:

„Nálunk soha semmi nem volt átlagos”

:

Beszélgetés Juhász Annával

Juhász Ferenc Kossuth-díjas költőt, úgy vélem, szükségtelen bemutatni a kedves Olvasónak, hiszen egyedi és különleges költészete a legnagyobb magyar költők közé emelte Őt. Most a lányával, Juhász Anna irodalmi szervezővel és kulturális menedzserrel beszélgettem, aki évek óta rendkívül egyedi és izgalmas irodalmi esteket és könyvbemutatókat szervez neves sztárvendégek közreműködésével Budapesten, a New York Kávéházban, a Centrál Kávéházban, valamint a Hadik Irodalmi Szalonban, és ezeken az esteken műsorvezetőként, háziasszonyként is közreműködik.

Mondana pár szót a Hadik Irodalmi Szalon megalakulásáról a Hadik Kávéházban, amely régen Karinthy Frigyes törzshelye volt, és a New York Művész Páholy indulásáról? Hogyan következett egymásból ez a két, lényegében szorosan összefüggő kezdeményezés, amely Budapest irodalmi életének jelenleg nagyon fontos, központi fóruma?

– A kulcs: a hit, a kitartás és a művészet szeretete. Hogy is értem? Azt gondolom, minden mindennel összefügg. Életünk szereplői, helyszínei, történései egymás mellé, egymásból következve, mozaikként épülnek, és építenek mindannyiunkat. Ha valamennyire már magunkat ismerve, tudatosan élünk, felismerjük a lehetőségeket, és teszünk a vágyainkért. Én már gyermekként felismertem, hogy az a gazdagság, amibe beleszülettem, amit kaptam, kivételes. Édesapám révén a hazai szellemi élet legkiválóbb alkotóit ismerhettem meg közelről. Hétről hétre írók, festők, fotóművészek, színművészek, tudósok közt mozogtam. Éreztem, ez gazdagság, ami sok ember életéből hiányzik. Hogy tudnám megosztani? Úgy, ha átadom. Ez volt a művészeti rendezvényeim alapötlete. Így indult 2010 novemberében a Hadik Irodalmi Szalon – a hagyományszerűen, évek óta működő irodalmi rendezvénysorozatok sorában egy merőben új, az irodalom és a társművészetek összekapcsolását középpontba állító, széles nyilvánosságnak szóló programsorozat. A sikeren felbuzdulva egy újabb, csodálatos lehetőséget kapva, hosszas előzetes munkát követően 2013 márciusában elindult a híres New York Kávéház Művész Páholya.

Azt gondolom, mindannyian teremtünk. Az utunkat, az életünket, az ajtókat, amelyeket idővel kinyitunk, zárva hagyunk, vagy szándékosan zárunk be magunk mögött, amikor már nincs mögöttük semmi. Édesapja, Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő az Ön gyermekkorában gyakran vonult vissza verset írni a szobájába, amelyet „teremtőszobának” hívott – ahogy Ön mesélte egyik visszaemlékezésében, és ilyenkor Önnek és a család többi tagjának csendben kellett maradni, hogy ne zavarják őt. Önnek van ilyen „szobája”, még ha képletes értelemben véve is, mint az Édesapjának volt annak idején? Ha igen, hogyan és mit teremt benne, vagy szeretne teremteni?

– Valóban, jó szó a teremtés, fontosnak tartom, hogy erről beszéljünk. Születésemtől fogva teremtésburokban élek. Nálunk soha semmi nem volt átlagos: hogyan lehetne átlagos valami, ha az élettörténetében elmeséli, milyen volt Latinovits Zoltánnal vacsorázni, mit gondoltak közösen Tamási Áronnal, s miként vezette be az opera világába Hantai Simon? Édesapám születésünktől fogva átadta, átadja nekünk tudását, szeretetét, tisztaságát, és ez hatással van ránk. Amikor otthon dolgozik, akkor valóban egyfajta szentélyben dolgozik: csönd van, és tapintható izgalom, várakozás. Ha nem is így, de nekünk is megvan a magunk teremtésigénye. Édesanyám fantasztikus orvos, az életét adta a gyógyításért, ő a tisztaság, a hit, a másokért létezés. Ilyen a nővérem is. A bennük létező harmónia és teremtett tudás épp olyan erős, mint egy költemény. És így lehet gyógyítani. Én nagyon szeretek egyedül lenni, ilyenkor naplót vezetek, novellát írok, próbálom formába önteni a bennem lévő, állandóan zúgó, kavargó világot. Néha azt érzem, az érzelmeim és az energiáim csillapíthatatlanok. Biztos vagyok benne, hogy ezt Édesapámtól örököltem.

