: A társulat (fotó: Fogarassy Fanny és Kovács V. Sára)
A társulat (fotó: Fogarassy Fanny és Kovács V. Sára)

TheatReality

: A társulat (fotó: Fogarassy Fanny és Kovács V. Sára)
A társulat (fotó: Fogarassy Fanny és Kovács V. Sára)

Évadértékelő beszélgetés a Zentai Magyar Kamaraszínház színészeivel

Rövidesen itt a várva várt nyári szünet, vége felé járunk a tanévnek, s ezzel együtt a kőszínházak kapui is zárulnak erre az idényre. A Zentai Magyar Kamaraszínház is lassan pontot tesz idei évadának végére, és biztosan hallottatok az elmúlt ősz egyik legörömtelibb eseményéről, miszerint az akkor frissdiplomás színészosztálynak sikerült e Tisza-parti város hivatalos társulatává válnia. Nem is tudom, ki fogadta boldogabban a hírt, a helyiek, vagy a lehetőséget kapó művészek, mindenesetre jöttek, beköltöztek, alkottak, én pedig arra kértem őket, osszák meg velünk eddigi élményeiket. Ezúttal a társulat kilenc tagjából Dévai Zoltán, László Judit és Rutonić Róbert mesélt az első benyomásokról, színházakról, kulisszatitkokról és egyéb nyalánkságokról.

 

Ha jól számolom, már nyolc hónapja annak, hogy zentaiakká váltatok. Hogy érzitek itt magatokat?

Judit: – Hamar beilleszkedtünk, mindenki megtalálta a maga helyét, albérletét, és még októberben megkezdődtek a próbafolyamatok. A fösvényt készítettük először, s mindannyian nagyon igyekeztünk, hiszen ez volt az első nagy dobbantásunk Zentán társulatként. Úgy gondolom, a bemutatkozásunk egészen jól sikerült, legalábbis a visszajelzések alapján erre lehet következtetni. Ezután jött egy gyerekelőadás, a Sziget-kék, végül Kálló Béla rendezésében színpadra állítottuk az Egérfogót, ami nem olyan régen debütált. Sokat dolgoztunk, még többet tanultunk. Mostanra már megszoktuk a várost is, otthonosan mozgunk itt, és jól érezzük magunkat.

 

Milyen volt a nagyvárosi pörgést a kisvárosi nyugalomra cserélni?

Zoli: – Szokatlan. Persze az más tészta, hogy ez a változás kinek mennyire felel meg. Az újvidéki mindennapok után (ugyebár az egyetemi éveinket ott töltöttük, én pedig ott is születtem, és ezidáig ott is éltem), ki jobban, ki kevésbé bírja ezt a kisvárosi légkört, amibe belecsöppent. Nem azt mondom, hogy nekem nem szokott hiányozni a nagyváros, de habitusomból kifolyólag most valahogy jobban érzem magam Zentán. Számomra ez a nyugalom, ami itt körülvesz, ebben a pillanatban éppen megfelel. Ha megkérdeznél mondjuk holnapután, lehet, hogy nem ezt válaszolnám, de jelenleg így érzek. Emellett nyilván hiú a színész, és jólesik az embernek, amikor megismerik az utcán. Ez itt már megtörtént egy párszor. Sőt, a Mojóban már látatlanul is felismernek bennünket. Mikor legutóbb ott vacsoráztunk, s a pincér már a harmadik kör kaját hozta ki nekünk, a konyhán azonnal kérdezték, hogy megint itt vannak a színészek, ugye? (röhögés)

Judit: – Amikor a sokadik köcsögös sajtot rendeltük. Mert náluk általában az a menü.

Zoli: – Igen, és ezért most ingyen köcsögös sajt jár nekünk, amiért ilyen jó reklámot csinálunk a Mojónak. (röhögés) De komolyra fordítva a szót, jó itt Zentán, feltaláltuk magunkat.

Robi: – Ráadásul szerintem Zenta tökéletes hely az alkotásra. Olyan nyugalommal, olyan bensőséges hangulattal rendelkezik ez a város, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy művész el tudjon merülni a munkájában. Itt kiegyensúlyozottnak érzem magam. Nem nyel el, mint egy nagyváros, nem is veszek el benne, s úgy gondolom, megtaláltam a helyem ebben a közegben. Nyilván ahogy az ember építi önmagát, a színházat, meg a környezetét, folyamatosan változik, és előbb-utóbb valami másra vágyik, de most, ahogy ebben a kiváltságos helyzetben létezünk, nagyon jól érezzük magunkat. Jót tesz nekünk, hogy kevesebb felé szóródik szét a koncentrációnk, s ennek köszönhetően jobban tudunk összpontosítani a színházra, és annak a konstruálására. Szeretem ezt a várost. Szép, és tudok belőle meríteni. Kimegyek a Tisza-partra, sétálok egyet, és máris úgy érzem, hogy feltöltődtem energiával. Amit ettől a várostól kapok, azt a színpadon is kamatoztatni tudom. Egy szó mint száz, nagyon pozitívan élem meg az ittlétet. Azért elkezdtünk ám beszélni, szétbeszéljük a diktafont!

