: Fesztiváljelző
Fesztiváljelző

Buli ott van, ahol csinálunk

: Fesztiváljelző
Fesztiváljelző

(fotó: Mihájlovits Klára)

Az idén is volt VOLT: Mármint a fesztivál. Az idén is jó volt. Mármint az idén sem volt rossz. Kicsit talán sok volt… Kicsit talán kevés… Most akkor: hogy is van ez?

Tudjuk jól, hogy minden kezdet nehéz, egy fesztiválbeszámolót viszont talán akkor a legnehezebb elkezdeni, amikor a fesztiválozás terén már igencsak megedződött szemlélődőben olyan vegyes érzelmek kavarognak a szóban forgó eseménnyel kapcsolatban, mint jelen esetben.


„Voltam néha bajban

Volt úgy, hogy én akartam

És volt úgy, hogy más akarta

Hogy én akarjam úgy. Aztán persze

Többnyire minden más lett

És jót csak a változás tett

Én se hittem, de néha tényleg

Ez az egyetlen kiút”

(Tankcsapda: Törölköző teniszütőkkel)

 

No, lássuk!

Kezdjük mindjárt azzal, hogy az ember nehezen ír rosszat olyasmiről, amit szeret. Márpedig ha szeretni való fesztiválban gondolkodunk, a soproni VOLT-nak évek óta bérelt helye van az elsők között. Kicsi, barátságos, a jámbor fesztiválozónak nem kell feltétlenül térképpel és túrafelszereléssel járkálnia, ha komolyabb eltévedés nélkül körbe szeretné barangolni az egészet, szemben például az olykor már idegenszerűen óriási, egy hét alatt is nehezen bejárható – vagy egyenesen bejárhatatlan – Szigettel, amelyet ráadásul a magyar közönség már nem is érez igazán magáénak, elsősorban az internacionális jelleg és a „sok gonosz külföldi miatt” az egekben repdeső, magyar pénztárcával megfizethetetlen árak miatt.

 

VOLT

Bevállalós

A VOLT ezzel szemben a miénk

Mindig is az volt. Mégis talán az egyetlen olyan magyarországi fesztivál a már emlegetett Sziget mellett, amelyik valóban képes neves és színvonalas külföldi előadók felvonultatására, szemben a sok másik kisebb, szintén otthonos, barátságos, ámde szinte csak honi fellépőkkel büszkélkedő rendezvénnyel.

Mindezen szeretni való tulajdonságoknak együttesen köszönhető, hogy a VOLT Fesztivál évek óta a rockzenére éhes magyar fiatalság bejáratott találkozóhelye, ahol nem lehet megfordulni anélkül, hogy a gyanútlan fesztiválozó ismerősbe ne botlana, és ne akadna minden napra legalább egy-két program, egy-két fellépő, ami érdekelné az embert.

Az idén azonban más volt. Vagy talán még nem is a változás volt feltűnő, inkább az út, amelyre szinte feltűnésmentesen lépett a rendezvény. Olyan ez, mint a kapcsolat, ami még nem romlott meg, de a szereplői már érzik, hogy azért már mégsem olyan, mint régen. Nem rossz, sőt vannak kifejezetten jó pillanatai, de már mégsem az igazi. Valahogy így érzek én is a VOLT-tal kapcsolatban.

Ez azonban nem feltétlenül tekinthető a fesztivál hibájának. Hiszen például ha a zenei felhozatal változása felől közelítjük meg a problémát, nemhogy problémának, de talán még változásnak sem feltétlenül nevezhetjük elfogulatlanul a dolgot. Hogyan is lenne felróható a szervezőknek, hogy egyre kevesebb a rendes rockzene, egyre kevesebb a gitárzene és az énekszó – ezzel egyidejűleg egyre több a drum ’n’ bass és az elektronika –, ha közben megdőlnek a látogatottsági rekordok? Hogyan is lenne felróható egy fesztiválnak, hogy megpróbálja mindinkább kielégíteni közönsége igényeit? Főleg úgy, hogy mindeközben azért rólunk sem feledkezik meg, hiszen Steve Aoki mellett rengeteg olyan előadó is ellátogatott a fesztiválra, akiknek a zenéje a gitárra éhes füleknek is kedves: Skillet, Sunrise Avenue, Hurts, és nem utolsósorban az Arctic Monkeys – hogy csak néhány példát említsünk. Igazán nem mondhatjuk, hogy nem gondoltak ránk. És mégis…

 

VOLT

A VOLT Fesztivál nagyszínpada 2014-es kiadásban

Sopron egy igazi fesztiválváros

A másik hasonlóan ingatag – és megosztó – terület a kijárkálás.

