:

Zene

:

A zenét mindenki szereti, és így vagy úgy mindenkire hatással van. Igaz, ez a hatás személyenként változik, mert van, aki a Depressziót szereti, és a tehetségkutatók legújabb üdvöskéitől a falra mászik, más meg Csajkovszkijért rajong, és az elektronikus zenével lehet kikergetni a világból. De a lényeg azért nem változik: mindenféle zene kivált belőlünk valamilyen érzelmet.

Hogy ez így van, abban valószínűleg nagyon is közrejátszik, hogy már a legelső élményeink is a hangokhoz köthetők. Már a fogantatásunktól kezdve zaj és ritmus vesz körül bennünket: anyánk szívdobogása, bélmozgása, légzése, járása az, ami a világról alkotott legelső tapasztalatainkat jelenti. Így aztán nem csoda, hogy a zene fölidézi a legkorábbi élményeinket, és ezáltal valamilyen érzést is kivált belőlünk.

Az is egyértelmű, hogy a zene nem a Beatlesszel meg a Rolling Stonesszal kezdődött, de még csak nem is azok a nagy zeneszerzők alkották meg, akikről annyit tanultunk általános iskolás korunkban. Már az ősember is zenélt meg táncolt, és a zene azóta is mindenhol ott van, ahol emberek vannak. Közösségformáló és gyógyító hatásai sem ismeretlenek. Ráadásul zenét hallgatni szinte bárhol, bármikor lehet: a buszon ülve, egy koncerten, séta közben, vacsora alatt háttérzeneként, egyedül vagy társaságban. Talán csak filmet nézni nem érdemes zenehallgatással egybekötve (persze meg lehet próbálni, de elég furcsa élmény lesni a föliratot az elnémított film alatt, miközben hangosan szól a rock 'n' roll).

Szóval sokféle zene van, és ezek mind máshogy hatnak ránk. Van, amely megnyugtat, a másik fölpörget, az egyiktől szomorú emlékek jutnak eszünkbe, a másik meg egyenesen fölvidít. Egy brit kutatás szerint a rockzenét hallgatók sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak a többi zene kedvelőinél – talán azért, mert az agresszivitásuk egy részét kiélik zenehallgatás közben, amire például egy Mozart-szonáta nem biztos, hogy alkalmas lenne.

A zenének mindig is nagy szerepe volt a vallásokban és a gyógyításban, például a sámánok is a zenéhez nyúltak, amikor transzba esni, esőt kérni vagy éppen gyógyítani akartak. Tulajdonképpen ők voltak az első zeneterapeuták: arra használták a dallamot és a ritmust, hogy elérjenek bizonyos változásokat a pácienseiknél.

Persze zenét hallgatni (vagy akár zenét csinálni) még nem jelent zeneterápiát, még akkor sem, ha egy-egy ilyen alkalom után úgy érezzük, többet tesz értünk a zene, mint akármilyen pszichológus akármilyen terápiája. Zeneterápiáról csak akkor beszélhetünk, ha a zene a gyógyítás eszköze, nem pedig maga a gyógyító erő. Tehát akkor, amikor nem a zene gyógyít, hanem a terapeuta, a zene pedig csak egy módszer, amelyet a terapeuta alkalmaz a céljai elérése érdekében.

Ezek a célok pedig (a pszichoterápia lényegéből adódóan) mindig a személyiség mélyét érintik: ilyen lehet például a szégyen vagy az alacsony önbecsülés oldása, a gyásszal vagy a magánnyal való megküzdés elősegítése, vagy a különböző félelmek földolgozása. Például ha egy hegymászó nagyot esik, és megsérül az idegrendszere, akkor a terapeuta nem abban kell hogy segítse a hegymászót, hogy az mielőbb újra megtanuljon beszélni, vagy visszanyerje az emlékezetét, hanem abban, hogy sikerrel földolgozza az őt ért (számára nagyon is fontos) veszteségeket: hogy jelentősen megváltozott a fizikai és mentális állapota, hogy akár soha többé nem mászhat meg hegyeket, vagy hogy a gyerekei ilyen magatehetetlen állapotban látják őt.

A zenének (illetve általában a művészeteknek) és a léleknek a kapcsolatáról Freud írt elsőként: tőle nem szokatlan módon a zeneszeretetet az elfojtott szexuális energiákkal hozta összefüggésbe. Szerinte amikor a művész megkomponálja a zenéjét, olyankor csökken a szexuális feszültsége, mert a fölgyülemlett energiáit kiéli, ráadásul egy társadalmilag elfogadott módon. Amikor pedig eljut a zene a közönséghez, azok ugyanezt a fölszabadító hatást élik át. (Ez, mondjuk, magyarázat lehet arra, hogy a lányok miért fekszenek le szívesebben az együttesekben szólózó srácokkal, mint azokkal, akik szabadidejükben rádiót szerelnek... Persze Freud sok kritikát kapott, amiért szerinte minden a szex utáni vágyra vezethető vissza, de azért általában érdemes elgondolkodni azon, amit mond.)