Nem baj, hoztam csereelemet! (röhögés) Számítottam rá, hogy húzós beszélgetésünk lesz, meg fogjátok tölteni ez egész Képes Ifit!

Zoli: A Zentai Magyar Kamaraszínház elfoglalja a Képes Ifit!

 

Ha mindannyian itt lennétek, különszámot kellene kiadni miattatok! Örülök, hogy inspirálónak találjátok a várost. A Zentai Magyar Kamaraszínház előadásai mellett más színházak munkáiban is részt vesztek?

Zoli: – Státuszilag a Zentai Magyar Kamaraszínház színészei vagyunk.

Judit: – Viszont néhányan még az akadémista évek alatt szerepet kaptunk az Újvidéki Színház különböző produkcióiban, például a West Side Storyban, meg az Opera Ultimában. Ezek az előadások már Zentára szerződésünk előtt is futottak, s mivel repertoáron maradtak, ugyanúgy részt kell venni bennük, ahogy eddig is. Ez aprólékos szervezést, és nagyfokú alkalmazkodást igényel. Ráadásul most kezdődik a vendégjátékok és a fesztiválok időszaka, amikor egymás után jönnek a szereplések, és olyan sűrű a naptárunk, hogy nem lesz két-három szabad napunk sem.

Zoli: – Emellett Virág Gyuri meg én Temesváron is játszunk, Borisz és Emese pedig Szabadkán.

Robi: – Ezekre a vendégszereplésekre a zentai színház természetesen elenged bennünket, és mindegyik intézmény vezetősége próbálja gördülékennyé tenni számunkra az ingázást. Nagyon nehéz összhangba hozni a színházakat, a színészeket és a repertoárt, de szerencsére mindig mindenkinek sikerül ott lennie, ahol kell.

Zoli: – De mielőtt bárki is félreértené, nagyon jó dolog, hogy ennyi helyen játszunk, és örülünk, hogy más színházaknak is kellünk ilyen szinten és ilyen formában.

Judit: – Meg egyébként is színészi lételem, hogy szanaszét legyen az ember.

Robi: – Másrészt komoly tapasztalatszerzés is ez számunkra. Beleláthatunk más színházak működésébe is, és olyan dolgokat tanulhatunk, amelyek építő jellegűek tudnak lenni, s amelyeket aztán az itteni munkánk során is hasznosíthatunk. Mert a zentai színházat mi mindannyian közösen építjük, alakítjuk, fejlesztjük. A társulat, a vezetőség és a zentaiak együttes erővel próbálják ezt a színházat erősíteni és szépíteni.

 

Szakmailag milyen évad áll mögöttetek?

Judit: – Készüljön bármilyen előadás is, az a színésznek mindig hasznára válik. Így az elmúlt évad előadásaiban is kiváló tapasztalat volt dolgozni ezekkel az emberekkel, ezeken a darabokon. Nekem az Egérfogó volt a kedvencem mint próbafolyamat és mint előadás egyaránt. A zentai közönség pedig igazán lelkes és odaadó. Nagyon szeretik A fösvényt, a gyerekek meg rajonganak a Sziget-kékért. Készült is egy felvétel, amelyben azt kérdezik tőlük, hogyan látják ők az előadást. Meglepően zseniális válaszok születtek: minden apró részletet tudtak követni, s nagyon jól megértették a darab mondanivalóját.

Az Egérfogót sajnos még nem volt alkalmunk olyan sokat játszani, de eddig pozitívak a visszajelzések. Szerintem szakmailag mindenféleképpen jó évadot tudhatunk magunk mögött.

Zoli: – Egyébként láthatod, hogy mennyire törekedtünk a változatosságra, s hogy milyen sokféle előadás szerepel a repertoáron. Kezdtünk egy klasszikussal, folytattuk egy gyerekelőadással, majd kipróbáltuk magunkat a krimi műfajában is. Egyik sem olyan, mint a másik, mindegyikhez másképp kell hozzányúlni, és ahogy Juca is mondta, mindegyikből tanultunk valamit. Egymástól merőben eltérő karaktereket játszottunk mindnyájan ebben az évadban, ami nagy kihívás volt számunkra. Ha mégis ki kellene emelnem egy számomra meghatározó alakítást, A fösvény Harpagonját említeném. Azt hiszem, kevesen mondhatják el magukról, hogy huszonnégy évesen ezt a szerepet eljátszhatták egy profi színházban. Arról most nem szeretnék beszélni, hogy ez milyen alakítás volt, ezt majd mások eldöntik és megmondják. Mindenesetre én nagyon szeretem ezt a figurát, és minél többet játsszuk ezt a darabot, annál közelebb érzem magam hozzá.

