:

Esztétikai forradalom a kanapénkon (3. rész)

:

A különböző médiumok nevelnek. Ez tény. Amit az újságokban olvasunk, amit a rádióban hallunk, és leginkább amit a televízióban látunk, mind hatással vannak személyiségünk alakulására. Bár leginkább a gyerekeket illik ettől óvni, elfelejtjük azt, hogy hiába vagyunk 20, 40 vagy 60 évesek, a kor sem véd meg bennünket ezektől a hatásoktól. Csak azért, mert felnőtt és érett, és az ember esetleg úgy érzi, agyafúrtabb a tévéadóknál, az még nem jelenti, hogy valóban így is van. A médiumok tartalmai óhatatlanul is nyomot hagynak bennünk és gondolkodásunkon. Bár semmiképp sem osztom az összeesküvés-elméleteket, tény, hogy sem az Édes élet, sem az Éjjel-nappal Budapest nem irányítja nézői figyelmét a komolyabb társadalmi kérdések irányába. Az a cél, hogy a reklámblokkok között ki legyen töltve az idő.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni ebben a nézők szerepének fontosságát. Semmiképp sem mentség, hogy nem megy más a televízióban, sem az, hogy mit is csinálhatna egyetlen ember a „nagy” tévétársaságokkal szemben. A nagy tévétársaságok ugyanis nem is olyan nagyok. Első alapszabály: nézettség mindenekfelett. Ha valamit nem néznek, azonnal el kell távolítani, és ha valamit néznek, rengeteg hasonló műsorral kell előrukkolni. Bár egyik médium sem hangsúlyozza szívesen, a nézők hatalma a tartalom felett felbecsülhetetlen. Egyetlen emberé is. Egyetlen ember meg még egy ember az már kettő, meg még egy már három… Persze a különböző csatornák máshonnan is kapnak támogatást. Egyértelmű, hogy sem a kormánytól, sem a reklámcégektől nem várhatjuk el, hogy olyan műsorokat támogassanak, melyek aktuális problémákra mutatnak rá. A jelenség, miszerint nem csak a nézők támogathatják ezeket a médiumokat, tovább erősítheti bennünk a tehetetlenség érzetét. Tételezzük fel, hogy nem nézek egy műsort, és a bizonyos még egy ember sem nézi a műsort, a támogatásokból továbbra is fennmaradhat az adás. Ez szintén egy olyan téves gondolat, amellyel könnyen levehetjük saját vállunkról a felelősséget.

Nézzük azonban meg, hogy mi történik ennek az új médiumnak a felemelkedésével, amiről az elmúlt néhány alkalommal beszéltünk. Ebben az esetben, ahogyan arról már volt szó, a nézők direkt támogathatják a csatornákat. Nem valahol távol mérik a nézettséget, melyet aztán manipulálni lehet, nem a kábeltársaságnak fizetek, amely eldönti, hogy melyik adót sugározza, hanem én teljesen önállóan befizetek egyetlen műsorra. Gyakori jelenség, hogy a műsorban be is mondják, hogy valaki épp most támogatta a csatornát, ezzel is biztosítva, hogy a pénz ott van, és sehol máshol. Itt nehezebb meggyőzni magunkat, hogy miért is nem vagyunk felelősek a tartalomért. Amiért fizetsz, fennmarad, amiért nem, előbb-utóbb lekerül az adásról. Ne feledjük, hogy ráadásul ez a médium most emelkedik fel, és nincs jobb pillanat a gyeplő megragadására, mint a kezdet előtti pillanat. Vitathatatlan, hogy bár egyelőre többen néznek televíziót, az online tartalmak sugárzása is egyre nagyobb méreteket ölt. Néhány éven belül akár a leggyakrabban használt szórakoztatómédiumok egyikévé válhat. Most mi döntjük el, hogy mire fizetünk be, hogy milyen csatornák maradhatnak, és melyek mennek a süllyesztőbe. Hogy egy-két éven belül milyen műsorok férkőzhetnek a mindennapjainkba, személyiségünkbe, most dől el, és mi a részesei vagyunk ennek a döntésnek. Akár félünk a felelősségtől, akár nem, a kocka a kezünkben…

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: roxagrama.deviantart.com
Hátsó borító: Gergely József
(M)enni vagy nem (m)enni? A gasztroglobalizációs fellendülésben ugye milyen jókat falatozunk mi mostanában – még itt a Képe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Akik bevállalták az éneklést
Ki Mit Tud?! Amit mi tudunk, az az, hogy adni a legcsodálatosabb dolgok közé tartozik

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A torta
20 éve léteznek. 20 éves a VMVE Az út mentén álmosan bóbiskoltak a ferde jelzőkövek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Subway zenekar új videójáról a Képes Ifi értesít utoljára! A 2008 óta metalcore-ban nyomuló adai Subway zenekar tavaly december folyamán jelentette meg első...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem mindennapi szülinapozás Lajkó Félixszel December 17-én nem csak a saját születésnapomat ünnepelem, hanem egy kicsit Lajkó Félixét is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kiss Tivadar, Rozs Renáta, Görög Enikő, Miloš Radović, Radetić Ádám, Milena Radović, Tamara Štricki Seg és Görög Noémi
Évadzárás és művészetéltetés az Electe partitúrája alapján Az Electe civil szervezetre a minőségre való törekvés a jellemző, és ez az évadzáró koncertjeiken...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rothadó bűz orrot facsar Beszélgetés Don Cochinóval, a Pungent Stench death metal förmedelem alapítójával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Felcsillant a fény Bemutatták a Játékkészítőt

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A slam poetry szerepe Magyarországon Néhány hete indult a Revizor nevezetű online kritikai portálon egy slam-vita.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: G. Erdélyi Hermina
Weöreslött az irodalmi kávéház Szabadkán A tél előszobájában el kell fogadnunk, hogy a Napnak is pihennie kell

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nálunk soha semmi nem volt átlagos” Beszélgetés Juhász Annával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Klubszendvics, a megújult Forrásból
Sporhetsztori 1. Ma is tisztán emlékszem a napra, amikor az osztállyal elindultunk a hosszas bemutatkozó körútra

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egres
Nem szokványos csemegék 1. (1. rész – ÉDESSÉGEK)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 11. 11. rész - Doho és Akacuka park

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Menyhárt Ákos
„Egy nőnek más kompromisszumokat kell kötnie az életben” Magánybeszélgetés Ákossal

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est dec17-től Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pablo Stanley legfrissebb szelfije
Hungarocomix, avagy új magyar képregények A mexikói Pablo Stanley, sajnos, nem volt jelen a budapesti rendezvényen, eljött azonban helyette...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Boros György
A képzőművészek örök tanítóját ünnepelte Szabadka Boros György születésnapi kiállítása

0 Hozzászólás | Bővebben +