: A Fantasztikus Négyes ma
A Fantasztikus Négyes ma

Világtörténelmet írtak fiatal vérükkel… (3.)

: A Fantasztikus Négyes ma
A Fantasztikus Négyes ma

„Hogy mi szülte és hol volt ez bennük elrejtve, Vilmos, nem tudom, és ha visszagondolok a mi szájjártató nagyhangú, ragyogó fiatalságunkra, elszörnyűködve látom ezeknek a fiataloknak néma értékét, amire lehet építeni, mert a mienkre nem lehetett” – írta az Új Ember című katolikus hetilap 1956. november 4-i számában Levél Bécsbe címmel Fekete István (1900–1970) író.

 

„A lelkünk, Vilmos, hol volt a lelkünk, amiről olyan szépen szavaltunk, az eszünk, amit olyan szépen villogtattunk, hogy elvesztettünk mindent. Ők nem beszéltek, nem szavaltak, csak készültek, éheztek, dolgoztak, harcoltak, és meghaltak, és visszanyertek mindent.

Te ott voltál Prsemislben, és láttál hősöket. Láttál bakákat és tüzéreket meghalni a monarchiáért, egy távoli valamiért, ami talán csak egy fegyelmezett közösségi érzés volt, láttad Tamásy altábornagyot egy utolsó rohamban egy szál lovaglópálcával vezetve az utolsó rohamot, de mindez céltalan bátorság és céltalan vérhullatás, oktalan hősködés ahhoz képest, ami az elmúlt héten Budapesten történt. […] Ezerkilencszázötvenhat október harmincegy. Most jön fel a nap, a világosság véres ostyája s én összeteszem a kezem, mert nem tudok már írni. Nem lehet semmit sem tenni, csak a holtakért és az élőkért, az egész Magyarországért, imádkozni, imádkozni…” – fogalmazott hát a Vuk, a Kele, a Csí, a Bogáncs, a Tüskevár és a Téli berek szerzője, s akár annak függvényében is vehetjük ezt a rövid kis felsorolásunkat, hogy kinek épp melyik a kedvenc regénye tőle. S talán úgy is felfoghatjuk, hogy bizony a Ring of Steel, vagyis a Páncélgyűrű című képregényével Jack Kirby (1917–1994), az amerikai képregény királya is elrebegett – alig három évvel a véres események után – egy jelképes imát az elesett 1956-os magyar forradalmárokért és a későbbi Kádár-rezsim által meghurcolt túlélőkért is.

A befejező részhez érkeztünk rövid, alig hatoldalas kis sorozatunkkal, amelynek ma jelenik meg az utolsó epizódja. A szerzőről szóló történetünket pedig nagyjából onnan illene most folytatnunk, hogy miután szakított addigi partnerével, Joe Simonnal (1913–2011), Jack Kirby – aki akkoriban bizony még messze nem volt az amerikai képregény királya, DE! …már jelentős alkotásokkal járult hozzá a műfaj elterjedéséhez és népszerűsítéséhez – valóságos rabszolgamunkát vállalt.

 

A Marvel-módszer és a titkos alteregó

Jack Kirby az egyik legnagyobb kiadóházzal, a DC Comics nevű céggel írt alá szerződést, amelynél valódi „kapitalista-imperialista” kizsákmányolás áldozata lett: harminc hónap alatt hatszáz oldalnyi képregényt rajzolt, és egyáltalán nem fizették meg érte tisztességgel. A pénzügyi viták miatt később fel is bontotta a kontraktust, s ha csak jelképesen, ha falakat megremegtetően is, de mindenképp becsapta maga mögött az ajtót. Megkereste gyorsan Martin Goodmant (1908–1992), a Marvel kiadóház teljhatalmú urát, s addig erre, addig arra, hogy végül megegyeztek: Kirby visszatért az „anyacégéhez”, de nem is akármilyen feladatot kapott ám… Talán nem véletlenül, de ekkor már az 1922-ben született Stan Lee, vagyis polgári nevén Stanley Martin Lieber – Goodman sógora – volt a kiadó képregényes részlegének vezetője. Ők ketten azt a feladatot kapták a Marvel vezérigazgatójától, hogy találják ki, hogyan lehetne feltámasztani a szuperhősöket. Kirby és Lee közös munkája pedig egy újabb aranykort hozott a kiadónak, amelyik felvirágoztatta az amerikai képregény műfaját is.

