: Úristen!! Ketchup van a pizzán!
Úristen!! Ketchup van a pizzán!

Egy au pair naplójából 3.

: Úristen!! Ketchup van a pizzán!
Úristen!! Ketchup van a pizzán!

(Okosan, de meggondolatlanul)

La cucina

Figyelembe kell venned, hogy minden országnak megvan a maga konyhája. Franciaországban például sok croissant-t esznek, meg „tálakból” isszák a kávét. És itt is vannak bizonyos ételek, amiket nagy előszeretettel esznek. Én Olaszországba utaztam. Természetesen megnyílt előttem az olasz konyha, és azt hittem, hogy ez csak út lehet a mennyországba, hisz ki nem szereti a pizzát meg a spagettit? Na, erről ennyit.

A tudásom az olasz konyháról komolyan csak ebből állt.

Való igaz, hogy az olasz konyha többnyire a „pastáról” szól. Igen ám, így van. Néhány nap alatt beláttam, hogy itt Olaszországban szinte majdnem mindig (az esetek kilencven százalékában) tesznek az ételbe, vagy adnak mellé sajtot és tésztát. Szerencsére mind a kettő nagy kedvencem. Vagyis csak volt…

De be kellett látnom, hogy az én gyomrom túlságosan is hozzá van szokva az én egyoldalú vajdasági kajámhoz. A húst hússal életmódhoz. Leírhatatlan érzés az, amikor előtted van a legfinomabb pizza, amit valaha is ettél az életed során, és te csak a felét bírod megenni. Aztán pedig órákig kínoz a hányinger, amikor a felszínre kívánkozik az, amit nem sokkal azelőtt jóízűen elfogyasztottál. Egy hosszú hétnek kellett eltelnie, mire a gyomrom hozzászokott az ottani ételhez. A legrosszabb élmény életem első rizottója volt. Aki még nem evett ilyet, annak mondom, hogy ez olyasmi, mint a piláf. Aki meg már evett rizottót, és tudja, hogyan készül, vagy ne adj’ isten szakács, attól elnézést kérek. Háborgott a gyomrom, erősen tiltakozott a rizottó ellen. Pedig roppant finom volt. A szívem majd megszakadt, amiért alig tudtam lenyelni pár falatot. De azóta már számtalan rizottó áll mögöttem. Mindet kiélveztem.

Mert eljött az a pillanat is, amikor olyan jó volt a kaja, hogy beleborzongtam, s amikor az ízek egymással keveredtek, összefolyt a nyál a számban. A nyelvemen lévő összes ízlelőbimbó a számban lévő, emésztésnek indult étel falatkáját kereste, s vágyott rá még akkor is, ha a fejemben nem is döntöttem el igazán, hogy valójában ízlik-e, vagy undorodom az ételtől, amit rágok.

au pair

59 reggeli, és mind egyforma

Ízek és illatok keverednek, úgy, mint azelőtt még soha. Olyan ízek és ételek, amikről sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd együtt látom őket egy tányéron. De egy idő után már az lepett meg, ha nem volt bazsalikom a paradicsomsalátán, vagy valami más fűszer, amiről előtte még csak nem is hallottam.

Eleinte a pizzának örültem a legjobban. Mert akkor legalább tudtam, hogy mit eszek. Na de hamar megegyeztek abban a szülők, hogy nem visznek nyilvános helyre pizzát enni. Még én estem ki neveletlen parasztnak, és tágra nyílt szemekkel, értetlenül bámultak rám, amikor ketchupot kértem a pizza mellé. Micsoda vétek! El kellett volna mondanom nekik, hogy mi itthon majonézt meg túrót is teszünk a pizzára? Lényegtelen. Amúgy sem akartak hinni nekem.

