:

Nehézfémterjesztés Drakula gróf árnyékában

:

Sun & Moon Records

Az undergroundról többfajta vélekedés is létezik. Az egyik megközelítés szerint azért kerül ebbe a kategóriába egy zenekar, mert egyszerűen szar, esetleg „nem jött össze” nekik, mert bénák. A másik álláspont, hogy az undergroundot nem tudja megrontani a mocskos zeneipar, ezért az őszinte zene csakis ez lehet.

Ezekről az elméletekről lehetne jókat filózni, de a lapban csak akkor tesszük ezt meg, ha igény lesz rá a kedves olvasók részéről, és az utcán ezzel a kéréssel fogják leállítani a kedves „vörös szakállú viking félisten” főszerkesztő urat. Ameddig ez nem következik be, addig érje be mindenki az erdélyi székhelyű, 2007-ben létrehozott Sun & Moon Records lemezeinek bemutatásával.

 

Sicvlicidivm – Hosszú az út az örökkévalóságba (2013)

A Sicvlicidivm (vagy Siculicidium, a Mária Terézia idejében elkövetett madéfalvi vérengzés latin elnevezése) egy 2003-ban alakult, erdélyi magyarokból (művésznevükön: Pestifer – gitár, Béla Lugosi – ének) álló hargitai pőre black metal banda, kik eddig két lemezt és három minialbumot tettek le az asztalra. A zenekarra pontosabb stílusmeghatározásként rá lehetne akasztani a poszt/black, depressive/black metal címkét is, és emlegetni olyan bandák nevét, akikkel vagy megtaláljuk a hasonlóságot, vagy nem… Mint minden stílus, a black metal is fejlődik a saját korlátain belül. Az újabb irányvonal szöveg-filozófia szempontjából inkább a pogányság/természet/szenzibilitás/elidegenedés felé húz, és teljesen kiveszett mára belőle a jámbor vallásos emberek sértegetése. Zeneileg ez inkább középtempót jelent, sok melódiával, akusztikus hangszerek bevonásával, olykor túlzottan repedtfazék- vagy szélsőségesen agyoncsiszolt hangzással, cseppnyi kísérletezéssel, ami bárhogyan elsülhet.

Sicvlicidivm

A Sicvlicidivm ódzkodik a túlzottan csörömpölős hangzástól, de azért a fényezettségtől is távol vannak, amolyan középúton haladnak. Egy rövid, baljóslatú bevezető után kezdődik A bomlás illata c. szerzemény, karakteres dallamvilággal – amely, mint kiderül, végigvezeti az egész lemezt. Kíméletlen csépelésre ne számítson senki, itt inkább a középtempó uralkodik, melyet száraz gitár- és dobhangzás kísér. Az ének kissé felemás, olykor túl száraznak tűnk, Lugosi Béla mintha némely részeknél komolyan szenvedne. Ezt követi A lesben álló, amely már sokkal jobban eltalált nóta, érdekes ritmikai megoldásokkal, és mintha itt már a keverés is más lenne. Finomodik az ének, hangulatot kap az egész dal, és egy kiváló kiállást is találhatunk benne. A következő Kozmikus zuhanás kissé hagyományosabb black metal tételnek tűnik, majd az Ezek vagyunk a doomosabb, lánchúzós tempójával fog vissza minket. Ez utóbbi kissé kilóg a sorból, mintha a szöveg is más koncepciójú lenne, és nekem a „Sírva vigad a magyar” mondás ugrik be róla. Ez a tétel sok mindenkinek a kedvence lehet, de számomra túl szájbarágós, a végén található trombitadallamról és narrációról pedig a tejes-langyos pálinka jut eszembe. A Melankolikus transzcendens ismét egy kissé tipikusabb black metal cucc, előnyére. Trombitaszót itt is kapunk, de itt már jobban helyén van a dolog, és jobb a torzítatlan gitárrész is. A lemezt a címadó szerzemény zárja, amely ismét előremutatóbb zeneileg, főleg a szokatlan énekmegoldások miatt.

Érdekes ez a lemez, érezni rajta a törekvést valami új létrehozására, de véleményem szerint ez az út eleje kell hogy legyen, mert van még hová fejlődni, feltételezhetően lehet, és értelme is van. A hiányosságok számomra az egyenetlen megszólalásból fakadnak, amely szándékos és véletlen is lehet. A zenekar által kijelölt irányvonalhoz pedig a jelenlegi hangzás kicsit kevés, inkább elvesz, mint ad hozzá. A hangulat valószínűleg megmaradt volna egy kicsit jobb keverésnél is, ahol az ének is minden dalban üt, nem csak némelyikben. Ahogy már utaltam rá, karakteres dallamok jellemzik a lemezt, a szövegek törekednek a versforma felé húzni, olykor lételméleti kérdéseket feszegetve. A borító nagyon igényes, és kifejezi a zene hangulatát, fénykép a szövegkönyvben nincs, fokozva ezzel a zenekar körüli ködfelhőt.

Azon, hogy ki tudná élvezni leginkább a lemezt, megint jókat lehet agyalni. Talán aki ugyanúgy nem idegenkedik sem a VHK-, sem a zordabb hangzásvilágtól. Immortal-rajongóknál nem talál be feltétlenül a lemez, de könnyen elképzelhető, hogy egy post/metal/rock rajongó jobban tudná értékelni, vagy aki nyitott az olykor kissé meghökkentő megoldásokra.

 

Suruni – Ikuus (2014)

A Sicvlicidivm zenekarnál akadnak hiányosságok, de összességében ígéretes képet kapunk, a Suruni már izgalomban messze megelőzi őket, bár nem biztos, hogy zenehallgatáskor pont erre az utóbbira van szükségem. De nézzük a tényeket, majd a világot meghatározó szubjektivitást.

Suruni

A Suruni egy finn one-man band, melyet Sakari Piisti hívott életre (aki lehet rokona akár Hufnágel Pisti megálmodójának is). A megalakulás, habár ez esetben talán inkább perszonális megvilágosodásnak kellene nevezni a zenélésbe gyilkolt bizalmat, 2011-ben történt Jyväskyläban, amely egy közép-finnországi egyetemi városka. Itt valószínűleg sok fa-ka is akad, mivel sok az erdő, Piisti meg szeret velük fényképezkedni, és nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy nap irodalom szakra szeretne beiratkozni szülővárosában. Ez a bemutatkozó korong, a stílus meghatározása pedig experimental black metal, amely sok mindent feltételezhet.

A lemez nem indul rosszul, habár annyira jól se. Az első percnél a nyitó Ei se ollut vahinko dalban már hallhatjuk Piisti szégyentelen mellényúlásait a gitáron. Ekkor számomra világossá vált, hogy ez nem az a lemez, amelyik a Satyriconnal akar versenybe szállni, de sajnos még csak megközelíteni sem óhajtja. Bejön egy jó kis szövegmondás, dobgép, hangulatos szintialáfestés (vagy valami autentikus népi hangszer eredetiben), majd következik az Elamen kevat. Ez a dal leginkább valami nem létező Kispál-demót juttat az eszembe, míg az ezt követő címadó nóta már jóval inkább a hagyományos nagyon rossz black metal bandák felé hajaz. Elég jó kis dalnak indul az Akana, de 10 másodperc után megérkezik a szájharmonika, minek hatására Charles Bronsont láttam magam előtt, amint meglepődve tapasztalja, hogy a vadnyugatról a vikingek közé teleportálódott.

Suruni

Piisti tekintetével fát vág, csak zenélni is tudna

És akkor végig lehetne mazsolázni itt miden dalt – de minek? A gitár többnyire végig nem tudja követni a dobgépet, aztán ott vannak az olyan nyalánkságok, mint a teljesen élvezhetetlen narrációk, felesleges és unalmas átvezetők, végtelenségig ismétlődő naiv gitártémák, valamint a hangzás, ami kb. olyan, mintha egy betonkeverőn keresztül (amibe egy baglyot is beledobtak) lett volna kimixelve. A lemez után úgy éreztem, Piisti komolyan viccel velem. Ez a lemez leginkább egy feltűnési viszketegségben szenvedő, 16 éves, sznob és nagyon sötét művészlélek fárasztó marhaságára hasonlít. Piistinek jól meg kellene húzgálni a fülét, hogy vagy zenéljen rendesen, vagy inkább felolvasóesteket tartson, de ez az előbbi egyelőre nem megy neki tutira! Remélem, legalább Piisti jót nevet majd az anyagon egy nap, mert én ugyan nem tudtam.

A kísérletek tehát nem mindig vezetnek jóra. Láthattunk elég horrorfilmet e témában (Food of the Gods 2., Return of the Living Dead, The Experiment, Metamophorsis, The Fly, The Brood), de aztán ott van Einstein, Galilei, Newton stb., akik elég jó dolgokat hoztak ki a próbálkozásaikból (pl. atombomba, azóta is van mivel fosatni a nagyhatalmaknak egymást). Én ajánlom azért, hogy mindenki hallgassa meg ezt a lemezt, mert hatalmas tanulságok rejlenek benne, de ezeket szűrje le mindenki magának. Valószínűleg a lemeznek lesznek rajongói, talán Piisti jövendőbeli barátnője és néhány őszintén elvetemült földalatti arc. Én mindenesetre nem fogok rohanni az üzletbe, amikor érkezik az új lemez.

