:

A maffia elől menekülve

:

Nem is olyan régen került filmvászonra a magyarul Vérmesék címen ismert, eredetileg The Family című amerikai akcióvígjáték, Robert De Niróval a főszerepben. Habár az IMDb 6,4-re értékelte a 2013-as filmet, mégis megéri megnézni a Tonino Benacquista Malavita című regényén alapuló filmet.

A filmben szereplő, tanúvédelem alatt álló négytagú család a kutyájukkal együtt a maffia elől menekül. Egy hirtelen haragú, „visszavonult” maffiózó (Robert De Niro) – aki papírra szeretné vetni életét és a vele történteket – és a szintén hirtelen haragú felesége (Michelle Pfeiffer), valamint két gyermekük, egy harcias, szőke lány (Dianna Agron) és öccse (John D’Leo).

A gyerekeknek csak néhány napra van szükségük – jobban mondva csak egyre –, hogy kiderítsék, kivel érdemes barátkozni, és ahogy mondják, hogy rájöjjenek, hogy mi a dörgés új, franciaországi otthonukban.

Gyilkolással és néhány ütéssel szinte minden megoldható. Ezt mutatja be profin a család négy tagja. Hulla a kocsi csomagtartójában, félholtra vert szerelő, aki nem tudta megoldani a problémát, felrobbantott üzlet, ahol arrogáns volt az eladó, és elnáspángolt fiatalok, akik egy ujjal is bántották a két tinit. Senki sem gondolta volna, hogy egy ártalmatlan „író”, aki a normandiai partraszállásról ír, képes lesz a kocsijához kötve végighúzni az úton azt az embert, aki a csapon folyó barna vízért a felelős. Azt meg pláne senki sem képzeli, hogy mire képes egy törékeny kislány, ha valaki elveszi a tolltartóját. A rámenős pasik esetéről meg ne is beszéljünk…

A film igazán vicces, és újra csak emlékeztet minket az angol nyelv csodálatosságára, ugyanis egyetlen szóval mindent ki lehet fejezni. Ha körül akarjuk írni, hogy milyen rossz a helyzetünk, és már nincs mit tenni, mondhatunk akár csak annyit is, hogy: „Fuck!” Ez a szó lenne tulajdonképpen az „izé” angol megfelelője. Bármi helyettesíthető vele. S olyan, mint a Raffaello. Többet mond minden szónál.

Lövöldözés, akció, nevetés, szerelem, maffia. Keverednek a szálak, feltűnik a maffia, a helyzet egyre csak forrósodik, a film pedig percről percre érdekesebb, és a várt happy end sem marad el. Érdemes megnézni a filmet, de a könyvet is ugyanúgy érdemes elolvasni.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: nigool.deviantart.com
Hátsó borító: Losonc Csongor
Mért épp a majom? Őszintén remélem, hogy a mai – ismerjétek el, igen hangulatos – borítónk már csak eső után, hm...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ez a kép az újvidéki parlamentben készült rólam, a diákparlamentet képviseltem a vajdasági diákparlamenti összejövetelen
Rohan az egész világ… Igen, rohan az egész világ…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Obscured – The Plague Within (2012, Miner Recordings)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Akela, kb. 1992, Kökény, Katona, Sobry, Gyuszi, Pavcsi
Zene, szabadság és béke Interjú Pavelka Gyulával, az Akela zenekar alapító gitárosával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A maffia elől menekülve Nem is olyan régen került filmvászonra a magyarul Vérmesék címen ismert, eredetileg The Family cí...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Fogarassy Fanny
Gyilkosfogó Nyomozás a Zentai Magyar Kamaraszínházban

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadság A szabadság azt jelenti, hogy azt teszünk, amit akarunk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Miért nem olvasnak a mai fiatalok? - KMV, a Képes Ifjúság különdíja Ha feltennénk egy körkérdést: „Ki mennyit olvas?”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fishing On Orfű, hetedszerre is! Idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre Orfűn Magyarország egyik legkiemelkedőbb altern...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Homo evolutis A tudomány jelenlegi ismerete szerint a világegyetem valamikor 13,8 milliárd évvel ezelőtt alakul...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Radzsiv Gandhi jellegzetes indiai öltözékben
Élet a célkeresztben A család, amelynek története összeforrt India modern kori történelmével

0 Hozzászólás | Bővebben +