: Fotó: Ótos András
Fotó: Ótos András

Interaktivitás és párbeszéd

: Fotó: Ótos András
Fotó: Ótos András

A kisebbségi nyelveken megjelenő ifjúsági nyomtatott lapokról tartottak panelbeszélgetést a karlócai FaM (Fakultet Za Menadžment) egyetemen. A beszélgetés az Exit keretein belül került megszervezésre, és fő célja volt, hogy közös eszmecsere során rávilágítson arra, milyen helyzetben is vannak az említett lapok, hogyan működnek és milyen perspektíva vár rájuk.

Maja Zazuljak, a ruszin nyelven megjelenő Mak ifjúsági folyóirat felelős szerkesztője lapunknak adott nyilatkozatában megelégedettségét fejezte ki kiadványukkal kapcsolatban:

-Évente hat alkalommal jelenünk meg, négyszázas példányszámmal. Ez persze nem tűnik nagynak, de ha számításba vesszük, hogy Vajdaság területén hozzávetőlegesen 14 ezer ruszin él, akkor már a megjelenési szám kielégítőnek mondható – közölte a szerkesztő az alapadatokat.

Zazuljak arra is rámutatott, hogy a kissé nehézkes anyagi helyzet ellenére folyóiratuk minden alkalommal megpróbál valami újjal előrukkolni olvasóinak.

-Könyveket, CD-ket is mellékelünk lapunk mellé, tehát igyekszünk változatosak lenni. Emellett fontosnak tartjuk az olvasókkal való folyamatos kapcsolattartást, hiszen így tudjuk leginkább kikövetkeztetni, hogy mivel is szeretnének találkozni a lap hasábjaiban. Következő tervünk az lesz, hogy olyan ruszinok lakta településeken is népszerűsítsük magunkat, ahol eddig nem igazán járatták a folyóiratot.

Az olvasókkal való párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet Csillik Blanka is, a Képes Ifjúság munkatársa:

-A kapcsolattartás képezi lapunk gerincét. Olvasóink is rendszeres jellegel írnak az Ifibe, folyamatosan reagálunk egymás papírra vetett gondolataira. Az ilyen élénk kommunikáció kiváló lehetőség arra, hogy az olvasók legkisebb reakcióira, impulzusaira is felfigyeljünk, és azzal összhangban tevékenykedjünk – szögezte le Csillik.

Mindezek ellenére az ifjúsági lapban megszorítások várhatóak:

-A nehéz anyagi körülmények sajnos kihatottak ránk: szeptembertől a Képes Ifjúság mint havilap fog megjelenni, és nem hetente, mint eddig. Ezek sajnos – a példányszám esése, anyagi korlátozások bevezetése – általános jelenségek a nyomtatott sajtó világában. Éppen ezért a szerkesztőség nagyobb hangsúlyt fektet majd az internetes kiadásra, amelynek keretein belül igyekezni fogunk minél inkább kihasználni a világháló adta lehetőségeket, hogy egy igazán interaktív felületet hozzunk létre – fejtette ki a lap munkatársa.


 

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Fotó: Ótos András
Interaktivitás és párbeszéd A kisebbségi nyelveken megjelenő ifjúsági nyomtatott lapokról tartottak panelbeszélgetést a karló...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nagyon, nagyon, nagyon zene! Ne is vesztegessük az időnket terjengős felvezető szövegekkel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadkára jönnek a vikingek! Augusztus elsején és másodikán metál estek a Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sabaton: Lovagias rajongók
HAMVAZÓ VASÁRNAP Az Ashen Epitaph és a Sabaton ugyanazon a színpadon

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutális brutalitás 2014-ben is Cseheknél! Brutal Assault, augusztus 6-9., Jaromer, Csehország

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lance Armstrong: Élet a Purgatóriumban (Eredeti szerző: John H. Richardson, Esquire Magazin – Szabad fordítás: Fehér Miklós)

0 Hozzászólás | Bővebben +