Na de több pizzát én sem akarok enni. Két hónap alatt tizennégy pizzát ettem. Számoltam. És az is megesett, hogy naponta kétszer. Most már hivatalosan is utálom a pizzát…

Mindig azzal jöttek nekem az otthoniak, hogy nagyon válogatok, meg egyoldalúan táplálkozok. Hogy csak csirkét eszek, meg semmi főzeléket vagy salátát. De erre nem mondtak semmit sem, amikor minden áldott nap tésztát ettem ebédre. Meg vacsorára is. Cukkinis pasta, sonkás-tojásos pasta meg egy halom paradicsomszószos pasta, ami nekem mind olyan volt, mint a spagetti hús nélkül, különböző méretű és fajtájú tésztákkal. Két hónap alatt nem tanultam meg, hogyan kell rendesen enni a spagettit. Az elméleti rész az megvolt, csak a gyakorlati nem igazán ment.

Egyik nap végre annak is eljött az ideje, hogy megtanítsák nekem, hogyan is készül az igazi olasz paradicsomszósz. Az ötlet nem is volt rossz egészen addig, amíg a kezembe nem nyomtak egy fej vöröshagymát, hogy pucoljam meg, és vágjam össze. Normál esetben kirohantam volna a konyhából, de akkor csak diplomatikusan ráztam a fejemet. Következő lépés volt összezúzni a paradicsomot. A szósz elkészítéséhez használjunk olyan eszközöket és edényeket, amilyenek otthon nekünk bizti nincsenek, a fűszerekről meg ne is beszéljünk… És ha találunk olyat, hogy Cayenne, ne tegyünk feltétlenül a palacsintára, csak mert úgy néz ki, mint a cimet. Miért kellett volna ismernem minden egyes fűszert, amit a szekrényben találtam?

A hagymás incidens után mégis rám merték bízni a következő lépést. Önteni egy kis olívaolajat a serpenyőbe. Az egy „kicsi” az én mércémhez viszonyítva az olaszokból ezt a reakciót váltotta ki:

– Mégmégmégmégmégmégmégmégmégmég!

Tehát visszatérve az előző lépéshez, öntsünk sok olajat a serpenyőbe. Öntsük bele a paradicsomot, adjuk hozzá a hagymát, egy kis fűszer ízlés szerint, majd kevergessük, és lassú tűzön (bár a szerbiai gázt illetően a legerősebb lángon, amit a tűzhely vagy éppen a gáz produkálni tud…) főzzük vagy süssük. Nem vagyok egy konyhatündér. Szükség esetén a tegnap este megmaradt roston sült húst is beleapríthatjuk egy kis sajt és sonkadarabkák kíséretében.

au pair

Az egyetlen olyan város, ahol jó pasikat lát az ember

Ez az olasz konyha. Tegyünk mindenbe tésztát, sajtot meg paradicsomszószt!!!

Persze a tésztát sem árt közben megfőzni. Nem árt megjegyezni, hogy a tésztának társaságra van szüksége! A tésztafőzés tanulásának első leckéje. Néhány perccel előbb vegyük le a tűzről. A lényeg az, hogy valamilyen szinten nyers maradjon. Próbaképpen a falhoz is vághatjuk. Ha odaragadt, akkor a tészta megfőtt, ha nem ragadt oda, akkor a tészta még nyers. Vagy valami ilyen…

És ha az alapokat elsajátítottuk, emeljük az egészet a következő szintre! Cukkinis tészta, tojásos tészta hagymával és sonkával, kétfajta tészta (egy kisebb és egy nagyobb fajta csőtészta) összefőzése, adjunk hozzá egy kis szószt, és kész. Bátran használjunk bazsalikomot, babérlevelet és rozmaringot, és még sok mást, amit még a Google translate sem tud lefordítani…

De természetesen étterembe is elmehetünk, ahogyan mi tettük minden második nap. És akkor is nagy gondot okozott a választás. Egy éttermet otthagytunk, minden ok nélkül. Két kiválasztott zárva volt. A negyedik azért nem felelt meg, mert nem lehetett kiülni. Végül a házunktól alig pár utcányira lévő étteremben vacsoráztunk.