Robi: – Tényleg jól átgondolt repertoár született ebben az évadban, s a közönségnek megadtuk a választás lehetőségét, mindenki találhatott az ízlésének megfelelő előadást. Juca említette az Egérfogót, Zoli A fösvényt, én pedig nem mehetek el szó nélkül a Sziget-kék mellett. A vajdasági színházak többsége (a gyermekszínház kivételével) ritkán tűz műsorra gyerekdarabokat, s mi a Sziget-kékkel az ovis és kisiskolás közönséget céloztuk meg. Rengeteget tanultam belőle, hiszen egy ilyen előadáshoz egészen más hozzáállás szükséges, és a gyerekek reakcióira sem lehet előre felkészülni. Ráadásul lehetőséget kaptam arra is, hogy megtervezzem és kivitelezzem a darabhoz szükséges kosztümöket. Azt hiszem, több-kevesebb sikerrel meg is oldottam a feladatot.

Judit: – Több sikerrel!

Robi: – Szerencsére a vezetőség nyitott mindenre, és támogatják az elképzeléseinket. Ha valamit ki szeretnénk próbálni, megadják rá a lehetőséget. A mi színházunk egyébként is úgy működik, hogy amit meg tudunk csinálni magunk, azt el is végezzük. Színészek mellett díszletmunkások és kosztümösök is vagyunk egyben, s ez nincs is ellenünkre, hiszen az ember így fogja tisztelni, becsülni és érteni, hogy a színház nem csupán a színészből áll.

 

Az ötletelés, a kreatív rész a tiétek, vagy a megvalósítás is?

Zoli: – Előadástól függ. Például A fösvényben volt egy kosztümtervezőnk, Mikus Anita. A Sziget-kékben Robi tervezte a kosztümöket, nagyrészt ő is készítette őket, azzal, hogy van egy varrónőnk, aki segíteni szokott a kivitelezésben. Mondjuk az Egérfogónál szerencsénk volt, ott a díszletet meg a jelmezeket a kecskeméti Katona József Színháztól kaptuk. De egyébként nagyjából mindenben benne van a munkánk, legyen szó színpadépítésről vagy a kellékek beszerzéséről, illetve gyártásáról.

Robi: – Ez együtt jár a darabok működtetésével. Nemcsak játszunk, hanem ha kell, színpadot pakolunk, bontunk, kosztümöket mosunk, vasalunk, varrunk. Bár időnként több energiát igényelnek ezek a feladatok a kelleténél, egyelőre működik ez a felállás, csapatépítő jelleggel tekintünk rá, s majd kiderül, hogy mennyire lesz megvalósítható hosszú távon.

Judit: – Nem is lehetett ezt másként megoldani. Az, hogy kilenc ember ide kerülhet, nagyon nagy szó volt anélkül is, hogy egy egész stáb álljon a hátunk mögött. Persze a vezetőség igyekszik egyre jobbá tenni a körülményeket, így van már egy hang- és egy fénytechnikusunk, akik besegítenek minden másba is, és van néhány hölgy is, akik mosni, vasalni segítenek, hogy nekünk ennyivel kevesebb dolgunk legyen. Mindenki azon van, hogy minden a helyén legyen, ám ez sokszor tényleg olyan őrülettel jár, főleg bemutatók előtt, hogy az ember már-már azt sem tudja, hogy hívják. Egyébként, ha lenne egy csomó díszletmunkásunk meg sminkesünk és fodrászunk, akkor is lenne felfordulás, úgyhogy a hiányuk nem jelent semmit.

Robi: – Ettől szép a színház.

 

Ahogy az előbb a gyerekekről beszéltetek, az jutott eszembe, hogy működött, s jelenleg is működik itt egy diákszínjátszó csapat. Nektek a rengeteg elfoglaltság mellett jut rájuk energiátok?

Zoli: – Most pont azzal a három emberrel beszélgetsz, akik nem foglalkoztak velük olyan sokat, de egyébként természetesen őket sem hanyagoljuk el. Nešić Máté és a Kucsov Borisz kollégáink dolgoztak a zentai diákszínjátszókkal, meg is született az Adrien Mole c. előadásuk. Lőrinc Timi kolléganőnk pedig néhány szabadkai diákszínjátszóval készített egy előadást, és próbaterem híján a Zentai Magyar Kamaraszínház fogadta be őket, így igazából ez a produkció is a miénk. A Föld nélkül c. előadásról van szó, amit nemrég mutattak be Zentán. Nem mellesleg mindkét darab nagy sikert aratott az idei KSZV-n, és az amatőr szemléről is szép díjakat hoztak haza.

