Iron Maiden @ Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

Iron Maiden @ Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

fotó: Török Tamás (www.hardrock.hu)

 

Hatalmas várakozás előzte meg az Iron Maiden budapesti koncertjét, melyre a jelenlegi Maiden England 2014 Tour keretein belül került sor. A legendás brit együttes visszatérő vendég, még ’84-ben játszottak először Magyarországon, a mostani a 11. alkalom volt. A helyszín ezúttal a Papp László Budapest Sportaréna, a végeredmény pedig abszolút telt ház: az összes jegy elkelt, maximum a sportcsarnok előtt ácsorgó nepperektől szerezhetett az illető, ha mindenáron be akart jutni.

Az odaúton érdekesen vizslattak minket az emberek, eléggé szokatlanul nézhettünk ki mind egyenpólóban, de a stadionhoz érve már semmi feltűnő vagy kivetnivaló nem volt a kinézetünkben: eggyé váltunk a tömeggel. A közönséget nagyrészt az idősebb generáció tette ki, de bőven képviseltette magát a fiatalabb nemzedék is. Nem számított a nem vagy a kor, a legváltozatosabb emberek ácsorogtak kint maidenes pólóban a sorukra vagy a sörükre várva.

Az előzenekar most is a New York-i thrash metal csapat, az Anthrax volt, melyről sajnos sikerült jócskán lekésnünk. Megkíséreltük átverekedni magunkat az egyre sűrűsödő tömegen, elsuhanva a pofátlanul drága merch-pult (egy póló 9500 Ft/db) mellett, majd a szükséges sörmennyiség beszerzése után meg is találtuk a saját ülőhelyes szektorunkat, de mire beérünk, a csapat már búcsúzkodott. Ha a koncertből nem is, de a tapsból emberesen kivettük a részünket, kár, hogy ilyen későn érkeztünk. Kezdetét vette a díszletcsere, addig viszont bőven volt mit bámulni: kiváló ülőjegyet biztosítottak nekünk, tökéletes rálátásunk volt a színpadra. Kicsit jobban szemügyre tudtam venni a tömeget, és furcsamód sokan pereccel, zacskó pop-cornnal ültek be a nézőtérre, de jócskán akadtak elmaradhatatlan telefonbuzerálók is, akik önmagukat fotózták/fotóztatták a színpaddal a háttérben, vagy percenként közvetítették az eseményt a közösségi oldalakon.