Ők ketten dolgozták ki az úgynevezett Marvel-módszert, amelyik nagy vonalakban abból állt, hogy az addigi szokásoktól eltérve igyekeztek minimalizálni a rögtönzést, az improvizációs faktort, s ehelyett inkább előre kitaláltak mindent: a teljes történetet és a párbeszédeket. Mindent megírtak előre. S már csak a teljes sztori kidolgozása után, annak ismeretében rajzolták meg a karaktereket és a cselekményeket. Gyakorlatilag ezzel vezették be a forgatókönyvíró szerepkörét is a munkafolyamatba, az alkotásba… A másik nagy újításuk pedig az volt, hogy emberszabásúakká tették a szuperhőseiket – vagyis transzformálták az olvasó, a befogadó szintjére –, emberi léptékűvé alakították őket azzal, hogy kitalálták az úgynevezett titkos alteregót, vagyis azt, hogy a hősök emberfeletti képességeiket a magukra öltött hétköznapi karakterek mögött rejtegessék. Így már nem minden tekintetben tökéletes, emberfeletti, sérthetetlen és érinthetetlen szuperhősökről meséltek, hanem figuráik komplex hősökké váltak, magánélettel, kisemberi problémákkal.

Így hozták létre – ezzel a munkamódszerrel – a Marvel egyik legnagyobb sikerét a hatvanas évekből, a Fantasztikus Négyest (Fantastic Four; nálunk szerb és horvát nyelven egyszerre Fantastična četvorka címmel jelent meg), majd jött utána gyorsan az Ezüst Utazó (ismertebb nevén: Silver Surfer; domaćinski pedig: Srebrni Letač). Csak mellékesen jegyzem meg itt, hogy a régi Jugoszláviában ebből bizony hazai, saját változat is készült.

A Fantasztikus Négyes hatalmas sikerének egyik titka volt, hogy Kirbyék ekkor állítottak a műfaj történetében először egy egész csapatot a középpontba (és a jó oldalra…) – egyetlen (és sok esetben magányos…) hős helyett. Persze, mindegyik eddig említett központi figura – és csapat – külön ismertetést érdemelne, de talán elnézitek most nekünk, hogy erre egy ilyen írásban nincs sem időnk, sem terünk, elvégre nem gumiból van az újság, a megfelelő kereteket nekünk is be kell tartanunk. Gyerünk hát tovább gyorsan, már csak azért is, mert igen hamar az említettek után következett az X-Men, Thor, Hulk és a Vasember figurája.

A Twenty Century Fox filmvállalat több Kirby-karakterből már az első képregények megjelenésekor is rajzfilmsorozatot készített, de a szuperhősöknek ekkor még néhány évtizedet várniuk kellett arra, hogy az igazi, nagy, valódi megbecsüléssel járó mozivásznakra kerülhessenek. A technikai fejlődés csak a múlt század végén jutott el odáig, hogy olyan speciális effektusokra legyen képes, amilyeneket a karakterek hiteles megjelenítése igényelt, digitális trükkök és egyebek – amilyeneket ma már egy útszéli mobiltelefon is tud, DE! –, amelyek korábban nem voltak elérhetőek és legfőképp nem voltak megvalósíthatóak.

Időközben azonban Jack Kirby mintha kezdett volna elkedvetlenedni, kiábrándulni ebből az egészből, elveszítette lendületét, több csalódás is érte, és mindezt csak fokozta, hogy úgy érezhette, a Marvel nem méltányolja, nem becsüli meg igazán a munkáját. S nem is volt ebben nagy tévedés… Magyarán: alkotói válságba, krízisbe került. A hetvenes évek elején ezért ő maga is inkább rajzfilmeken kezdett dolgozni, több tévésorozatot készített, majd pedig 1978-ban jött el végül az a fordulópont, amelytől számítva már csak nagyon ritkán, csak néha-néha dolgozott – végül pedig teljesen visszavonult. 1994. február 6-án hunyt el. Nyugodjék békében!