Robi: – Ez is az ittlétünkhöz tartozik. Mikor felmerült, hogy profi színészek érkeznek ebbe az intézménybe, nyilván nem csak azt jelentette, hogy előadásokat fogunk színpadra állítani. Egy sokkal tágabb programról van szó, amelybe beletartozik a tájolás és az utánpótlás-nevelés is. Feladatunknak érezzük, hogy eljuttassuk a színházat a környező falvakba is, és szándékunkban áll annyit foglalkozni az ittlévő tehetséges fiatalokkal, amennyit csak tudunk.

 

Ami a következő év darabtermését illeti, mesélhettek róla?

Zoli: – Jó lesz! Nagyon jó lesz!

Judit: – Igazából még mi sem tudjuk, mire számítsunk. Ebben a színházban nagyon jól működik a titoktartás, és az igazgatónk egy nagyon óvatos, nagyon megfontolt ember, aki csak akkor ad ki a kezéből valamit, amikor az már tényleg biztos, és háromszor át van gondolva.

 

Szóval maradjunk annyiban, hogy jó lesz.

Mindenki egyszerre: – Jó lesz, biztos, hogy jó lesz, mindig minden jó lesz!

Robi: – Felfogás kérdése. Minden a fejben dől el! (nagy röhögés)

Judit: – Na, csak előkerült az aranymondás!

Robi: – Folyton ezzel keserítem a többiek életét, mert hogy mindenre az a válaszom, hogy mindent lehet, hisz minden a fejben dől el!

 

Akkor az is ott dőlt el, hogy júniusban újabb előadás kerül terítékre?

Zoli: – A társulat minden tagja jelen pillanatban még az Újvidéki Akadémia mesterszakos hallgatója. Ahhoz, hogy diplomát szerezzünk, a különböző vizsgák mellett mindenkinek el kell készítenie egy monodrámát vagy egy kétszemélyes drámát. Jucus meg én az utóbbit választottuk, és épp Sárosi István Gyilkos etűdök c. darabján dolgozunk minden erőnkkel. Mivel nyáron Tanyaszínházazunk, úgy döntöttünk, most kell rádobnunk két lapáttal, és június 28-án előrukkolunk az előadással.

Judit: – Tervezgetjük már egy ideje, tologattuk ide-oda a dátumokat, hiszen irtó nehéz feladat több előadáson egyszerre dolgozni. Most viszont, ha törik, ha szakad, színpadra állunk vele. Egyébként Borisz is épp a saját előadásán dolgozik. Ő egy nappal a mi tervezett bemutatónk után, 29-én adja elő a darabját a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban.

 

Ha nyilvános lesz, biztosan meg fogom nézni!

Zoli: – Gyere, várunk! És persze a kedves közönséget is!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

1 Hozzászólás

27. :)

Szólj hozzá

:
A pucsító picsák és a lineáris csoportszisztéma sem segít – mindent tarol a Face! Mivel úgyis divat utálni Amerikát, most nyugodtan kiönthetjük az epénket a hamburgerzabálókra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Masterdiploma félreértés szakon A nénik nem értik

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az igazság - utcakölkök Stockholmból
Mikor a fehér srácok magyarázzák, hogy mi vagyunk a feketék Utolsó interjú a rap-metal legendáival

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
TURBO – Pentagram A pentagram szó jelentése civilizációként és korokként változott.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Anti-Flag
Egy héttel később nyit a Fesztiválköztársaság Nem zárható le úgy egy tanév, hogy annak vége előtt ne tájékoztassunk benneteket arról, milyen pr...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A társulat (fotó: Fogarassy Fanny és Kovács V. Sára)
TheatReality Évadértékelő beszélgetés a Zentai Magyar Kamaraszínház színészeivel

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Rajz: Gröb Tamás
Szentiványi Edvárd: [... serial experiments x ...] experiment # 009

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Losonc Ágnes: A nap végén Pirosra festett körmödről pattog le a lakk, szinte csúnyán virít szép kis nőies kezedről...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Zene A zenét mindenki szereti, és így vagy úgy mindenkire hatással van.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ősi kelta bicikliösvény
UK komment: Tájcsere A februári otthonlétem baráti koccintásokkal és családi ebédekkel telt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est jun4-17 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Operában ivó énekesek Egy kicsit Hollywood, egy kicsit dráma, egy kicsit hallucinációkból köznaposított látomások árnya.

0 Hozzászólás | Bővebben +