 

Blaze of Sorrow – Fulgida Reminiscenza (2014)

A Suruni büntetése után idő kellett, hogy magamhoz térjek. Hála a mélynek a 2007-ben alakult olaszországi Blaze of Sorrow-t nem is lehet egy napon említeni Piisti barátunkkal. A duónak (Peter – dob, N. – minden egyéb) több demója és három nagylemeze jelent meg eddig, az idei évben megérkezett az első minialbum. A banda sima black metalból indult, majd folyamatosan finomította stílusát, egyre több újító elem bevonásával. Utolsó, Echi című nagylemezük kifejezetten jól eltalált anyag, ahol ügyesen váltogatják a hideg őrlést a borongós témákkal.

Blaze of Sorrow

Blaze of Sorrow

Az idei EP-re feltehetően azok a dalok kerültek, amelyek nem fértek bele a nagylemez koncepciójába, és nem egy új iránymódosításról van szó. Az első szerzemény a címadó Fulgida Reminiscenza, amely bevezetőként szolgál kellemes, akusztikus gitáron játszott dallamaival. Ellentétben Piistivel, itt rögtön megállapítható, hogy olasz barátaink tudnak zenélni. A következő Transcendeza egy mély világba vezet bennünket, szinte érezzük az elmúlás fájdalmait a kellemes zongoratémán keresztül. Egy kevés hagyományos black metalt és torzított gitárt csak az ötödik perc felé kapunk, nyomasztó középtempóval, ének nélkül. A La Danza Dell’Anima egy továbbra is komor, de jóval barátságosabb darab megnyugtató, tiszta hangzásával. Ezután következik két bónusz nóta, az Aqua, valamint a Death in June But what ends, when the symbols shatteer? c. dalának átdolgozása. Az előbbi mindenképp egy kiemelkedően jó szerzemény, utóbbin pedig nem sok elrontanivaló van, és nagyon jól megállja a helyét a többi dal között.

A Blaze of Sorrow minialbumát mindenkinek ajánlom, aki szereti a pihentető, kissé merengős hangulatú zenét, akár egy Enya-rajongónak is, amikor egy hajszálnyival karcosabb zenére vágyik. A Fulgida Reminisenza alaposan kitisztítja a fület, és elvisz bennünket egy kissé bánatos, de korántsem reményvesztett világba. Akinek túlzottan letisztult ez az EP, javasolt a zenekar korábbi műveinek beszerzése, mert érdemes rá odafigyelni.

 

A Sun & Moon Records további kiadványaival való ismerkedéshez ajánlom a weboldalukat (http://www.sunandmoonrecords.com/), ahol magyar nyelven is lehet kontaktálni az illetékesekkel. További infókért pedig olvashattok egy interjút a srácokkal a Lángoló gitárok oldalán (http://langologitarok.blog.hu/2012/05/28/langolo_fatemplomok_3).

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Nehézfémterjesztés Drakula gróf árnyékában Sun & Moon Records

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az első lemez idejében
A sötét oldal filmzenéje Küszöbön ülős traccsparti a szöszi Katatonia-gitárossal

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Őseink tudása nyilvánul meg egy-egy népdalban Csoóri Sándor neves magyar író és költő szerint a népdal a megíratlan idők emlékezete

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szólóban folytatja a Machine Mouse ex-frontembere! A dallamos rockzenét játszó Machine Mouse a ’90-es évek elején vált a magyarországi klubélet megh...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vikingek A History Channel a tavalyi év tavaszán rukkolt elő első saját drámasorozatával, a Vikingekkel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tükrök és más semmi Andrási Attila Az ügynök halála című rendezéséről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Bármennyit táncoltam egy nap, sohasem fáradtam el” Interjú Nemes Zsófia koreográfussal

0 Hozzászólás | Bővebben +
: drMáriás a diszkóban
zEtnai krónikák Megint november. Gyertyafény, krizantém, sültgesztenye-illat, őszi színvarázs.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Amikor azt mondták a maplensai reptéren, hogy csak egy táskát lehet felvinni
Egy au pair naplójából 4. (Okosan, de meggondolatlanul)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Esztétikai forradalom a kanapénkon (2. rész) Az online tartalmak közül az utóbbi időben legnagyobbat a számítógépes játékokkal játszó csatorná...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A közönség
Levelek Japánból 9. 9. rész - Bevezető szeminárium, avagy mire számítson az, aki Japánban doktorizik

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Borsos Krisztina
Különkiadás: Idézetek a Kindle-ről Magánybeszélgetés Tinával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Faházzal kettesben
Valamiből egy hercegnek is élnie kell Jó pénzért be lehet kukkantani „Roxfort” udvarába

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est nov19-dec2 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gólyabál A Vajdasági Magyar Diákszövetség idén is megszervezi az újvidéki Gólyabált, immáron 17. alkalommal.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági Ifjúsági Fórum: GÓLYABULI A Vajdasági Ifjúsági Fórum idén szervezi meg 18. alkalommal a hagyományos Gólyabulit.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egy karikatúra a tábornokról
Egy nyughatatlan ember Holnapután, vagyis pénteken lenne százhuszonnégy éves a franciák legendás tábornoka

0 Hozzászólás | Bővebben +