:

Vajdasági Ifjúsági Fórum: GÓLYABULI

:

A Vajdasági Ifjúsági Fórum idén szervezi meg 18. alkalommal a hagyományos Gólyabulit. Az idei évben 19 különböző egyetemen tanuló fiatal vesz részt a rendezvény előtti feladatok megoldásában.

Fellépőink az idei évben: Mint minden évben, idén is lehetőséget adunk bemutatkozni egy hazai kevésbé ismert fellépőnek, aki DJ Stui (Lukácsi István) lesz. Őt fogja követni Sonja Bakić énekesnő a The Jive zenekar kíséretével. Sztár DJ-nk pedig körülbelül egy órától biztosít remek hangulatot, aki az idei évben DJ Lennard (Leczkési Lénárd) lesz.

A nagy érdeklődés miatt az idei évben egy nagyobb helyszínt választottunk, mégpedig a szabadkai Pogon termét. Reményeink szerint több mint 800 fiatal fog részt venni a 18. születésnapi Gólyabulinkon. A terem könnyebb megközelítése érdekében ajánljuk az Omega taxit, ahol az egyetemistáknak 20%-os kedvezmény jár a buli helyszínéhez való utazás esetén.

Mivel teljesen saját szervezésű buli, ezért az italok ára is kedvező lesz az egyetemisták számára. Szeretnénk, ha az összes egyetemen tanuló fiatal együtt ünnepelné velünk szervezetünk nagykorúvá érését. Ajándékokkal, italakciókkal, nyereményekkel kedveskedünk vendégeinknek.

Médiatámogatóink: Képes Ifjúság, Vajdaság Ma, Magyar Szó, Régió Rádió, Pannon RTV, Szabadkai Rádió, Fesztelen, Hét Nap, I love Kanizsa.

Támogatók: Kishegyes Község Önkormányzata, Ikebana, ICR, Westbook, Napfényfürdő Aquapolis Szeged, Scenso, Vojvodina Šume, Stav+, Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat Szabadka, Vinski Dvor, Vila Elizabet, Szabadkai Városi Könyvtár, Csíkos nyomda, Avon, Szabadka Község Önkormányzata.

Mindenkit sok szeretettel várunk 2014.12.4.-én, ahol 21:00 órától kezdődik a Gólyabulink! Elővételes jegyek kaphatóak aktivistáinknál 300 dináros áron. A helyszínen pedig 400 dinár lesz a belépő.

További információ a vifo.rs oldalon elérhető.

VIFÓ

 

ELŐVÉTELES JEGYEK: 
OSTOJIN OLIVÉR ( MAGYARKANIZSA ) : 063/7-137-513
CSIKÓS TIBOR ( HORGOS ) : 060/73-72-321 
VIFÓ IRODA ( CORVIN MÁTYÁS 9. ) : 024/554-413 
MALATENSZKI DÁVID ( VTS, I. L. RIBARA KOLLÉGIUM ) : 062/169-72-97
SZOKOLA PÉTER( MTTK, BOSA KOLLÉGIUM ) : 069/550-62-55 
DUDÁS LÁSZLÓ( MTTK, BOSA KOLLÉGIUM ): 069/16-09-147 
HUNYADI HAJNALKA : 064/28-99-271

A bulira indul külön buszjárat, mely ÚJVIDÉK-KISHEGYES-TOPOLYA-SZABADKA útvonalon halad el, majd buli után vissza. A következő személyeknél lehet rá jelentkezni: NAGY NORBERT 064/337-9963 és SZABOLCSKI SZABOLCS 062/505-881. Ár: 250 RSD."

 

VIFÓ Gólyabuli 2014

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: fbcota.deviantart.com
Hátsó borító: Zabos Zsolt/Benedek Miklós
Good Eats Roast Turkey The perfect Thanksgiving turkey recipe

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nehézfémterjesztés Drakula gróf árnyékában Sun & Moon Records

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az első lemez idejében
A sötét oldal filmzenéje Küszöbön ülős traccsparti a szöszi Katatonia-gitárossal

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Őseink tudása nyilvánul meg egy-egy népdalban Csoóri Sándor neves magyar író és költő szerint a népdal a megíratlan idők emlékezete

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szólóban folytatja a Machine Mouse ex-frontembere! A dallamos rockzenét játszó Machine Mouse a ’90-es évek elején vált a magyarországi klubélet megh...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vikingek A History Channel a tavalyi év tavaszán rukkolt elő első saját drámasorozatával, a Vikingekkel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tükrök és más semmi Andrási Attila Az ügynök halála című rendezéséről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Bármennyit táncoltam egy nap, sohasem fáradtam el” Interjú Nemes Zsófia koreográfussal

0 Hozzászólás | Bővebben +
: drMáriás a diszkóban
zEtnai krónikák Megint november. Gyertyafény, krizantém, sültgesztenye-illat, őszi színvarázs.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amikor azt mondták a maplensai reptéren, hogy csak egy táskát lehet felvinni
Egy au pair naplójából 4. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esztétikai forradalom a kanapénkon (2. rész) Az online tartalmak közül az utóbbi időben legnagyobbat a számítógépes játékokkal játszó csatorná...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A közönség
Levelek Japánból 9. 9. rész - Bevezető szeminárium, avagy mire számítson az, aki Japánban doktorizik

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Borsos Krisztina
Különkiadás: Idézetek a Kindle-ről Magánybeszélgetés Tinával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Faházzal kettesben
Valamiből egy hercegnek is élnie kell Jó pénzért be lehet kukkantani „Roxfort” udvarába

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est nov19-dec2 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gólyabál A Vajdasági Magyar Diákszövetség idén is megszervezi az újvidéki Gólyabált, immáron 17. alkalommal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági Ifjúsági Fórum: GÓLYABULI A Vajdasági Ifjúsági Fórum idén szervezi meg 18. alkalommal a hagyományos Gólyabulit.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy karikatúra a tábornokról
Egy nyughatatlan ember Holnapután, vagyis pénteken lenne százhuszonnégy éves a franciák legendás tábornoka

0 Hozzászólás | Bővebben +