: Varga Emma
Varga Emma

KMV-humoreszk-2. díj-Varga Emma

: Varga Emma
Varga Emma

KMV-humoreszk - 2. díj - Varga Emma, Óbecsei Gimnázium

 

Egy gimnazista vallomása

Reggel 5:00 – csörög az óra, és én kipihenten, vidáman ébredek, kipattanok az ágyból, mint egy nikkelbolha, hogy iskolába indulás előtt még egyszer átismételjem a tananyagot, amelyet tegnap délután gondosan megtanultam.
Az iskolába szokás szerint már 7-re beér az osztályunk, nehogy lekéssük a fél nyolckor kezdődő tanítást. A délelőtt az iskolában nagyon gyorsan elrepül, mivel izgalmasabbnál izgalmasabb órák követik egymást. Mikor az izgalom már a tetőfokára hágna, csalódottan vesszük tudomásul, hogy milyen gyorsan múlt el a nap, és könyörgünk tanárainknak, hogy tartsanak plusz órákat, és minden lyukasórát tömjenek be, nehogy kárba vesszen az a drága idő, amelyet agytágítással tölthetnénk el.

Most, hogy a tisztelt tanáraink megnyugodtak, rátérhetünk a valóságra. Hazudtam. Nem is kicsit. Nem is először. De az vesse rám az első követ, aki még nem! Az óra valóban ötkor csörög, de mintha egy másik dimenzióból hallanám. Álmos vagyok és nyűgös, de nem az én hibám. A Facebooké. Meg az interneté. Az éjjel kissé elragadtattam magam. Ólommadárként vánszorgok ki az ágyból, azt se tudom, milyen nap van. Találomra bedobok néhány könyvet, füzetet a táskámba. Ismétlés? Minek? Tudományosan bizonyított, hogy minél többet tudunk, annál többet felejtünk. Viszont, ha keveset tudunk, kevesebbet is felejtünk. Akkor meg minek erőltetni az egészet?

A téli és nyári szünet fogalmát diákként úgy értelmezzük, mint a lazítás, lustálkodás, végtelen pihenés és semmittevés varázslatos időszakát. Ez jár nekünk, mert megérdemeljük. Az elszenvedett fáradságért. Olyan ez, mint egy euforikus állapot, melyből nem szeretnénk felébredni.
Egyébként ezekről a bizonyos szünetekről azt kell tudni, hogy nagyon hamar, észrevétlenül elmúlnak, mintha nem is lettek volna. Akár egy atomvillanás. Általános iskolában a szünetek három hónapig tartottak, amiben még unatkozni is volt időnk. Ellenben most a szünetet három hétként érzékeljük, amikor még az eltervezett dolgokra sem jut idő. Diák tervez, de az oktatási miniszter korlátokat szab. Mert neki lehet. Pedig ő sem tud mindent. Nagyon nem. Arculat- és szemléletváltozás kellene. A szünet viszont túl gyorsan elröppen.
Erre a természetellenes jelenségre kizárólag az lehet a magyarázat, hogy minden, ami jó, sajnos gyorsan véget ér. Ami rossz, az meg tart és tart, mint egy végtelen perc.

Minden szünet után új félév jön, esély az újrakezdésre, amely felkínálja a lehetőséget, hogy tiszta lappal kezdjünk, vagyis inkább üres naplóval. Ez az újra bezúgás kaotikus időszaka. Kár azért a fáért, amiből a mi naplónk készült. Még az elkészítése során is több munkát fektettek bele, mint amennyit mi befektetünk, hogy dicséretes érdemjegyekkel díszítsük. Viszont ellensúlyozásul hosszú hiányzási listákkal töltjük meg hétről hétre, vagy inkább nap mint nap, már csak udvariasságból, figyelmességből is, hogy osztályfőnökünk biztosan ne unatkozzon. Működik az iskolakerülő kommandó. „Hol voltatok?” – már csak egy költői kérdés, mely elhagyja az oszink száját.

Osztályunk számára elérkezett az utolsó félév, a végső alkalom, hogy bizonyítsuk tudásunkat vagy inkább nemtudásunkat az esetek többségében. És ezzel élünk is. Feleléseink komoly színészi teljesítményt mutatnak. Hogyan elmondani, amit nem tanultunk meg, elhúzni az időt, a súgó képességeire hagyatkozni, jó kifogásokkal előrukkolni stb.