Minden étkezés külön rituálé, s minden étkezés olyan, mint a szex. Nemhiába mondták ezt el nekem. Az élvezet már az étel elkészítésében is benne van. Az élvezeteket pedig meg kell találni. Még az evészetben is. És az olaszok nem zabálnak állandóan, s vacsorára sem esznek pár szelet tejfölös kenyeret. Nem is nagyon esznek kenyeret. Egyáltalán mi az a tejföl??

au pair

Első alkalommal kínai étteremben

Egy idő után már nagyjából tudtam, hogy mit eszek, de nem mindig volt elég bátorságom ahhoz, hogy megkérdezzem, mi van a tányéromon… Nemhiába mondják, hogy a tudatlanság áldás. Természetesen mindent megkóstoltam. Nem mondom, hogy ízlett is, vagy az utolsó falatig mindent megettem… De azért legalább megkóstoltam.

Egyik este valamilyen hús volt vacsorára. Én még a disznóra is hajlamos vagyok rákérdezni, hogy csirke-e, de ezúttal inkább ettem csendben, mint egy jól nevelt gyermek. De nem tudtam, milyen húst eszek, és az egy cseppet sem nyugtatott meg, hogy a körülöttem lévők végig a „cane” szót emlegetik, ami olaszul kutyát jelent. Ja, mert olaszul sem ártott volna megtanulni…

És habár már első látásra tudtam, hogy az elém tett ételek kilencven százalékát nem szeretem, nagy büszkén játszottam az „open minded” lányt, aki mindenre elszántan jött Olaszba. Egy idő után már azon kaptam magam, hogy mindent megeszek, s az étkezések végére nincs más a tányéromon, csak a gyűrött szalvétám meg az evőeszközök…

És emellett még lefogynom is sikerült!

Az anyuka válóoka

Természetesen én is mindent tudni akartam, de a faggatózás helyett inkább hagytam, hogy nekem meséljenek. És amilyen szerencsém volt, nem is kellett nagyon kérdeznem. Ha az anyuka egyszer beszélni kezdett, ömlöttek belőle a szavak, mint csapból a víz. Még akkor is, ha nem ment neki egészen jól az angol.

Mondjuk így tudtam meg azt is, hogy miért vált el anno a tíz évvel idősebb férjétől…

Egyik este, amikor a tv-ben a Hulk ment, a csávó megkérdezte fiatal feleségét, két gyermekének anyját, hogy a film valódi történeten alapszik-e. Az anyuka természetesen azt a választ adta, hogy igen, minden, amit a filmvásznon lát, az valóban megtörtént. Majd másnap beadta a válókeresetet. Mondjuk meg tudom érteni…

De aztán azt is hozzátette, hogy az első férje tíz évvel volt idősebb nála, a mostani párja meg hússzal. Az következőt meg még ő sem tudja. Ezt muszáj volt elmondania?

au pair

Jó ég tudja, hányadik pizza

A nevem? Hát az relatív

Fel kellett készülnöm arra, hogy külföldre megyek, és hát az Ildikóval még Szerbiában is meggyűlik az emberek baja… Anyámék sűrűn hangoztatják, hogy ez egy szép és ritka magyar név, amivel teljes mértékben egyetértek. Csak van egy kis bökkenő. Nem Magyarországon, hanem Szerbiában élek.

Ismerve ezt a tény, névváltoztatáshoz folyamodtam. És be kellett látnom, egy hónap után a család tagjai még mindig nem tudták a nevemet. Ha le is tudták írni, nem tudták, hogyan kell kiejteni helyesen.

Jó kis nevet találtam: Maria. Elég gyakori olasz név. És gyönyörűen hangzik, amikor a gyerekek azzal a szép olasz akcentussal ejtik ki, hogy Maria, később pedig Marie. Erre mit ad isten, hát az apuka anyját nem ugyanúgy hívják?

Jó ötlet volt a névváltoztatás egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy egy életen át harcoltam azért, hogy Patarica Ildikóként érvényesüljek, magam, és nem a hírnév miatt, amit a nevem hordoz magával. S abban a pillanatban, amikor erre rájöttem, nevetségesnek találtam az egész Maria-dolgot. De hallva, hogyan ejtik ki azt, hogy Ildiko, rá kellett jönnöm, mégis jó döntés volt a Maria.

 

A szerbiai főnyeremény

Valóságos főnyereménynek számított az, hogy én szerbiai vagyok. A rokonok teljes nyugalommal beszélgettek velem oroszul, és én voltam a kitűnő történelmi forrás azt illetően, hogy mikor volt háború az ország területén, vagy éppen most milyen az élet. Mert szerintük az évi tízezer euró nem túl jó fizetés, még akkor sem, ha Szerbiában az emberek nagy része ennek az összegnek még csak a negyedét sem kapja…

Eleinte örömmel válaszolgattam a kérdéseikre, meséltem a történelmet, hisz az is furcsa volt nekik, hogy magyar vagyok, de nem Magyarországról költöztem Szerbiába. Csak egy dolog volt, ami kiverte nálam a biztosítékot, de az aztán megbocsáthatatlan hiba volt.

– Bulgária, Görögország… ez mind Jugoszlávia része volt – magyarázta az apuka.

Mondom: mi van? Ne állítsuk már meg a napot! És az egészben a legjobb, hogy az apuka nagyszülei horvátok. Meg nem azért, de Jugoszlávia valami olyan, amit nem ártana tudni. Ekkor szögeztem le, hogy a szerb oktatás, ha nem is folyik magas szinten, a lakosok elmondhatják magukról, hogy iskolázottak és okosak. Persze már aki. Mondjuk az a politikus, aki pár éve a tüntetésen azt mondta, hogy Vajdaság mindig is Szerbia része volt, az az a kivétel, ami erősíti a szabályt.

(Folytatjuk)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Thrash metal őrület: SUICIDAL ANGELS / Dr. Living Dead / Angelus Apatrida, Dom omladine, Belgrád Conquering Europe Tour Pt. II elnevezéssel thrash mészárlás készülődik a belgrádi Dom Omladine ép...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pszichedélikus stoner metal buli Újvidéken Úgy tűnik, országunkban is hódít már a stoner/post/rock/metal stílus

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Thrash metal veszedelem: Overkill- és Sanctuary-koncert Belgrádban Hazánkba is ellátogat a thrash metal legenda Overkill és a progresszív csoda Sanctuary

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha már reklámozunk, akkor menni is kell... Vasárnapi gondolatok a Sequence, Subscribe, Phrenia zentai fellépéséről

3 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hank Moody és a happy end A hetedik évad utolsó részével véget ért Hank Moody.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sin City – Ölni tudnál érte? (Sin City: A Dame to Kill For)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Metalhead (Málmhaus, 2013)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gérecz Attila
Gérecz Attila – egy forradalom költője Minden forradalomnak megvan a maga költészete – és költője.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vacsora tálalva! A nap harmadik, legkevésbé összetett, gyomrot nem megterhelő (fő)fogása

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Úristen!! Ketchup van a pizzán!
Egy au pair naplójából 3. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyász A gyász fogalma alatt általában azt értjük, hogy valaki meghalt, mi pedig próbálunk megküzdeni a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esztétikai forradalom a kanapénkon (1. rész) Gyakran nem vesszük észre, hogy a történelem éppen itt és most történik.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Dancs Rózsa: Pokoljárás – Sorsok az egykori romániai abortusztörvény idején Magyarkanizsán és Zentán mutatják be a könyvet

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Desiré Central Station 2014 – dead or alive nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est nov5-18 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A világűrből a szilárd talajra kényszerített kalandozások Anna és Toby történetei, avagy képregényes időutazás egy kis szubjektív kitekintéssel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Képes Ifjúság 1989. április 19-i lapszámának címoldal
Találkozás a seregnyi libával FELJEGYZÉSEK A KÉPES IFJÚSÁG TÖRTÉNETÉHEZ

0 Hozzászólás | Bővebben +