:

„Egy bringa bajtárs lehet, jó barát”…

:

Interjú Bicskei Anna mountain bike versenyzővel és túravezetővel

Igen, ő az, nem véletlenül Bicskei. Ez az interjú számomra más, mint a többi, mert a testvéremmel beszélgetek. Mindig csodáltam az embertelen kitartását. A Kos jegyében született. Már kiskorában folyton bicajt kért ajándékba. És már akkor lehagyott mindenkit, aki az útjába került. Profi és alázatos versenyző, a bringáskörökben hamar megjegyezték a nevét. Már a kétezres évek közepén feltűnést keltett Magyarországon. Tréningek, felkészülések következtek, majd sorra nyerte az országos versenyeket itthon és külföldön. A világranglista tizedik helyezettje, jelenleg Cipruson él és dolgozik.

Körül tudnád írni azt az érzést, amikor tinédzserkorodban először mountain bike bicajra ültél? Mi az, amire rátaláltál önmagadban a sport, konkrétan a mountain bike által?

– A kerékpározásban úgymond az út a cél. Soha véget nem érő kutatás új kihívások után, melynek során folyton átlépjük saját határainkat, mind fizikailag, mind mentálisan. Engem elsősorban a szabadság érzése fogott meg, a Természettel való közvetlen együttlét, a sebesség élvezete, és ahogyan a kerékpár által megnyílik előtted a világ. Ez egy másfajta szabadság, mint amit autóval vagy motorral átélhetsz. Minden a te erődből megy, a te kis szíved a „motor”, a bringa kiegészíti a tested; ez egészen más élmény, mint egy „benzinzabáló” gépezet segítségével megtenni ugyanazt a távot.

Elmesélnéd nekünk, hogyan készülsz a versenyekre, miből áll a felkészülés, hogyan táplálkozol?

– A versenyekre való felkészülés összetett folyamat, amely különböző hosszúságú és intenzitású edzések kombinációjából, valamint a levezető folyamatból és pihenésből áll. Minden sportoló azt az érzést kergeti, amire azt mondják: „jó formában vagyok”. Ez azt jelenti, hogy a test a lehető leghatékonyabban működik, és egyensúlyban van, nem gyengíti semmilyen rejtett hiány vagy felgyülemlett fáradtság. A regeneráció ugyanolyan fontos, mint maga az edzés, ha nincs módodban alaposan kipihenni magad, akkor a befektetett munka nem fog olyan eredményt hozni, mint elvárnád.

Ami a táplálkozást illeti, egy több ezer kalóriát elhasználó edzés után jóformán mindent meg lehet enni, de ez nem azt jelenti, hogy csakugyan bármit bevihetsz a szervezetedbe. Magas tápértékű élelmiszerekre van szükség, minél kevesebb üres kalóriával.

 

Bicskei Anna

Lelkileg hogyan készíted fel magad a helytállásra egy nagyobb verseny előtt? Célorientált és egyenes jellem vagy, nem szoktál felesleges dolgokon leragadni. Ez nagyon sok sportolóra jellemző szerintem – de konkrétan te hogyan készülsz fel „ott belül”?

– Maximálisan az elvégzendő feladatra fókuszálok, nem az ellenfelekre. A pálya számít, és hogy milyenek a lábaim aznap, megvan-e a „forma”. Ez a hozzáállás általában is érvényes, mindenben maximalista vagyok, és magasak az elvárásaim magammal szemben.

A mountain bike veszélyes sport. Körülbelül egy hónapja egy fiatal női versenyző, Annefleur Kalvenhaar balesetet szenvedett az egyik versenye közben, és sajnos már nem tudták megmenteni az életét. Sok veszélyes sport van, és a mtb kívülről, esetleg a tévéből nézve – a visszajelzések alapján – sokak számára ijesztőnek tűnik. Amikor egy sportoló extrém sportot űz, mint ahogy te is, melyek azok a technikai dolgok, amelyekre nagyon oda kell figyelnie a felkészülés során, és melyek azok a váratlan helyzetek, amelyek a verseny során adódhatnak?

– A mountain bike valóban veszélyes sport, de ehhez képest a súlyos, esetleg halálos bukások ritkák. Fleur balesete azért is sokkolta a „montis” társadalmat, mert a világkupák történetében ilyen még nem fordult elő. Országúton pl. sokkal több a hasonló tragédia, a nagyobb sebesség és a gépjárművek jelenléte miatt.

A kerékpárnál oda kell figyelni a szakszerű karbantartásra, mind profi, mind hobbibringások esetében, és fejben maximálisan ott kell lenni, amikor terepen vagy. Manapság a cross country versenypályák egyre extrémebbek, ha egy pillanatig lankad a koncentráció, annak már súlyos következményei lehetnek.

Mesélnél a mostani biciklidről, és hogy milyen viszonyban vagy „vele”? Azért írom, hogy „vele”, mert nekem mindig az volt az érzésem, hogy egy bicikliversenyzőnek nem egy puszta tárgy a biciklije, hanem olyan, mintha a társa lenne.

– Ez bizony sokszor így van, egy bringa bajtárs lehet, jó barát, akivel rengeteg órát töltesz együtt, és csodálatos élményeket szerzel. Jelenleg három Felt márkájú kerékpárt használok. Egy montit túravezetésre, egy saját tulajdonú montit privát túrákra, valamint egy országútit. Utóbbi kettőt annyira kedvelem, hogy el se tudnám képzelni az életem nélkülük, és teljesen otthon érzem magam, mikor a nyeregbe szállok!

Hogy néz ki a felszerelésed, miből áll? Versenyek előtt mit veszel fel, mit viszel magaddal?

– A munka során kerékpáros-öltözéket hordok, speciális cipővel, így hatékonyabb a hajtás, kevesebb az energiaveszteség. MINDIG viselek sisakot, és erre az általam vezetett túrák résztvevőit is kötelezem. Egy magára és a biztonságára valamit is adó bringás nem indul meg védtelen fejjel, akkor sem, ha pár utcával odébb a zöldségeshez megy.

Mindig viszek magammal miniszerszámot, pótbelsőt és kulacsokat, ugyanis a folyamatos folyadékellátás rendkívül fontos. Montis túravezetéskor egy kis hátizsákot hordok extra felszereléssel, amelyet a kliensek igényelhetnek, országúton erre nincs szükség, mivel jóval kevesebb defekt, ill. egyéb probléma adódik.

Milyen edzésformákat preferálsz egyébként a fő sportágadon kívül, és melyek azok az edzésformák, amelyeket kerülsz és hatástalannak tartasz?

– Nagyon szeretek túrázni, terepen futni, és naponta jógázok, valamint a crossfit elemeit is beépítettem erősítő gyakorlataimba. Fontos számomra, hogy hajlékony maradjak, és testemnek azon részeit is edzem, amelyek bringázás közben kevésbé aktívak.

Javarészt feleslegesnek tartom a konditermi vasemelgetést. Az így épített izomzat talán optikailag előnyös, viszont sportolás közben csak pluszsúlyt jelent. Szerintem a saját testsúllyal végzett gyakorlatok a legjobbak, sőt a testkontrollt is fejlesztik, ezek segítségével jobban uralod és hatékonyabban használod a végtagjaidat.

Bringások (főként a téli időszakban) az erő fejlesztésére végeznek súlyzós edzést is, de ez csak a többi edzésmunka kiegészítését szolgálja, sosem helyettesíti azt.

Úgy általában nem kedvelem azokat az edzésformákat, amelyek a kinézetre helyezik a hangsúlyt, és nem belülről formálnak át. A fittségnek, az egészségnek egy minden tekintetben kiegyensúlyozott életformából kell erednie, ez a kinézetre is csak pozitív hatással lehet. Nem hiúságból kell elkezdeni edzeni, hanem az életminőséged javítása érdekében, tartós sikert is csak így lehet elérni.

Kik a példaképeid a mountain bike versenyzők közül, és miért?

– Első számú példaképem a norvég legenda, Gunn-Rita Dahle. Minden tekintetben inspiráció, hihetetlen, mi mindent elért, és emellett rendkívül kedves, közvetlen emberi lény tudott maradni.