És azóta is töretlenül fejlődik a pszichoterápiának ez az ága. Az egyik legnagyobb előnye a szokásos (verbális, tehát beszéden alapuló) pszichoterápiához viszonyítva az, hogy megkönnyíti azoknak a problémáknak a kezelését, amelyek még nagyon korán, egy-két éves korig bezárólag keletkeztek. A pár hónapos kisbabák nyilván még nem tudnak sem beszélni, sem pedig nyelvben gondolkodni – ők valószínűleg csak átélik az élményeiket ahelyett, hogy darabokra bontanák őket, és ezeknek a daraboknak neveket adnának. Ha tehát ilyenkor történik meg egy trauma, a gyerek ezt nem tudja megfogalmazni még csak a gondolataival sem. Hiába van ezeknek a korai traumáknak nagy hatásuk a személyiség fejlődésére, attól még nem emlékezünk rájuk, és még ha sikerül is előhívni valamiféle élményt ezzel kapcsolatban, azt nem lehet szavakba önteni, hiszen nem gondolatokként, hanem összetett élményekként éltük át őket. A zene viszont egy egyetemes nyelv, nem kell hozzá a beszéd vagy a beszédértés képessége, itt élmények kommunikálnak egymással anélkül, hogy előbb szavakra egyszerűsödnének le.

Ez tehát a zeneterápia egyik nagy előnye. Egy ilyen terápia aztán többféle is lehet. A páciens hallgathatja a zenét (akár fölvételről, akár úgy, hogy a pszichoterapeuta zenél neki), és megfigyelheti, milyen élmények ébrednek benne. Ezeket aztán vagy megbeszéli a terapeutával, vagy egyszerűen művészeti formába foglalja az átélt élményt: lehet például rajzolni, festeni, táncolni (kihagyva ezzel a nyelvi kifejezést a dologból). Az is lehet, hogy a páciens nem hallgatja, hanem csinálja a zenét. Nem kell ehhez képzett zenésznek lenni, elég hozzá egy dob vagy szintetizátor (meg persze az énekhang, legyen az akármilyen hamis is) és a pillanatnyi hangulathoz illő improvizáció. Persze az, hogy a terapeuta zenél, általában nem választható el élesen attól, hogy a páciens is zenél: sokszor a dolog oda-vissza működik, a terapeuta zenéje által keltett érzéseket a páciens saját improvizációjával tükrözi vissza.

A zene tehát nemcsak egy jóféle szórakozási lehetőségként meg közösségformáló erőként, hanem pszichoterápiás módszerként is megállja a helyét, és persze nem elhanyagolható az érzésvilágunkra gyakorolt hatása sem. Egy német kutatás szerint sokkal kevesebb fájdalomcsillapítót kell adni azoknak a betegeknek, akik zenét hallgatnak. Nem túl bonyolult megfejteni, hogy miért van ez így: az emberek nyilván olyan zenét választanak, amelyről tudják, hogy megnyugtatja őket, és kellemes érzéseket ébreszt bennük, a jó közérzet pedig csökkenti a fájdalomérzetet.

És miközben a zene jótékony hatásai egyre szélesebb körben válnak ismertté, az iskolarendszer nem változik: a matek és a fizika „fontosabb” az éneknél és a zenénél. Utóbbiakon egyre kisebb a hangsúly, mondván, hogy ezek készségtárgyak, valaki vagy jó belőlük, vagy nem, fölösleges erőltetni. Pedig szerintem a reáltárgyak is pont ugyanennyire készségtárgyak, csak épp másféle készség kell hozzájuk. És ugyan megvan az előnye annak is, ha valaki sokat gyakorolja a matekot, de ki hallott már az integrálszámítás nyugtató vagy gyógyító hatásairól...? Egyáltalán nem biztos, hogy a zene hallgatása vagy akár létrehozása jobb hatással lenne ránk, vagy többet tenne az énünkért, mint – mondjuk – annak a kiszámítása, hogy milyen gyorsan halad egy test, ha ilyen meg olyan súrlódások érik, de az nagyon valószínű, hogy zenehallgatáskor sokkal jobban érezzük magunkat, mint a fizikaházi megoldása közben... és ez nem lehet véletlen! :)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
A pucsító picsák és a lineáris csoportszisztéma sem segít – mindent tarol a Face! Mivel úgyis divat utálni Amerikát, most nyugodtan kiönthetjük az epénket a hamburgerzabálókra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Masterdiploma félreértés szakon A nénik nem értik

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az igazság - utcakölkök Stockholmból
Mikor a fehér srácok magyarázzák, hogy mi vagyunk a feketék Utolsó interjú a rap-metal legendáival

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
TURBO – Pentagram A pentagram szó jelentése civilizációként és korokként változott.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Anti-Flag
Egy héttel később nyit a Fesztiválköztársaság Nem zárható le úgy egy tanév, hogy annak vége előtt ne tájékoztassunk benneteket arról, milyen pr...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A társulat (fotó: Fogarassy Fanny és Kovács V. Sára)
TheatReality Évadértékelő beszélgetés a Zentai Magyar Kamaraszínház színészeivel

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Rajz: Gröb Tamás
Szentiványi Edvárd: [... serial experiments x ...] experiment # 009

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Losonc Ágnes: A nap végén Pirosra festett körmödről pattog le a lakk, szinte csúnyán virít szép kis nőies kezedről...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Zene A zenét mindenki szereti, és így vagy úgy mindenkire hatással van.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ősi kelta bicikliösvény
UK komment: Tájcsere A februári otthonlétem baráti koccintásokkal és családi ebédekkel telt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est jun4-17 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Operában ivó énekesek Egy kicsit Hollywood, egy kicsit dráma, egy kicsit hallucinációkból köznaposított látomások árnya.

0 Hozzászólás | Bővebben +