:

Fishing On Orfű (első rész)

:

Előszó gyanánt


Kezdjük azzal, hogy ez nem egy akármilyen fesztivál volt, így nem eshetek abba a hibába, hogy a megszokott módon írom le. Hogy kivel és mikor mi történt, egyáltalán történt-e, az most másodlagos, így kissé megváltoztatom mind a szereplők nevét, és akár a történetükbe is belekavarok kicsit, hátha jellegzetesebbé tehetem ezt a – mondjuk úgy – életérzést, ami Orfűn elfogott. Mert ha valami, akkor az elég érdekes volt. Úgy kell elképzelni, mint egy több generációs családot. Az átlag korosztály erősen hajlott a harminc felé, de voltak azért tizenöt és hatvanöt évesek is. Bár ez ott senkit sem érdekelt, magam is ugyanolyan jót beszélgettem egy idős emberrel arról, miért úgy nyílik a sör ahogy, míg ugyanez a téma játszott egy tizenhat évesnél is.
Szóval összességében arról lenne szó az ezt követően felbukkanó cikkekben, hogy ezek az emberek miként jutottak el Orfűre, mit csináltak, milyen lett a kapcsolatuk, egyáltalán kik ők. És hogy miként buliztak a Kispál és a Borzon, vagy a Pál Utcai Fiúkon, a Punnany Massifon, vagy az Alvin és a Mókusokon.
Tehát, akkor így az elején ízelítőnek meg is kezdem ezt a kis mesét. Íme:

Jutka egy okos lány volt. Okos, de néha kegyetlenül viselkedett. Főleg Ferivel. Ők ketten úgy ahogy, de megindultak Orfűre. Busszal, vonattal, ki-ki a maga módján, de mégis együtt. Mert aztán egyikük mindig engedett a másik döntésének. Ferit zavarta Jutka állandó éneklése, Jutkát pedig Feri kleptomán mivolta. A lány amolyan tipikus lány volt, legalábbis a csomagok tekintetében, merthogy gyakorlatilag mindent elvitt magával, ami csak a bőröndjébe fért. „Ezt is elviszem magammal, viszem a régen kihízott nacit, viszem a kelet-német származású macit...” – énekelte, mire Feri olyan savanyú pofát vágott, amiben akkora fájdalom mutatkozott, mintha egyszerre gyászolná bizonyos fajok kihalását, az emberiség elkorcsosulását, valamint előrevetítené magában a Föld teljes megszűnését. S habár valami ilyesmit érzett valójában is, ezt mind csupán egy ilyen gondolat alakította ki benne: „Öt nap ezzel a lánnyal...”.
Ferinél amúgy az előbb említettem a kleptomán mivoltát. Na, ez nem véletlen, mert habár mindig személyes dolgokat tulajdonított el, amiket azután igen hamar vissza is adott, mégis mindig örömmel pásztázta a kétségbeesett tekinteteket, amik épp az adott kabátot, pénztárcát, fagyit vagy épp háziállatot keresik. Azt hiszem, róla egyelőre elég ennyi.
Most, hogy így bemutattam a két főbb szereplőt, meg is kell álljak egy kicsit. A kedves olvasót megintcsak kénytelen vagyok figyelmeztetni, hogy minden szereplő igazi, létező személy, azonban személyisége és történetei változtak, mire az emlékeimből eljutottak az agyam más részeibe, az idegrendszeremen át a kezembe, majd bevésődtek a billentyűzetbe. Szóval igen, most majd mindenkit átverek. Egyébként nem. Viszont szerettem volna, ha ülepszik bennem ennek a négy-öt napnak a történése, ha sokkal inkább átlátom a mi-miért? Kérdést, és talán úgy megfogalmazom, hogy más, még ha csekély mértékben is, de részese lehessen a Fishing On Orfűnek.
A Fishing On Orfű zöld. Zölden kell elképzelni. Az amolyan általános jellemzője. Meg a tó is, ami mellette van. Az meg nagy. Évről-évre megpróbálják átugrani, pontosabban a Rátgéber, azonban ez az idei évig sikertelen volt. De most! Most sikerült? Még nem mondom el.
Ott tartottam, hogy Jutka átúszott a folyón, hirtelen egy városban találta magát, és megindultak a Ferivel a buszállomásra. Ültek vagy negyed órát a salakos állomáson, lent a földön, mire a pénztáros néni amolyan igazi mély, férfias hangon kiüvöltött, hogy „Késik a busz, de jön!”. Meg ugyanez szerbül is. Megkönnyebbültek, a többi 12 emberrel, akik jelen esetben lényegtelenek (persze csak számunkra, mert egyébként ők is igen fontosak valakinek), mert ők nem oda utaznak, ahova mi. Szóval igen, a busz jött, Jutka és Feri fizetett, majd elmentek Magyarországra. Jó volt, szép volt, nem az odavezető autóbuszos döckölődés tette emlékezetessé számukra a fesztivált (amiről rövidesen komolyabban fogok beszélni, de valahogy fel kell vezetni a témát, na...). Aztán átszállás és további buszozás. Majd a végén egy kis stoppolás következett. Autók a (magyar) tenger felé mentek el az utcájukba', ahol álltak, megállni valahogy egyikük sem akart, mígnem aztán valaki mégis rászánta magát (újabb zárójeles rész, ahol megmondom, hogy ez a valaki K.D. volt, aki szintúgy ugyanoda ment, az Orfűre). Szóval ez a valaki nagyon kedves volt, fel is vette őket, és a szokott 90-es tempóban már kanyarogtak is a tó felé. A tó felé, ami a későbbiekben igencsak rásegített a hűvös éjszakákra, de mégis annyira nagy meg jó, hogy mindenki nagyon megszereti. Szóval igen, leparkoltak, majd megindultak fel egy domboldalon, fel egy lépcsőn, ahol aztán szembe találták magukat a fesztivál bejáratával. Innen folytatom.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Fotó: Ótos András
Interaktivitás és párbeszéd A kisebbségi nyelveken megjelenő ifjúsági nyomtatott lapokról tartottak panelbeszélgetést a karló...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nagyon, nagyon, nagyon zene! Ne is vesztegessük az időnket terjengős felvezető szövegekkel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szabadkára jönnek a vikingek! Augusztus elsején és másodikán metál estek a Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sabaton: Lovagias rajongók
HAMVAZÓ VASÁRNAP Az Ashen Epitaph és a Sabaton ugyanazon a színpadon

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutális brutalitás 2014-ben is Cseheknél! Brutal Assault, augusztus 6-9., Jaromer, Csehország

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lance Armstrong: Élet a Purgatóriumban (Eredeti szerző: John H. Richardson, Esquire Magazin – Szabad fordítás: Fehér Miklós)

0 Hozzászólás | Bővebben +