KMV-vers - I. díj - Kiss András

(cím nélkül)

Amikor először találkoztam vele, az az érzés olyan volt,

mint egy csóró olajkutatónak a kopár földön egy olajfolt.

Ő nekem az elsődleges zsánerem,

csak szájra való, mégsem veszi be a bránerem.

Amikor csak tehetem, kihasználom,

és nem haragszik meg érte,

akkor sem, ha a háta mögött grimaszt vágok.

Hogy éjjel-nappal vele éljek, azt is a sors kérte,

s nekem megérte.

Szeretem, mert nem tiltakozik soha,

mert akármit kimondhatok, ha velem ott van.

Szeretem, mert nem ám egy ostoba lány,

nem tágít, ha én bunkó is vagyok, vagy otromba.

Nem beképzelt, nem nagyravágyó, nem fitogtató,

én imádom, ő is engem, pedig nem is vagyok izmos CrossFit-oktató.

Nem dob magára betonkeverőnyi, brutális mértékű sminket,

amíg élünk, itt lesz, szerelmes vagyok fejtetőig.

Nála kizárva a hiszti, max rajta keresztül habisztizek.

Ilyen lányra vársz már régóta?

Nem kell neki soha fizetnem: „Whisky meg két kóla!”

Ki, mi lehet ez? Hamarosan kitudódik, ígérem, izgi lesz.

Ő az én pesztrám, de nem Petrám,

nem olyan, hogy minden hülyeséget elvár.

Átjárta már minden magyar ember száját,

ennek ellenére is úgy hívom: Egyetlen drágám.

Már akkor ott volt velem, mikor még ittam az anyatejet.

Kimondom nyíltan, így van, és így is marad,

IMÁDOM A MAGYAR NYELVET!

Bonjour!

Je m'appelle András, a telóm nem Apple,

s mondd, a személyem más lett ettől?

A drog az internet, az elektronika a fecskendők,

ezt észre sem vesszük, természetes, már nincs is megmentő.

Így telik el nap, hónap és esztendő,

A gyerekek csemeték, de ha ez így megy tovább,

ebből nem lesz erdő.

A fiatalok figyelik, mi folyik az elektromos

nagyvilágban.

Pár év múlva már a csecsemők, és nem a telefonok

lesznek applikálva.

Boldogság

Egydarabcsokoládé, a keserűkávétengerben,

valamilyenösszeesküvés, amitmárrégterveztek,

összeesküvés, amiegyszercsakkirobban,

arosszatelnyomja, a jóvalkecsegtet.

Medvénekszamóca, Kecskénekkáposzta,

narkósnakdróga, kannak, ha pározhat,

politikusnakcsalás, burzsujnakpénz.

Ezttudom, de mégisúgyfurdalmég

az a gondolat, milyenlehetennek-annak.

„Tessékegytáblacsoki, a boldogsághormonokebbenvannak!”

Szolisszöszipláza-sziszának a style szeszély,

nikotintólsárgaszakállúcsövesneknemkellboldogság, csakszeszmég.

Miszabjukmeg, hogyazéletbenboldogokvagyunk-e,

hogykielégülten, vagymegbánássalhalunk meg.