A pakolászás nem tartott sokáig, pontosan fél 9-kor egyszerre csak véget ért a hátteres zeneegyveleg, és elsötétült a színpad. A két, oldalt elhelyezett kivetítőn egy kisfilm kockái kezdtek peregni havas tájakról és jéghegyekről, felelevenítve ezzel a Seventh Son of a Seventh Son album képi világát, melyre az egész kétszintes színpadi díszlet is épült. Kékes fények villantak fel, majd a közönség egyre erőteljesebb skandálása közepette, feltörő lángoszlopok és jókora robbanás kíséretében színpadra állt a banda. Még levegőhöz sem tudtunk jutni, s Bruce Dickinson énekes már bele is vágott a Moonchild kezdősoraiba, stílusosan frakkban. Kellett egy kis idő, mire a tömeg felocsúdott, és teljesen átjárta őket az igazi Maiden-feeling, a Can I Play with Madnessnél már megindult az együtt éneklés, karok lendültek a magasba. Bár az elején csak bátortalanul bólogattam a zene ütemére, lassan engem is magával ragadott a hangulat, és bár ülőhelyem volt, a The Prisonernél már jobb híján a lábammal dobogtam, a kezemmel vertem az ütemet a térdemen. A közönség végre belendült, végre megtalálta a hangját, és a 2 Minutes to Midnight kezdőtaktusaival immáron megkezdődött az igazi tombolás. A Revelations, majd a The Trooper következett, ahol nem maradhatott el a már jól megszokott brit zászlólengetés sem, századfordulós, katonai egyenruhában. Még tapsolni sem nagyon volt lehetőség két szám között, a zenekar veszett tempót diktált. Zöld fények pásztázták végig a tömeget, a színpadra vörös köd borult, melyből lassan kibontakozott egy óriási, szarvas ördögfigura. Hatalmas ováció keretében szó szerint elszabadult a pokol, a The Number of the Beasttel folytatva az estet, jócskán bevetve a pirotechnikai elemeket is. Habár viszonylag magasan ültünk fent, de még így is megcsapott minket a hatalmas hő. Egyre erőteljesebb lett a dobogás, a lábaink kezdtek önálló életet élni, ahogy a headbangelést sem voltunk képesek abbahagyni. Egy szusszanásnyi időnk volt csak, mielőtt elragadott volna minket a Phantom of the Opera, ahol ezúttal egy maszkos orgonistalány személyével egészült ki az állandóan váltakozó díszlet. Ezt a Run to the Hills követte, amely számomra a koncert egyik csúcspontja volt, ezer meg ezer hang csatlakozott az énekeshez, miközben a színpadon az együttes védjegyévé vált kabalafigura, Eddie riogatta a tömeget szó szerint óriáskivitelben. Egy pillanatra sem nyughattak a kezek és a lábak, kezdetét vette a Wasted Years, majd a sokak által várt Seventh Son of a Seventh Son akkordjai is felcsendültek végre. Dickinson Drakula-fazonra igazított hajjal vonult fel, hogy egy óriási Eddie-szobor előtt a teljes eksztázisig hajszolja a nézőket. A zenészek lábai alatt sejtelmes, kékes füst kavargott, mely csak még inkább nem e világivá tette az egész összképet. Megbabonázva meredtem a szobor fel-felvillanó szemébe, egyszerűen hátborzongató volt az összhatás, melyet díszletként még két hatalmas gyertyatartó is kiegészített oldalt. Még mindig centis libabőrök sorakoztak a karomon, amikor belevágtak a Wrathchildba, és még egy jó idő volt, mire el tudtam kapni a fonalat, közvetlenül a reszketve várt, árnyjátékkal kísért Fear of the Dark előtt. Bár életemben még soha nem voltam Maiden-koncerten, de mégis ez a szám az, amit legtöbbször pont élőfelvételen hallgattam, és mindig is szerettem volna a részese lenni az élménynek, amikor mind, egyszerre… Muszáj volt végigpásztáznom a közönséget, és természetesen bekövetkezett, amitől a leginkább tartottam: öngyújtó helyett telefonképernyők villantak fel a kezekben, csupán néhány Zippo fénye pislákolt a nagy tömegben. De még ez a kis csalódás sem tudta tönkretenni ezt a monumentális dalt, a közönség végig együtt énekelt, összekapaszkodva, fáradhatatlanul. Itt jött el az a pillanat, amikor azt hittem, ennél már nincs feljebb, mert ezt nem lehet felülmúlni. És… de. Jégszobrok emelkedtek ki a díszletből Eddie egy újabb óriási inkarnációjával karöltve az Iron Maiden c. track ütemeire. Az gigászi szobor egy magzatburkot tartott hatalmas kezében, melyben egy ember mozgott, és próbált egyre kitörni. Érződött kissé, hogy ez már lassan a finálé, a szám végén Janick Gers is jó alaposan megpörgette a gitárját a levegőben, néhány kisebb relikvia is landolt a közönség sorai közt, majd a tagság egy csokor köszönömmel távozott is a deszkákról. Természetesen azonnal beindult a visszázás, és nem is kellett sokat várni, hogy a hangszórókból felharsanjon Churchill II. világháborús beszéde, amely az Aces Hight vezette fel, szintén videoanyaggal kísérve a kivetítőkön. Dickinson itt stílusosan pilótasapkát nyomott a fejébe, úgy futkosott végig a színpadon a lángszórók kereszttüzében. Az utolsó két szám, a The Evil That Men Do és a Sanctuary hasonlóan megmozgatta a közönséget. A végén még egy brit zászlós alsógatya is landolt a porondon, amivel az énekes nem nagyon tudott mit kezdeni, így inkább Gers gitárjára húzta. A búcsúzkodásnál nem maradt el az ajándékeső sem: Nicko McBrain egy pár dobverőt és csuklópántot, Steve Harris, Adrian Smith, Dave Murray és Janick Gers pedig gitárpengetőket dobált a közönség soraiba.

