: Putrid Blood
Putrid Blood

Vegyessaláta-buli éhes hasak nélkül Újvidéken

: Putrid Blood
Putrid Blood

NOCTIFERIA / CONDEMNATIO CRISTI / PUTRID BLOOD / DOWNSTROY – 24.10., The Quarter, Novi Sad

Gondoltam, leugrok Újvidékre, és pletykálok egy jót a barátaimmal az országunkat súroló kataklizmáról, az orosz antikrisztusról, a szerb miniszerelnök legújabb marhaságairól (nevét le sem merem írni, mert én is börtönbe kerülök, mint a fociszurkoló), a magyarországi internetadóról. Mindez mellett persze megiszunk pár sört, és megnézünk valami koncertet, amit lehetőleg nem láttunk már százszor. Úgy vélekedtem, a felhozatal műfajilag elég szerteágazó lesz ahhoz, hogy az igen sokoldalú, kulturált, nonkonformista bagázsunkból mindenki bár egy megfelelő stílust találjon magának. A „bót előtti sörözés” letudása után elvágtuk magunkat a Kínai Negyedben található Quarter klubba, ami a koncertkezdés időpontjára már kongott is az ürességtől. Persze a 21:00 órai kezdés eredményességéhez még valószínűleg sok víz fog lefolyni a Dunán.

Az est első fellépője a 2008-ban alakult šidi Putrid Blood volt. Ők azon kevés zenekar közé tartoznak, akik nem álltak földbe a kezdeti lelkesedés után, és rendületlenül nyomják a két markáns vokállal is rendelkező, néha kicsit HC ízű thrash metalt. A dalok nagy része természetesen a 2012-es bemutatkozó lemezükről hangzott el, de felcsendült két új szerzemény is, amely az eddigi vonalat viszi tovább. Nagyon lelkesen, pontosan és feszesen játszottak az ekkor jelenlévő mind a hat embernek. Kaptak is vastapsot tőlük, meg tőlünk is majdnem, akik még mindig a bejutással szenvedtünk akkor!

Condemnatio Christi

Condemnatio Christi

A szlovéniai Condemnatio Christit már valamivel nagyobb közönség várta. A zenekar symphonic black metalnak van meghatározva, habár nekem igencsak szürkének tűnt. Érződik, hogy a zenekar próbál valami sajátot alkotni, de ez a fajta újítás nekem nem jött be feltétlenül. Pár dalnál olyan érzésem volt, mint ha rock balladákat akarnának black metalba pakolni, amitől nem tudtam komolyan venni a fellépést. Becsületesen játszatottak a srácok, de ez nekem nem talált be az ízlésvilágomba. Az utolsó két dal valószínűleg a korai lemezükről lehetett, mert az már bizony fekete fém volt, csak az ezt megelőző 35 perc zene fényében nem tűnt túl hitelesnek számomra.

A kikindai (egykoron a Wacken fesztivált is megjárt) Downstroy szokásához híven hatalmas arroganciával lépett a színpadra. Sebaj, nekik ez a stílusuk, megszoktam tőlük. A hagyományos repertoárból mintha ezúttal a keményebb dalokat részesítették volna előnyben, de az is lehet, csak nekem tűnt úgy. Darko (a frontember) szokásához híven le-fel rohangált, a gitárosok túrtak, az új dobos egész jól ütötte. Hatásos fellépés volt, sőt lehet, élőben rég élveztem őket utoljára ennyire. Az ő koncertjükre a közönség is nagy nehezen kezdett észhez térni, és vették a lapot. Az, hogy hatalmas pogo volt, nem igaz, de volt egy tíz főt számláló csoport, aki szerette volna a hangulatot emelni ugrándozásával és más nézelődők sikertelen bevonásával.

