: Máriás Endre
Máriás Endre

Egykor és most

: Máriás Endre
Máriás Endre

Az idő mindent megszépít, mondják a bölcsek, amivel azok, akik az átlagosnál némiképp intenzívebben élik az életüket, odafigyelve arra, hogy megéljék, és ne csupán túléljék a mindennapok történéseit, nem teljesen értenek egyet. Ahogyan a Képes Ifjúság elsődleges célközönségébe tartozó fiatalok zöme sem ért egyet vele, vagy legalábbis nem törődik az ilyesmivel, hiszen nekik életkori sajátosságaikból fakadóan mindig a jelen az, ami a leginkább számít. Az ember ugyanis fiatalon, lázadóként kevésbé hisz a kompromisszumok erejében és a közhelyek igazságában, azután, ahogy múlik az idő, maga is kezd megszelídülni, fokozatosan egyre elfogadóbbá, sőt talán egyre beletörődőbbé is válni, még akkor is, ha ennek mértékét sokféle személyiségjegy és külső tényező is befolyásolja.

Az idő mindent megszépít, némiképp ez volt az érzésem nekem is, amikor a jubileum alkalmából fellapoztam a régi Képes Ifiket. Bevallom, először furcsa volt azt érezni, mintha a „mi, fiatalok” az évek folyamán szép lassan „ti, fiatalokká” módosult volna. Félreértés ne essék, korántsem az akkori szellemiség esetleges változásaival való szembenézés nehézsége miatt, ilyen típusú változásokról szerencsére szó sincs, csupán a kezdeti, már-már mértéktelennek tűnő hév és a lendület mederbe szorítódása folytán kialakult módosulások miatt.

Annak ellenére, hogy természetesen ma is tisztában vagyok vele, mennyi időt és energiát igényelt – nemcsak a magam, hanem az akkori munkatársaim részéről is, akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani azért a munkáért, amelyet a lap éltetése és fejlesztése érdekében akkoriban elvégeztek –, illetve mennyi külső és belső konfliktust okozott tíz évvel ezelőtt minden egyes lapszámnak a létrehozása, ma, hosszú évek távlatából már mosolyra késztető, kedves nosztalgiával emlékszem vissza arra az időszakra, amelynek során éjszaka dolgoztunk, nappal egyetemre jártunk, amelynek során rendszeresen egyetlen percnyi szemhunyás nélkül utaztuk át a fél vagy az egész Vajdaságot, saját és olykor talán még mások épségét is kockáztatva azért, hogy a lap időben a nyomdába kerüljön. Arra az időszakra, amely átmenetinek indult, hiszen átmeneti megoldásként csupán egy évre vállaltam el a főszerkesztői tisztséget, azután viszonylag hosszúra nyúlt, hiszen hat teljes év lett belőle. A hat év legnehezebb, de egyben a legtöbb kihívást rejtegető és ezért a legizgalmasabb időszaka minden kétséget kizáróan a kezdete volt, amikor bécsi tanulmányaim befejezése után hazatérve, az újvidéki tanulmányaimat nappali szakon folytatva, és ezáltal két-, sőt háromlakiságra kényszerülve – hiszen az egyetem Újvidékhez, a lapkészítés Szabadkához, az élet pedig Zentához kötött –, belevágtunk a lapkészítésbe, amelynek során próbálták megnehezíteni, sőt ellehetetleníteni a munkákat, amit tovább nehezített az is, hogy a megújult csapat tagjai közül ugyan valamennyien számottevő újságírói tapasztalatokkal rendelkeztünk, ám azoknak zömére inkább rádiósokként tettünk szert, mintsem a nyomtatott sajtótermékek munkatársaiként. Ennek folytán ugyan szilárd elképzeléseink voltak arról, hogy mit és hogyan szeretnénk, ám azt, hogy azokat a gyakorlatban hogyan lehet megvalósítani, vagy meg lehet-e egyáltalán valósítani, nem mindig tudtuk, ami számtalan konfliktust eredményezett, hiszen az újító, mindent felforgatni akaró elképzeléseket akkor sem fogadták mindenütt töretlen lelkesedéssel, ahogyan azóta sem fogadják azzal, sőt azóta talán még annyira sem, mint akkor. Hiszen a vajdasági magyar média az elmúlt évek során olyan irányt vett, amelynek előjelei ugyan már korábban is meg-megmutatkoztak, ám teljes körű elburjánzásukra csupán annyi esély mutatkozott, mint az esetleges visszaszorításukra, legalábbis így láttuk akkoriban, hiszen meg lehetett találni a kibúvókat, vitákat lehetett kezdeményezni, párbeszédet lehetett folytatni, ami ma – akár bevalljuk, akár nem – mind az írott, mind az elektronikus sajtóból hiányzik. A kialakult helyzet okait többé-kevésbé ismerjük, vagy legalábbis sejteni véljük, a kiutat viszont egyelőre nem látjuk, vagy ha látjuk, nem járjuk, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a továbblépéshez, az esetleges fejlődés lehetőségének biztosításához vezet(het).