Több tízezernyi rajz marad utána, a hőseinek kalandjait feldolgozó hollywoodi filmek pedig – hogy egy ilyen profán adatot is idehozzunk még – eddig már több mint hárommilliárd dollárt jövedelmeztek a producereknek. De ezeket a szuperhősfilmeket én nem igazán szeretem, ez már csak Hollywood pótcselekvése annak érdekében, hogy ne kelljen magát egyetlenegy eredeti saját gondolattal sem fárasztania. S valljunk be: a megfilmesítések többsége csak a látványvilágon, a korábban bizony nagyon is hiányzó technikai trükkökön alapszik, de lényegében egyik sem méltó az eredeti művekhez.

 

A kordokumentumok és a szükséges lépések

No mármost, vagyok én azért annyira fanatikus, hogy ha elolvasok egy olyan cikket, mint amilyen Bayer Antalé volt a Kepregeny.blog.hu-n tavaly november 20-án, akkor bizony azonnal meg akarjam szerezni az ott leírt, ismertetett, bemutatott kiadványt. Így hát, még mielőtt Jack Kirby Páncélgyűrű című képregénye másnap felkerült volna a Képregénymúzeum oldalaira (http://kepregenymuzeum.blog.hu), szinte azonnal megtettem a „szükséges” lépéseket…

Az itt említett honlapon így ajánlották az olvasók figyelmébe ennek az alkotásnak az eredeti, beszkennelt oldalait: „Kivételesen angol nyelvű képregényt közlünk, mert Magyarország a témája, és igazi kordokumentum. A Battle című, az Atlas kiadó (a Marvel jogelődje) által kiadott háborús képregényeket tartalmazó füzet 65. számában, 1959-ben jelent meg ez a mindössze ötoldalas történet az 1956-os forradalomról. Külön érdekessége, hogy maga a nagy Jack Kirby képzelte el így fővárosunk utcáit, lakóit és a szovjet tankokat. A történet írója ismeretlen, nem kizárt, hogy maga Kirby volt, de mivel abban az időben nem nagyon volt szokás szignálni az amerikai képregényeket, és a rajzstílussal ellentétben a szöveg stílusát nem éppen könnyű felismerni, senki sem tud róla biztosat. Az öt oldal után a lap borítóját is bemutatjuk, mivel a füzet négy sztorija közül épp ez került a címlapra.” (Bayer Antal: The Ring of Steel, Képregénymúzeum, 2013. november 21.; http://kepregenymuzeum.blog.hu/2013/11/21/the_ring_of_steel.) Mi most, amikor a Képes Ifiben magyar fordításban is közreadjuk ezt a képregényt, a sorrendet annyiban módosítottuk, hogy a Battle 1959-es számának címoldalát előre hoztuk, ez volt a nyitóoldalunk, amikor útjára indítottuk rövid sorozatunkat. Az pedig semmiképp sem lehet vita tárgya, hogy ez a képregény már önmagában is kordokumentumnak számít, csak hát azt kellene hitelt érdemlően eldöntenünk s tisztáznunk – ez pedig nehéz és felettébb neuralgikus pontja lesz fordításunknak –, hogy milyen értelemben az. Kevéssé hihető ugyanis, hogy az ötvenhatos magyar forradalom kordokumentuma lenne ez, hiszen az amerikai képregényre jellemző „dagályosság”, eltúlzott „drámaiság” – vagyis a tengerentúlon egyáltalán nem, nálunk viszont igen nagy mértékben lenézett pátosz és patetika – igencsak jellemzi a mű szövegvilágát, olyannyira, hogy a félreértések elkerülése érdekében még helyenként „finomítanunk” is kellett rajta. Egyértelmű kordokumentuma azonban ez az alkotás annak, hogy mennyit tudtak azokban az években Amerikában egy európai kis ország felkeléséről, lázadásáról, FORRADALMÁRÓL és SZABADSÁGHARCÁRÓL a szovjet zsarnokság ellen. Mert ne feledjük el azt sem, hogy a képregény eredeti változata 1959-ben jelent meg Amerikában, tehát történt ez alig néhány hónappal azután, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1958. december 12-én elfogadta a korábban az ötvenhatos magyarországi események kivizsgálására létrehozott különbizottság bő kétszázötven oldalnyi jelentése nyomán kidolgozott nyilatkozatát. Ebben pedig erélyesen elítélték a magyar nép elnyomását és a szovjet katonai megszállást, no de hát ez ennyit is ért, más érdemi lépés ugyanis nem történt. Elég az hozzá, hogy ezekben a hetekben és hónapokban Magyarország és a néhány évvel korábbi események igen sokat szerepeltek a nyugati és tengerentúli sajtóban… Akárki volt is hát a képregény forgatókönyvírója, minden bizonnyal ezeknek a tudósításoknak a hatása alatt állt.

