: Zagor egy újabb kiadásban
Zagor egy újabb kiadásban

Patrick Wilding kalandjai

: Zagor egy újabb kiadásban
Zagor egy újabb kiadásban

Zagor, avagy Darkwood szekercés szelleme – Az ifjabb Bonelli útja a családi kötelékek rengetegében

Azt mondják, hogy úriember biztosra nem fogad. Márpedig igen nagy tétekben meg merném játszani, hogy manapság már szinte senkinek sem mond semmit, vagy legalábbis nem túl sokat Patrick Wilding neve. A képregénykedvelők is inkább egyszerűen „csak” Zagorként ismerik, de arra már viszonylag kevesen emlékeznek, hogy a sorozat cselekménye szerint ez a főhős eredeti, polgári neve. Az olasz Bonelli kiadó 1961-ben indította útjára a kalandjait feldolgozó sorozatát, amelyik aztán hamarosan nem várt népszerűségre tett szert, és máig is folyamatosan megjelenik. Sok-sok nyelvre lefordították, de sajnos, éppen „csak” magyarra nem…

Zagor

Tutto Zagor (1. szám)

Amikor mi a rajzos történetekben megismertük őt, eredeti neve, Patrick Wilding már csak emlék volt számára is, új életet kezdett, a világtól elvonultan, a kitalált Darkwood nevű erdőségben, amelyet hiába is keresnénk a térképeken. Annyit tudunk meg róla, hogy ott van valahol Észak-Amerikában, a Nagy-tavak környékén, a mai Kanada és az Amerikai Egyesült Államok határvidékén, mocsaras környezetben, ahová idegennek életveszélyes betennie a lábát, ha nem ismeri a járást. Pennsylvania, Ohio, Nyugat-Virginia… Ilyesmi!

Ezt a világtól való elvonultságot azonban csak képletesen kell értelmeznünk, hiszen egyrészt a világ, minden veszélye/veszélyessége és titokzatossága ellenére is, be-bekukucskál Darkwoodba (mintha ismerné a járást…) – mert, mint azt a nagyszerű vajdasági magyar írótól, a Magyarittabén született Deák Ferenctől (1938–2011), no és persze méltatójától, Fekete J. Józseftől is alaposan megtanulhattuk már: a pokol bizony, ha kell, ha nem, házhoz jön –, másrészt pedig kalandozásai során Zagor is eljut Földünk legkülönfélébb vidékeire. A történetek között néha kicsit talán nehéz is különbséget tenni, mert hát 1961 óta, vagyis az első rész megjelenésétől számítva eltelt ötvennégy esztendő, tehát a forgatókönyvírók fantáziája is számtalan irányban elkalandozhatott már időközben. Így hát vannak történetek, amelyek minden kalandosságuk mellett is a reális, a valós világban játszódnak, mások pedig teret engednek a kitalált, elképzelt lényeknek, úgy is mint a vámpíroknak, élőholtaknak, zombiknak, de olykor még a sci-finek is, a messzi bolygókról érkezett űrlényeknek, földönkívülieknek, fantáziaszüleményeknek, mitológiai lényeknek. Ezeket a történeteket – elsősorban a sokszínűségük miatt – egymástól elkülönítve kellene talán elemezni, ismertetni, értelmezni, már csak azért is, mert habár rendre ugyanabban az azonos környezetben játszódnak, alapvetően mégis eltérő szemléletet tükröznek. Ami megnyilvánulhat éppenséggel abban is, hogy a sokadik rész után már megismert jellemvonásokkal, tulajdonságokkal, szokásrendszerekkel felruházott szereplők az adott szituációkban – a történet jellegétől függően – bizonyos helyzetekben másként és másként reagálnak, viselkednek.

Persze így van ez olyankor, ha az évtizedek múlásával egyre több szerző (ilyen megközelítésben elsősorban forgatókönyvíró) kezén megy át a téma. Az alapanyag. Mindenki hozzátesz valamit a saját elképzeléseiből, mindenki igyekszik kicsit a saját képére alakítani, formálni; s mindenki belead apait-anyait… Amit aztán végül már nehéz lesz ugyan szétszálazni, de legalább annál izgalmasabb a feladat. Ha egyáltalán van bárminemű értelme is belevágni.

Zagor

Az Abaton-féle Zagor-kiadások, sajnos, csak néhány epizódot éltek meg

Ellentétes tulajdonságok zárják ki egymást

Most, amikor elindítjuk a Képes Ifjúság háromrészes posztersorozatát a belső színes borítókon Zagorról és társairól (ellenségeiről és barátairól), nem is ábrándozunk arról, hogy esetleg érdemes volna belevágnunk egyfajta szétszálazásba vagy bármi hasonlóba. Ellenben szeretnénk „felrakni” – mint színházban a rendező egy-egy rendelkezőpróbán – a történet vázát, alapjait, kereteit; az alkotókkal, a Zagor körül mozgó, a történeteiben részt vállaló és szerepet kapó fontosabb egyéniségekkel együtt. Persze, rögtön a sorozat elején tisztában vagyunk azzal is, hogy három rész ehhez édeskevés, de ez van, egyelőre ennyi… Aztán menet közben pedig majd alakulnak még szépen a dolgaink:

„…a képződmények egy adott rendszerében

megtizedeltetik minden lehetséges

ellentétes tulajdonságok zárják ki egymást

s mintha akarná és épp ezt akarná tart a mozgás bizonyos irányba

talán előre” – ahogyan Podolszki József (1946–1986) fogalmazott egykor a Képzeljük el című versében. Így bandukolunk majd mi is tovább valamilyen irányban, talán előre… Hiszen mi tagadás, amikor tavaly január végén – és szinte véletlennek is mondható, hogy gyakorlatilag éppen egy évvel ezelőtt – a legutóbb Zagorról meséltünk Sztripperünkben, akkor is egy egészen más tárgykör „farvizén” csöppentünk bele ebbe a témakörbe. Akkor, ugye, Billy the Pljuccal, a vadnyugati antihőssel, az újvidéki Branislav „Bane” Kerac képregénysorozatának főszereplőjével foglalkoztunk, ugyanis az ő történeteiben ábrázolta a szerző egyik kulcsfontosságú mellékszereplőjeként a gyermek Zagort. No igen, ő akkoriban, abban az életkorban, amelyikben ott és akkor, az említett epizódban megjelent, valóban még Patrick Wilding lehetett. A kis Patrick…

Billy the Pljuc történeteihez pedig a zenés képregények világában tett bolyongásunk vezetett el bennünket, hiszen ugyancsak Kerac rajzolta meg ugyanennek a sorozatnak az egyik epizódjában a Deep Purple zenekart. És aztán… Ennek az együttesnek volt az énekese 1973 és 1976 között David Coverdale, akinek a pályafutását egy másik sorozatunk elevenítette fel, amelyhez pedig a Sztripperünkben immár többszörösen is körbeudvarolt, körberajongott mexikói Pablo Stanley zenés képregényei vezettek el bennünket (Imagine, Don’t Stop Me Now). Szóval, ha semmi más, a kuszaság garantált, de így haladunk szépen tovább, fokról fokra döccenve, valamilyen irányban… Talán előre.

Tény, hogy Zagor alakja minden, a képregénysorozat indulásának korára jellemző sztereotípiát magán visel: fekete izompóló a jellegzetes öltözéke, amit soha le nem vetne magáról (nem tudom: kimossa-e ezt egyáltalán néha?!… olyan epizóddal még nem találkoztam, amelyben meg is győződhettünk volna erről…); ennek mintáját egy sárga kör adja, amelynek közepén egy stilizált sas alakja látható. Zagor emellett – gyermekkori traumájából adódóan – az indiánok elszánt védelmezője. Tulajdonképpen egyfajta önjelölt igazságosztó szerepkörében tűnik fel. S tetszeleg is benne. Bőséggel.  A béke őrzője, aki mindig győzedelmeskedik az igazságtalanság, a gonosz felett. Gáz? Igen, tagadhatatlanul az… Gyermeteg? Persze, mi volna más… De mindez egy pillanatig sem volt kérdéses. Nem ezért szeretjük vagy nem szeretjük ezeket a történeteket.

Ha mindent a helyi értékén kezelünk, azért is lehet hasznos a számunkra, mert a nyilvánvaló hibái, hátrányai, hiányosságai mellett az értékeit is képesek leszünk felismerni. Márpedig a Zagor-történetek egy valóságos képregényes legendát testesítenek meg. S teljesítenek ki…

 

A titokzatos Guido Nolitta

Senkit ne tévesszen meg, hogy milyen neveket talál feltüntetve szerzőként, ha régi Zagor-kiadványok kerülnek a kezébe. Antikváriumokban érdemes ilyesmiket keresgélni, illetve az eBay ennek is kiváló terepe. Sergio Bonelli (1932–2011), a történetek ötletgazdája és forgatókönyvírója, Zagor tulajdonképpeni eszmei atyja, csak huszonnyolc év elteltével fedte fel kilétét, valódi nevét, addig ugyanis a Giudo Nolitta álnevet használta. Így akarta megkülönböztetni magát édesapjától, Giovanni Luigi Bonellitől (1908–2001), az ugyancsak ismert – és elismert! – képregényes alkotótól és forgatókönyvírótól, a nem kevésbé népszerű Tex Willer alakjának megteremtőjétől. Sergio a Tutto Zagor című sorozat első számához írt bevezetőjében „leplezte le magát” 1986-ban.

Egy jó matekos persze most kapásból rávágja minderre, hogy az nem is huszonnyolc esztendő… Dehogynem! Az ifjabb Bonelli ugyanis 1958-ban használta először ezt az álnevet, akkor indította el a családi kiadónál az első saját, önálló sorozatát Un ragazzo nel Far West címmel, amit mi a délszláv kiadásokban Momak sa Divljeg zapada címen olvashattunk. Vadnyugati kölyök lehetne magyarul. Egy kölyök a vadnyugatról. Vagy valami ilyesmi…

A sorozat egy időben Tim i Dasti címen is megjelent a Strip Zlatna serija és a Lunov Magnus strip című – mai szemmel nézve már ugyancsak legendás – kiadványokban. Vagyis: Tim & Dusty. Mert a tipikus vadnyugati történetek egyik főhőse Tim Carter katonai felderítő, a másik pedig a hű barátja, Dusty, az „egyszerű” sorkatona volt. Az ifjabb Bonelli forgatókönyvíróként ekkor még Nolittának álcázva magát, már ezekben a történetekben is kísérletezett a saját elbeszélő stílusának, módszerének a megteremtésével, a saját hangjának a finomításával, kidolgozásával, és tette ezt lényegében nem is kevés sikerrel. Ha elsőre persze nem is tűnt volna fel, így utólag visszatekintve láthatóak és élesen elkülöníthetőek egymástól a különbségek, a megkülönböztető jelek édesapja munkásságától. Ezek közül a történetek közül is megtalálhattok néhányat a Sztripper-bolgunkban, a http://sztripper.blogspot.hu/search/label/Tim%20%26%20Dusty%20%28Tim%20i%20Dasti%29 internetes címen.

Roy Bean

Roy Bean békebíró egy korabeli felvételen

 

Családi kötelékek

Az ifjabb Bonelli – Franco Bignotti (1930–1991) rajzolóval együttműködésben – harminc részt készített el Tim és Dusty történeteiből, majd mintha beleunt volna, átengedte főhőseit és ezt a munkát édesapjának. Szó se róla, az idősebb Bonelli pedig sikerrel vitte tovább… Fia pedig 1959-ben elindított egy ötrészes minisorozatot Il Giudice Bean címmel. Vagyis (ahogy mi olvastuk…): Sudac Bean. Bean bíró lehetne magyarul, ha valaha is megjelent volna… Mai szemmel nézve nyilvánvalónak tűnik, hogy az ifjabb Bonelli ezekben az években a saját útját kereste, szeretett volna szabadulni is a családi köteléktől, a készen kapott dolgoktól, lázadt is valamelyest, ellenben túlzottan is kötődött a rajzos történetek világához, ezért rendszeresen visszatért hozzájuk, visszatért a családjához, a családi vállalkozáshoz, s igazából képtelen volt elszakadni ettől. Az 1925-ben született Sergio Tarquinio rajzolóval négy részt készített el ebből a sorozatból, majd az ötödik epizód forgatókönyvének megírását már ismét az édesapjára hagyta. Van ez így, kérem tisztelettel, jobb helyeken is…

Talpraesett Tom

Roy Beenként a Talpraesett Tom-kiadvány címlapján

Aki olvasott életében Talpraesett Tomot, Phantly Roy Bean (1825–1903) békebíró neve ismerős lehet a számára – bár az újvidéki kiadásban a nevét Roy Beennek írták (biztos féltek lebabozni őt…) –, tehát az ifjabb Bonelli egy valós történelmi személyiséget idézett meg ebben a négy történetben. Sergio Tarquinióval azonban, legalábbis úgy tűnik, egész jól összebarátkozhatott közben, mert néhány esztendei kihagyás után később ismét vele kezdett együtt dolgozni.

 

(Folytatjuk)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Save the Kids 2015 A MADLEN DISCO CLUB idén nyolcadik alkalommal szervezi meg a SAVE THE KIDS 2015 elnevezésű humani...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az alvégi csibészek kétes hátterű, halálos szülinapi koncertje a zentai Mojo klubban A rossz imázzsal rendelkező, de a jó bor mintájára öregedő zentai Ashen Epitaph zenekartól a köve...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Untop tíz 2014 - 2. rész Második rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A jövendőbeli borító
Amikor a túlzott diszkóőrület elől fémzenébe menekülünk Beszélgetés a (többnyire) zentai SEQUENCE zenekarral

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Huszonötezer ember előtt (David Fenton felvétele)
Élve a bluesban eltemetve A lamékosztümtől a huszonhetesek klubjáig, avagy Janis Joplin köszöntése

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Swing magyar módra A Swing című filmet a készítői nyilván a 2014-es év magyar blockbusterének szánták.

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Sziveri - 1983 (fotó: Dormán László)
Sziveri Sikolya A Sikoly folyóirat Sziveri-számához

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Csíkszentmihályi Mihály
Hajsza a boldogság után Átadták a Magyar Érdemrend nagykeresztjét

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Briefing – eligazítás
Sporhetsztori 2. Második rész – ForrásPont

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Léna rövid hajjal
„A kép csak akkor lesz teljes, ha az életem a végéhez ér” Magánybeszélgetés Lénával

1 Hozzászólás | Bővebben +
: A Duna túlpartjáról is lehet gyönyörködni a Várhegyben és a bazilikában
Kukucska a Duna kanyarulatába 1. Első rész: Esztergom ostroma

1 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est jan21-feb3 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Mester alkotás közben
A realizmushajszoló Gondolom, elég kevesen tudják közületek, ki is Nikola Perković, interjúm alanya.

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Zagor egy újabb kiadásban
Patrick Wilding kalandjai Zagor, avagy Darkwood szekercés szelleme – Az ifjabb Bonelli útja a családi kötelékek rengetegében

0 Hozzászólás | Bővebben +