:

Magyarország legszerethetőbb fesztiválja

:

A soproni VOLT történetében most először lép színpadra Lajkó Félix és zenekara

Ha nyár, akkor fesztivál. Valahogy így alakult. Persze, nem mindig volt ez így, szép számban vannak olyanok, akiknek egy tengerparti nyaralás jelenti a nyár csúcspontját, s még azt sem lehet mondani, hogy nincs igazuk. Aki azonban akár csak egyszer is „beleszagolt” egy jól szervezett fesztivál hangulatába, mindig visszavágyik, zenei ízlésétől, stílusától, szórakozási szokásaitól függetlenül.

Ma már a fesztivál, ha zenei, akkor sem csak (sőt egyre kevésbé) a rockról, a négynegyedes ütemes fejrázásról, a léggitározásról és az olcsó sörről szól. A mainstream betört, hódított, teret nyert, ahogyan az elektronika is, meg persze a látvány, a dizájn, a hangulat. Néhány évvel ezelőtt, amikor egy-egy szponzor dominált egy-egy fesztivált, még újdonságnak számított a dolog, még lehetett lelkesen szidni a „mocskos multit”, meg a gonosz szervezőt, aki eladta a lelkét (ez volt a kisebb baj) és a fesztivált (ez meg a nagyobb) az ördögnek, beengedte Mammont, és hagyta, hogy szívja a szórakozni vágyók vérét.

Ma már észre sem vesszük a szponzorokat, természetesnek tűnik, hogy csak egy fajta üdítőt, egy forgalmazó sörét ihatjuk az adott kerítésen belül, hogy kőolajtársaságok és távközlési cégek nevét viselik a színpadok, hogy zöldben, kékben, magenta színben vagy éppen vörösben pompázik egy-egy helyszín… És igényeink lettek, elvárjuk a zuhanyzókat, a folyamatosan tisztán tartott toaletteket, a bőséges választékot, azt, hogy nap 24 órájában szórakoztassanak bennünket igényesen, jó hangosítással, jó körülmények közepette, világsztárokkal, megfizethető áron…

Az elérhető távolságban (vagy közelségben) lévő nagy nyári fesztiválok közül első a sorban a július 2-a és 6-a közötti soproni VOLT (az újvidéki Exit alig néhány nappal később, július 10–13-a körül lesz, csakúgy mint a Balaton Sound Zamárdiban). A szerethető fesztiválként futó VOLT nem a legnagyobb, emberközeli, áttekinthető, nem érzi magát elveszettnek az „elsőbálozó”, de nem unatkozik a hétpróbás fesztiválarc sem. A helyszín az egykori szocreál üdülőhely, a Lővérek kemping Sopron határában, egy kellemes erdő szélén, annyira közel a belvároshoz (a „civilizációhoz”), hogy a helyi, méltán híres borospincékbe még el lehet sétálni, de már távol annyira, hogy a soproniak jó szívvel nézzenek a fesztiválozókra. Ahogyan azt teszik is: Sopron az egyik olyan fesztiválhelyszín, amelyben a rendezvény napjai alatt tényleg mindent alárendelnek annak, hogy a látogatók jól érezzék magukat, hiszen a belépésre jogosító karszalag szinte mindenütt kedvezményt jelent…

Az idei VOLT újdonsága, hogy egy teljes nappal hosszabb lesz, mint ahogyan szokott lenni. Az utolsó napot, július 6-át úgy „ragasztották” hozzá a rendezvényhez utólag, amikor kiderült, hogy sikerül leszerződtetni az idei Brit Awards győztesét, a legrangosabb európai fesztiválok egyik nagy húzónevét, az Arctic Monkeys együttest. A szervezők arra számítanak, hogy csak ez a banda igen jelentős számú olyan látogatót vonz Sopronba, akik egyébként nem mennének el, ezért a jegyárakat is ehhez az eseményhez igazították – viszont ha már egy plusznap, akkor azért beleadtak apait-anyait, hogy a „rendes” fesztiválozóknak teljes értékű fesztiválnapot nyújtsanak, minden színpad a szokott rendben vonultatja fel a fellépőket. Így például aki nem kíváncsi a Magyarországon (és a régióban) még nem látott „sarkvidéki majmokra”, fellépésük ideje alatt nyugodtan bulizhat a Beatrice vagy az EDDA Művek koncertjén…

A VOLT hosszú ideje kimagasló nemzetközi sztárprogramot kínál a közönségének, arra azonban korábban nem volt példa, hogy a világ éppen legkeresettebb zenekarai közül az egyik legnagyobb Sopronba igazoljon.