Juhász Anna

Melyik irodalmi korszak és műfaj áll a legközelebb Önhöz? És miért éppen az a korszak és az a műfaj?

– Nagyon szeretem a kortárs magyar irodalmat, mert érdekel a világ, amiben élünk. Nem politizálok, a kort, a világot művészein keresztül kívánom látni. Mi adhatna többet hozzá világképünk kialakulásához, mint az, ha megismerjük a kortárs írókat, festőket, tánc- és színművészeket, zenét? Esterházy Péter, Spiró György, Háy János, Kántor Péter, Bartis Attila, Kemény István vagy épp Grecsó Krisztián nélkül nem ismernénk igazán a magyar sorsot, problémákat, szépségeket, ahogy kiváló zeneszerzőink, festőművészeink, fotóművészeink nélkül sem. Ehhez természetesen kell a korábbi időszakok ismerete, így legtöbbet a nyugatos szerzőket forgatom.

Miután végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar irodalom és nyelv szakon, Rómában járt egyetemre, a Sapienzára. Mesélne az ottani egyetemi éveiről és arról az időszakról, amikor a Vatikáni Rádió magyar munkatársa, Szőnyi Zsuzsa által ötven éve alapított irodalmi szalonban, az ún. „Triznya-kocsmában” megfogant Önben egy hasonló kezdeményezés ötlete? Róma mit jelent specifikusan és személyesen – Önnek? Milyen „üzenetet” hoz onnan? Azért teszem fel ezt a furcsának tűnő kérdést, mert én hiszem, hogy minden városnak jelentősége van az ember életében, ahol hosszabb ideig él, különösen akkor, ha véletlenül vetődik oda.

– Ezzel teljesen egyetértek. A gimnáziumban francia–angol szakos voltam, és bár nagyon szerettem ezt a két nyelvet, igazából nem érintett meg egyik sem. Akkor már minden héten járt hozzánk több divatlap, az olasz Gioia (Öröm) is, amit Édesapám rendelt nekünk. Emlékszem az újság finom parfümillatára, az olasz nők vad és emberi szépségére. Sokat beszélgettünk otthon az olasz kultúráról, kikerülhetetlen a világ fejlődésében az a tehetség, az a teremtés, amit az olaszok hoznak. Ez mélyen megérintett. Sok olasz szerzőt olvastam, mindig vágytam Rómába, majd egy olasz sorozat, a Piazza di Spagna végleg eldöntötte: nekem olyan vonzódásom van az itáliai kultúra, világ iránt, hogy ott a helyem. Először Perugiába kaptam ösztöndíjat, majd Rómába. Amikor 2001-ben megérkeztem Róma vasútállomására, a Terminibe, leszálltam a vonatról, és elsírtam magam. Másnap elmentem a Piazza Di Spagnára, ott is. Erős otthonosságérzésem volt, ami a kint töltött évek alatt csak fokozódott. Az ország és a város nekem a második otthonom. A tanulmányaimat magyar–olasz emigrációs-katolikus csoportokból írtam, így a Szőnyi Zsuzsa néni által teremtett Triznya-kocsmából is. Zsuzsa néni, ahogy sokan hívták, az „Aventinusi Tündér”, valóban éteri jelenség volt. Sokat adott. Segített, ahol tudott, emigránsként, emberként, nőként. Sokat tanultam tőle, rengeteget köszönhetek neki.