A férfiaknál nagy kedvencem 2012. évi maraton világbajnoka, a görög Periklisz Iliasz, és a francia Julien Absalon. Országúton leginkább Fabian Cancellaráért szurkolok. Régebben hatalmas Lance Armstrong-fan voltam, nagyon letört, amikor annyira csúnya véget ért a története. Hatalmas csalódás volt, ugyanakkor szerintem túlzásba vitték az ellene indított megsemmisítő hadjáratot.

 

Bicskei Anna

Jelenleg mountain bike túravezetőként dolgozol Cipruson. Pontosan milyen egy ilyen túra, és kik vesznek részt rajta?

– A túrákon szenvedélyes hobbi, ill. „félprofi” sportolóktól kezdve nyugdíjas nénikig és gyerekekig mindenkit szívesen látunk, persze ügyelve arra, hogy mindenki a megfelelő nehézségi fokozaton induljon, ezt egy 1-től 3-ig terjedő skálán osztályozzuk. A hosszabb túrák reggel, a rövidebbek délután indulnak. Előre meghatározott körpályán vezetjük a klienseket, olyan sebességgel, amely a csoport számára ideális.

Három éve Cipruson élsz. Különböző kultúrában, más mentalitású emberek között, mint ahol addig éltél. Mi az, amit leginkább kedvelsz ebben a közegben, és mi az, ami a legidegenebbül hatott, és nagyon nehéz volt megszokni?

– Szeretem a ciprusiak nyíltságát, vendégszeretetét és általános kedvességét. Nem szeretem a környezetvédelem teljes mellőzését, a szemetelést, a vadászat címén történő esztelen lövöldözést mindenre, ami él és mozog, valamint az autómániát. Sajnos jóléti társadalom van itt, cikinek számít gyalog menni bárhova is, biciklizni pedig lusták. Meg is van az eredménye a köznép súlyát és egészségi állapotát illetően. Annyi az autó, hogy valósággal ellepték a szigetet. Túlzás nélkül: még a sarki fűszereshez is azzal mennek. Elképesztő.

Te a sport mellett gyönyörűen rajzolsz, a deviantART-on van egy nagyobb galériád, tele különleges képzőművészeti alkotásokkal, amelyeket Anna Draconida néven alkotsz és töltesz fel évek óta. Nagyon jó visszajelzéseket kaptál rájuk a neten. Sokan úgy gondolják, hogy a képzőművészet és a sport két teljesen különálló világ, de te erre jócskán rácáfoltál. Mi az, amit a művészet ad neked, mi az, amit keresel például – érzésre vagy érzetre gondolok –, amikor elkezdesz rajzolni egy képet? Mindent részletet megtervezel előre, vagy csak „hagyod magad” spontánul rajzolni?

– Általában csak beugrik egy ötlet, aminek egy gyors skicc az eredménye, és a részleteket spontán módon dolgozom ki, úgymond magától jönnek. Sokszor merítek ihletet zenéből vagy valamiből, amit éppen olvasok.

A sport és a művészet egymástól függetlenül mindig is vonzott, de jelenleg a sport jobban leköt. Persze ez a távoli jövőben változhat.

Mivel többszörös bajnok vagy, és a világranglista tizedik helyéig jutottál, mit tudsz tanácsolni azoknak a nagyon fiatal versenyzőknek, akik mostanában kezdenek el komolyabban belehúzni a mountain bike-ba?

– Az életben mindenért harcolni kell, semmi sem pottyan készen az ölünkbe. Egy profi sportoló élete kemény, viszont fizikailag és lelkileg kiegyensúlyozottabb, mint az átlagember, már ami ma átlagnak számít. Kelet-Közép-Európában nagyon nehéz ebből a sportból megélni, viszont kemény munkával messzire juthatsz. Pl. felhívnám a figyelmet a szerb Jovana Crnagoracra, aki az U23-as kategóriában a világ legjobbjai között van! Sokan szerény körülmények közül indulnak, de kellő elszántsággal felküzdik magukat. Persze ehhez szerencse is kell.

