XII. GENIUS konferencia - 2014. május 31.

XII. GENIUS konferencia - újvidéki Svetozar Marković Gimnázium (Njegoš utca 22.), 2014. május 31 - 10.00

 

A három kulcsszó: tudás, tehetség, támogatás. A szülőnek, a pedagógusnak legyen annyi tudása, tapasztalata, hogy felismerje a valódi tehetséget, és ne hagyja elkallódni. Valójában mindegyik épkézláb gyerek tehetségígéret, megvan a remény arra, hogy kibontakozzon, megvalósuljon a fogalom legnemesebb értelmében. Mert a tehetséget is el lehet rontani, adottságait szétszórni, téves irányba vezetni. Óriási erő szunnyad a fiatalokban, ezt nem kell elaltatni, hanem a jó irányában felszabadítani! – Muhi Béla a fiatalokban rejlő tehetségről.

 Ha él benned a versenyszellem, és mindenáron bizonyítani szeretnél, hát itt egy remek alkalom. Immáron tizenkettedik alkalommal rendezik meg a GENIUS konferenciát az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban (Njegoš utca 22.), 2014. május 31-én tíz órai kezdettel.

Röviden a GENIUS-ról: A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom több vajdasági civil szervezet, iskola, valamint pedagógusok, különböző szakemberek együttműködésével 2003 tavaszán indult. Vezetője Muhi Béla fizikatanár, ismeretterjesztő előadások, diákversenyek, tehetséggondozó diáktáborok, tanári továbbképzések szervezője, oktatási jellegű kiadványok szerzője és szerkesztője, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja.

Idén a GENIUS-szal egy napon és egy helyszínen tartják meg az alkotmány és polgári jogok versenyt, a fogyasztóvédelmi versenyt és a menedzsmentbajnokságot. Emellett fényképekkel is lehet pályázni. A fotográfia témakörben három kategóriát hirdettek meg: természetfotózás, dokumentációs jellegű fotók és fotografika.

Jelentkezni önállóan vagy akár párban is lehet. A jelentkezési lapot május 15-ig kell elküldeni elektronikus levél formájában a következő címre: nsvmpe@gmail.com

A versenyző teendője első lépésként annyi, hogy talál egy számára megfelelő témát, ami tulajdonképpen a munka legnehezebb része. A témaválasztás nincs meghatározva, így a pszichológiától kezdve a matematikáig bármiről lehet szó. Egy versenyző több, de kizárólag erre az alkalomra kidolgozott szakmunkával nevezhet, amit két nyomtatott példányban és egy CD-n május 20-ig kell beküldeni a következő címre: VMPE, GENIUS, 21000 Novi Sad, Ćirpanova 54.

A szakmunkáról: Az A4 formátumú, 5-6 oldalas (de lehet több is) szakdolgozat tartalmazza a diák legfontosabb adatait (név, osztály, telefonszám, e-mail, lakcím), az iskola nevét, a helységet, a mentor (illetve a felkészítő tanár) nevét és elérhetőségeit, a dolgozat címét és szakterületét, a feldolgozott téma leírását, a szemléltető ábrákat, a forrásmunkákat stb.

A diákok a GENIUS konferencián szóban, lehetőleg számítógépes prezentáció kíséretében (vagy poszter segítségével) maximum tíz perc alatt mutatják be munkájukat. Továbbá lehetőség szerint a szakmunkával kapcsolatos tárgyi eszközöket is bemutatják (kísérleti és demonstrációs eszközök, szerkezetek, kérdőívek, fotók stb.).

A résztvevők és felkészítő tanáraik oklevelet kapnak, valamint könyvjutalomban részesülnek. A GENIUS-okleveleket általában számításba veszik az ösztöndíjak odaítélésekor. A legjobb helyezést elért diákok ezúttal is lehetőséget kapnak a rangos hazai és nemzetközi versenyeken, diáktáborokban való részvételre.

Bővebb információért látogassatok el a www.fokusz.info oldalra.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
XII. GENIUS konferencia - 2014. május 31. XII. GENIUS konferencia - újvidéki Svetozar Marković Gimnázium (Njegoš utca 22.), 2014. május 31 ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Electe (fotó: Zdenko Štricki és Baráth Attila)
Az Electe fekete-fehér billentyűkre hangolta a várost Nemzetközi zongorafesztivál Szabadkán

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bevált recepten ne változtass? Szabó Balázs Bandája: Élet elvitelre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lukács László
„Nem vagyunk hívei a balhéknak” (Lukács Lászlóval beszélgettünk)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pestis Belgrádban A nagyon nehéz fém éjszakája

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Rajz: Gröb Tamás
[… serial experiments x …] experiment # 035

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A legjellegzetesebb Hrabal-fotók egyike
Szigorúan ellenőrzött vonzatok „Senki más nem fejezi ki úgy Prágát, mint Bohumil Hrabal...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nagyszerű fogadtatásban részesültünk (fotó: Szőcs Attila)
RISKA A KRISNA-VÖLGYBEN Az indiai vallás elhivatott követőivel szinte a világ minden táján találkozhatunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A gyerekekről A gyerekek egész egyértelműen a társadalmi ranglétra alján helyezkednek el

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Welcome party (fotó: Tóth Eszter)
Isten hozott, messzi földről érkező idegen - Levelek Japánból Japánban az oktatás az európai gyakorlattól eltérően nem szeptemberben, hanem áprilisban indul.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kérlek, ne ölj meg! Kérlek téged, drága gyermekem! Kérlek, ne ölj meg!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az Etazsi épülete éjjel (www.hostelintouch.com)- fotó: Vámos Éva
From Petersbourg with Love 4. Kávéházak félhomályában és a turistautakon kívül

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Punk, hardcore... Koncertsorozat a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
OKTOGON NAPOK A szegedi Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium fesztiválja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est apr16-22 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Emberek a képregények hőskorából: Joe Simon és Amerika kapitány 2006-ban, a New York Comic Con kiállításon
Világtörténelmet írtak fiatal vérükkel… (2.) „Akkor, amikor úgy éreztem, hogy semmi közünk Hozzájuk...

0 Hozzászólás | Bővebben +