A régi Képes Ifik között való turkálás során ráleltem az éppen tíz évvel ezelőtti lapszámra, amelynek a hatvanéves jubileum alkalmából született vezércikkében arról írtam, hogy amikor valaki cinikusan azt kérdezte tőlem, szerintem van-e ok az ünneplésre, nem tudtam azt mondani, hogy nincs, mert az a tény, hogy a Képes Ifjúság képes összehozni a múltat a jelennel, ráadásul úgy, hogy a figyelem közben a jövő felé irányul – hangsúlyoztam tíz évvel ezelőtt a hatvanéves jubileumi ünnepségre célozva, amelyen a lap korábbi főszerkesztői és munkatársai, valamint akkori munkatársai és olvasói is nagy számban megjelentek –, mindenképpen okot ad az ünneplésre. Nem is akármilyet, olyat, amelynek folytán átélhetjük a szellemi találkozások örömét önmagunkkal és másokkal, valamint az egység erejét egy egyébként igen ritkán egységes közegben.

Most, tíz évvel később – talán valamennyivel megszelídültebben és elfogadóbban, de beletörődőbben még mindig nem – ugyanezt kívánom a Képes Ifi jelenlegi csapatának is, a múlt és a jelen nagy pillanatainak összefonódásából táplálkozó előretekintést, emlékezetes szellemi találkozások örömét, az egység erejének megélését a továbbra is ritkán egységes közegben, valamint azt, hogy a lap még sokáig megőrizhesse azt a nem elsősorban formai jellemvonásaiból, hanem sokkal inkább szellemi műhely jellegéből fakadó jelentőségét, amely az elmúlt hét évtized során kialakult! Gratulálok a jubileumhoz, és további sikeres munkát kívánok a Képes Ifjúság csapatának!

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: aerobozt.deviantart.com
70 éves a Képes! …van, aki visszaemlékezett, nosztalgiázott, van, aki elmélkedett, bírálatot mondott

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Régi címlapok az új Képesben Régi címlapok válogatása az új Képesben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dormán László, avagy akasztják a hóhért
Dormán László fotói Dormán László a Képes Ifjúságban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Zoltán
Hogyan lettem Collateral damage Úgy, hogy egy tavaszi napon bementem a munkahelyemre. És ez nem vicc.

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Győri Norbert, jobbról első, a Brutal Assault fesztiválon
A mi Ifjúságunk A Képes Ifjúság 70 éves. Ez szép kor, de sokkal szebben is meg lehet élni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tankcsapda-koncert Óbecsén! A Tankcsapda sikere ennyi év után is töretlen, 2014-ben a huszonöt éves jubileum keretében tavass...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lajkó Félix zenemaratonjának záró akkordjairól Üvölt a másnap a fejemben, zilál a tegnapi pálinka. Tus, táska, rohanás a vonatra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin
Kontaktzónában Ladik Katalin! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hungary's Got Talent A tehetség itthon van!

0 Hozzászólás | Bővebben +