Downstroy

Downstroy

A szlovén ipari metal (bár az Encyclopaedia Metallum szerint ők is black metallal indultak) Noctiferia koncertjére mintha nagy nehezen odaértek volna az emberek, de még ekkor is kevésnek tűnt a kb. 500 főt befogadó teremben a jelen lévő maximum 80 ember (pincérek, zenészek, sajtósok, szervezők beleszámolva). A 1992-ben alakult banda már négy lemezt, számos demót és pár kisebb európai körutat tudhat maga mögött. Ez érződött is a magabiztos kiálláson, profizmuson, kommunikációs képességen. Az ipari stílus annyiban merült ki, hogy a dalok alapját főleg hideg és monoton ritmusok alkották, a szólók nem voltak túlzásba víve, és volt persze sampleres is, aki olykor átváltott ütőshangszerre. Én leginkább jó, durva és eredeti metalzenének nevezném őket. A Noctiferia fellépése minden jelenlévőt lenyűgözött, mert első hallásra is élvezhető dalokat játszottak, zúztak, az énekes srác nagyon tudott lelkesíteni, és persze a többiek is kiválóan teljesítettek. Élőben nagyon állat volt, mondjuk nem számítottam rá, mert YouTube-on hallgatva azért nem dobtam hátast tőlük.

Noctiferia

Noctiferia

Azt, hogy az emberek mikor fognak este kilenc órára egy koncertre odaérni, nem tudom, de bevallom, nekem is nehezemre esik. Sajnálatos volt az alacsony érdeklődés, az pedig még inkább, hogy az a kicsi közönség is csak az est végére ért oda. Persze a 600 dináros belépő nem semmi, de könnyen megeshet, hogy 100 dinár esetében sem jöttek volna többen. A bandák jók voltak, de a Noctiferia egyértelműen kiemelkedett közülük, ha valakinek lesz alkalma megtekinteni őket, semmiképp ne hagyja ki, de ez a többi bandára is igaz.

 

http://nocturnemagazine.net/galerije/1055/putrid-blood-klub-quarter-novi-sad

http://nocturnemagazine.net/galerije/1057/downstroy-klub-quarter-novi-sad

http://nocturnemagazine.net/galerije/1056/condemnatio-cristi-klub-quarter-novi-sad

http://nocturnemagazine.net/galerije/1058/noctiferia-klub-quarter-novi-sad

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Virrasztók
Maratoni folk-rock Október 18-án a budapesti Dürer Kertben sor került a II. Folk-Rock-Maratonra.

2 Hozzászólás | Bővebben +
: Putrid Blood
Vegyessaláta-buli éhes hasak nélkül Újvidéken NOCTIFERIA / CONDEMNATIO CRISTI / PUTRID BLOOD / DOWNSTROY – 24.10., The Quarter, Novi Sad

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gátnál
Félimaginatívan a gátnál Interjú Homoki Fókával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kovács Tickmayer István
Kortárs zenei műhely Magyarkanizsán Október 21-25. között a Regionális Kreatív Műhely szervezésében Kovács Tickmayer István vezetésév...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Centrál Kávéház
KÓROS ÖNIMÁDAT VAGY VALÓS TÜKÖRKÉP? Oscar Wilde élete és Dorian Gray története mai szemmel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Egy bringa bajtárs lehet, jó barát”… Interjú Bicskei Anna mountain bike versenyzővel és túravezetővel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Khmmm… úgy tűnik, Kimi egy kissé fölizgatta magát
Aki a szabályokat nem követi, hanem alkotja A Formula–1-es pilóta, akinek elege lett a hokiból, mert korán kellett kelni a reggeli edzésekhez...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mit jelent a fiataloknak a sport? „Ép testben ép lélek”

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy au pair naplójából 2. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mi van az uzsonnásdobozodban? „Ja, hogy neked nincs is ilyen? Mert nem módi? Mert hogy ott a bolt a sarkon, a pék meg a túlolda...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 8. 8. rész - Kirándulás Tokióba: a Meidzsi-szentély

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Végre büszkén kijelenthetném, hogy szabad katalán vagyok!” Magánybeszélgetés Aitorral

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szervezett mészárlás a szabadkai Mladost Clubban Október 31-én, péntek éjjel Halloween Massacre 3 elnevezéssel kíméletlen HC/metal buli a szabadka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 2015! Bizony-bizony, jövőre is lesz Brutal Assault

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est okt15-nov4 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Tetoválások, amiket anyukád is szeretni fog” Tattoo Identity - International Tattoo Convention Belgrade

0 Hozzászólás | Bővebben +