(Málmhaus, 2013)

Írta és rendezte: Ragnar Bragason

Vágó: Valdís Óskarsdóttir

Fényképezte: August Jakobsson

Zene: Petur Thor Benediktsson

Szereplők: Ingvar Eggert Sigurðsson, Thora Bjorg Helga, Sveinn Ólafur Gunnarsson, Þröstur Leó Gunnarsson

Az izlandi filmgyártás termékei nem a legpopulárisabbak környékünkön, pedig akad ilyen téren is bőven csoda az alacsony népességű országban. Ragnar Bragason rendező neve sem hiszem, hogy túl sokat mond az olvasóknak, ennek ellenére több nemzetközi filmes elismerésben is részesült, és állítólag az álomgyár is kacsintgat már felé.

Az én találkozásom is szinte véletlen ezzel az izlandi filmmel. Gondoltam, majd vasárnap este megnézek egy jó kis laza filmet a hétvégi káosz után. Így kezdtem el kutakodni, majd ráakadtam a 2013 szeptemberében bemutatott Metalhed filmre. Három legyet egy csapásra, szép tájak, jó zene és könnyed kis szórakozás. Persze mikor jobban utánanéztem a hátterének, már sejtettem, hogy ez azért nem lesz annyira könnyed, de ekkorra már mindenképp felcsigázta érdeklődésemet az alkotás.

A történet valahol Izland közepén, egy Setting falucska határában lévő tanyán kezdődik. Itt lakik a családjával a 12 éves Hera, aki tanúja lesz bátyja halálos kimenetelű balesetének. A kislány a temetés után felölti a szeretett tesó bőrdzsekijét, Motörhead-pólóját, majd összepakolja a saját ruháit, és felgyújtja. Ezen a napon természetesen minden megváltozik a család életében, maga Hera is, aki többé már nem egy átlagos kislány, hanem metálos, annak minden előnyével és hátrányával. Eltelik tíz év. Barátai nem igazán vannak, viselkedése antiszociális (vagy inkább metálos), és az egyedüli támasza a zene. Arról álmodozik, hogy zenész lesz, és egy nap elég bátorsága lesz hozzá, hogy a város felé tartó buszra felszálljon, ahol találkozhat hozzá hasonlóakkal. Ameddig ez nem történik meg, addig éli a kis faluban a fémzenerajongók (hagyományosnak is mondható) megbotránkoztató életstílusát. Persze előbb-utóbb kell, hogy valami történjen, és történik is…

A film hangulata már az első tíz perc után kialakul, és nem igazán szárnyal az egekbe. Hera balhéi olykor viccesek, olykor tragikusak, de soha nem billennek át az önfeledt komikumba. Lázad minden ellen, nem fél semmitől, olykor nagy marhaságokat csinál, és gyűlöli, amiért őt és kedvenc műfaját senki sem érti. A film fordulatokban viszonylag gazdag, nem is túl kiszámítható, és végig nagyon nyomott légkörű. Thora Bjorg Helga remek játékának köszönhetően jól átélhető a főhősnő szenvedése, bizonytalansága, önmarcangolása, de senki alakítására nem lehet panasz. Külön élményt szolgáltatnak a szuggesztív képsorok. Nagyon sok jelenet van, amely egyszerűen beleég a néző emlékezetébe.

A filmből lehet egy szelet rocktörténetet is kapni, a benne elhangzó párbeszédeknek, daloknak köszönhetően, de mindezek ellenére ez nem egy szórakoztató zenés film. Aki a Wayne világa, Bill és Ted, Pancserock szintű filmekre vágyik, kerülje messziről. Az alkotás egy dráma, attól függetlenül, hogy egy metálfejen keresztül mutatja be az eseményeket. A tragédiák megélésével, feldolgozásával, az emberi lélek hirtelen, olykor megmagyarázhatatlan változásaival foglakozik. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy a rendezőnek mennyire sikerült átadni a laikusoknak is a főhős motivációját. A film nem szájbarágós forgatókönyv alapján készült. Ami a rendezőnek és azoknak, akik ismerik ezt a kultúrát, egyértelmű, nem biztos, hogy mindenki számára világos. Akik maguk is fanatikusan szeretik ezt a stílust, könnyebben be tudnák fogadni, csak ellentmondásos módon nekik a film valószínűleg nem igazán fog tetszeni, mert túl lassú, túl érzelmes.

Aki szereti a komoly hangulatú, marcangolós filmeket, és kíváncsi egy kis kulturális antropológiára is, annak ajánlom a Metalheadet. A jövő majd eldönti, hogy kultuszfilm lesz-e belőle. Megvan rá az esélye, mert jól szerepelt a fesztiválokon. Nekem filmezés közben egy régi párbeszéd jutott eszembe, minek fültanúja voltam egykor: „Tudod, miért nem vagy te igazi metálos? Mert nem érzed ennek a zenének a lényegét, hisz a te életedben minden olyan kurva jó volt!”

Képgaléria: