Levelek Japánból 7.

Levelek Japánból 7.

7. rész: Tokió madártávlatból - fotó: Tóth Eszter

Sindzsuku kerület Tokió adminisztratív és kereskedelmi központja, valamint itt található a világ legforgalmasabb vasútállomása, a Sindzsuku pályaudvar. Az utcaképet az égbeszökő, változatos formájú fém és üveg felhőkarcolók uralják.

Mi a Tokiói városháza ikertornyai felé vettük az irányt, hiszen ennek 45. (!) emeletén kilátóterem van, ahonnan a város nagy részét be lehet látni.

Bevallom, még soha nem jártam ilyen magas épületben, így nehezen tudtam elképzelni, milyen lesz. Ezenkívül a tériszonyom is kis aggodalomra adott okot. Az első meglepetés a liftben ért minket. A negyvenöt emeletnyi távot a lift érzésem szerint kevesebb mint fél perc alatt teszi meg, miközben a lift mozgását egyáltalán nem lehet érezni. A magasság növekedésére csupán a fülem bedugulásából tudtam következtetni. A liftből kilépve lenyűgöző látvány fogadott bennünket. A kilátóból teljes, 360 fokos szögben be lehet látni a várost, azonkívül a fal teljes egészében üvegből készült, ennek köszönhetően úgy éreztük, nem is szilárd talajon állunk, hanem valahol a felhőkarcolók tornyai között lebegünk.

A látvány egészen elképesztő. Tokió olyan nagy, hogy még ilyen magasságból sem lehet látni a végét, mintha a szürke, szögletes házak sora a végtelenbe nyúlna. A város központi részében 12 millió ember él, az agglomerációval együtt azonban Tokió város hozzávetőlegesen 33-36 millió embernek ad otthont, így ez a világ legnépesebb városa. 3,5 magyarországnyi ember él itt!

 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jöhet egy jó sztori? A történetbe úgy keveredtünk Győri Norbival, a Képes Ifi zenerovatának munkatársával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Let's flood them with messages Készülődés, indulás, gyerünk! A kishegyesi Kátai tanya a táborokról ismert, nos, mi is oda kanyar...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Megadtam magam... a Quimbynek Nincs is tökéletesebb öröm egy péntek estén, mint amikor az ember lányával közlik, hogy elmarad a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szeptember a Clash Clubban Amilyen sokszínű az ősz, olyan sokszínű program lesz a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: (fotó: Ivan Petrović)
A nehézfém bohém templomában 1. Első rész: Brutális behatolás

0 Hozzászólás | Bővebben +
: rajz:VN
Fishing On Orfű (második rész) A nulladik nap, amikor még csak egy pokróc van

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenkinek van véleménye… …maximum nem mondja el

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 7. 7. rész: Tokió madártávlatból

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est szept3-16 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Becsöngettek a „varrodába”! International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amikor Pablo Stanley vízre szállt
Ha nyárvég, akkor samhain Anna és Toby történetei, avagy képregényes időutazás az őszi aktualitások, események és évforduló...

0 Hozzászólás | Bővebben +