: Vígi László
Vígi László

Hangos-e a Képes?

: Vígi László
Vígi László

A Képes Ifi megnevezés mindig két úton indít el az asszociáció mezején. Tettre kész, tenni akaró, tenni képes ifjúságot látok. Vagy egyszerűen egy albumot, tele képekkel, fotókkal. Egy osztálykirándulás vidám fotóit. Az első verzió egy kicsit vörös képzet, ahogy most így hirtelen magam előtt látom, de ugyanúgy bizakodást ad. Munkás/entellektüel fiatalok magabiztos szemekkel a távolba tekintenek, izmos karokkal, lánypajtásaikat derékon fogják körbe, s közben kalapácsot (/tollat/ecsetet/billentyűzetet/fényképezőgépet) fognak, és fújja hajukat a szél. A naplementében arcuk pelyhedző szösszeneteit a nap búcsúzó sugarai festik be narancsszínűre. Szemükön Ray Ban, s nyitnak egy start upot. A naplementében.


A Képes Én

A Képes Ifi nagyjából 1996/1997 óta része az életemnek, mivel én vagyok a család másodszülöttje, s 2002 óta úgy, hogy a lapban viszontláthatom begépelt betűim, szavaim, mondataim, gondolataim. Ez nagy szó volt 2002-ben. Az internetkapcsolat akkor még Szerbiában főleg a dial-up modem sípoló hangjával kezdődött. Amíg meg neteztünk, foglalt volt a vezetékes. Minden perc net számított. Az Ossian honlapja bosszantóan lassú, a neobee és a sojanet szavaknak pedig súlyuk volt. 2002-ben nem voltak még blogok, falak, egyszerűen megmondós kommentek. 2002-ben a Képessel úgy érezted, képes is vagy valamire.

Ez a Képes az irodalom, a politika és a zene sok-sok részletébe beavatott. Tiniszobám szekrényén éveken át kint volt az Emperor-poszter. A lapból kivágott „Segítség, élek” (al)cím még sok-sok képpel, grafikával, idézettel és cikkel ugyanúgy kint ékeskedett. A Képes Ifivel éltem meg tinikorszakom forradalmait. Burjánzó belső csatáimat, mind a külvilág csatáit, pl. 2000. október ötödikét is legjobban a Képes Ifivel éreztem magaménak. Megértettem azt a hangot. Fejlődőképessé tett. Ha nem lett volna Képes Ifi, középiskolás éveimben nem tudtam volna mit olvasni órákon. Jó papíron jelent meg, igényes tördeléssel, kellemes nyomdaszaggal. A mái napig időtálló, vállalható sajtótermékként lehet felmutatni. Fontos volt, elérhető, hozzáférhető, egy kommunikáló, fejlődni képes és akaró stábbal, amely még fesztivált is szervezett 2003-ban (Jump Fesztivál, Magyarkanizsa).


A Képesség képességének képességéből képes képesség és annak elveszítése

Már 71 éve létezik a Magyar Szó mint a vajdasági magyarság egyedüli, napi nyomtatásban is megjelenő, hírekkel szolgáló, információközlő, véleményformáló médiuma. Közvetít történés, újságírói, szakmai gondolat(iság), említésre méltónak vélt esemény és a befogadó, a véleménnyel rendelkező olvasó között. „Ő” az anyalap. Az anyalapnak léteznek mellékletei, amelyek eleve szórakoztató (ma a Tarka Világ, a Szivárvány még anno) vagy mélyebb tartalmú (Üveggolyó, Kilátó) mellékletként indultak, s mái napig is mellékletként léteznek.

Egy ilyen mellékletben jelenik meg ez az írás. Úgy mellékesen. A lap a Képes Ifi. Megjelenik kéthetente. Kéthetente, mint egy ideggörcs, néha beráng, emlékeztet valamire, aztán elmúlik. Kizárólag a szerdai megjelenés napján kapható. Ha valaki lemaradna róla, nem veheti már meg. Volt úgy, hogy mellékletként hetente jött ki. Igaz, ami igaz, ez egy biztos pont, és marad is a mostani Kifi életfenntartásában. Mellékletként nem kell aggódni a terjesztésen, a nyomdaköltségen. Egy újság szempontjából mindenképp előnyös. Csak hát a hét egyetlenegy napján kapható – mert… ez egy melléklet.

Egy nagyon szerencsés korszakban, a 2010/11-es tanévben lehettem szerkesztője a Képes Ifinek. Az anyalap vezetősége látott a lapban egy olyan lehetőséget, amely teret adhatott az újnak, egy olyan csapatnak, amely kint volt, dolgozott, kutatott, tett és csinálta a dolgát. Kirobbanó energiában volt mindenki. Az Árok-programnak sokat köszönhetett az akkori Képes Ifi. Ha ez nem lett volna, akkor a takaréklángra visszafojtott kibontakozási lehetőségek lehet, végérvényesen kihunytak volna. Egy szélmalomharc volt, amely a Kifi felületéből kinőtt és egy új vajdasági webes médium kialakulásához vezetett. Senki sem szereti, ha mellőzik.

…és mire észbe kapott volna/kapna a rendszer, az olvasási szokások megváltoztak. A 21. század mintha kicsit megette volna ezt az egészet, és ez az egész, ami a Kifi volt 2000 körül, egy kicsit elment volna a francba. A konstruktív véleménykifejtés csataterei a digitális mezőkön egy-egy Grúból (Despicable Me) ismert minyonok karakterfiguráinak örömujjongásában/csóváló fejében ki is merül – amennyiben a kommentelők egymás fejét nem veszik. S úgy néz ki, ennek a papírnak, amilyen ma a Kifi, át kell(ene) alakulnia. Talán magazinná válnia. Havilappá, ami elérhető a következő megjelenésig. Egy hónapon át kint legyen az újságosnál. Üssön. Ordítson.

Az elmúlt hetven évben a Kifi sokszor ordított. Számított. A Kifi évek óta veszíti hangját. Melléktermék. Függelék. Kapod, ha megveszed. A mosóporral. Egy jelvény, jó logóval, amire lehet mondani büszkén: 70 év… Olyan melegen betakar. A kék hüvelykujjam rá. A jövőre! Ray Ban szemüvegben.

Vígi László - avagy egy imaginárius első borító megtestesülése

Vígi László - avagy egy imaginárius első borító megtestesülése

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Régi címlapok az új Képesben Régi címlapok válogatása az új Képesben

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dormán László, avagy akasztják a hóhért
Dormán László fotói Dormán László a Képes Ifjúságban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Molnár Zoltán
Hogyan lettem Collateral damage Úgy, hogy egy tavaszi napon bementem a munkahelyemre. És ez nem vicc.

1 Hozzászólás | Bővebben +
: Győri Norbert, jobbról első, a Brutal Assault fesztiválon
A mi Ifjúságunk A Képes Ifjúság 70 éves. Ez szép kor, de sokkal szebben is meg lehet élni.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tankcsapda-koncert Óbecsén! A Tankcsapda sikere ennyi év után is töretlen, 2014-ben a huszonöt éves jubileum keretében tavass...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Lajkó Félix zenemaratonjának záró akkordjairól Üvölt a másnap a fejemben, zilál a tegnapi pálinka. Tus, táska, rohanás a vonatra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ladik Katalin
Kontaktzónában Ladik Katalin! Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénys...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hungary's Got Talent A tehetség itthon van!

0 Hozzászólás | Bővebben +