: Gérecz Attila
Gérecz Attila

Gérecz Attila – egy forradalom költője

: Gérecz Attila
Gérecz Attila

Minden forradalomnak megvan a maga költészete – és költője. 1956 esetében azonban mintha túlzottan szemérmesek lennénk, pedig, lám, Gérecz Attila mind írói teljesítménye, mind tragikus életútja révén méltó lenne a nagyobb és értőbb közfigyelemre.

1929. november 20-án született a Pest megyei Dunakeszin, gyorsan megözvegyült édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét. Attila 1944 őszén egy hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához kerül, onnan német, majd francia hadifogságba. Pestre visszaérve a magánvizsgákkal gyorsan haladva leérettségizik a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, családi háttere és hadapród volta miatt azonban az egyetemre nem veszik fel. Vasesztergályosként dolgozik, közben sportol, a magyar öttusa-válogatott keretének a tagja, kitűnően lovagol, vív, fut, úszik. Ekkor még más tónusúak a versei:

 

Alul csók hull rá, míg kinő

szívén a szomja dalnak, fönn meg

gyolcsot göngyöl rá az Idő

és reszketnek, kik élni jönnek!

(Költők, emberek)

 

Sportpályafutását azonban hirtelen derékba töri letartóztatása 1950 decemberében. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt, összeesküvés, hazaárulás vádjával állítják bíróság elé.

 

Az ítélethozás. A bíró

belép, s az esküdtszék feláll.

Süt a nap. Valahol a Lídó

fövenyén mosolyt forr a nyár.

Itt megreped a csönd, a nyíló

szemeken átszáll a Halál.

 

Négyszer suhint kaszája éle.

A terem csöndes és komor.

S ők állják, mintha egy sem élne,

Hűsen, mint négy ezüst szobor.

S a négy vágás finom sebére,

kivérzik négy gúnyos mosoly.

(Az ítélet)

 

Ügyükben négy halálos ítéletet hoznak, három társát felakasztják. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kap. A váci börtön költő lakói fogadják barátságukba, és biztatják verselésre, műfordításra. 1954-ben szökni próbál, edzett sportolóként nem jelent gondot neki átúszni a megáradt Dunát, de néhány napra rá Pesten elfogják, szökéséért további három év szigorított börtönt kap. Csak az édesanyja látogatja…

 

Ma láttam Anyám. Szemeim simogatták

szeme fátyolait, s örömén remegő

keze s arca szelíd erejét, amit egyszer

szobornak emel fölibém az Idő!

(Beszélő)

 

A forradalom napjaiban, 1956. október 30-án szabadul. Azonnal találkozik író börtöntársaival az írószövetség székházában, majd Tamási Áronnal közösen végleges formába öntik a rabságból szabadult írók felhívását a nemzethez.

November elején keserű elszántsággal csatlakozik az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén két szovjet tankot harcképtelenné tesz, de egy harmadikról, egy T–34-es orosz tankról reá leadott gépfegyversorozat november 4-én kioltja életét.

Gérecz Attila

Verseit az 1950-es évek végétől közölték nyugati magyar lapok és folyóiratok. Magyarországon – 1956 mártírja címmel – 1991-ben jelentek meg először költeményei könyv formájában, utóbb több gyűjteményes kötete is napvilágot látott; a fiatalon elhunyt költő életművével behatóbban foglalkozott aztán Kárpáti Kamil, Fodor András, G. Komoróczy Emőke, Jankovics Marcell, Tarján Tamás és Varga Domokos is. Emlékét Budapesten a Klauzál tér 9. sz. ház falán elhelyezett emléktábla őrzi, a Magyar Öttusaszövetség évente megrendezi a róla elnevezett emlékversenyt. A Magyar Írószövetség létrehozta a Gérecz Attila-díjat, amelyet első kötetes fiatal költők, írók részére évenként osztanak ki. Ez utóbbihoz kapcsolható kissé különös módon a műveiből nemrégiben készült monodráma is (A szökés). Erről az 1984-ben született Csuja László rendező így vall: „Évek óta tudtam, hogy élt egy ilyen nevű költő, és hogy az 50-es években alkotott, de nem ismertem a verseit addig, amíg egy barátom, Kele Fodor Ákos el nem nyerte a Gérecz Attila-díjat. Ekkor néztem utána, hogy ki is volt ő, és elolvastam az életművét.” És megragadta őt Gérecz karaktere. Záróképként is találó, amit róla mond: „Van a jellemében valami brutálisan ösztönös szabadságvágy, ami számomra irigylésre méltó. Másrészt egy kamaszos naivság, már-már értelmezhetetlen vakmerőség. Egy pesti vagány volt, aki nem félt senkitől.” S talán a késői utódok se féljenek őt megemlíteni. Esetleg olvasni is…

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Thrash metal őrület: SUICIDAL ANGELS / Dr. Living Dead / Angelus Apatrida, Dom omladine, Belgrád Conquering Europe Tour Pt. II elnevezéssel thrash mészárlás készülődik a belgrádi Dom Omladine ép...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pszichedélikus stoner metal buli Újvidéken Úgy tűnik, országunkban is hódít már a stoner/post/rock/metal stílus

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Thrash metal veszedelem: Overkill- és Sanctuary-koncert Belgrádban Hazánkba is ellátogat a thrash metal legenda Overkill és a progresszív csoda Sanctuary

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ha már reklámozunk, akkor menni is kell... Vasárnapi gondolatok a Sequence, Subscribe, Phrenia zentai fellépéséről

3 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hank Moody és a happy end A hetedik évad utolsó részével véget ért Hank Moody.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sin City – Ölni tudnál érte? (Sin City: A Dame to Kill For)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Metalhead (Málmhaus, 2013)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gérecz Attila
Gérecz Attila – egy forradalom költője Minden forradalomnak megvan a maga költészete – és költője.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vacsora tálalva! A nap harmadik, legkevésbé összetett, gyomrot nem megterhelő (fő)fogása

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Úristen!! Ketchup van a pizzán!
Egy au pair naplójából 3. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gyász A gyász fogalma alatt általában azt értjük, hogy valaki meghalt, mi pedig próbálunk megküzdeni a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esztétikai forradalom a kanapénkon (1. rész) Gyakran nem vesszük észre, hogy a történelem éppen itt és most történik.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Dancs Rózsa: Pokoljárás – Sorsok az egykori romániai abortusztörvény idején Magyarkanizsán és Zentán mutatják be a könyvet

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Desiré Central Station 2014 – dead or alive nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est nov5-18 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A világűrből a szilárd talajra kényszerített kalandozások Anna és Toby történetei, avagy képregényes időutazás egy kis szubjektív kitekintéssel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Képes Ifjúság 1989. április 19-i lapszámának címoldal
Találkozás a seregnyi libával FELJEGYZÉSEK A KÉPES IFJÚSÁG TÖRTÉNETÉHEZ

0 Hozzászólás | Bővebben +