 

Bicskei Anna

Bicskei Anna

Sajnos azt észrevehettük, hogy a sportot nagyon sok fiatal elhanyagolja. Pedig a jól megválasztott sport vagy a rendszeres testmozgás a bulizás során felgyűlt méreganyagokat is elég gyorsan eliminálja a szervezetből, az alakunkra és az egészségünkre gyakorolt pozitív hatásáról nem is beszélve, ellentétben a számítógép előtt való egész napos ücsörgéssel. Nagyon fontos lenne felhívni a figyelmet arra, hogy aki még nem kezdett el semmilyen formában mozogni, az ne halogassa tovább, tegye meg, illetve az egészséges táplálkozásról szóló weboldalakat sem kell unalomból megkerülni. Mert igenis fiatalon is lehet és kell tenni azért, hogy később ne legyünk betegek vagy fáradékonyak. A te figyelemfelkeltő üzeneted hogy hangzik?

– Az emberi testnek szüksége van arra, hogy használják. Mindenkiben ott rejlik a képesség arra, hogy atletikus legyen, csak sajnos túl kevesen használják ki ezt a lehetőséget. A mai, kényelemre berendezkedett világban ez háttérbe szorult, ami a népesség általános egészségi állapotának nagymértékű romlását eredményezte. Lehet, hogy tovább élünk, mint 100 éve, de az élet minősége szempontjából nem állunk valami rózsásan.

Nem esik jól ilyen hasonlatot alkalmazni, de képzeljük el, hogy van egy drága sportkocsink, amivel miénk lehetne a világ, de mi valamiért csak a falu végéig döcögünk vele, anyagiak vagy puszta figyelmetlenség miatt a legolcsóbb üzemanyaggal „etetjük”, hagyjuk, hogy bekoszolódjon és kikezdje a rozsda, sosem adunk neki lehetőséget, hogy megmutassa, mire képes, mígnem végérvényesen meghibásodik. Nos, így bánnak manapság az emberek a testükkel, ami pedig az egyetlen igazán fontos vagyonunk ebben az életben.


 

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Mihájlovits Klára 
Hátsó borító: Marjai János
Borítóterv: Berkes Miklós
A szomszéd tehene mindig zöldebb – avagy turáni ökörségek Kertész Imre nem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé. A „kedvelem” kategóriába viszont nagyon i...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Virrasztók
Maratoni folk-rock Október 18-án a budapesti Dürer Kertben sor került a II. Folk-Rock-Maratonra.

2 Hozzászólás | Bővebben +
: Putrid Blood
Vegyessaláta-buli éhes hasak nélkül Újvidéken NOCTIFERIA / CONDEMNATIO CRISTI / PUTRID BLOOD / DOWNSTROY – 24.10., The Quarter, Novi Sad

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gátnál
Félimaginatívan a gátnál Interjú Homoki Fókával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kovács Tickmayer István
Kortárs zenei műhely Magyarkanizsán Október 21-25. között a Regionális Kreatív Műhely szervezésében Kovács Tickmayer István vezetésév...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Centrál Kávéház
KÓROS ÖNIMÁDAT VAGY VALÓS TÜKÖRKÉP? Oscar Wilde élete és Dorian Gray története mai szemmel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Egy bringa bajtárs lehet, jó barát”… Interjú Bicskei Anna mountain bike versenyzővel és túravezetővel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Khmmm… úgy tűnik, Kimi egy kissé fölizgatta magát
Aki a szabályokat nem követi, hanem alkotja A Formula–1-es pilóta, akinek elege lett a hokiból, mert korán kellett kelni a reggeli edzésekhez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mit jelent a fiataloknak a sport? „Ép testben ép lélek”

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy au pair naplójából 2. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi van az uzsonnásdobozodban? „Ja, hogy neked nincs is ilyen? Mert nem módi? Mert hogy ott a bolt a sarkon, a pék meg a túlolda...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 8. 8. rész - Kirándulás Tokióba: a Meidzsi-szentély

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Végre büszkén kijelenthetném, hogy szabad katalán vagyok!” Magánybeszélgetés Aitorral

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szervezett mészárlás a szabadkai Mladost Clubban Október 31-én, péntek éjjel Halloween Massacre 3 elnevezéssel kíméletlen HC/metal buli a szabadka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 2015! Bizony-bizony, jövőre is lesz Brutal Assault

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est okt15-nov4 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Tetoválások, amiket anyukád is szeretni fog” Tattoo Identity - International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +