:

„Tetoválások, amiket anyukád is szeretni fog”

:

Tattoo Identity - International Tattoo Convention Belgrade

Tattoo Identity

Szeptember 27-én beindult a sürgés-forgás Belgrád óvárosának központjában, egy piciny utca sarkán, a Zavod névre hallgató multifunkcionális bárban, amely falai közt időnként rendezvények is otthonra találnak. Ezen a napon Benoit Meeus belga fotográfus alkotásai kerültek bemutatásra Tattoo Identity címmel. Ahogy a megnevezés is mutatja, a kiállítás témája a tetoválásokat és azok viselőit foglalja magában.

Benoit 1974-ben született Antwerpenben. Saját stúdióját 2004-ben nyitotta meg, és azóta is ott munkálkodik mint szabadúszó fotográfus, aki főleg reklámanyagokat készít, magazinoknak dolgozik, portré- és enteriőrfotózásra specializálódott. Tetoválásokat 2007 óta fotóz. Csakis fekete háttérrel dolgozik, fekete-fehér technikával, nagy hangsúlyt fektetve a fényre és az árnyékokra. A képeken tetovált embereket mutat be, nem a minták részleteivel foglalkozik. Esetenként követi egyes modellek és tetoválásaik fejlődését/előrehaladását. A legtöbb kép teljesen természetes, nincsen beléjük piszkálva utólag, photoshopot csak minimális retusálásra használ. Nem célja az emberek kinézetének megváltoztatása. „Jó képet fényképezőgéppel készítek, és nem photoshoppal.”

International Tattoo Conventiont

Meeus kiállítása a belgrádi International Tattoo Conventiont hivatott beharangozni, amelyet október 3–5. között rendeztek meg. Annak ellenére, hogy a Benoit kivarrt modelljeiről készült aktok igencsak nagy népszerűségnek örvendenek Európa-szerte, a szervezők nem kerítettek túl nagy feneket a dolognak. A hatórai kapunyitást senki sem tartotta be szigorúan, maga a fő szervező is késve érkezett. Furcsának találtam azt is, hogy nem volt ünnepélyes megnyitóceremónia sem, pedig illett volna legalább pár mondatot elvakkantani a kíváncsi jelenlévők kedvéért.

Benoit kiállított képei között lehet találni pár darab igazán szuper fotót, de a siker inkább az extravagáns modellnek tudható be, akinek különc személyisége magára vonz minden tekintetet, függetlenül attól, mi van a bőrére karcolva, vagy ki örökítette meg. A vászonra nyomtatott fekete-fehér alkotások mindegyike előtt érdemes megállni pár percre, megvizsgálni az alanyát, a bőrét díszítő szimbólumokat, de én ennél sokkal többre számítottam. Úgy gondolom, hogy a komplex bemutatáshoz és a totális letaglózáshoz szükség lett volna minden képhez mellékelni a modell rövid biográfiáját és a tetkói történetét, amelyeknek a segítségével szélesebb körű betekintést biztosíthattak volna az alanyok világába.

Megtekinthető volt Meeus novemberben megjelenő, limitált példányszámú könyve is, amely szintén a Tattoo Identity címet viseli. Meglepett, hogy a könyvben szereplő rengeteg csodálatos kép közül, melyeknek már első pillantásra rengeteg mondanivalójuk van, miért épp ezeket a sablonosakat válogatták ide…

International Tattoo Conventiont

International Tattoo Convention Belgrade

A világ hátsó felének számító kicsiny hazánkban végre-valahára volt valakinek annyi vér a pucájában, hogy megrendezze az ország első nemzetközi tattoo convention eseményét, amelynek a belgrádi Mixer House szolgált helyszínéül. A hely igen sokoldalú, igény szerint alakítható színtere különféle versenyeknek, kiállításoknak, előadásoknak, tanfolyamoknak, mindenféle kulturális eseménynek, konferenciának, és még sorolhatnám. Nem csoda tehát, hogy ez szolgált e rendezvény otthonául is.

A fesztiválon több mint negyven tetoválóművész vett részt, jóformán a világ minden tájáról érkeztek a rátermettségüket bizonyítani vágyók. Jöttek alkotók Hollandiából (Mickey „Pretty Boy” Vogel, Isa és Asi Morbella), Amerikából (Adam Fuqua), Görögországból (Orge Kalodimas, Cris – Saketattoo), Norvégiából (Max FV), Svédországból (Mikael Van Bacon), Montenegróból (Džoni iz Podgorice), és volt egy japán származású díszvendég is (Yushi „Horikichi” Takei), aki tradicionális tebori tetoválásokat készített (a tebori szó szerinti jelentése „testvésés”, jól jelöli magát a technikát, ugyanis a mester először a festéket viszi fel, majd egy bambuszpálcikára erősített apró tűköteggel ütögeti be a tintát a bőrbe). A legtöbb résztvevő persze hazánk szülöttje, sokan közülük igen hosszú szakmai múlttal büszkélkedhetnek (pl. Sloba Milinković, Džoni koji tetovira), míg mások csak pár éve működnek, ennek ellenére igen gyors tempóban haladnak a tökéletesség felé vezető, buktatókkal teli úton (Kapetan Nemo, Mirko Vlahović, FFF Tattoo Studio, Foa Belgrade stb.).

International Tattoo Conventiont

A fesztivál nulladik napja sajtótájékoztatóval kezdődött, majd ünnepélyes megnyitó és programajánló után bárki üdvözölhette és megismerhette az őt érdeklő alkotókat, míg este bele nem kezdett a hangulatfokozásba a Čikine Bombone. A három nap alatt számos program várta a látogatókat és a művészeket egyaránt, a higiéniáról és a vérrel terjedő betegségekről szóló előadástól kezdve a rúdtáncos produkciókon át a legjobb tetoválásért folyó versenyig. Pénteken és szombaton a versenyre nevezők munkái közül kiválasztották a nap legjobb tetoválását, vasárnap pedig a bírák keresték a legprofibb alkotást színes és fekete-fehér stílusban, valamint kutattak a fesztivál alatt készült legjobb mű után is. Volt még egy különleges kategória is, ahol a Mixer-díjat nyerhette el az a szerencsés, aki Dušan Gerzić Gerára emlékezve, általa ihletet merítve készítette el a legegyedibb tetoválást; őt egy évre szóló ingyenes belépővel jutalmazták a Mixer House-ban megrendezendő összes eseményre.

Átlépve a rendezvény küszöbét, rögtön szembetaláltuk magunkat a cifra fergeteggel, művészekkel, bámészkodókkal, éppen varrandókkal és friss sebeiket nyalogató „mártírokkal”. Jó volt látni ezt a rengeteg nem mindennapi embert egy ekkora helyen „összezárva”, végre nem a szürke átlag került szem elé. De jó is volt! Mindenkin különféle, kisebb-nagyobb tetkók, régiek, újak, félkészek, javítani valók; piercingek fülben, orrban, állban, szájban és minden látható és láthatatlan helyen. Színes hajak, borotvált fejek, anti-mainstream öltözetek. Tiszta élvezet a szemnek! Éljen a bőrdíszítő szubkultúra apraja és nagyja!

International Tattoo Conventiont

Rockabilly- és punk-rock slágerek dübörögtek hangulatfokozó zenei aláfestésként, segítve (vagy épp gátolva) a művészek és pácienseik ellazulását. A jó kis bulihangulattól szerintem mindenki emelkedett állapotba került, főleg ha erre rásegített még egy-két sör is, esetleg valami töményebb itóka. Így már biztosan kevésbé volt húzós elviselni a fájdalmasabb helyekre történő varrást, és a kommunikáció is zökkenőmentesebben folyt még azok között is, akiknek az angol nyelv nem az erősségük.

A bokszokban elhelyezett ministúdiók mellett helyet kapott egy különféle kézműves-hetymetyütyürüket áruló bazár is, amelynek kínálatában megtalálható volt a szűretlen, házi készítésű búzasörtől kezdve az egyedi kötényeken át a babarucikig, háziszappanig minden! Néhány igen egyedi ruházatot gyártó belgrádi cég is képviseltette magát, bár az eladásra szánt árukínálatuk sajnos feleannyira sem volt gazdag, mint amit az interneten mutattak be. Az épület emeleti galériájában sorakoztak a professzionális masinákat, tartozékokat és minőségi festékeket kínáló standok, ezzel is lehetővé téve a tökéletes munkák létrejöttét.

