:

Valaki, aki minden

:

„Szeretem azt a földdarabot, ami te vagy, mert a bolygótérben nincs másik csillagom. Benned ismétlődik a táguló világegyetem.” /Pablo Neruda/

Mert van benne valami, amit elmagyarázni sem tudsz, csak érzed. Valami, ami túl különleges és mesésnek ható. Mostanra már érzelmek folynak az ereidben: az a gyermeki ragaszkodás, amit érzett már mindenki a plüssmackója iránt. Miért pont ehhez hasonlítható? Hát, mert mit szeretnél? Hogy mindig veled legyen. Soha nem akarsz elszakadni tőle. Vele ébredsz és fekszel, ő a mindened, nélküle nem igazi már semmi, elért benned valamit, amit más soha nem tudott. Átöleled, ha sírsz, ha félsz. Elmesélsz neki mindent, amit csak jónak tartasz, őrá mosolyogsz, ha eszedbe jut egy jó ötlet, és esténkét a jóéjtpuszi után mindig betakarod. Legalábbis szeretnéd…

El kell hinned, hogy tudsz szeretni. Úgy igazán, mélyről, ahogy még soha elképzelni sem tudtad. És ezt akárki nem válthatja ki belőled, csak valaki olyan, aki érdemes is rá. Van egy vonzás, ami összeköt vele. Durván elragadó, és mindig a hatalmába kerít, majd fogva tart. Enyhe eksztázis a tudat, hogy létezik, hogy valódi, hogy nem álom, hanem káprázatos, és az enyém. Olyan, mint a száraz kokain: éget, mindig többet akarsz belőle, és kívánod, hogy tovább tartson. Lelki metamorfózis, bármennyire is önmagadat adod, ha melletted van, mégis más vagy. Túlságosan mérhetetlen ez a boldogság, a vele töltött pillanatok kívánt, végtelen mennyisége. Mert tudod, hogy ő is ezt érzi. Noha teljes elbizakodottságnak hangzik ez, de egyszerűen tudod, hogy így van. Csillogó zöld szemében látod életed értelmét. Amikor rád mosolyog, mintha nem is a Földön lennél. Hanem a kicsi világotokban, amibe beleránt minden alkalommal. Nem hazudhat… talán nem. De képzeld, ha hazudna is, csak legalább sokáig tegye. Sokáig érezhessem még ezt, és utána a saját könnyeimbe fulladjak bele.

Szeretet

Az, hogy ő számodra tökéletes, nyilvánvaló lett. Csak el kellett rajta gondolkodnod. És nem keresni azt, hogy vajon mi az, ami hiányzik belőle, ezzel arra alapozni, hogy senki sem tökéletes, hiba. Észre kell venned mindent, amitől rájössz, neked mégis az. Mert rohadtul benne van minden, amire vágytál. Hihetetlen! Nekem még mindig az. Történnek rossz dolgok, vannak néha szar pillanatok, de láthatatlanná válnak az őrületes szerelme mellett. Lesznek majd rosszabb időszakok, de meg kell tanulni táncolni az esőben, kihúzni egymást abból a gödörből, nem pedig problémát csinálni a legapróbb dolgokból is, és akkor tényleg nem kell feleslegesen rágódnod az esetleges történéseken.

Szeretem, hogy szeret. Ennél nincs jobb. Legszívesebben semmit sem tennék, csak élvezném minden percét. A hűség lágy rabságában élnék. Kívánom azt, hogy minden ember életében legalább egyszer legyen ennyire szerelmes, mint most én. És őt is szeressék ugyanennyire. Vele minden más, szebb, még a világ is másképp néz vissza ránk, ugyanolyan édesen, amennyire mi tesszük olykor. Szeretem hallgatni a szívdobbanásait, amikor mellettem alszik. Imádom, amikor oly nagyon átölel, úgy megszorongat, hogy majd szétroppanok. Az érintése véglegesen nélkülözhetetlen. Szédületes minden egyes porcikája. Olykor reszketek a vágytól. A drogom. Kell nekem!

Gyerekfejjel ilyeneket mondani, szenvedélyről eddig csak álmodni, a boldogságomat megcsókolni, kezét szorítani és az ajkába harapni. Lehetséges. És jó benne hinni, hogy lehet közös jövőnk.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: A kötet
Kontakzónában a vajDasági geneRáció! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Barkóczi Csaba
Ez a 21. századi népvándorlás is véget ér előbb-utóbb 1. Hiszen fél Kelet-Európa nem költözhet át Németországba és Nagy-Britanniába

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Dal 2015 - Kottakönyvben a legjobb 30 dal! Idén első alkalommal az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi fordulójához és a legjobb 30 dalhoz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Embertelen farpofán billentés idén nyáron is a cseheknél! Brutal Assault – 2015

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
DreDDup – I Dreamt of a Dragon (2014) (online kiadás – egyelőre)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hogyan készítsd el a Step Up filmsorozat következő epizódját (forgatókönyvterv kezdő rendezőknek)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Miloš Forman a szivarjával és az aláírásával
Egy cseh hippi Amerikában Bromden főnök és a feje tetejére állított Hair, avagy Miloš Forman köszöntése nyolcvanharmadik sz...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ismét színen a kArc! Domonkos István verseit kArcolták a szívbe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
10 tehetséges őrült, akik nagy eszméket adtak a világnak 1. forrás: AdMe.ru

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A vajdasági Arizona Gondolatok Sándor Zoltán Föltámad a szél c. kötetéről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 4. Negyedik rész – A mindenható hamburger

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Csicsóka
Nem szokványos csemegék 3. (3. rész – SALÁTÁK, ZÖLDSÉGEK – folytatás)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mindig győzedelmeskedő, várostromló sereg
Kukucska a Duna kanyarulatába 3. Harmadik rész - Miből építettek várat Visegrádon?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szójaszószba mártott neonkalandok 11. 11. rész - Variációk szilveszterre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A VMIK szupercsapata
Kakukk! Tavaszi szél bálat áraszt Zsolt, Timi, Edvina elhív egy fergeteges buliba!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Támogasd a Színteret Újvidéken! Február 28-án 4. alkalommal szervezik meg az újvidéki Quarter klubban a Scena Festet

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Álljon meg a diszkóláz! mert gipsy punk népünnepély lesz Újvidéken

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lajkó Félix (fotó: Hajdú András)
Lajkó Félix a MüPában Február 27-28. Budapest. Művészetek Palotája

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Zagor a Lunov Magnus strip hetedik számának címlapján
Patrick Wilding kalandjai (3.) Zagor, avagy Darkwood szekercés szelleme

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Valaki, aki minden „Szeretem azt a földdarabot, ami te vagy, mert a bolygótérben nincs másik csillagom.

0 Hozzászólás | Bővebben +