreltem” – írta a Ki vagyok című vallomásos soraiban Bohumil Hrabal.

Hogy ki volt ő valójában, arról talán leginkább azok vallhatnának hitelesen, akik együtt töltötték vele a napjaikat a törzshelyén, a prágai Aranytigrisben – u Zlatého tygra. Semmi sem indokolja azonban, hogy a második otthonának mondjuk ezt a kocsmát: „Egyszer estefelé Arnošttal és a fiával taxiba szálltunk, és elhajtattunk hozzám, az Aranytigrisbe” – írta például a Levelek Áprilkának című könyvében. Tehát vélhetően az első otthona volt ez… Vagy a két első egyike… Első az egyenlők között – primus inter pares. Vagy a fene sem tudja már…

Az Aranytigrisben sörözgetve és beszélgetve más törzsvendégekkel és az alkalomszerűen, véletlenségből betérő emberekkel, idegenekkel, Hrabal úgy szívta magába beszélgetőtársai történeteit, mint egykor, gyermekként, abban a sorsszerű sörgyárban, amelyben nevelőapja könyvelőként dolgozott. Mindezek pedig rendre vissza is köszönnek műveiből… S talán épp ez adja közvetlenségüket, kisemberi életigenlésüket is, élénkségüket, ami oly könnyen befogadhatóvá, oly emberivé és oly megélhetővé tette ezeket az alapvetően mégiscsak fikciós történeteket.

Mert akármennyire az író fantáziája is foglalja mindezeket keretbe, azok mégis a puritán és profán valóságból emelkedtek szépirodalmi magaslatokba. S talán éppen ezért is tiltotta némelyik regényének megjelenését a korabeli csehszlovák hatalom. A hetvenes években például az Őfelsége pincére voltam című Hrabal-mű sokáig nem jelenthetett meg. „Jól figyeljenek arra, amit mondok” – figyelmeztet bennünket ebben a szerző. „És a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom…” – így adja főhőse szájába a szavakat, mert vannak, voltak és lesznek is még ezerszámra olyan sorsok, olyan életutak, amelyek akár a kis pikolófiút is milliomos szállodatulajdonossá emelhetik. A regény főhőse azonban a második világháború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként „ismeri fel az élet halálosan keserű örömét”. Cselekményében pedig, az egyszerű sorsokba szőve „benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv lapjain fergeteges bohózatként jelenik meg.”

Bohumil Hrabal tizenhét évvel ezelőtt, 1997. február 3-án hunyt el egy tragikusan hrabali, groteszk balesetben. A galambokat etette a prágai Na Bulovce kórházban, amikor kizuhant az ötödik emeletről. Nyolcvanhárom éves volt. Születésének századik évfordulóján most az emléke és életműve előtt tisztelegve emeljük magasba a söröskorsónkat, és igen, cseh módra koccintunk is vele, még ha ő tulajdonképpen magyar is volt… Lelkületében mindenképp!

Nyugodjék békében!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: Junky Projects
Hátsó oldal: Time magazin, 1957.1.7.
Ne dőlj be! Reklámok. Bízom benne, hogy nem néztek sok reklámot.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XII. GENIUS konferencia - 2014. május 31. XII. GENIUS konferencia - újvidéki Svetozar Marković Gimnázium (Njegoš utca 22.), 2014. május 31 ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Electe (fotó: Zdenko Štricki és Baráth Attila)
Az Electe fekete-fehér billentyűkre hangolta a várost Nemzetközi zongorafesztivál Szabadkán

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bevált recepten ne változtass? Szabó Balázs Bandája: Élet elvitelre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lukács László
„Nem vagyunk hívei a balhéknak” (Lukács Lászlóval beszélgettünk)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pestis Belgrádban A nagyon nehéz fém éjszakája

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Rajz: Gröb Tamás
[… serial experiments x …] experiment # 035

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A legjellegzetesebb Hrabal-fotók egyike
Szigorúan ellenőrzött vonzatok „Senki más nem fejezi ki úgy Prágát, mint Bohumil Hrabal...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nagyszerű fogadtatásban részesültünk (fotó: Szőcs Attila)
RISKA A KRISNA-VÖLGYBEN Az indiai vallás elhivatott követőivel szinte a világ minden táján találkozhatunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A gyerekekről A gyerekek egész egyértelműen a társadalmi ranglétra alján helyezkednek el

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Welcome party (fotó: Tóth Eszter)
Isten hozott, messzi földről érkező idegen - Levelek Japánból Japánban az oktatás az európai gyakorlattól eltérően nem szeptemberben, hanem áprilisban indul.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kérlek, ne ölj meg! Kérlek téged, drága gyermekem! Kérlek, ne ölj meg!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Etazsi épülete éjjel (www.hostelintouch.com)- fotó: Vámos Éva
From Petersbourg with Love 4. Kávéházak félhomályában és a turistautakon kívül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Punk, hardcore... Koncertsorozat a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
OKTOGON NAPOK A szegedi Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium fesztiválja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est apr16-22 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Emberek a képregények hőskorából: Joe Simon és Amerika kapitány 2006-ban, a New York Comic Con kiállításon
Világtörténelmet írtak fiatal vérükkel… (2.) „Akkor, amikor úgy éreztem, hogy semmi közünk Hozzájuk...

0 Hozzászólás | Bővebben +