Juhász Anna

Párizsban is gyakran megfordul, nemrégen Charles Baudelaire-nek, majd Gerda Tarónak, a világ első női haditudósítójának, Robert Capa fotós nagy szerelmének a sírját látogatta meg a New York Művész Páholyban lezajlott, telt házas, Robert Capával és Gerda Taróval kapcsolatos estből kifolyólag. A Pére Lachaise temető, amelyet Párizsban a hírességek temetőjeként emlegetnek, szerintem egyébként elég különös hangulatú hely. Ön érzi ott ezt a hangulatot?

– Igen, általában a temetők, sírkertek különleges hangulatú helyek. Az elmúlás nagy márványtömbökbe, kriptákba zárva tornyosul fölénk felkiáltójelként: szembesülünk azzal, amit egyikünket sem kerülhet el. Ijesztő, mégis nyugalmas hely. A csönd, amely bepermetezi a temetőt, elgondolkodtató és szép is. Szép, mert befelé figyelünk. Szép, mert magunkba is nézünk. A temető épp annyira szól az élőkről, az életről, mint a halálról vagy az elmúlásról. Valóban: pár napja jöttünk haza Párizsból, és a három nap alatt három nagy temetőben is jártunk, meglátogattuk Gerda Taro, Hantai Simon és Csernus Tibor sírját is. A legmeghatóbb élmény Hantai Simon sírjához kötődik: ő, a híres festő volt Édesapám legjobb barátja, szinte testvére. 2008-ban halt meg, most jött el az idő, hogy a falunkból, Biáról vigyünk földet a sírra, hogy azzal beszórva hazaengedjük a lelkét. A sír maga tele van virággal, ez az élet hatalma a halál felett. Szép és megható szertartás volt.

Egyébként szereti Párizst?

– Ahogy említettem, habár sokáig tanultam franciául, valahogy „olaszos” vagyok inkább, kívül-belül. Sokszor jártam már Párizsban, és lenyűgöző a város, szép élményeim kötődnek hozzá, de Róma a szívem csücske.

Ki a kedvenc írója?

– Nincs egy kedvenc íróm. Maughamtól Capote-ig, Updike-tól Dosztojevszkijig sok kedvencem van, a magyarokat már említettem. Ha egy konkrét könyvet kell kiemelni, akkor az az Anna Karenina, ha egy költőt, akkor az Édesapámon kívül Kosztolányi Dezső.

Hogyan és miként szervez meg egy ennyire sikeres irodalmi estet, mint amilyen mostanában a Müller Péter- vagy a Náray Tamás-est volt? Beszélne erről? Mert feltételezem, hogy nem egyetlen telefonhívással elintézhető szervezést igényelnek ezek az események.

– Az irodalom, az olvasás és a könyv népszerűsítése számomra hivatás és kihívás. Habár nagyon sokat dolgozom, mindezt szenvedéllyel teszem, tehát szinte egész nap azt csinálom, ami boldogságot okoz. Amivel adhatok. A szervezés, a témák kitalálása, a szereplők felkérése, az estekre való felkészülés most már csapatmunkában folyik, sokáig egyedül csináltam. Olyan remek kollégáim vannak, akikkel nagyon jó együtt gondolkodni, együtt alkotni. Mindennap boldog vagyok, és áldom a sorsot, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és hogy ez ennyire népszerű, az plusz örömforrás.

Juhász Anna

Ketten

A New York Művész Páholyban, a Centrál Kávéházban és a Hadik Irodalmi Szalonban 2015-ben is folytatódnak majd az ismert médiaszemélyiségek és híres írók részvételével megrendezésre kerülő irodalmi események? Mik a tervei a jövő évet illetően?

– Mindhárom helyszínen várható az évad folytatása, a Hadik Kávéházban ez lesz az ötödik évünk már. Mivel mindhárom helyszínnek más a hangulata, az aurája, más típusú estek jönnek létre. Így Budapesten egyfajta művészprogram-gazdagságot tudunk teremteni, és mindenki kedvére válogathat, hova, milyen estre van kedve ellátogatni. Lehetőséget teremtünk, ami számomra nagyon inspiráló.

Mennyire kötődik a gyerekkori emlékeihez? Könnyebben vagy nehezebben lép tovább a „múltidézésből”?