Időben visszatekintve azt mondhatom, hogy nagyon gyorsan eltelt ez a négy év. Sok mindent megtanultunk, vagy megtanulhattunk volna, ha lelkiismeretes diák módjára odafigyeltünk volna a tanítási órákon a bennünket ráncba szedni igyekvő tanárainkra, akiknél gyakran elpattant egy húr, látva azt, hogy kezelhetetlenek vagyunk. Még az a szerencse, hogy a gimihez közel van a zeneiskola, így nem kellett messzire menni új húrért...

Megtörésünkre tanáraink a világ leghíresebb terrorszervezetei által kidolgozott és tökéletesített technikákat vetették be nap mint nap, hogy minél jobban megóvják idegrendszerük romjait.

Ennek ellenére elmondhatom, hogy sok mindent elsajátítottunk. Nap mint nap felkeltünk, és túléltünk, hogy ismét lefekhessünk. Megtanultuk, hogyan teljen el kellemesen a nap, hogy ne kelljen semmit se csinálni. A tanuláshoz úgy álltunk hozzá, hogy más is odaférjen. Az otthoni munkához szintén. Ebben a szüleink is asszisztáltak, mondván, ne csináljon szegény gyerek itthon semmit, úgyis annyi tanulnivalója van. De ezért nem haragszunk rájuk. Közben tökélesen kifejlesztettük a lapszéli rajzolás művészetét, a suttogás technikáját és a puskázás minden lehetséges módszerét, néha több, máskor kevesebb sikerrel. Kombinált technikánk megmentett több tanulót, nem a hófúvástól, hanem a bezúgástól. Nagy újításokat vezettünk be a puskázás terén, mely módszerek valószínűleg az Unióban is megállják a helyüket. Mert oda tartunk. Csak nehogy akkor érjünk oda, mikor már mindenki ott lesz. Mert az utolsóknak csak a csont marad.

Az ellenőrzők elhalasztására irányuló kampányainkat még a politikusok is megirigyelhetik. Mert valljuk be, ezt-azt tőlük is megtanultunk. És itt nem csak a mellébeszélésre, meg a hitegetésre gondolok. Mi nem ígértünk semmit, de azt maradéktalanul betartottuk. Mindemellett az évek folyamán nagy filozófusokká képeztük ki magunkat. Nyilvánvalóan ennek köszönhető az, hogy sokszor feleslegesnek éreztük az órákon való részvételt. Filozófiai tudásunkat a következő széles körű gondolkodásmóddal támasztom alá: Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra, hátha holnap már nem kell megtenned! Vagy ha tanulni van kedvem, leülök a gép mellé, és megvárom, hogy elmúljon. Akkor tünetmentes leszek mellékhatások nélkül, és nem számolgatok, hogy mit kéne még megtanulnom.

Matematikából hasznos tudásra tettünk szert a körív témakörével kapcsolatban, amit mi gyakorlatban úgy alkalmaztunk, hogy a munkát a lehető legnagyobb ívben kerültük el.

Más tantárgyakból is átértékeltük az ismereteket, persze a magunk javára.

Osztályközösségünk messze földön ismert, vagy legalábbis iskolánk keretein belül hírhedt, az átlagtól magasan eltérő óralátogatási vagyis inkább órakerülési szokásairól, amelyekről ódákat zeng a tanári kar. Habár nem kell ezt lebecsülni, hiszen mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Amikor a tanítási órákat lazára vettük, a környékbeli „kulturális intézményekbe” tettünk látogatást, mit sem törődve az igazolatlanok számával. Legalább kellemesen múlt az idő, és tovább bővítettük ismereteinket más témakörökben.

A gimit befejezve a legrosszabb esetben pincérek bármikor lehetünk, hiszen a kínálatot és az árakat pontosan ismerjük.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Rúzsa Róbert
Oláh Dóri grafikái Oláh Dóri grafikái az idei KMV beszédművészeti vetélkedőinek résztvevőiről

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A szervezők
A 2014-es KMV-gála műsorterve és beszédei avagy Miért nincsenek rendes műsorvezetők a gálán?

0 Hozzászólás | Bővebben +
Gutasi Lukacs:
KMV-2014 képekben KMV-2014 képekben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Patarica Ildikó
KMV-MNT-pályázat-3. díj-Patarica Ildikó KMV-MNT-pályázat - 3. díj - Patarica Ildikó

0 Hozzászólás | Bővebben +