A tetoválóművészeknek lehetőségük nyílott megismerni a külföldi kollégákat, és ezzel remélhetőleg virágzó barátságra szert tenni; tanulhattak egymástól új technikákat, lophattak ötleteket, elcsábíthatták a bámészkodókat a saját miniatűr stúdiójukba. A látogatók is szabadon nézhették a mestereket munka közben, kérdéseket tehettek fel, időpontokat kérhettek, és ha a kiszemelt művésznek ideje engedte, tű alá is vethették magukat az ideális motívum kiválasztását követően. Néhányan nem készítettek tetkót a helyszínen, csak a pályafutásuk során alkotott művekből összeállított portfóliót lehetett megtekinteni hatalmas képernyőn, laptopon, esetleg fotóalbumban, valamint időpontot egyeztetni máskorra.

Mint már említettem, ezt az eseményt hivatott beharangozni Benoit Meeus belga fotóművész kiállítása Tattoo Identity címen. Amint vártam, a fesztiválon jóval több képet mutatott be, és mesélt is a fotók keletkezéséről, bár erről sajnos lemaradtam.

International Tattoo Conventiont

Egy három hónaposnál alig idősebb kisemberrel nehéz programot tervezni, örülök annak is, hogy egyáltalán sikerült eljutnunk erre az eseményre, még ha rövid időre is. Kicsit tartottam attól, hogyan fogja tűrni kicsi lányom a nagy sürgés-forgást, hangos zenét, ismeretlen arcokat, de nem csinált különösebb problémát a dologból. Kíváncsian tekingetett körbe, és mosolygott azokra a kedves emberekre, akik nagy szeretettel csodálkoztak rá a kis jövevényre, aki az esemény legfiatalabb résztvevője volt. Jövőre talán már az after partyra is berobbanhatok, miután a picit elaltatom! :)

Remélhetőleg akkor már még több résztvevővel, több programmal és tágasabb helyszínen kerül megrendezésre a fesztivál. Addig is csak türelem, ha idén nem is jutottatok el, iktassátok be a jövő évi kihagyhatatlan programok tervei közé ezt is, és keresgéljetek szabadidőtökben ötleteket a leendő tetoválásaitok alapjául. Anyut és aput se hagyjátok otthon!

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Virrasztók
Maratoni folk-rock Október 18-án a budapesti Dürer Kertben sor került a II. Folk-Rock-Maratonra.

2 Hozzászólás | Bővebben +
: Putrid Blood
Vegyessaláta-buli éhes hasak nélkül Újvidéken NOCTIFERIA / CONDEMNATIO CRISTI / PUTRID BLOOD / DOWNSTROY – 24.10., The Quarter, Novi Sad

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gátnál
Félimaginatívan a gátnál Interjú Homoki Fókával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kovács Tickmayer István
Kortárs zenei műhely Magyarkanizsán Október 21-25. között a Regionális Kreatív Műhely szervezésében Kovács Tickmayer István vezetésév...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Centrál Kávéház
KÓROS ÖNIMÁDAT VAGY VALÓS TÜKÖRKÉP? Oscar Wilde élete és Dorian Gray története mai szemmel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Egy bringa bajtárs lehet, jó barát”… Interjú Bicskei Anna mountain bike versenyzővel és túravezetővel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Khmmm… úgy tűnik, Kimi egy kissé fölizgatta magát
Aki a szabályokat nem követi, hanem alkotja A Formula–1-es pilóta, akinek elege lett a hokiból, mert korán kellett kelni a reggeli edzésekhez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mit jelent a fiataloknak a sport? „Ép testben ép lélek”

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy au pair naplójából 2. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi van az uzsonnásdobozodban? „Ja, hogy neked nincs is ilyen? Mert nem módi? Mert hogy ott a bolt a sarkon, a pék meg a túlolda...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 8. 8. rész - Kirándulás Tokióba: a Meidzsi-szentély

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Végre büszkén kijelenthetném, hogy szabad katalán vagyok!” Magánybeszélgetés Aitorral

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szervezett mészárlás a szabadkai Mladost Clubban Október 31-én, péntek éjjel Halloween Massacre 3 elnevezéssel kíméletlen HC/metal buli a szabadka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 2015! Bizony-bizony, jövőre is lesz Brutal Assault

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est okt15-nov4 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Tetoválások, amiket anyukád is szeretni fog” Tattoo Identity - International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +