: Csoportkép sok-sok tiszteletbeli Murphyvel
Csoportkép sok-sok tiszteletbeli Murphyvel

Ha nem tört el, ne akard megjavítani!

: Csoportkép sok-sok tiszteletbeli Murphyvel
Csoportkép sok-sok tiszteletbeli Murphyvel

A kelta punk AC/DC-je, avagy Alexander Martin „Al” Barr köszöntése negyvenhatodik születésnapja alkalmából

Mint minden nagy szerelem, ez is egy véletlen találkozásnak és valaki másnak köszönhető. Pontosabban véletlenek sorozatának. Mert a történet sok évvel ezelőtt, egy Sziget Fesztiválon kezdődött, amikor egy Flogging Molly nevű együttes lépett fel a délutáni idősávok egyikében. A név akkor még túl sokat nem is mondott, ültünk a kocsmaasztalnál, a hőségtől enerváltan, s néztük, miért is gyűlik ekkora tömeg kora délután a tűző napra. Aztán kiderült. Lendület, energia, vidámság, ír dallamok, punkos ütemek. Jó!

 

Dropkick Murphys

A hangulatra nem lehetett panasz a Budapest Parkban a Dropkick Murphys koncertjén (Reczer „Tank” Gábor felvétele)

A véletlenek sorozatában következett, hogy a család (évekkel később) komolyabban elmerült a kelta punk rejtelmeiben. Flogging Mollyval keltünk, The Pogueszal feküdtünk – vagy fordítva, mindegy is, de a lejátszási listába egyszer csak véletlenül bekerült egy addig ismeretlen név. Bizonyos Dropkick Murphys. És aztán a Drunken Lullaby mellett egyre gyakrabban kattintottunk a Rose Tattoora, aztán a felkínált best of válogatásra, aztán a teljes albumokra. És szárba szökkent a szerelem.

S hogy miért is mesélünk erről? Két oka is van: az egyik, hogy a Dropkick Murphys egyik énekese, Al Barr kilenc nap múlva ünnepli születésnapját, illendőnek tartjuk hát köszönteni, a másik pedig, hogy néhány héttel ezelőtt, június 17-én a magyar főváros egyik kultikus koncerthelyszínén, a Budapest Parkban volt szerencsénk élőben is látni-hallani ezt az őrült zenekart.

Dropkick Murphys

Együtt a közönséggel a budapesti színpadon (Reczer „Tank” Gábor felvétele)

 

Fields of Athenry

Mai hősünk, Alexander Martin „Al” Barr 1968. szeptember 12-én született a New Hampshire-beli Hanoverben. S nem is ír családban: apai ágon skót, anyai ágon német ősökkel büszkélkedhet, olyannyira, hogy édesanyja nyelvét is beszéli. Első együttese egy S.V.A. nevű formáció volt: az akkor tizenhat éves Al nem sokáig maradt a csapattal, kereste a helyét több zenekarban is, de még úgy sem találta, hogy végül ő maga alapított egyet The Bruisers néven. Ráadásul ez az együttes meglehetősen gyakran lépett fel az 1996-ban alakult Dropkick Murphyszel, így aztán, amikor a Dropkick énekese, Mike McColgan kilépett az együttesből, a banda Alt kérte fel, hogy vegye át a mikrofont. Történt ez valamikor az ősidőkben, 1998-ban, s az alig egy évvel később megjelenő, The Gang’s All Here címet viselő albumot már Al énekelte fel. Két évvel később került a boltokba az együttes harmadik (Al vokálozásával második) albuma, a Sing Loud, Sing Proud!, amelynek különlegessége, hogy elkészítésében közreműködött a The Pogues legendája, Shane MacGowan is.

És következett 2003-ban a Blackout, rajta egy ír ballada, a Fields of Athenry feldolgozásával. A dal egy ír nemzeti tragédiát, a nagy éhínséget dolgozza fel. Az athenrybéli Michaelről szól, aki éhező családjának lopott ételt, s emiatt egy börtönhajóval Ausztráliába száműzték. Michael valószínűleg soha többé nem látja sem szerelmesét, sem a családját, s már csak a képzeletbe kapaszkodhat, amely a szerelem és a gondolatok szárnyán repülve enyhíti a szétszakítottságot.

A nagy éhínség (Great Famine) 1845 és 1850 között sújtotta Írországot, körülbelül egymillió ember halálát okozta közvetlenül, s ugyanakkor megindított egy rendkívül nagy kivándorlási hullámot, amely csak fél évszázaddal később csillapodott. Írországban a szegény tömegek alapvető élelmiszere a krumpli volt, amelyből a sokgyermekes családok naponta több kilót ettek meg. Más élelmiszerhez nem is nagyon jutottak hozzá, s amikor 1845-ben kitört a burgonyavész, amely nagyon rövid idő alatt megsemmisítette a termést, százezrek haltak éhen – miközben a Brit Birodalom nem segített a sziget lakóin. 1846 és 1849 között Írország lakosságának száma huszonöt-harmincöt százalékkal csökkent, de vannak források, amelyek ötvenszázalékosra teszik a tíz év alatti népességfogyást. Az éhezés azokat is legyengítette, akik nem pusztultak bele az ételmegvonásba: sokukkal utána más betegségek (vérhas, kolera, tífusz, tüdőbaj) végeztek. Az utak mentén holttestek hevertek, s előfordult a kannibalizmus is.

Írország ezt a tragédiát nem feledte, országszerte szobrok, múzeumok, installációk emlékeztetnek a borzalmakra, s az írek jó szemmel néznek minden idegenre, aki a helyi pubban iszik egyet az áldozatok emlékére… Nem véletlen tehát, hogy a Fields of Athenry afféle nem hivatalos himnusza az íreknek, éljenek bárhol is a világban. S akár még egy nem túl régi történetet is felidézhetünk: a labdarúgó-Európa-bajnokságon, amikor a spanyol csapat már 4:0-ra alázta az ír válogatottat, a zöldek szurkolói felálltak, és elénekelték a Fields of Athenryt, amely egyébként 1990-ben lett a válogatott dala. Aki látta, annak ma is borsódzik a háta, aki nem, keresse meg a You Tube-on…

 

Dropkick Murphys

Ezek a bostoni srácok bejárják a világot (Víctor Roces felvétele)

 

„Hej, és most mind meghalunk! Juhé!”

Messzire kalandoztunk a mi kis bostoni írjeinktől, pedig a Fields of Athenry csak egy (igaz, igencsak jelentős) állomása a Dropkick Murphys, s így hősünk, Al karrierjének is. Martin Scorsese Oscar-díjas filmje, A tégla (The Departed, 2006) egyik betétdalát, az I’m Shipping Up to Bostont is a Dropkick Murphys jegyzi. Jó film, jó rendezés, jó színészek, jó zene – illusztris társaság, amelyben nem szégyen szerepelni. 

Közben az együttes tagjai lendületesen koncerteznek is világszerte, habár környékünkön nem igazán láthattuk őket. Júniusban aztán megérkeztek: előbb a Nova Rockra, az osztrák–magyar határon tartott (egyébként évek óta felettébb izgalmas felhozatallal rendelkező) fesztiválra, majd a Budapest Parkba, ahol minden adott volt ahhoz, hogy középszerű fellépést lásson még a legelvakultabb rajongó is. De nem! A foci-vb idején, egy jellegtelen kedden tartott koncertre megtelt a Park, s a bostoniak nem okoztak senkinek sem csalódást. A legújabb, tavaly megjelent Signed and Sealed in Blood című albummal turnéznak a fiúk: egy különösen jól sikerült lemezről van szó, amelyiken minden megtalálható, ami egy keltapunk-bandától elvárható: ír balladák szinte követhetetlenné pörgetett ritmusban, energia, duda, mandolin, a nagy slágerek és a még nagyobbak, és persze olyan zenészek, akiken látszik, hogy élvezik, amit csinálnak. Tisztelegnek a példaképek előtt, AC/DC-t játszanak a ráadásban, tömegesen invitálják a közönséget a színpadra, koncert után türelmesen osztogatnak autogramokat, pózolnak a szelfiző rajongókkal.

Ken Casey, a zenekar basszusgitáros-énekese, alapítója a Lángoló Gitároknak nyilatkozta: „Ami egyébként talán már másnak is feltűnt az írekkel kapcsolatban, hogy a legszomorúbb, legtragikusabb dolgoknak is képesek meglátni a jó oldalát, és vidáman előadni azt: »Hej, és most mind meghalunk! Juhé!« Vegyük például az egyik legkedveltebb kocsmadalunkat, a Kiss Me, I’m Shitfaced című számot. Itt ugye kifigurázunk egy piást, mégis vevő rá mindenki, mert az jár az emberek fejében, hogy basszus, bizony volt olyan este, amikor én is így viselkedtem.”

 

Dropkick Murphys

Az ereklyeboltban bizony mi is sok pénzt otthagytunk (Lengyel Balázs felvétele)

 

Ettől jó a Dropkick Murphys

Valahol ez az egész kelta punk irányzat sikerének titka is: akármilyen szomorú is a téma, elő lehet adni úgy, hogy zsigeri táncösztönöket hozzon elő, hogy fülig érjen a szánk, majd a következő pillanatban a könnyeinkkel küszködjünk, hogy aztán újra meg újra, a sajgó talpunk ellenére is ugrálni kezdjünk, hogy nevetve nézzük a pogót, kissé irigykedve a színpadra kapaszkodókat… Ugyancsak Casey mondotta egyszer másutt, egy másik interjúban: „A kelta punk AC/DC-je szeretnénk lenni. A legrosszabb, amit a rajongóinkkal tehetnénk, ha egyszerre csak dudákkal felszerelt Fall Out Boy-hangzást produkálnánk”.

Al Barr ehhez a következőket fűzte hozzá: „Mindig azt mondjuk, abban, amit csinálunk, olyanok szeretnénk lenni, mint a Ramones vagy az AC/DC: ha valami nem tört el, nem kell megjavítani. De ugyanakkor állandóan igyekszünk szembenézni a magunk állította kihívásokkal is. És ha úgy tűnik, hogy a dal, amin éppen dolgozunk, unalmas, akkor egyszerűen nem vesszük fel.”

Ettől jó a Dropkick Murphys, meg persze a fülbemászó dallamoktól, a könnyen üthető ritmustól, hogy a dalszövegekben rendre fellelhető szociális érzékenységről, illetve az öniróniáról ne is beszéljünk. Mert mindez benne van a dalokban, a lemezekben, a koncertekben, benne van az életérzésben, a politikai és közéleti aktivitásban, mindabban, amit csak Dropkick Murphysnak nevezünk, s aminek meghatározó hangja Al Barr. Boldog szülinapot, Al!

 

Dropkick Murphys

Arcok a közönségből a budapesti koncertről (Lengyel Balázs felvétele)

 

Szent Patrik-napi bunyó

A Dropkick Murphys politikailag is meglehetősen angazsált: a fiúk már a kezdetekkor is azok voltak, és azóta is kitartanak amellett, hogy a dalaik leginkább a munkásokhoz szólnak. Korábban igen aktív szakszervezeti tagok is voltak, nyolc éve pedig létrehoztak egy alapítványt, s az ott begyűjtött adományokból támogatnak hátrányos helyzetű gyerekekkel, veteránokkal foglalkozó intézményeket, illetve különböző elvonók tevékenységét.

A bostoni banda részt vett anno a Rock Against Bush projektben is, de a kedvenc pillanatunk aktív politikai magatartásuknak az a momentuma, amikor tavaly, egy Szent Patrik-napi New York-i koncerten, a ráadásban játszott T.N.T közben, amikor már a közönség jó része is a színpadon volt, egy fiúcska úgy érezte, hogy hevületét náci karlendítéssel tudja a legmegfelelőbben kifejezni. Ken Casey ekkor letette a gitárját, s a legénykét (nem túl gyengéden) visszapenderítette a nézőtérre. A dolog sokakat meglepett, egyesek azt hitték, a banda veri a közönséget. Al Barr azonban a történteket kommentálva helyre tette a dolgokat: nemes egyszerűséggel a mikrofonba mondta: „Nazis are not fucking welcome!”

Dropkick Murphys

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jöhet egy jó sztori? A történetbe úgy keveredtünk Győri Norbival, a Képes Ifi zenerovatának munkatársával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Let's flood them with messages Készülődés, indulás, gyerünk! A kishegyesi Kátai tanya a táborokról ismert, nos, mi is oda kanyar...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Megadtam magam... a Quimbynek Nincs is tökéletesebb öröm egy péntek estén, mint amikor az ember lányával közlik, hogy elmarad a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szeptember a Clash Clubban Amilyen sokszínű az ősz, olyan sokszínű program lesz a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: (fotó: Ivan Petrović)
A nehézfém bohém templomában 1. Első rész: Brutális behatolás

0 Hozzászólás | Bővebben +
: rajz:VN
Fishing On Orfű (második rész) A nulladik nap, amikor még csak egy pokróc van

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenkinek van véleménye… …maximum nem mondja el

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 7. 7. rész: Tokió madártávlatból

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est szept3-16 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Becsöngettek a „varrodába”! International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amikor Pablo Stanley vízre szállt
Ha nyárvég, akkor samhain Anna és Toby történetei, avagy képregényes időutazás az őszi aktualitások, események és évforduló...

0 Hozzászólás | Bővebben +