Erről rendszerint megoszlanak a vélemények (hiszen ha az ember idejének döntő részét a fesztivál falain kívül tölti, kár megvenni a jegyet, ha viszont ki sem mozdul onnan, rövid időn belül csődbe megy anyagilag), azért viszonylag pontosan behatárolható az arany középút, ami persze személyre szabott variációkkal, de nagyjából ezekből az elemekből rakható össze: napközbeni kiruccanás, zsemlevásárlás (ne adj’ isten: városnézés), délutáni borászatlátogatás, majd esti visszatérés és koncertezés. Mostanra azonban az a furcsa helyzet állt elő, hogy napközben mindenképpen, de olykor még este is több vonzó program kínálkozott a fesztivál területén kívül, mint azon belül. Ezek közé sorolható a közeli strand, amely sokakat csábított arra, hogy egész napokat töltsenek a jobb árakkal és tusolókkal felszerelt zónában, vagy a minden évben nagy tömegeket vonzó András bácsi – akinek talán inkább termelői borai és remekül kialakított, hangulatos kis kerthelyisége felelős a tömegek vonzásáért, mint személye –, s aki bár sunyiban azért minden évben emel egy kicsit az árain, még mindig jóval gazdaságosabb megoldást kínál, mint a rendezvény területén belüli fogyasztás. És akkor még nem is esett szó arról a számtalan soproni boltról, étteremről, presszóról és mindenféle egyéb intézményről, amely már olyannyira átállt arra, hogy évente négy-öt napot a fesztiválozók kedvének keresésével töltsön, hogy szinte lehetetlen nem belefutni egy-két kihagyhatatlan ajánlatba, meglátogatandó kocsmába – különösen, ha hozzátesszük, hogy a VOLT-vonattal érkezők minimális felárral válthattak a városi tömegközlekedésre is érvényes bérletet, még inkább megkönnyítve ezzel az olykor annyira nem is kicsi távolságok áthidalását.

Tehát: Sopron egy igazi fesztiválváros, amire a VOLT fő szervezői, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert rendszeresen reflektálnak is: „Talán az mindent elmond Sopronról, hogy az egész város VOLT-ba öltözött: a Tűztoronytól az összes teraszig, étteremig, sörözőig: mindenki Titeket várt!” Szimpatikus. Minden évben elhangzik az is, milyen fontos, hogy ekkora az összhang a szervezők és a városvezetés között. Ez szintén szimpatikus – főleg, ha például a korábbi évekre jellemző, a magyar főváros és a Sziget Fesztivál közti állandó csatározásokkal állítjuk párhuzamba. Ennek az együttműködésnek a fényében készültek például az óriási SOPRON, illetve VOLT feliratok neves művészek és véletlenszerűen arra járó fesztiválozók által közösen festett változatai, amelyek a fesztivál végeztével a városközpontba kerültek. Ez már nemcsak szimpatikus, de a kulturális szempontokat is teljes mértékben kielégítő gesztus mindkét fél részéről. Viszont ezen kicsit elgondolkodva – és egyedül barangolva, amikor napközben a fesztivál már nem igazán tud alternatívát nyújtani – óhatatlanul megfordul az ember fejében, hogy ez talán már annak a bizonyos lónak az a bizonyos másik oldala…

 

VOLT

A hatalmas SOPRON feliratot ismert magyar képzőművészek együtt festetették meg a fesztiválozókkal

Telt ház az esőben

Különösen akkor érzi ezt a jámbor fesztiválozó, amikor például már a koncertezés rovására megy a dolog. Abban a pillanatban ugyanis, amikor épp jól érezzük magunkat valahol máshol, valahol távol, belegondolunk, hogy kint hideg van, visszaérni a VOLT-ra időbe telik, majd megengedően legyintünk, hogy jól van, ez csak egy koncert, majd máskor bepótoljuk, nem tragédia. De amikor másnap reggel tudatosul bennünk, hogy mennyi mindent hagytunk ki, miközben békésen borozgattunk a barátainkkal – amit egyébként anélkül is megtehettünk volna, hogy elutazunk Sopronba, és veszünk magunknak egy fesztiválbérletet –, talán már bánjuk egy kicsit, és megfogadjuk, hogy másnap azért visszaérünk a koncertkezdésre. Mert spórolás ide vagy oda, a legtöbbet akkor spórolunk egy fesztiválon, ha el sem megyünk.