 

Nagy-nagy köszönet Szántó Valinak Kanadába

Elég az hozzá, hogy amint elolvastam Bayer Antal első itt említett cikkét, fanatizmusom arra vezérelt, hogy azonnal keresgélni kezdjek. Ma már persze, a világháló korában, bármi bármikor és bárhonnan beszerezhető… Ezt nekem a kezembe kell fognom, hogy fellapozhassam, pörgethessem a lapjait az ujjaim között, hogy megszaglászhassam… Meg minden egyebet műveljek vele, amit hasonló nyomtatványokkal művelni szokás!

A eBayen azonban nem jártam sikerrel, ezért megkerestem gyorsan a csetablakban régi szabadkai barátnőmet, Szántó Valériát, aki már évtizedek óta Kanadában él családjával. Ő mégiscsak közelebb van a forráshoz… Meg hát a kanadai Guelph városában ma már valóságos kis vajdasági magyar kolónia alakult ki, több régi zentai osztálytársamat is oda vezérelte az életútja. Arra kértem hát Valit, hogy nézzen körül antikváriumokban, boltokban, ahol elképzelhető, hogy előfordul ilyesmi.

No, most mit mondjak?! Nem telt bele néhány nap, és Vali visszaválaszolt ugyanabban a csetablakban, hogy megvan, megszerezte a képregényt, sőt már postára is adta. Ott repül valahol az óceán felett… Időközben pedig a fordítás hálátlan feladatát is magára vállalta.

Most, amikor véget ér sorozatunk, azt hiszem, más és őszintébb, felemelőbb feladatunk már nem is maradt, mint hogy mindezt nagyon-nagyon megköszönjük neki. Örök hálával, csak neked, Vali…

És minden kedves olvasónknak a figyelmébe ajánlva!

S nem is kell már semmit sem tenni, „csak a holtakért és az élőkért, az egész Magyarországért, imádkozni, imádkozni…”

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Pécsi Psycho Terefere mutáns módra

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Daryl Van Horne és a három boszorkány (Az eastwicki boszorkányok, 1987)
Írként az igazi Amerika nyomában A hetvenhét éves Jack Nicholson születésnapi köszöntése

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az ünneplők-kArcolók (fotó: Baráth Attila)
Akartak játszani… irodalmi kávéházat Kosztolányi-kArcolás két helyszínen

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Grgeteg-kolostor (fotó: Juhász Krisztina)
Egy kis túrázás a Tarcalon Élménybeszámoló a 37. Fruška gora-i maratonról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
VÉGÁLLOMÁS + AZEN a Clash Clubban A szabadkai Clash Clubban metállal támad a kelet, de lesz várpalotai punkrock és hardcore...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
III. Egyetemista Játékok Május 23., Újvidék, Petőfi Sándor MMK

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Május 24., Quarter, Újvidék, Thrash With Us Fest
Vajdasági est maj7-13 + Riportpályázat Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Koncertek a Clash Clubban TISZTA SZENNYVÍZ + VIADUKT + ASSIMILATION

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fantasztikus Négyes ma
Világtörténelmet írtak fiatal vérükkel… (3.) „Hogy mi szülte és hol volt ez bennük elrejtve...

0 Hozzászólás | Bővebben +