A show elején még lélegzetvisszafojtva várakoztam, nem tudtam, mire számítsak, mert sajnos különböző okok miatt eddig kimaradt az életemből az élmény. Nem volt semmi támpontom, erre megkaptam életem egyik legmeghatározóbb fellépését látvány szempontjából, igazi show volt, nem csak elpengették a számokat és viszlát, ami nagyon sok bandára jellemző. Így már világossá vált számomra, hogyan is tud egy banda ennyi éven át töretlen sikerrel fennmaradni és továbbra is telt házas koncerteket adni. Kereken két órát játszottak, ami jóval több, mint amit az ember egy fellépésen megszokhat. Tökéletes setlist, abszolút best of program volt terítéken, talán csak a Hallowed Be Thy Name hiányzott egy kicsit, de én még így is maximálisan elégedett voltam a felhozatallal. Első koncertnek ideális és minden ízében tökéletes volt, főleg, hogy az énekes szerint valószínűleg most játsszák ezeket a számokat utoljára élőben.

A banda 40 év után sem vesztett a lendületéből, joggal nevezik őket minden idők egyik legfontosabb és legmeghatározóbb metálzenekarának. 15 nagylemez, saját sörmárka és repülőgép, telt házas koncertek, Grammy-díj és kéznyomaik a hollywoodi RockWalkon. Igazi időutazáson vehetett rész az, aki ellátogatott a Maiden június 3-ai koncertjére, a számaik még mindig kultikusak és időtállók, és bár a tagok öregedtek kicsit, ez a hozzáállásukon, színpadi teljesítményükön nem látszik. Bruce Dickinson például idén tölti az 56-ot, mégis annyit futkározott a színpadon kifulladás nélkül, hogy az példaértékű lehetne. Látszik, hogy élvezik, amit csinálnak, saját univerzumot teremtettek maguk köré, és látványosan jól érzik magukat benne. A Vasszűz örök és elpusztíthatatlan.

Elégedetten és maximálisan feltöltődve távoztam az Arénából, egy olyan élménnyel, amit még sokáig emlegetni fogok, és sosem felejtek el. Hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek, hogy részese lehessek ennek a minden ízében tökéletes és fenomenális előadásnak, főként Márkus Éva szervezőnek a belépőjegyekért és Török Tamás fotósnak a remek képi anyagokért.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: flickr.com/photos/wompictures
Hátsó borító: Gergely József
Nyár van, halihó! költözünk a webre

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén is volt ballagás Zentán …csak most egy kicsit másként!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Smooth Sailing a Dunán Fotó: Sörös Erzsébet Borbála

0 Hozzászólás | Bővebben +
: plakát
Iron Maiden @ Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3. fotó: Török Tamás (www.hardrock.hu)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tiszta fejjel – ne hőbörögj! Hatszemközt a Napalm Death hörgőgépével

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
EXIT – tizenötödször Az újvidéki fiatalok maguk sem gondolták

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Én, Frankenstein Avagy: Hogyan pazaroljunk el 65 millió dollárt?

0 Hozzászólás | Bővebben +
Edward J Bock III:
Papp Katalin versei Papp Katalin versei

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák …meg egy kicsit az olvasásról

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ezt is megértük: A globalizáció és az információs technika már az amerikai álmot is veszélyezteti Gyakran megesik, hogy túlzott előítéleteink vannak az élet dolgairól.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Közkívánatra: ebéd! Ha már szépen megreggeliztünk, meg vizet is ittunk

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Na végre, itt a nyár, részeg szájba száll a bogár! Locsolkodóversikének is elmenne a cím

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est jun18-tól Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyere malmolni! Régi malom, új fesztivál: Malomfeszt, Orom, aug. 8–10.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
XV. nyári újságíró-iskola A tanfolyam 2014. július 14-én kezdődik Tiszaszentmiklóson.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenkit szeretettel vár a VMIK csapata az ETNOTÁBORBA Szeretsz kézműveskedni, nemezelni, úszni, lovagolni, táncolni, ismerkedni, és még nem tudod, hogy...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Đorđe Milović egy 2010-es kiállításon, a saját munkái előtt
Papírtányér radírral A Képes Ifi legszebb hagyományai közé tartozik

0 Hozzászólás | Bővebben +