És hogy miért mondom azt mégis, hogy a VOLT igenis jó, hogy el kell menni jövőre is, és hogy igenis megéri megvenni a bérletet? Azért, mert egy fesztivál nem a fellépőktől lesz jó – bár ők is nagyon kellenek hozzá –, hanem tőlünk. Steve Aoki koncertje alatt is lehet Pál Utcai Fiúkra menni, ha gitár kell. Mert buli ott van, ahol csinálunk, és ott nincs, ahol hagyjuk ellaposodni.

És hogy miért éppen a VOLT? Azért, mert nincs még egy fesztivál, amelyik ennyire szeretné a közönségét, és ennyire hálás lenne minden egyes pillanatért, amit a látogatók jókedvűen töltenek. A fesztivál minden egyes momentumából sugárzik az igyekezet, hogy mindenki megtalálja a helyét: a számára legkényelmesebb eljutási lehetőségtől kezdve a legmegfelelőbb szálláshelyen át a neki való szórakozási lehetőségig (legyen az koncert, foci-vb vagy pánikvagon).

 

VOLT

A páneurópai piknik évfordulója alkalmából Fodor Tamás polgármester a szakácstudományát is megcsillogtatta – Aznap a fesztiválozók ingyen juthattak egytálételhez

 

Továbbá nincs még egy fesztivál, amelyik ennyire igyekszik egyszerre hazai és nemzetközi is lenni, ahol egymást váltva lép fel a nagyszínpadon a laza Ivan & The Parazol, a lágyabb hangzású Sunrise Avenue, a keményebb Bring Me the Horizon, a bemutatásra nem szoruló Tankcsapda és az elektronikus vonalat képviselő Nero. És nyafoghatok én, hogy sok itt a stílusváltás, de legalább cserélődik a közönség, és be lehet jutni az első sorba – ami azért szintén egy fontos szempont.

Ahogy szempont az a megszámlálhatatlan gyönyörű pillanat is, amit az ember csak egy olyan fesztiválon élhet át, mint a soproni VOLT: a Paddy and the Rats és a Quimby majdnem teljesen egy időben tartott (ugyanabban a zuhogó esőben is telt házas) óriási bulija és a zenészek meghatottsága bőrig ázottan is lelkes közönségük láttán, összefutni a 30Y tagjaival, miközben a kora délutáni Óriás-koncerten buliznak, meghallgatni Ivan anekdotáját Lovasi Andrásról, akinek Ivánék második lemeze már jobban tetszett, mert „azon már voltak dalok is”… Na és persze vitatkozni, hogy most akkor jó-e, hogy Alex Turner, az Arctic Monkeys énekese csak zenél, ahelyett hogy barátkozna is a közönséggel, miközben arról az egyről nincs vita, hogy akár szereti az ember az együttest, akár nem, a hangzás olyan volt, hogy még a legszkeptikusabbak is beleborzongtak. Ezeket a pillanatokat persze így nem lehet átadni, ezeket át kell élni. És ezekért a pillanatokért éri meg igazán ott lenni.

Ezektől igazán jó VOLT.

VOLT

Pihenés az O betű árnyékában

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Jöhet egy jó sztori? A történetbe úgy keveredtünk Győri Norbival, a Képes Ifi zenerovatának munkatársával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Let's flood them with messages Készülődés, indulás, gyerünk! A kishegyesi Kátai tanya a táborokról ismert, nos, mi is oda kanyar...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Megadtam magam... a Quimbynek Nincs is tökéletesebb öröm egy péntek estén, mint amikor az ember lányával közlik, hogy elmarad a...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szeptember a Clash Clubban Amilyen sokszínű az ősz, olyan sokszínű program lesz a szabadkai Clash Clubban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: (fotó: Ivan Petrović)
A nehézfém bohém templomában 1. Első rész: Brutális behatolás

0 Hozzászólás | Bővebben +
: rajz:VN
Fishing On Orfű (második rész) A nulladik nap, amikor még csak egy pokróc van

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenkinek van véleménye… …maximum nem mondja el

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 7. 7. rész: Tokió madártávlatból

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est szept3-16 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Becsöngettek a „varrodába”! International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amikor Pablo Stanley vízre szállt
Ha nyárvég, akkor samhain Anna és Toby történetei, avagy képregényes időutazás az őszi aktualitások, események és évforduló...

0 Hozzászólás | Bővebben +