– A múltidézés része az életemnek, mindig nosztalgikus személyiség voltam, de hiszem, hogy nincs a jelen értelmezése, megélése és a jövő tervezése a múlt, a hagyomány és a tradíció megismerése nélkül. Szeretek nosztalgiázni, szeretek a gyerekkorra visszagondolni, fényképeket nézegetni. A magánéletben ma is rengeteg fényképet készítek, ami másnak furcsa lehet, nekem fontos: megörökítem a pillanatot, rögzítem a képet, élményt raktározok. A versek, naplók, képek, beszélgetések bennem, bennünk élnek tovább, remélem, egyszer a saját gyerekeimnek én is továbbadhatom majd.

Az Édesapja mely versei állnak Önhöz a legközelebb?

– „Mert a szeretet a látás! Mert a látás a szeretet! Mert a szeretet a Minden. Mert a szeretet a Mindenség-teremtő ős-erjedés. Mert a szeretet a nem-látható, mégis tapintható Isten! Mert a szeretet a Világ Világossága!… A szeretet hit és magasság, a létté megvalósulás egyetlen bizalma, mámor és bizonyosság, a szégyen-nélküliség meztelen ember-párja, férfi és nő közös szabálya, bizonyos hatálya, kettősség az egyben, egy a kettős jövő-adakozásban. A szeretet a homálytalanság emberfény-ragyogása… A szeretet tudatos erő. A szeretet nem ösztön. A szeretet a világot átvilágító létezés-tudat. A szeretet és közöny: két ellen-erő, mint a látható anyag és a láthatatlan anti-anyag. A szeretet a halandóság-tudat végtelen kiterjesztése a világegyetemre.” (Juhász Ferenc: Pacsirta a szívben – részlet)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Akik bevállalták az éneklést
Ki Mit Tud?! Amit mi tudunk, az az, hogy adni a legcsodálatosabb dolgok közé tartozik

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A torta
20 éve léteznek. 20 éves a VMVE Az út mentén álmosan bóbiskoltak a ferde jelzőkövek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Subway zenekar új videójáról a Képes Ifi értesít utoljára! A 2008 óta metalcore-ban nyomuló adai Subway zenekar tavaly december folyamán jelentette meg első...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem mindennapi szülinapozás Lajkó Félixszel December 17-én nem csak a saját születésnapomat ünnepelem, hanem egy kicsit Lajkó Félixét is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kiss Tivadar, Rozs Renáta, Görög Enikő, Miloš Radović, Radetić Ádám, Milena Radović, Tamara Štricki Seg és Görög Noémi
Évadzárás és művészetéltetés az Electe partitúrája alapján Az Electe civil szervezetre a minőségre való törekvés a jellemző, és ez az évadzáró koncertjeiken...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rothadó bűz orrot facsar Beszélgetés Don Cochinóval, a Pungent Stench death metal förmedelem alapítójával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Felcsillant a fény Bemutatták a Játékkészítőt

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A slam poetry szerepe Magyarországon Néhány hete indult a Revizor nevezetű online kritikai portálon egy slam-vita.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: G. Erdélyi Hermina
Weöreslött az irodalmi kávéház Szabadkán A tél előszobájában el kell fogadnunk, hogy a Napnak is pihennie kell

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nálunk soha semmi nem volt átlagos” Beszélgetés Juhász Annával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Klubszendvics, a megújult Forrásból
Sporhetsztori 1. Ma is tisztán emlékszem a napra, amikor az osztállyal elindultunk a hosszas bemutatkozó körútra

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egres
Nem szokványos csemegék 1. (1. rész – ÉDESSÉGEK)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 11. 11. rész - Doho és Akacuka park

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Menyhárt Ákos
„Egy nőnek más kompromisszumokat kell kötnie az életben” Magánybeszélgetés Ákossal

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est dec17-től Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pablo Stanley legfrissebb szelfije
Hungarocomix, avagy új magyar képregények A mexikói Pablo Stanley, sajnos, nem volt jelen a budapesti rendezvényen, eljött azonban helyette...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Boros György
A képzőművészek örök tanítóját ünnepelte Szabadka Boros György születésnapi kiállítása

0 Hozzászólás | Bővebben +