„Az elmúlt években már sokszor tettük magasra a lécet a VOLT Fesztivál nemzetközi line-upjával, hiszen sosem könnyű teljesíteni a közönségünk elvárásait. Azt azonban eldöntöttük, hogy a világ legnagyobb fesztiváljainak első számú headlinereivel több okból sem érdemes próbálkoznunk. Egyrészt a fesztivál infrastrukturális háttere kényelmesen 20-25 ezer vendég fogadásra alkalmas, ezt jelentősen bővíteni kellene ilyen esetekben. Másrészt a VOLT jegyárai európai mércével mérve alacsonyabbak, mint ami egy ilyen szuperprodukció meghívásához és kigazdálkodásához szükséges” – mondta el egy sajtótájékoztatón Fülöp Zoltán, a VOLT Fesztivál fő szervezője, hozzátéve, hogy ezúttal kénytelenek voltak kivételt tenni, hiszen az Arctic ma Európa legfontosabbnak számító rockbandája. És egy fontos információ: a tervek szerint Budapestről különvonat, az ország több pontjáról pedig buszok is indulnak július 6-án Sopronba az Arctic Monkeys fellépésére igyekvők kedvéért.

Na persze nem csak a brit banda lép fel a VOLT-on. Ismét láthatjuk a Hurts fellépését, harmadszor áll színpadra a Lővérekben a Thirty Seconds to Mars, érkezik a Nero és a Modestep, a Karnivool, a jelenleg világszerte toplistás Milky Chance, a You Me at Six, Birdy, élő produkcióval lép fel Netsky és Excision. A kissé más irányzatok rajongóit figyelmeztetjük, hogy érkezik a Sunrise Anevue, a Hatebreed, a The Afghan Whigs, a Foals, az MGMT, a Volbeat, a Bring Me the Horizon és a Morcheeba, Steve Aoki és Woodkid…

De a VOLT-ról tudni kell, hogy évek óta hagyomány, hogy a pazar nemzetközi felhozatal mellett a VOLT vonultatja fel a legtöbb magyar produkciót is. Idén sem lesz ez másképp. Érkeznek a magyar csapatok, a feltörekvőktől (Blaha Louisiana, Mary PopKids, Ivan & The Parazol és még sokan) a befutottakig (30Y, Vad Fruttik, Rúzsa Magdi, PASO, Irie Maffia, Intim Torna Illegál, Kiscsillag, Fish!, Kaukázus és még…).

A Nagyszínpadon két hazai banda lesz főműsoridős. A VOLT huszonegy éves történetében eddig közel húsz alkalommal lépett színpadra a legnépszerűbb rockbanda, a Tankcsapda, amely az idén ünnepli negyedszázados fennállását. A huszonöt éves születésnap alkalmából egy különleges show-ra számíthatnak a rajongók július 4-én este. A zenekar mellett a VOLT szervezői is készülnek a nagy alkalomra: többek között a VOLT-os Tankcsapda-koncerteket bemutató fotókiállítással is várják a csapatot és közönségét.

Szintén a Nagyszínpad vendége lesz és a megszokottnál is jobban várja a soproni koncertet a Quimby legénysége. Kiss Tibi és társai idén csak néhány, szívükhöz közel álló fesztiválfellépést vállaltak el. Ugyancsak érdekesség, hogy a VOLT történetében először lép színpadra Lajkó Félix és zenekara.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: davespertine.deviantart.com
Isten rögös útjain Fehér a „papír” előttem, fehér, mint a hó.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Barátság és kitartás a föld alatt 10 éves (volt) a zentai Ashen Epitaph

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Horda - Gyuszi (a jobb szélén) Akela utáni bandája
Zene, szabadság és béke 2. Interjú Pavelka Gyulával, az Akela zenekar alapító gitárosával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kányádi Sándor dedikál (fotó: Gergely József)
Sándor bácsi meséi Villámcsevej a szülinapos Kányádi Sándorral

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Resti Kornél (fotó: Gergely József)
„…ahol a keserű számban édessé ízesül…” Énekelt Versek Zentai Fesztiválja, ahogy én szeretem

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A nimfomániás után, szabadon Lars von Trier kétrészes, négyórás drámaorgiájában női szemszögből szemléltet egy szexuális széls...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mészáros Zita: Utazás a koponyám körül 2.0 Meglátni őt a trafikosnál, összenézni, és még ugyanolyan cigit is kérni felemelő érzés volt…

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kicsi vagyok Lehetek két-, húsz- vagy akár hetvennégy éves is, a szüleim szemében én mindig az ő kislányuk mar...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem ciki vizet inni! Biológiából majd minden év tananyagába bele van „csempészve”...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Carszkoje Szeló-i látkép
From Petersbourg with Love 5. Búcsú Szentpétervártól

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est maj28-jun3 + MAdt tábor felhívás Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból + MAdt tábor felhívás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Befekszem a tóba Fishing on Orfű 2014 | Orfű, Panoráma Camping | 2014. június 18-21.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A 300 000 órás kalandfilm Véget ért az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb kincskeresése

0 Hozzászólás | Bővebben +